Paranoia

Vádolnak. Ennyit tudnak. kigondolnak valamit, majd megvádolnak vele. És tök mindegy, hogy a vád megállja e a helyét, vagy hogy van e benne logika és realitás, ők mégis az erre való hivatkozással próbálnak meg ellehetetleníteni a gyermekemmel való kapcsolattartásomban.

Nem tudok rá mit mondani, minthogy paranoiában szenved. Lássuk mit ír erről a lelki-szellemi betegségről a szakirodalom:

"A paranoia vagy üldözési mánia túlzó és irracionális szorongás vagy félelem, ami gyakran az üldözöttség érzésében nyilvánul meg"

Tökéletesen fedi az ex viselkedését e leírás. De ő maga árulkodik erről, amikor a rendőröknek mondja: "Nem vagyok hajlandó őt beengedni, mert félek tőle. Nagyon agresszív, nagyon indulatos és nem először fordult elő, hogy idejön és megfélemlít bennünket, nem vagyok hajlandó felengedni a lakásomba. Bírói végzés még nincs". (lásd: Rendőri védelem)

Valóban agresszív vagyok és megfélemlítem őket?

Emil Kraepelin német pszichiáter olyan elmebetegségek jellemzésére kezdte használni a paranoia szót, amiknek a legfőbb jellegzetessége valamifajta tévhit, de ettől eltekintve a gondolkodás képessége nem sérül. Jelenleg elsősorban olyan téveszmék megnevezésére használják, amelyekben az érintettet üldözi valaki. 

Mivel az ex szerint én félelemben tartom őket, ezért valószínűsíthető, hogy üldözési mániája van. Ő maga mondja: "félek tőle", "megfélemlít bennünket".

Valóban?

Nos, én ha félek, akkor azt azért teszem, mert mondjuk valaki nyitott pengéjű bicskával fenyeget engem, vagy mert a Trabimmal kihajtom a 120-at, amitől a kocsi imbolyog és labilis lesz az úton. Igen, ilyenkor nagyon szoktam félni. De félek még attól is, hogy egy tenorista felrobbantja azt a boltot vagy helyet, amelyben én vagy épp a gyermekem jelen van. Félek, hogy az autópályán átrohanva esetleg elüt egy autó, de ezt épp ezért nem is teszem, hanem inkább az aluljárót választom az átjutás érdekében. 

A gyermekem anyja vajon mitől fél?

Tőlem? Vajon bántom őt? Megverem? Fenyegetem? Vajon mi váltotta ki benne a félelmeit? Alább megpróbálom felsorolni:

1. A szakításunk után a kocsimban ülve elmondtam neki, hogy magam nyugodtan szeretném lerendezni a vitáinkat, s kihangsúlyoztam neki (a napok folyamán többször is), hogy nincs szándékomban elperelni tőle a gyermeket, mert meglátásom szerint neki jobb helye van nála. Ellenben felhívtam rá a figyelmét, hogy örülhet neki, mert vannak apák, akik ilyenkor rárúgják a volt feleségükre az ajtót és elviszik a gyereket, ne adj isten még oda is csapnak az ex fejére, hogy nyomatékosítsák döntésüket. Persze kiemeltem, hogy tőlem nem kell tartania, mert én nem vagyok ilyen.
   
   Talán ez lehet az ok? Kétlem. Ha ilyen volnék, akkor az elmúlt 8 hónap alatt már megtettem volna legalább egyszer a fent említett példát, s akkor a gyermek nálam lenne és nem nála. Sírhatna ő remegő hangon a házam előtt, s jöhetne ő oda hozzám a munkahelyemre, hogy érdeklődjön a gyerek hogyléte felől. Én pedig vagy válaszolnék neki, vagy nem - mint ahogy ő csinálja velem jelenleg.
     
2. Egyszer az ablakuk alatt aludtam a kocsiban, amikor is először zárt ki engem az ajtón. Aznap kértem volna meg a kezét, ehelyett ott kellett hagynom egy szál rózsát az ajtaja előtt, amelyre egy gyűrű volt felhúzva. Vajon mitől ijedt meg? Attól, hogy netán elrabolom a gyermekét? Valaki feltüzelte őt, hogy ne nyisson nekem ajtót? Gondolom így lehetett, mert az anyósomék nyaralni voltak, az ex öccse pedig dolgozott, tehát egyedül szorongott a lakásban, tehetetlenül várva, hogy mikor töröm rá az ajtót.
   
   A következő napon szintúgy be voltak zárkózva, de akkor már ott volt az erkélyen az Asszony öccse is, aki felvett engem kamerával, amint beszélek a gyermekem anyjához, hátha bizonyítani tudja vele, hogy agresszív vagyok és félniük kell tőlem. Aznap tettek feljelentést a Rendőrségen is, miszerint kémprogramot telepítettem a gépükre. Vicces gyerekek.
     
3. Az ezután lévő láthatások alkalmával egyszer sem fenyegettem meg őt és nem is bántalmaztam. Ehelyett ők voltak azok, akik megvádoltak mindenféle hülyeséggel.
   
   Az Asszony először rám fogta, hogy ismeretlen címről, álnéven küldözgetek neki leveleket. Ezután rám fogta, hogy SMS-eket küldözgetek neki szintúgy álnéven.
   
   Félelmetes lehetett. Mint a filmekben.
     
4. Ezután jött az, hogy állítólag eltömítettem a kéményüket ronggyal. A rongyot az anyjától hallottam, amit ő később le is tagadott, s ezáltal úgy tűnt a dolog, mintha elszóltam volna magam. Ennek ellentmond a kéményseprő mondandója, miszerint a kémény a lerakódott koromtól gyulladt ki és nem valami idegen tárgytól. Alább az SMS, amit az anyós küldött nekem. Ebben világosan látszik, hogy terelni próbál, hiszen amikor az SMS íródott, már régen megvolt a kéményseprői jelentés a dugulásról, tehát nagyon is jól tudta, hogy a kéményükbe nem lett semmi beledobva. Mégis rágalmaz az üzenetben, hogy valaki "megpiszkálta" a kéményüket, s feltehetően én voltam az. Tehát a gyanújuk szerint én a háztetejükön mászkálok, vagy csak megbíztam vele valakit, hogy másszon fel és piszkálja meg a kéményüket. Ez elég ok lehet a félelemre? Ha megtörtént volna, akkor lehetne alapja, de úgy, hogy a kéményseprő jelentése alapján minden kiderült - hogy nem volt a kéményben semmiféle idegen tárgy, hanem a lerakódott korom gyulladt be -, már igencsak szánalmas erőlködés tőlük.
   
   Képzelem, hogy otthon ezt jó alaposan kitárgyalják, mondván, engem sokan láttak a környéken az utóbbi napokban, meg valaki látott valakit a tetőn, és az biztos csak is a Máté lehetett!
   
   Természetesen nem emiatt tettek feljelentést a Rendőrségen, hanem azért, mert "lökdöstem" az Asszonyt a suli folyosóján. Világosan látszik, hogy a kéményes sztori ezer sebből vérzik, de az exemet ez egy csöppet sem érdekli. Ő retteg és fél. Tőlem.
      
5. A következő ok amiért félni kell tőlem, hogy elloptam a személyigazolványát a farzsebéből úgy, hogy ott se voltam mögötte, mellesleg az ügyvédem is és a barátnője is velünk volt. Tehát nem csak őt játszottam ki, de a másik két jelenlévő személyt is.
   
   Bámulatos, hogy mennyire bamba társadalomban élünk, hogy ilyen egyszerűen ki lehet lopni valaki zsebéből az iratait.
      
6. Az orvosi rendelő után is agresszív voltam - állítólag. De csak azért, mert miközben a parkolón át haladtunk a gyógyszertár felé (karomon a gyermekemmel), ő fékeveszetten ordibált velem és szidott, mint a bokrot, holott tök barátságos hangon próbáltam vele dűlőre jutni a láthatásokat illetően. Egyáltalán nem voltam vele hangos vagy ingerült, hiszen a gyermekem ült a karomban, miközben magamhoz öleltem őt, s nem akartam a jelenlétében vitatkozni az anyjával. Világosan kifejeztem neki, hogy a gyerek érdekében kell leülnünk beszélgetni. Tehát mindenki a megbékélés felé hajlott (még az ex is ezt hangoztatta a barátnője előtt), viszont a parkolóban aznap este mintha ördög bújt volna belé: egyáltalán nem hallgatott meg, hanem csak fröcsögött mindenféle szart, hogy én elmebeteg vagyok, agresszív, pszichopata, és orvosra van szükségem, stb.
   
   Na ezek után próbáltam meg jelezni felé, hogy legyen elég a szidalmazásból és jó lenne, ha visszavenne egy kicsit: jelzésképpen szimplán csak meghúztam a kapucniját, hogy érezze, nem kéne túlfeszítenie a húrt. Valószínűleg a kapucnihúzás volt számára agresszív viselkedés és fenyegetettség, mert azóta retteg tőlem az egész családja.
      
7. Ezután jött az a rettenetes terror, amire álmukban sem gondoltak volna: MEGJELENTEM AZ AJTAJUK ELŐTT! - mert 4 hét szünet után látni szerettem volna a kislányomat. Micsoda fenyegetés, mi? Még rendőrt is hívtak rám, akik előtt eljátszották a hattyú halálát:
   
   "Nem vagyok hajlandó őt beengedni, mert félek tőle. Nagyon agresszív, nagyon indulatos és nem először fordult elő, hogy idejön és megfélemlít bennünket, nem vagyok hajlandó felengedni a lakásomba. Bírói végzés még nincs"
   
   
   Mindjárt megsajnálom őket, amiért így rájuk ijesztettem a jelenlétemmel.

Nekem több dolog nem jut eszembe azzal kapcsolatban, hogy melyek azok, ami miatt az exem annyira retteghet tőlem. Gyanítom, hogy az anyósom ülteti belé a félelmet, amire egészen biztosan megvannak a megfelelő technikái.

Kábé ugyanaz lehet, mint ahogy Amerikában csinálják: annyiszor nyomják a tévében, valamint úton-útfélen azt a szót, hogy "terror", hogy még az is elhiszi, aki egyébként tisztában van a valós geopolitikai játszmákkal.

Valószínűleg otthon is ez mehet: a Máté egy szar alak, a Máté nem szeret téged, a Máté szerelme csak színház, a Máté majd kiragadja a kezedből a gyereket, megver, manipulál, hazudik, megcsal, ellopta a bakancsod, van kulcsa a lakásunkhoz, ellopta a személyidet, a háztetőnkön mászkál, leskelődik utánad, követ téged, stb, stb...

Ha ezeket folyton a fülembe duruzsolnák nekem, akkor egy idő után elhinném, feltéve, hogy nincs egy csöppnyi ész sem a fejemben.

A gyermekem anyja bele sem gondol, hogy miért nincs oka félnie tőlem?

Világosan megmondtam neki már többször is, hogy a kislányomat nem szeretném tőle elperelni, tehát nem lenne értelme őt elragadni a kezéből. Emellett a Bíróságon se vetne rám jó fényt, mert emiatt akár még el is tilthatnának a gyermekemtől végleg. Miért is kockáztatnám meg ezt? Vágjam magam alatt a fát?

Persze eszembe jutott a következő eshetőség is: anyósom folyamatosan tömi a lánya fejét, hogy féljen tőlem, maradjon tőlem távol, óvakodjon a gyerek apjától, amit az ex meg is tesz. Anyós ezek után arra számít, hogy a kapcsolattartás lehetetlenné tételével idővel olyan dühbe gurulok, hogy egyszer csak rájuk szakítom majd az ajtót, vagy esetleg még bántalmazom is őket, amire a Bíróság csak egyféleképpen tud reagálni: eltilt engem a gyermekemtől egy jókora felfüggesztett kíséretében.

Anyósom ezzel járna a legjobban. Manipulálja a lányát, ő pedig véghez visz mindent amit sugallnak neki, és tök mindegy, hogy ezzel törvénysértést követ el, mert nagy ívben szarik rá. Neki egy törvény se mondja meg, hogyan védelmezze a gyermekét!

Ezt támasztja alá az is, hogy mániákusan jelentgetnek fel engem mindenféle pitiáner dolog miatt. Szeretnék elérni, hogy dagadjon a mappám a feljelentéseik miatt, amit majd a Bírónő elé tolhatnak szépen, mondván: az apuka nem normális és agresszív, nézzék meg mennyi ügye van folyamatban, és korlátozzák őt ott, ahol csak lehet!

Hát beszopták, mert ezzel nem fognak ki rajtam, ugyanis nem teszem meg!

Tehát úgy néz ki az egész, hogy próbára tesznek, amelynek viszont nem én vagyok az áldozata, hanem a kislányom és az anyja. Mindketten az anyós játszmájának áldozatai.

Nem lenne jobb, ha inkább hagynák, hogy találkozzak a lányommal? A balhénk emiatt jött létre és ekörül is forog. Talán ha engednék a láthatást, a balhé is megszűnne azon nyomban.

De itt nem a kémény és nem a személyigazolvány a lényeg a számukra, hiszen akkor azon ügyben is feljelentettek volna. Nem. Tudják, hogy az hülyeség. Pontosabban anyós az, aki tudja, ezért nem biztatja rá a lányát, hogy ezen ügyben is menjen a rendőrségre, mert tudja, hogy kamu az egész.

Ők világosan cselekszenek: mindenféle mondvacsinált ürüggyel próbálnak meg kizárni engem a gyermekünk életéből. Az ex négyszemközt a személyigazolványának ellopására fogja a tiltást, míg hivatalos közeg előtt ők már "félnek" tőlem, mert "megfélemlítem" őket. Csak épp alapja nincs, amiket itt összehordanak.

Egy szó, mint száz: paranoiás az egész család.

Félnek tőlem, rettegnek... csak épp nem tudják miért. Nekik elég az is, ha csupán hangoztatják, mert a Bíróságon ennek zöngéje van. Jól hangzik, el lehet adni. FÉLÜNK! És erre összeszorul mindenki gyomra, a Bíró keze meg ökölbe.

Viszont magam mindig is törvénytisztelő polgár voltam. Tudom, hogy a rágalmaik nem állják meg a helyüket, ezért magam nem félek a jövőtől. Bevallom: tök nyugodt vagyok, mert bízom a Bíróság ítéletében. Hiszem azt, hogy van igazság...