2017. június 14., szerda

Pár óra

Az exem tartozott nekem két óra kapcsolattartással még a családsegítős korszakból, amelynek pótlására végül 13-án kerítettünk sort. Az elvitel joga nagyon klassz dolog, csak ne kellene folyton az órámat nézni...

Mivel a két óra tényleg csak arra elég, hogy járjunk egyet a környéken, ezért a kis szöszkémet ma elvittem fagyizni. Dóri hihetetlenül örült neki, és nem győzte mondogatni, hogy Anyával is ebbe a cukrászdába járnak falatozni. Korábban az anyjának ugyanezt mondta rólam, vagyishogy "Apával itt ettük süteményt", de amikor rákérdeztem tőle, hogy emlékszik-e rá, hogy már jártunk itt korábban mi is, arra azt felelte, hogy nem. Sajnos nem emlékezett rá, de annyi baj legyen. Nem ez a legfontosabb emlékünk...

Bár csak egy fagyira ugrottunk be, végül háromféle sütemény is az asztalra került, ugyanis a pult előtt járva Dóri sorban mutogatta az ujjaival, hogy mi az, amiből kér, én meg szerető apaként nagyrészt eleget is tettem a kívánságainak. 

Répatorta, madaras muffin és házi krémes

Persze, ahogy az lenni szokott, tulajdonképpen nem is akart sütit enni. A muffinból és a krémesből csupán egy-egy falatot evett, a répatortára pedig rá sem nézett. A krémest még meggyürkélte a markával, majd amikor elkezdte szétkenni az asztal lapján, ideje volt odébbálnunk. A cukis beülésünk tulajdonképpen rendetlenkedésből áll, amit korábban is eljátszott.

A markológép munkában

Nos, igen: nehéz egyszerre fotózni is meg rendreutasítani a gyereket, vagy legalábbis koordinálni a cselekvéseit. Ha egyfolytában arra figyelek, hogy mihez ne nyúljon vagy hogyan nyúljon hozzá, akkor viszont nem készülnek róla képek, ami a történetünk megírása szempontjából hátrányosan érintene. Sajnos a fényképkészítés ezzel jár: a gyereknek több lehetősége van az engedetlenkedésre... 

Végül a sütiket elcsomagoltam szalvétába, majd egy gyors kézmosást követően beálltunk a fagyispult elé.

Nincs is jobb, mint egy hideg fagyi

A hátralévő maradék egy óránkban végül úgy döntöttünk, hogy az egyik bányató partján fogunk hűsölni, úgyhogy a kocsiba ülve elgurultunk a vízhez.

Dóri fotózta

Kicsikém a parton állva nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy ne pancsikoljon egy kicsit, ezért kérlelni kezdett, hogy hagy menjen bele a vízbe. A kérlelés aztán egyre erélyesebbé vált, és úgy adott nyomatékot az akaratának, hogy elkezdte magáról ledobálni a ruháit. Végül annyit megengedtem neki, hogy bár pólóban, de mezitláb tocsoghat az általam felfröcskölt vízben (mivel a bányató napjainkban horgásztó, ezért a vízparton amolyan betonplaccokra lehet kiülni, amelyre a vizet öntöttem). 

Az utolsó fél órában sétáltunk egyet a szomszédos utcákban; szedtünk meggyet, beszélgettünk. 

Fülbevaló meggyből

Dóri nagyon jól érezte magát a társaságomban, és azt hiszem ez annak is köszönhető, hogy - az anyjával ellentétben - velem lehet különféle "tiltott dolgokat" csinálni, persze mindent csak ésszerű (az új helyesírás szerint észszerű) kereteken belül. 

E bejegyzés végén szeretném megjegyezni ismét, hogy rendkívül örülök az elvitel jogának, hiszen végre apa lehetek, aki a saját ízlése szerint nevelheti a lányát, viszont az általam kért hat óra helyett megkapott három óra nagyon kevés idő arra nézve, hogy tartalmas kiruccanásokat tegyünk. A jelenlegi három óra kapcsolattartás arra elég, hogy a környéken lődörögjünk, de arra már nem, hogy elmenjünk valamiféle rendezvényre, kiállításra vagy játszóházba, stb, stb. A környékünkön nincs olyan program, amelynek a meglátogatása beleférne a három órás időkeretbe, ezért a város határain belül kell szétnéznünk. Rengeteg jó ötletem van még, hogy mivel lehetne etöltenünk az időt, de attól félek, hogy mindezek a kicsikémet nem érdekelnék. Számára a pancsolás és a trutyizás jelenti a legnagyobb élményt, amit nyáron, jó időben meg is lehet valósítani, viszont ahogy jósolják, most szombaton például hűvös, szeles, borús idő lesz, miáltal a medencézést például kilőhetjük. 

Mit lehet tenni tehát a rendelkezésünkre álló három óra alatt?

Dóri rajzolni nem akar, diafilmet nézni szerinte uncsi, az olvasás nem érdekli... 
Mit tegyünk tehát?

Gondoltam rá, hogy süthetnénk valami sütit. Azt kenhetné maga is, viszont várni kell az eredményre, és gyanúm szerint nem is enne belőle. Tehát a kenegetés élvezete miatt nem költök olyanra, ami ott száradna meg a konyhapulton. 

Eszembe jutott, hogy elmehetnénk valamely környékbéli tanyára, de egyelőre nem találtam olyan helyet, ahol számtalan állat között lehetne téblábolni (és megjegyzem, hogy Dórit ezek sem kötik le különösképp). Egy játszóház lehetne a legmegfelelőbb, viszont az nincs a környékünkön. Volt, de bezárt, és a legközelebbi ilyen lehetőség is Pesthidegkúton van, amitől a három óránk fele utazással menne el.

Még nem tudom biztosan, de azt hiszem Dobogókőre fogunk elmenni, mert oda az út 15 perc (már lemértem), és még arra is jut időnk, hogy beüljünk valahová ebédelni. 

Még két napom van kigondolni a szombati elfoglaltságot, úgyhogy pánikra semmi ok. A hétvégén kiderül, hogy miképp döntöttem :)



Majd elfelejtettem: amikor Dórit hazavittem, ő viszonylag nehezen akart elengedni. Először belecsimpaszkodott a Trabim ajtajába, hogy felhúzódzkodva adjon nekem egy puszit a lehúzott ablakon át, majd ezután az anyja elől kitérve odaállt a kocsi elé, nehogy el tudjak hajtani. Ilyenkor mindig elmondom neki, hogy hányat kell aludni a következő találkozóig, amit megért ugyan, de még nem tudván a hét napjait, neki minden egyes nap végtelennek tűnik.

Másnap, azaz 14-én (tegnap) a nagybevásárlás után épp akkor indultam haza, amikor az anyja is végzett az áruházban, úgyhogy a bölcsőde előtt megállva bevártam őt, hogy együtt mehessek be vele a gyerekért.

Fél 1 volt, a gyerek álmos tekintettel fogadta az anyját, majd amikor meglátott engem is, először fel sem fogta, hogy ott vagyok, majd amikor igen, mosolyogva nézegetett, mint egy szerelmes kisgyerek. Cipőváltás után fel is pattant az ölembe, én pedig adtam neki 300 forintot fagyira. A pénzt gondosan őrizgette a markába, majd a tanácsunkra inkább eltette a táskája zsebébe, mert ott biztosabb helyen volt. Elmondtam neki, hogy még hármat kell aludni, aztán ismét találkozunk. Kicsit nyöszörgött a búcsú miatt, de végül beletörődött, hogy ismét eltűnök egy időre.

Na, a hétvégén folyt. köv.!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése