2017. április 3., hétfő

Hülye Apa

Március 31-én volt az ötvenhetedik kapcsolattartásunk, amely ismét hozott pár új "élményt" az életünkbe, de most kivételesen más értelemben véve. 

Előző napon a bölcsőde mellett volt dolgom, ezért meglepetésként vittem a kislányomnak egy Kinder-tojást, amit a bölcsi vezetőjénél hagytam, hogy adja át Dórinak, ha jön érte az anyja. 

Másnap délben (azaz 31-én), mielőtt a Családsegítő felé vettem az irányt, beugrottam a cukrászdába, hogy vigyek Dórinak egy somlyói galuskát, és mivel aznap még nem ettem semmit, ezért magamnak is vettem két krémest. Az exem az érkezésem után nagyjából tíz perccel toppant be a gyerekkel, aki szemlátomást örült nekem. Mesélhetnék hosszasan a mai nap eseményeiről, de bevallom őszintén, hogy nincs hozzá kedvem. Dóri ugyanúgy unottan lépett be a szobába, mint az elmúlt hetek alatt, és bár nagyon jól érzi magát velem, de a Családsegítőhöz már abszolút nincs kedve. Ez tisztán látszik rajta.

Most egy Kinder-tojást tartogatott a kezében, úgyhogy amikor beléptünk a szobába, rögtön megmutatta, hogy mit hozott. 

- Nézd Apa, hóembej! - kiáltotta el magát a tojásban talált játékot mutogatva.
- Óóó, milyen aranyos hóember! - ámultam el a piciny műanyag figura láttán.
Az anyja ekkor megkérdezte tőle:
- És ez melyik Kinderben volt, Szívecske?
- Abban, amit Apa hozott! - mondta mosolyogva Dóri.
- Igen, neked akarta megmutatni - fűzte hozzá az anyja. 

Először nem értettem miért mutatja, de végül az anyja felvilágosított, hogy ez az a tojás, amit előző nap a bölcsiben kapott tőlem, és azért hozta el, hogy megmutassa nekem. Megkérdeztem Dórit, hogy örült-e a tojásnak, amire azt felelte, hogy igen. Kár, hogy az élménynek nem lehettem részese. Olyan jó lenne látni, hogy amikor a bölcsi vezetője átadja neki a tojást "Apa hozta" kíséretében, akkor vajon mit szól, milyen arcot vág hozzá a kicsikém. Apró örömök...

- Hoztam neked finomat - mondtam Dórinak. Az anyja ekkor elmondta, hogy már ebédeltek és tele van a bendője.
- Hát akkor ki eszi meg azt a finomat, amit hoztam? - néztem Dórira, ő pedig kíváncsian lesett, hogy miről lehet szó.
- Hoztam neked Somlyói galuskát.
Dóri erre nem válaszolt semmit, viszont az anyja megszólalt:
- Látod, Apa nem felejtette el.

Azt hittem, hogy lemaradtam valamiről, de valószínűleg az exem csak úgy megjegyezte, hogy nem felejtettem el mi a lányunk kedvence. Az egész valahogy úgy jött ki, mintha megbeszéltük volna előre, hogy azt hozok majd ebédre, holott nem. Mindegy is...

Amikor végre kettesben maradtam Dórival, valahogy megváltozott a légkör. Dóri nehezen oldódott fel. Úgy vélem, nagyon is jól tudja, hogy ki vagyok, de mivel hetente csak egyszer találkozunk, ezért picit idegenként kezel. Visszafogottabb velem. Persze érthető, hiszen a hét 168 órájából csupán két órát lehet velem (!!!), ami a gyermek-szülő kapcsolat érzelmi kötődésének kialakulásához vajmi kevés. Sőt... semmi. Két óra, basszus. Két óra! nem is értem hogyan gondolhatja ezt bárki is komolyan. 

Azt hiszem, már a Bíróság számára is egyértelmű, hogy hibáztak. Egész egyszerűen megfeledkeztek rólunk és a "fokozatosság elvéről". Megértem őket, mert nagyon leterhelt az egész közigazgatási rendszer, csakhogy nem fogadhatom el ezt a kifogást, hiszen a kislányommal való kapcsolatom rovására megy minden. Egy élet kárára, mondhatjuk. Nem akarok ujjal mutogatni a Bíróságra, de valaki nagyon elbaszta az egészet, és belátható, hogy nem én voltam az. Persze emellett Anyuci is lehetne engedékenyebb (lófaszt engedékenyebb, hiszen ezzel azt sugallom, mintha eddig jól csinált volna mindent), illetve lehetne normális, erkölcsös és becsületes, és akkor nem kellene ötvenhetedik alkalommal is a Családsegítőben sínylődnünk, hiszen megállapodhattunk volna a gyermekünk sorsáról külön is - mint ahogy azt az épeszű emberek teszik. 

Huszonöt nap van még hátra a következő tárgyalásig. Addig még tudok várni (mondjuk úgy, hogy nyugodtan).

Dóri viszont addig is csupán két órát kap belőlem, ami sajnos már most látszik a viselkedésén. Egyértelműen fogalmazva: az anyja hatása alá került, aki már elkezdte a saját felfogására formálni őt. Hogy mik ezek a jelek, amelyekből erre következtetek?

Nos... Dóri az utóbbi hónapokban már nem kiabálja a nevem az égbe, amikor búcsúzkodunk. Gondolom az anyja felvilágosította, hogy nem szép dolog ordibálni az utcán, holott ebben az esetben ez megbocsátható lenne a részére. Dóri emellett visszafogottabbá válik, amikor puszit adunk egymásnak, s teljesen átalakul egy "szófogadó" kislánnyá, aki illendően viselkedik. 

A másik jel az, amikor Dóri ilyen-olyan kijelentéseket tesz. E kijelentéseket egyértelműen az anyja adja a szájába: ilyen például az, hogy amíg az elmúlt időszakban folyton a Trabiban akart ücsörögni, most kijelenti (pár héttel ezelőtt), hogy a Trabi koszos, ezért nem akar beülni a kocsiba. Egész biztos, hogy az anyja tömi tele a fejét ezzel és nem magától jutott erre a megállapításra. Való igaz, hogy egy építkezésre használt poros Trabant nem nevezhető épp tisztának, de erős túlzás azt állítani róla, hogy koszos (a kocsit csak az első meleg tavaszi napon mostam ki belülről, mert hát ki akar fagyban kocsit pucolgatni, ugye).

Tehát vannak apró jelek, amik megmutatják a gyermekem befolyásoltságát. Ma is történt egy ilyen a találkozónk végén, amit e bejegyzés végén mesélek el.

Haladva tovább: Dóri nem akart enni a somlyóiból, mert tele volt a pocakja. Nem azért az ötszáz forintért, de ha tudom, hogy az anyja megebédelteti, akkor nem költök rá feleslegesen. Egy falatot sem evett belőle, sem a krémesből. Pedig olyan jó lett volna látni, ahogy jóízűen falatozik belőle.

Hát jó, akkor adok neki egy meglepit: azzal elővettem a táskámból egy hatalmas Kinder-tojást, amit hangos felkiáltással fogadott.


Akkora volt az öröme, hogy még én is jókedvre derültem. Tüstént meg is lestük, hogy mi van benne.

Törpilla háza, Törpilla és a korábbi meglepetés hóember

Megsimogattam Dóri buksiját, majd megkérdeztem tőle:

- Na és megkaptad a levelem?
- Megkaptam.
- És mi volt benne?
- Egy fénykép.
- Örültél neki?
- Örültem...
- Anya felolvasta neked, amit írtam hozzá?
- Felolvasta.

Tehát a gyerek megkapja a leveleim. 

Ez volt a második, amit az utóbbi hetekben küldtem neki. Mióta az anyjával veszekedtem egy sort, valahogy nincs kedvem az exemmel kommunikálni, és ugye csak őrajta keresztül érhetem el a gyereket. Felhívhatnám Dórit telefonon, de nem akarok az anyjával beszélni, mert egyszerűen undorodom tőle. Ez van. A legutóbbi veszekedésünk és az azután kézhez kapott újabb beadványa kiverte nálam a biztosítékot (ez utóbbira majd a következő bejegyzésemben térek ki). 

Dóri a Kinder-élmény után elkérte a tabletemet, amit bár odaadtam neki, de nem ültem le mellé játszani. Nem akartam, hogy úgy érezze a tablettel el lehet lőni az időt, úgyhogy inkább elővettem az építőkockákat és elkezdtem vele egymagam játszani. Miközben rakosgattam a kockákat, Dóri egymagában ülve nyomkodta a tabletet.

A számításom bejött, mert Dóri nélkülem már nem tartotta olyan nagy élménynek a táblagépet, ezért tíz percnyi nyomkodás és böködés után összecsukta azt, majd lejött hozzám a szőnyegre kockázni.



Az egyik pillanatban - ki tudja miért - Dóri hirtelen megkérdezte:

- Apa, hoj vojtál?

Először nem értettem mire gondol...
- Hogy érted, hogy hol voltam? - kérdeztem tőle.
- Hoj vojtál?

Talán arra gondol, hogy az elmúlt héten nem látott és kíváncsi rá, hogy miért nem?

- Otthon voltam. Építem a házamat - válaszoltam.

Mivel Dóri erre nem felelt, ezért gondolom kielégítő választ kapott, úgyhogy kockáztunk tovább. Dóri falat épített, és amikor elkészült vele, boldogan, kacarászva mutatta, hogy milyen szép lett.


Amikor meguntuk a játékot, már túl voltunk az első óránkon. Dórival megpróbáltam valami más elfoglaltságot találni, de ahogy az utóbbi időben is történt, most se volt kedve semmihez. Ugrált egy kicsit a kanapén, építettem neki barlangot, de aztán unalomba fulladt a hancurozásunk.


- Szoktál rám gondolni? - kérdeztem tőle.
- Szoktam.
- Én is sokat gondolok rád. Minden nap te jársz a fejemben és nagyon hiányzol.

Dórit láthatóan jól eső érzéssel töltötte el mindez, de vajmi keveset számított abban, hogy mivel üsse el az időt. Unatkozott. 

Ekkor megkérdeztem tőle, hogy kimenjünk-e az udvarra, amire igennel felelt, de utána rögtön mondta, hogy inkább ne menjünk. Aztán megint igent mondott, majd megint nemet. Mivel nekem kellett döntenem, ezért elkezdtem összepakolni magunk után, majd Dórit is a kijárat felé tereltem. Nem tudom miért, de Dóri ekkor vigyorogva közölte, hogy "menj a faszba". 

- Micsoda?? - kérdeztem tőle.
- Menj a faszba - válaszolta.

Igazából hosszabb volt, amit mondott, de csak ennyit értettem meg belőle: menjek a faszba.

Rendesen kikerekedett a szemem, és most először bánom hosszú idő óta, hogy nem veszem fel diktafonnal a kapcsolattartásunkat, mert akkor megmutathatnám a bírónőnek, hogy a lányom milyen szépen beszél - és ugye ezt nem tőlem tanulta.

- Kitől hallottad ezt a csúnya beszédet? - kérdeztem tőle, de Dóri nem válaszolt.
- D. bácsitól? - kérdeztem ("D" az anyja öccsének nevét jelöli).
- D. bácsitól - felelte Dóri, bár a gyanúm szerint nincs tisztában vele, hogy ki az a "D.", mert otthon - ha jól tudom - nem úgy szólítják őt. Ha viszont mégiscsak jól tudja a gyerek, hogy ki az a "D.", akkor elszomorító, hogy ilyen tapasztalatokat kell megszereznie. Nálam sosem hall egyetlen egy csúnya szót sem, és nem is fog hallani, ha rajtam múlik.

Emlékezzünk vissza, hogy az elmúlt nyáron már meglepett engem, amikor egymás után turhásan köpött; akkor felszívta magába a taknyot, amit aztán jó hangosan ki is köpött. Akkor is egyértelműen az anyja öccsétől látta és tanulta el mindezt, persze a bírónő az én élettársamat akarja pszichológiai vizsgálatnak alávetni, ha a gyereket elhozom majd magamhoz. Ugyanis egy évvel ezelőtt a bírónő megkérdezte tőlem, hogy együtt élek-e valakivel, mert ha igen, akkor meg kell vizsgálni őt is, hogy alkalmas-e a gyereknevelésre. Nonszensz... Sőt, szerintem kifogásolható is...

Mi köze ahhoz a Bíróságnak, hogy van-e valakim? És ha van? Vagy ha letagadom? Vajon az esedékes új családomnál is kijönnek hozzám és megvizsgálnak minket? Elég utópisztikus: az orwelli elgondolásban lehetséges az ilyen, amikor az Állam meghatározza, hogy ki lehet szülő és hány gyereke lehet, meg különben is megfigyelnek mindent és mindenkit. Mi lenne, ha a szülést vizsgálatokhoz és engedélyekhez kötnék? Aki túl hülye és nem lenne elegendő intelligenciája, azt sterilizálnák, hogy ne legyen szaporodóképes. 

Az akkori tárgyaláson megemlítettem a bírónőnek, hogy ennyi erővel a Felperes öccsét is meg kellene vizsgálniuk, hiszen egy vadidegen pasiról van szó, aki minden nap a gyerekkel van egy fedél alatt, akitől ki tudja mit hall, mit lát, s aki ki tudja mit csinál vele, amíg az anyja nem látja. Nem feltétlenül gyermekmolesztálásra gondolok itt (bár az is benne lehet a pakliban), de mint látható, turhásan köpni és káromkodni már tud a gyerek, és bármi előfordulhat még ezután.

Végül is kimentünk az udvarra, de nagyon elszomorítottak a hallottak. Ismét rá kellett jönnöm, hogy szülő létemre a gyerek nevelésére egyáltalán nincs rálátásom és nincs semmiféle beleszólásom a dolgok menetébe. Botrányos.

Dórival sétálgattunk az udvaron, és láthatóan nem tudott magával mit kezdeni, és bevallom őszintén, hogy én sem. Felajánlottam neki, hogy másszunk fára, nézzünk bogarakat vagy szedjünk virágot és hasonlók, de semmihez nem volt kedve. Amikor aztán a kerítéshez értünk, Dóri felállva a kerítés talapzatára átmutatott a szemközti telekre, hogy ő oda szeretne menni hintázni. Amikor elmondtam neki, hogy nem lehet, akkor megkérdezte, hogy miért nem, de nem tudtam rá mit válaszolni. 


Egy ideig némán néztük a hintát, majd Dóri szomorúan kászálódott le a kerítésről és indult el a főépület felé. Odabent felfeküdt a kanapéra, majd amikor a pultos néni ránk lesett, Dóri felkelve onnan kirohant az udvarra.

Apának csak ilyen elfoglaltság jut a gyermekével
(vagy fordítva: a gyereknek csak ilyen elfoglaltság jut az apjával)


Végül talált magának játékot: a fűben megpillantott egy fehér vödröt, amiben volt némi víz. Kézbe véve egy kis gallyat, elkezdett a vödörben levest főzni, méghozzá oly módon, hogy a fűből tépkedve ezt-azt, megszórta a vizet különféle növényekkel, amit a gallyacskával megkavart. Egy gallyacskát adott nekem is, hogy kavargassam én is.

Készül a leves


Amíg Dóri boldogan adagolta bele a különféle növényeket (Apa segédletével), addig kíváncsian érdeklődtem a hétköznapjai felől:

- Anyával szoktatok sétálgatni? - kérdeztem tőle.
- Szoktunk.
- Játszótérre?
- Játszótérre.
- És milyen a bölcsiben? Szeretsz bölcsibe járni?
- Szeretek.

(közben főzi a levest)

- Vannak már barátaid? Szoktál játszani a többi gyerekkel?
- Szoktam.

(itt hosszasan beszélt valamiről, amit nem értettem, mert olyan rosszul és érthetetlenül ejti  még ki a szavakat)

És itt jön az a rész, amit a bejegyzésem elején már említettem, miszerint az anyja milyen befolyással van a lányomra:

- Anya szokott rólam beszélni?
- Szokott Anya beszélni...
- És mit szokott?
- Hülye Apa.

Hoppá! Micsoda? Mit mond Anya? Jól hallottam? - vontam fel a szemöldököm.
- Mit szokott rólam mondani Anya??
- Hülye Apa - válaszolta Dóri, miközben ugyanúgy kavargatta a levesét.
- Anya azt mondja rám, hogy "hülye"? - kérdeztem.
- Hülye vagy, azt mondja Anya.

Na szép.

- És szerinted is hülye vagyok?
- Igen - felelte Dóri. - Hülye vagy Apa.

Nyilvánvaló, hogy Dóri azt se tudja mit jelent a hülye, de azért mondja, mert az anyjától ezt hallotta otthon. Hogy hányszor és milyen mértékben, arról fogalmam sincs, de világossá vált számomra, hogy az anyja ellenem neveli őt (ha nem nevelné ellenem, akkor nem hallana tőle ilyet a gyerek). Mi más lenne mindez, ha nem a gyerekünk ellenem való nevelése??

A gyerek akarva-akaratlanul meghall mindent és meg is jegyzi, és épp ezért kéne rá ügyelniük, hogy ne előtte vagy mögötte beszéljék meg a piszkos ügyeiket. Az igaz, hogy nem tudhatom milyen körülmények között hangzott el a hülyézés, de aggasztó, hogy a gyerek fejében az él, hogy az apja egy hülye. Mellesleg simán kinézem az exemből, hogy a gyereknek is azt mondja, hogy "apád egy hülye". Mondjuk olyan formában, mint "ne játssz apával ilyesmit, mert ő hülye".

Hogy az exem egy szellemi toprongy, az világosabb a Napnál (hiszen, ha nem lenne az, akkor nem viselkedne úgy, ahogy), de hogy miért kell a gyereket ellenem nevelnie, az számomra érthetetlen (talán mert a toprongyok ilyenek). Ha számomra evidens, hogy a gyerek előtt nem beszélek az anyjáról semmit, akkor neki miért nem?

Ha a kislányomat végre elhozhatom majd magamhoz, akkor nekem egyáltalán nem lesz téma az anyja, legalábbis ilyen kontextusban nem. Maximum annyira, hogy megkérdezzem a gyereket, hogy merre járnak hétköznap, miket csinálnak, stb... De ezt is csak azért, hogy mondjuk tudjak róla, ha spirituális szeánszokra viszi őt vagy ilyesmi, amit én elvből ellenzek. Azt hiszem ez nem baj. Talán ennyi még megengedhető egy mellőzött apának...

Szóval Anyuci szidalmaz engem a gyerek előtt, akinek fogalma sincs róla, hogy az amit hall mit jelent. Azért baj, hogy hülyéznek a jelenlétében, mert idővel tudni fogja, hogy a "hülye" mit jelent, s úgy fog elkönyvelni engem a későbbiekben, minthogy hülye vagyok, vagyis, hogy az apja egy hülye, hiszen az anyja is megmondta. És el is hiszi majd, mert otthon mindenki ezt mondja, így biztos igaz, s a későbbiekben talán távolságtartó is lesz velem, mert ugye a hülyéket kerülni kell. 


