2017. május 28., vasárnap

A Hős

Május 26-án találkoztunk a hatvanötödik alkalommal, amit - híven a hagyományainkhoz - ismét a Családsegítőben tartottunk meg. 

A találkozó jól sikerült, bár Dórit az elején rendre kellett utasítanom, mert direkt rendetlenséget csinált: többek között dobálta labdával az üdítős üvegét, kiszedte a tablet gombjait, ütögette az arcomat, mindent felborított, lehajította az üvegpoharat a szekrényről, meg hasonlók. Akkor pattant el a húr nálam, amikor többször is kirohant az udvarra felügyelet nélkül. Persze nem történt baj, de idegesítő, hogy nem tudok úgy elmenni wc-re, hogy a gyereket magára ne hagyhatnám két perce (ha lenne rigli az ajtón, akkor nem kellene tartanom a szökéstől). 

Szóval Dórit büntetnem kellett a rendetlenségéért, és ennek egy különleges módját választottam: feltettem őt a szekrény tetejére. És bár szeret a szekrény tetején ülni, mégis kellemetlen volt a számára, hogy mozdulatlanságra van ítélve. Először bepróbálkozott egy műsírással, majd amikor látta, hogy ennek nincs értelme, szép lassan átalakult szófogadó kislánnyá. Úgy vélem, hogy ez jobb megoldás volt, mint a kezére vagy a fenekére csapni...



Nem tudnám őt megütni, képtelen vagyok rá. Nemcsak gondolatom nincs hozzá, de ha megütném azt a lényt, akit a világon a legjobban szeretek, menten lelki válságba zuhannék. Nem is értem, hogy az anyja hogy tudja őt veréssel nevelni. Igen, erre számtalan példa volt, és a gyerek is elmondta a mai nap, hogy Anyától sokszor kikap. Persze tudom, hogy Anya van vele egész nap és sokszor elszakad a cérna, de akkor is. Miért kell egy gyereket ütni?Nincs más lehetőség a fegyelmezésre, mint az ütés? Nem voltam olyan helyzetben még, amikor a gyerek egész nap rendetlenkedik, így nem tudom mit kell a gondviselő szülőnek átélnie nap mint nap (senkinek sincsenek kötélből az idegei), de azt tudom, hogy magam nem ütném meg a gyermekem soha. Talán elfoglaltságot kellene találni a számára, s akkor nem csinálna magának "programot" a gyerek. Ha velem volna Dóri a hétvégén a rendes kapcsolattartás szerint, akkor nem lenne ilyen probléma vele. Rengeteg kalandot és játékot tudnék neki kitaláni, ha végre elvihetném magammal a Családsegítőn kívülre.

Amúgy van egy jó példám a verés nélküli nevelésre: egyszer egy volt barátnőm az öt éves kisfiával (és az anya barátnőjével) meglátogatott engem Horányban. Amíg beszélgettünk az udvaron, a kisfiú berohant a veteményesbe, ahol elkezdte lekaszabolni a paradicsompalántáimat, mindezt röhögve. Amikor kitessékeltem őt a kertből, felkapott egy marék kavicsot és a képembe szórta, majd az üvegasztalra hajított egy poharat, amely majdnem betörte az asztal lapját. Nem sokon múlott. Hiába szóltam rá, az anyját hidegen hagyta, nemkülönben a gyereket. Az idegeim a plafonon voltak, így amikor az anyja nem vette észre (mert a barátnőjével volt elfoglalva), fogtam a gyereket és betettem a szennyvíztározóm ásás alatt lévő gödrébe. Ez akkor egy másfél méteres gödör volt, tehát egyáltalán nem mély. A kisgyerek úgy meg volt rémülve ettől (és a gödörben eltöltött mintegy öt perctől), hogy miután megszántam és kivettem őt, a nap hátralévő idejében kezesbárányként viselkedett. Ráadásul ezzel megmutattam neki, hogy ki a kan a csapatban, szóval nemcsak, hogy viselkedni tudott ezután, de a rákövetkezendő években még tök jól össze is haverkodtunk. Amikor az anyjával a későbbiekben kijöttek Horányba strandolni, a kisgyerek folyamatosan a társaságomat kereste, és tök jókat játszottunk együtt. 

Tehát Dórit nem az erőm fitogtatásával "büntetem", ami talán még tetszett is neki, legalábbis a videófelvétel szerint.

Aznap beszélgettünk is egy kicsit. Mint feljebb már írtam, az anyja időnként megbünteti őt, amit nem szeret. Megkérdeztem tőle, hogy miért kap ki, amire azt felelte, hogy mindig kirámol a szekrényből, amitől Anya mérges lesz. Ezen nem csodálkozom, úgyhogy elmondtam neki, hogy nem kell a szekrényből kirámolni, mert Anyának nagyon sok munka oda bepakolni, amit becsben kell tartani. 

Aztán elmondta, hogy jár hozzájuk egy bácsi ("portás" vagy "postás" bácsi, ezt nem értettem), akivel nem mentek el kirándulni - vagy mi -, és hogy néha ott alszik náluk a földön. Mindezt magától mondta el, és nem is vagyok benne biztos, hogy jól értettem amit mondott, mert Dóri elég sajátos nyelvezetet használ.

Itt megkérdeztem tőle, hogy emlékszik e a múltkori játszótéri veszekedésre, amire elmondta, hogy igen. Sajnálatomat kifejezve megsimogattam a buksiját, majd bocsánatot kértem.

- Ne haragudj Kicsim, hogy veszekedtünk Anyával. Sokmindenben nem értünk egyet és ezt csak így tudjuk megbeszélni.
- Miért?
- Nem tudom. Anyával nehéz bármiben is egyezségre jutni.
- Miért?
- Azért Kicsim, mert én szeretnélek magammal vinni, de Anya nem engedi.
- Miért nem engedi?

Jó kérdés...

- Anya azt hiszi, hogy nem tudok rád vigyázni. Azt hiszi, hogy csak rendetlenkedünk mindig és valami baj ér majd téged.

Dóri értette amit mondok, ez látszott rajta, de tisztában voltam vele, hogy a rendetlenség fogalmával még nincs tisztában, hiszen ő csak játszik, ahogy szokott.

Aztán se szó, se beszéd, egyszercsak elkezdett levetközni: levette a zokniját, majd egy szempillantás alatt kibújt a nadrágjából is, majd amikor a pelenkát is le akarta magáról csatolni, akkor megálljt kellett neki parancsolnom. Nem értettem mi ütött belé, de gondolom otthon a nagy melegben nem ilyen vastagon öltözve téblábol a lakásban. Ezután összehordta a kanapé párnáit egy halomba, aminek a tetejére feküdve megkért, hogy takarjam be őt. Az ingemet terítettem rá, majd hosszasan nézegettük egymást.

Az kapcsolattartásunk felénél viszont felöltöztetve őt kimentünk az udvarra. Szép időnk volt, és nem akartam odabent kuksolni vele a szobában. Erről egy pár perces videóval emlékezem meg:


A két óránk sajnos hamar eltelt. Tényleg olyan, mintha nem is lett volna.

Anyucival ismét volt egy kis vitám: megkérdeztem tőle, hogy a múltkori kapcsolattartás elmaradt nyolcvan percét mikor akarja pótolni (mert ugye a vizes zoknira fogva önkényesen magával vitte Dórit a kapcsolattartási időmben), amire azt mondta, hogy nem fogja. Ezt azzal indokolta meg, hogy akkor volt rá lehetőségem, hogy a gyerekkel legyek, de mivel nem vigyáztam rá, ő magával vitte.

A kettő között nem érzek öszefüggést, mert az oké, hogy a vizes zokni miatt elviszi a gyereket (ami nem normális reakció a részéről), de a hiányzó időt valahogyan pótolnia kéne, hiszen az jár nekem, amiről ő nem rendelkezhet egyáltalán. 

Mondtam is, hogy akkor a következő alkalommal nem adom át a gyereket a két óra után, amire azt felelte, hogy át fogom. Aztán elmondta, hogy nem érdekli a pótlás, mire én, hogy akkor arányosan annyival kevesebb gyerektartást fogok adni. Kíváncsi voltam erre mi lesz a reakciója, de csak annyit mondott, hogy "csináld". Hozzátette, hogy a Bíróságnak megírta a játszótéren történteket, amire elképedtem, mert ismét azt a kicsinyes árulkodást csinálja, mint eddig, amiről képtelen leszokni. 

Vajon mit írt? Azt, hogy önkényesen beleavatkozott a kapcsolattartásomba? Gondolom ismét eljátszotta a hattyú halálát, meg hogy Apa milyen felelőtlen és agresszív volt vele, és a többi...

Dóri a vitánk alatt ismét magába zárkózott, és lehajtott fejjel hallgatta az eseményeket. Szerencsétlennek ismét Anyu és Apu vitáját kellett hallgatnia.

- Az elmúlt két kapcsolattartás úgy működött, mint a zsír... - mondta Anya.
- De nem viheted el! Az a két óra az enyém! - feleltem. - értsd már meg, hogy nem viheted el, te meg elvitted. Te nem írhatod felül a két órámat.
- Azért vittem el, mert nem vigyáztál rá.
- De vigyáztam rá. Lett valami baja?
- Megfázott volna, ha nem hozom el.

Anya szerint tehát megfázott volna a gyerek, ha ő akkor nem menti ki a karmaim közül. Érthető, ugye? Egyedül neki köszönhető az, hogy Dóri nem fekszik otthon lázasan. Akárhogyis nézzük, Anya egy hős, mi több, ő maga a Hős. 

Amúgy honnan veszi, hogy a gyerek megfázott volna? Gondolom kőbe van vésve, ugye? A kis vizes zoknitól a gyerekek felfáznak. Ez egy íratlan törvény, mindenki tudja, hogy ez így működik. Ha jól emlékszem ezt már számtalanszor eljátszotta, de sosem lett belőle baj. Folyton folyvást ugyanazt a lemezt játsza, de még nem jutott el az agyáig, hogy eddig egyetlenegy jóslata sem vált be. 

- De nem vihetted volna el a gyereket - folytattam, mire elmondta, hogy kétszer nem vitte el (tehát most az egyszer elvitte). Hogy ezzel mire akart kilyukadni, nem tudom. Szerinte akkor viszi el a gyereket, amikor akarja?

- Azért vittem el, mert nem viselkedett jól. El kellett vinnem - magyarázkodott. 

Mi lenne, ha egyszer én is úgy ítélném meg, hogy káros a gyerekre a családi környezete, azt' fognám Dórit és elhoznám tőle? Mi lenne, ha szarnék a bírósági végzésre és magammal vinném a saját gyerekem? Mert ugye Anya ezt teszi: szarik a végzésre és önkényesen elveszi tőlem a gyerekem.

Ebből is látható, hogy káros az anya jelenléte a kapcsolattartásomra, és épp ezért seretném, ha ő a közelünkben sem lenne. Takarodjon el a fenébe haza vagy bárhová, de ne lebzseljen a közelünkben rettegve, amikor az én kapcsolattartási időm van. 

- Azt a másfél órát valamikor pótoljuk - mondtam.
- Nem fogom pótolni.

Tehát nem. 
Jó. 
Majd én is így állok hozzá a dolgokhoz. 

Dórihoz lehajolva elbúcsúzkodtam:
- Jót játszottunk, Kicsim?
- Jót játszottunk...
- Jól van. Vigyázz magadra. Sokat gondolok majd rád, jövőhéten találkozunk.

Azzal Dórival puszit adva egymásnak, búcsút intettünk mára.


Hogy Dóri mennyire szeret engem, az az alábbi képen tökéletesen látható:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése