Szabadon

Június 3-án érkeztünk el arra a pontra, amikor - másfél évnyi küzdelem után - végre hazavihettem a kislányomat. És bár nem úgy, ahogy szándékomban állt, de végülis megadták, amit kértem: az elvitel jogát.

A bírósági tárgyalás után két héttel végre megérkezett azon várva várt végzés, amelyben arról értekeznek, hogy a kislányomat minden szombaton elhozhatom az anya lakásáról 10-től 13 óráig tartó időintervallumban. Azért jó, hogy a pénteki kapcsolattartást szombatra helyezték, mert így nem áll fenn semmiféle hátráltató körülmény, ami a gyermek elhozatalát korlátozhatná, úgy mint a bölcsőde, illetve az exem munkahelye. Szombaton mindenki otthon tartózkodik, így Apa vígan és nyugodtan a kislányáért mehet :)

Előzményként elmondanám, hogy a múlt heti kapcsolattartás ismét elmaradt, mert a Családsegítő megint nem tudott számunkra helyet biztosítani abban az időben, amikor Anya hazaér a munkahelyéről és a gyerek is végzett a bölcsődében. A Családsegítő a korábbi bírósági végzés alapján a pénteki napot, a 10-től 12-ig tartó időt tette számunkra szabaddá, de mivel az exem akkor dolgozik és a gyerek is bölcsődében van, ezért a tumultus miatt nem lehetett délutáni időpontra átrakni a kapcsolattartásunkat. Korábban lehetett, de mióta az egyik családsegítős dolgozóval összebalhéztam, azóta bevágva a durcát megpróbáltak alánk tenni, hivatkozva a bírósági végzésben szereplő határozatra. Valahol megértem őket és a ragaszkodásukat a végzésben foglaltakhoz, de ha nagyon akarnák, akkor megoldható volna több kapcsolattartás egyidejű megtartása is, hiszen a kapcsolattartó szobán kívül akár az udvaron is ellehetnék a gyerekkel - feltéve, ha jó idő van. Ésmárpedig a múlt hét pénteken jó idő volt, helyet viszont mégsem kaptunk. 

Aznap, mit sem sejtve a még úton lévő végzésről, 9:25-kor ezt írtam SMS-ben az exemnek:

"Sajnos ma 1ig vannak nyitva. Viszont lejöhettek hozzám 1re, és akkor megnézed a házat is, Dóri a szobáját, én meg főzök nektek egy finom ebédet. Mit szólsz hozzá?"

Mivel ő épp a munkahelyén tartózkodott és ki volt kapcsolva a telefonja, ezért nem olvashatta az üzenetem, viszont a szokásához híven nem is válaszolt rá akkor sem, miután végzett és bekapcsolta a telefonját. 

Mindegy is, mert a Bíróság ideiglenes végzése közben megérkezett, ami átírt minden eddigit:

A végzésben a pénteki családsegítős, 10-től délig tartandó kapcsolattartást áthelyezték szombatra, 10-től 13-ig tartó időbe, vagyis azon a héten tulajdonképpen megtarthatóvá vált volna a kapcsolattartás, ha akkorra nekem már nem lett volna más programom, amit nem tudtam lemondani. 

Írtam is az exemnek mégegy SMS-t:

"Megjött közben az új bírósági végzés. Eszerint elhozhatom a gyereket. Gyertek át és megbeszéljük mi hogy legyen. El is tudod olvasni"

Egy óra múlva válaszolt:

"Én még nem kaptam levelet. Ha megkapom beszélünk"

A válaszom:

"Ha nekem kihozta a postás, akkor neked is. Minden bizonnyal a ládátokban van"
(ezek szerint nem értek még haza a gyerekkel)

" Egyébként itt is elolvashatod, hiszen ugyanaz mindkettő. Gyertek le hozzám, és azzal le van tudva az eheti találkozó, és a gyerek is végre megcsodálhatja a szobáját"

Válasz nem érkezett. Gondolom nekifogott átgondolni a történteket. Ismét írtam egy SMS-t:

"Mondanál valamit?"

Nem mondott...

Mivel meg akartam vele beszélni a dolgok menetét, ezért beültem a kocsiba és elhajtottam hozzájuk. Szerencsére ők épp akkor léptek ki a társasház ajtaján, így várnom se kellett. 

Miközben az exem a levelet olvasgatta, én Dórival a Trabimban nézegettem a múltkori kapcsolattartásról készült videót. 