Amit az exem nem lát, hogy a gyerek egyszer kíváncsi lesz és kérdezősködni fog, s mivel ő nem hülye, ezért rá fog jönni mindenre. Sok harmincas-negyvenes nővel beszélgettem erről, akik meggyűlölték az anyjukat és megszakították velük a kapcsolatot, holott az agymosás korábban úgymond tökéletesre sikeredett az esetükben. A hülyéket végérvényesen meg lehet hülyíteni, de akinek van egy kis esze, az idővel átlát a szitán. Emlékszem rá, hogy az egyik ilyen nő felkereste az apját és megkérdezte tőle, hogy mi hogyan történt anno az anyja és közte, és mivel voltak emlékei amiket össze tudott kötni logikusan, így minden kivilágosodott előtte. Rájött, hogy az anyja manipulálta őt és folyamatosan az apja ellen nevelte, így egyszer csak szépen faképnél hagyta az anyját és odaköltözött az apjához (akinek már új családja volt). Sok ilyen történetet hallottam már. Az említett esetben a felnőtté vált gyerek alaposan meggyűlölte az anyját, aki ki is tagadta őt. Szép történet... Az anyja bosszúja megbosszulta önmagát. Olyat is hallottam, hogy a gyerek olyannyira megharagudott az anyjára, hogy a temetésére se ment el. 

Kell ez valakinek?
Kit elégít ki ez a nyomorult viselkedés?

Számomra érthetetlen, hogy egy gyönyörű lelkű gyermekbe, akinek a szíve és értelme most nyílik ki a világra, miért kell elültetni a gonoszság csíráját? Igen, a gonoszságét. Ráadásul egy olyan szülőnek, aki az ezotéria híveként - elvileg - az angyalokban hisz és a szeretetben. Vagy ez úgy néz ki, hogy a szeretet csak annak jár, akit nem gyűlölünk?

Az ezotéria számtalan ellentmondástól szenved, és ez az egyik példa rá. 

(órákat tudnék erről írni, de most nem teszem)

A lányom lelkében elültették a gonoszság magvát, és kérdéses, hogy mennyire kap táptalajt mindez. Épp ezért volna fontos, ha végre elvihetném magammal a gyermekem, mert akkor az én részemről is kaphatna elég információt, ami alapján mérlegelni tudna. Az információt itt a tapasztalatokra értem és nem a tényleges infóra, miszerint "Anya hülye" meg ilyesmik. Nálam Dóri megtapasztalhatná, hogy amit az anyja állít, az nem igaz, vagy legalábbis kétséges, sőt, sok esetben jó dolgok vannak az anyja által állított rosszal szemben. 

- Apa hülye? - kérdezhetné magában a gyerek. - Miért is? Hiszen annyi jó dologra tanít meg engem és olyan rendes velem (és a többi...).

Arról van szó, hogy az exem eleve rossz embernek hisz, méghozzá azért, mert
1: a családja átmosta az agyát,
2: mert sosem értett semmit és mindent félreértett abból, ami valójában történt.

Ez utóbbi azért lehetséges, mert nincs meg hozzá a megfelelő intelligenciája. Más okot nem látok erre. Mindenre magyarázatot adok a beadványaimban, amikor is megválaszolom az exem marhaságait (lásd: Egy mocskolódás margójára 1. és 2.). Többórás olvasmány, de aki tisztában akar lenni a dolgokkal, annak érdemes lehet elolvasnia. 

Na meg ott van az is, hogy az exem bosszút akar állni rajtam a vélt sérelmeiért. Míg engem valahogy már egyáltalán nem izgat a sorsa (mert hamarosan új családot alapítok), addig őbenne még mindig az munkálkodik, hogy a gyerek által megbosszuljon engem. Nincs más eszköze, csak a gyerek. És mit lehet a gyerekkel csinálni? Hát Apa ellen neveljük, nehogy már a gyerek szeresse az apját, ha egyszer ő maga is utálja. Ez az emberi viselkedés legundorítóbb formája, amit még szavakkal sem lehet megfelelően jellemezni. Akik ezt művelik, azok súlyosan beteg emberek, akiket mielőbb korlátozni kellene, nemhogy alájuk tenni a lovat, mint ahogy azt a Gyámhatóság a legtöbb esetben teszi. Erről is tudnának mit mesélni a szakavatottak. És ugye minderről hiába ír a tudomány, ha ezek még azt is megkérdőjelezik, merthogy az abban rejlő dolgok nem az ínyükre valóak. 