A szekrény tetején büntiben

Az exemmel történő konzultáció tulajdonképpen vitamentesen alakult, ráadásul még csak nem is olvasta végig a papírost. Itt két dologra gondoltam: vagy megkapta a végzést, de gondolkodik és inkább letagadja (mindezt az időhúzás végett), vagy pedig tényleg nem kapott semmit és köti magát a papíros kézhezvételéhez, hogy minden az általa elképzelt szabályok szerint történjék. Én utóbbit tartom elképzelhetőnek, de azzal nem értek egyet, hogy az ő példányának a kézhezviteléhez tartsuk az elvitel jogát, hiszen ha a levél végérvényesen eltűnik valahol (ahogy az számtalan esetben előfordul a Postánál), akkor addig nem vihetem el a gyereket, amíg az exem le nem levelezi ezt a Bírósággal? Ugye nem...

Már nem tudom miről beszélgettünk, de a párbeszéd akörül zajlott, hogy a levél hogyan tűnhetett el, illetve miért nem kaphatta meg ezidáig. Valószínűleg arról lehet szó, hogy a két városrészbe két külön postás jár, miáltal az ő postása még nem tudta kihordani időben az összes levelet, így a "maradék" kézbesítése szimplán csak átcsúszott későbbi időpontba. 

Nem tudom aznap mi zajlott le benne és hogyan döntött a továbbiakról, de magam szombaton már az országutat róttam az ismeretlen felé. Az eheti kapcsolattartás végül elmaradt, így annak pótlása még kérdésessé vált. Vasárnap délután azért rákérdeztem tőle SMS-ben, hogy megkapta-e a végzést, amelyre azt a feleletet adta, hogy nem. 

Mivel a végzés szerint minden ünnep másnapja is az enyém (Karácsony, Húsvét és Pünkösd), ezért Pünkösd hétfőn is elvihetem a gyereket arra a három szem órára. Mivel nem tudtam, hogy az exem mit filozófál erről magában, ezért jobbnak láttam, ha tényszerűen felhívom pár dologra a figyelmét:

"Pünkösd másnapján, azaz holnap 10től 13ig elhozhatom a gyereket. Reggel átviszem a végzést és olvasd el. Ezen kívül minden szombatra ugyanez érvényes"

Válasz nem jött.

"Csak, hogy értsd: attól, hogy te nem kaptad meg a papírt, a végzés még jogerős. Holnap elolvashatod az én példányomat újra. A többit verd le a Postán"

Válasz most sem érkezett, így mit is tehettem mást, felhívtam őt telefonon. Meglepetésemre azonnal felvette, vagyis telefonközelben volt. Megkérdeztem tőle, hogy akkor hogy legyen a kapcsolattartás, mire almondta, hogy a végzés szerint.

- Miért nem tudtál válaszolni az SMS-emre? - kérdeztem.
- Mert egyértelmű, nem? - válaszolta.

Számomra nem volt egyértelmű, mert egy olyan sarkalatos ponhoz érkeztünk, amit feltétlen meg kellett beszélnünk, de ő nem tette. Előzőleg ő maga írta, hogy ha kézhez kapja a végzést, majd akkor beszélünk róla, de mivel nem beszéltünk, mert nem kapott végzést és az időpont is közeledett, muszáj voltam legalább SMS-ben a tények elé állítani őt. 

Végülis nyugodt hangon, korrekten viselkedett a telefonban, és nem mutatta semmi jelét annak, hogy valamilyen oknál fogva korlátozni akarna a kapcsolattartásban. Úgy néz ki felfogta, hogy nem teheti meg mindazt, amit elképzelt (kapcsolattartás a Családsegítőben, heti egyszer két órára, a gyerek öt éves koráig, stb, stb.) és, hogy a gyereknek van egy apja is, akinek joga van a gyerekéhez, és viszont. Csak azért mondom el mindezt, mert korábban hatalmas csatározásokat éltem át az exemmel, amibe még egy öt hónapos gyerektől való eltiltás is belefért. Akik az elejétől fogva olvassák a blogomat, azok ismerik a sztorit, akik pedig nem, azok jó ha tudják, hogy eddig semmi nem ment simán és jobb az exem gáncsoskodásától tartani, mint beleszaladni valamibe váratlanul. 

De mint írtam, szerencsére minden a legnagyobb nyugalomban zajlott, így nem kellett bonyodalomra számítani. Megbeszéltük, hogy hétfőn a gyerekért mehetek, feltéve, ha a kocsiban lesz gyerekülés. Mondtam, hogy persze, azzal bontottuk a vonalat.

Másnap negyed órával előbb érkeztem a házuk elé, ahol a csöngetés után rögtön hallottam a kislányom örömittas kiabálását. Felnézve az emeletre, a konyha ablakában meg is pillantottam őt, amint mosolyogva és kiabálva integet nekem. Ezt gyakorlatilag abba sem hagyta mindaddig, amíg az anyja le nem hozta őt hozzám.

(előtte Anyuci még mutatott egy tizest az ujjaival, hogy hát tíz perc van még tízig, tehát korán értem oda)

Odalent aztán Anya ellenőrizhette a gyerekülést, amivel támadt egy kis gondja. Ugyanis vannak azok a kocsik, amiben a gyerekülést hozzá lehet csatolni az üléshez, de a Trabi nem olyan. Mivel a Trabant csatlakozási pontja nem teszi lehetővé az ülés közvetlen kapcsolását, ezért a hátsó biztonsági övvel kell azt lekötni oly módon, mint ahogy az ember beköti magát. Talán az első megoldás a biztosabb, de akárhogy is nézzük, a gyerekülés rögzítése így is - úgy is működik.

Miután ezen is túlléptünk, indulhatott végre az első szabad kapcsolattartás...

Dóri rendkívül örült, hogy Apával "trabizhat" egy kicsit, és meglepődött azon, hogy nem a Családsegítőbe, hanem Apa házába tartunk. Egész úton ezt harsogta, hogy lejön Apához és megnézi a szobáját, amit tíz percnyi autókázás után meg is tehetett.

A szobája ugyan már elkészült, de egyelőre még nincs belakva, azaz hiányoznak azok a dolgok, amelyektől amolyan gyerekszobás hangulatú lesz az egész. Dóri körbenézett, majd nagy boldogan felugrott az ágyra.

Az első pillanat, amikor birtokba veszi a szobáját

Ezután nagyon felgyorsultak az események: Dóri eszét vesztve rohangálni kezdett az egész házban. Ezt azért tudta megtenni, mert a ház központi része egy 70 négyszetméteres, egybefüggő tér, ami a nappalit, az étkezőt és a konyhát foglalja magába. Először elrohant a nappali sarkába, majd megkerülve engem átrohant a konyhába, ahonnan az étkezőbe, majd a szobájába került. És mindezt sikongatva, örömittasan, mint aki épp most szabadult a zárkájából.

Láttam rajta, hogy rendkívül tetszik neki az a hatalmas belső tér, ahol korlátok nélkül szaladgálhat vagy motorozhat, mintha kint lenne az udvaron. Még a szőnyeg szélében is felbukott...

Az alábbi felvételen mindennek csak a végét tudtam felvenni:


Ezután szólt, hogy éhes.

Ennek nagyon megörültem, mivel magam is éhes lettem, így Dórival közösen költhettem el a reggelit. Fogtam hát az etetőszéket, amelybe beleültetvén őt feltálaltam az étket: mogyorókrémes palacsintát. 


Reggeli után megmutattam neki az udvart, ahol az építkezés miatt még hatalmas a felfordulás. Megmutattam neki az épülő teraszt, a frissen ültetett tujákat és virágokat, valamint a sufnit és a homokozóját. Ez utóbbinak nagyon örvendett, amit rögvest ki is próbált, de mielőtt belebukfencezett volna a homokba, fogtam őt és felkaptam a karomba, hogy mutassak neki egy meglepit.

Ez a meglepi a szomszéd utcában volt, ahová alig tíz percnyi sétaút vezetett:

Séta a szántóföld szélén
(Dóri magabiztosan viszi az ívóflakonját)

A meglepetés néhány lovacska képében érkezett, akiket a szántóföldről lehetett megsimogatni. Mivel a tulajdonos épp a lovak dolgait intézte, ezért az engedélyével be is mehettünk közéjük, persze a villanypásztor védőzónájában. 


Az első lótól kissé tartott...

...de miután elmeséltem neki a lovak természetét, 
már felbátorodva simogatta meg a másikat


A fekete ló roppant érdeklődően nézte a lányomat, akiről nagyon jól tudta, hogy egy védtelen és gyöngéd kisgyerek. Kettejük interakciója tökéletesen látható az alábbi képen:


Szemkontaktus

Barátság

Dórit lenyűgözte a ló nagysága. Amikor megmutattam neki a ló haját, ő az ölemben ülve az ujjai közé csavart belőle egy tincset. Sajnos erről nem készült kép, de érezni lehetett benne, hogy Dóri azonosulni tud a ló tulajdonságaival. Láttam rajta, hogy szinte szemezget a lóval és megpróbálja megérteni a reakcióit, a lovon pedig az látszott, hogy tanulmányozza ezt a csöpp teremtést, akit elébe tartottam az imént. Azt hiszem az egész időnket el tudtuk volna tölteni a lovak társaságában, de nem lehetett, mert még más programot is kitaláltam Dórinak. 

Így tehát - a szomszéd utca felől kerülve - hazatértünk homokozni:

Eleinte lazán...

...aztán méglazábban: napsütés, víz és dagonya


Akárhogyis, de Dóri imádja a vizet és minden olyan képlékeny dolgot, ami folyik, ami kenhető és dagonyázni lehet benne. Szinte vég nélkül nevetett és kiabált, annyira örült a homokozónak! Ugrálás közben hasrafeküdt, magára kente a vizes homokot, majd kiterült a homokdomb tetején. Egy rögtönzött melegvizes fürdő aztán felrakta az "i"-re a pontot:



Mivel a három óra nem sok mindenre elég, ezért lassan készülődnünk kellett. Dórit csak úgy tudtam készülődésre bírni, hogy megígértem neki, még pancsikolhat a fürdőkádban is. Több se kellett neki, felpattant és már bent is volt a kádban.

Nem tudom otthon milyen a fürdés Anyával, de nálam rögtön a szivacs után nyúlt, hogy tusfürdőt nyomva rá elkezdjen csempét mosni:



A fürdést nagyon szereti.

Számomra rejtély, hogy honnan kedveli ennyire fanatikusan a vizet. Tőlem örökölte volna? Vagy tudat alatt emlékszik rá, amikor fél éves korában levittük őt a Dunára pancsolni? Vagy emlékszik rá, amikor a Balatonon jártunk? Akkor, mindkét helyen vigyorogva csapkodta a vizet, pedig alig múlt el fél éves. Már akkor is majd' meghalt a vízért, holott semmiféle tapasztalata nem volt még a világgal kapcsolatban. Azóta, ha Dóri meglát egy vödör vizet, szinte extázisba esik, csakhogy pancsolhasson benne.

Mikor abbahagytuk a fürdést, egy nagy-nagy törülközőbe csavarva feltettem őt a zsámolyra a mosdóval szemben, hogy megszáríthassam a haját. Míg a hajszárító végezte a dolgát, Dóri közben lazán fogat mosott.


Hajszárítózás közben

Így telt el a hatvanhatodik kapcsolattartásunk, immáron a szabadság égisze alatt. És bár rendkívül örülök annak, hogy végre szabadon mozoghatok Dórival, komolyabb programokat - mint egy utazás vagy nyaralás - egyelőre még nem tervezhetek vele. 

Mivel a múltheti kapcsolattartás elmaradt, ezért Anyától megkérdeztem, hogy hozzácsaphatnánk-e azt a két órát az eheti háromhoz, amivel már elegendő időnk lenne ahhoz, hogy bemenjünk Budapestre egy gellérthegyi sétára. Először azt mondta, hogy nem rakja össze a két időt (hogy miért nem jó neki, azt nem tudom), de miután hozzátettem, hogy felőlem ő is bejöhet velünk, azt nyilatkozta, hogy még átgondolja. Ha beleegyezik, akkor Dórinak esélye nyílik rá, hogy a szülei által karöltve megtegye az első látogatását a világ egyik legszebb fővárosában. 

(kicsit vicces, hogy emiatt szinte könyörögnöm kell valakinek, mint szülő)

Hogy mit tervezek a hétvégére? Azt egyelőre nem árulom el, mert a végén még a kislányom fülébe jut a meglepi, viszont nagy dolgot nem tervezhetek az időnk szűkössége miatt.

Három hét múlva újabb fordulónk lesz a Bíróságon, ahol - a reményeim szerint - feltehetően ismét kibővítik a játékidőnket.


Megjegyzések