Mit is szoktak mondani? Az őrültek nem tudják, hogy azok...

Talán az exem azért nem akar eljönni a családgondozóba beszélgetni, mert fél, hogy rávilágítanak a hibáira? Lehetséges.

Én rájöttem számtalan hibámra és akképp tudtam elszámoltatni magam, míg ő a saját hibáival mind a mai napig nem képes szembenézni. Mutogat rám, holott nincs semmi, amit fel lehetne hozni ellenem. Vagdalkozik, rágalmaz, lekicsinylően értekezik rólam, holott a példák nem őt támasztják alá, hiszen a kislányom szeret engem és jól érzi velem magát. Soha semmilyen baleset nem ért minket, megetettem, megitattam, tisztába tettem őt, tehát elmondható, hogy jó apa voltam mindvégig. Jók a visszajelzések, de az exem ezek ellenére is azt akarja bebizonyítani a Bíróság előtt, hogy szar apa vagyok. 

(Ráadásul nemrég hoztam egy olyan döntést, amellyel majdnem háromszorosára emeltem a vagyonom értékét. Ez vajon egy hülye emberre vall? Kétlem) 

Mellesleg, minduntalan azt hangoztatja, hogy infantilis vagyok, merthogy a pszichológus is azt írta le a szakvéleményében, holott nem ezt írta, hanem azt, hogy tapasztalható volt nálam néhány infantilis megjegyzés. Tehát nem infantilis vagyok, hanem néhányszor volt pár infantilis megjegyzésem. És ha már itt tartunk: a pszichológus az exemről ellenben pedig azt írta, hogy a neurotikussága kissé emelkedett. Most írjam ide, hogy mit jelent a szó, neurotikus?

Végeláthatatlan faszakodás az egész, aminek semmi értelme nincs.

Dórival végül jól éreztük magunkat, bár már nagyon erőltetett ez a családsegítősdi találka. Az anyja rendben megjelent és összeszedte őt, amit Dóri viszont nem akart. Odasúgtam neki, hogy amikor a Trabiból integetek neki, akkor jó hangosan köszönjön, ami úgy is lett. Amikor melléjük értem a kocsival, Dóri hangosan elkiáltotta magát: - Szia Apaaaaa!

Aztán váratlanul eltűntek a visszapillantó tükörben...

...

Mi lehet velük?

Megkerültem a háztömböt, hogy ismét melléjük érjek, s akkor látom, hogy az exem a kerékpárja mellett állva a gyerek kezében matat. Leparkoltam, majd odamentem hozzájuk.

- Mi történt? - kérdeztem.
Dóri savanyú arcot vágva dünnyögött az ujjára, amin egy viszonylag erős horzsolás volt látható. Picit szivárgott belőle a vér, az anyja pedig egy ragtapasszal próbálta meg lekötni. 

Nem értettem, hogy ez mi. A gyerek megfogott egy ágat menet közben és az elvágta az ujját? Kétlem. Minek fogdosna a gyerek ágakat, miközben száguldanak a bicajon?

Aztán észrevettem, hogy földgombócok vannak a gyerek ölében és a nadrágján, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy vagy elestek vagy a gyerek lerántott valami cserepes növényt az egyik kerítésről. 

- Elestetek? - kérdeztem, de sem a gyerektől, sem az anyjától nem érkezett válasz.

Vajon tényleg elestek biciklivel??

Egy évvel ezelőtt épp az exem basztatott azzal, hogy ne bicajozzunk Dórival az udvaron, mert még el találunk esni és megsérül a gyerek. Míg én soha nem esem el, ő most épp azt bizonyította, hogy "felelőtlenül viselkedik" (idézet tőle) és "nem tud vigyázni a gyerekre" (idézet tőle). 

Hát jó, akkor ennyi.

Adtam egy puszit a gyerek arcára, majd visszaültem a kocsiba és elindultam haza. Este végül Dinával moziba mentem, hogy kiégessem a fejemből a kusza és kósza gondolataimat. 

Nem is agyalok többet a hét dolgain...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése