2017. július 17., hétfő

Bojler

A legutóbbi kapcsolattartásnál Anya megkért rá, hogy segítsek neki elhozni a boltból egy bojlert, amely kérésnek hétfőn eleget is tettem. 

A korábbi bojlerük huszonöt év múltán tönkrement, és már két napja nem volt melegvizük, így mihamarabb lépni kellett a cserét illetően. A villanyszerelőt ők keresték, én csak a fuvart biztosítottam. 

Amikor megérkeztem a ház elé, Dóri és az anyja még nem voltak otthon. Nagyjából tíz percet vártam, mire hazaértek, Dóri pedig még ki sem kászálódott a bicikliülésből, tüstént szólított, hogy szálljak ki a kocsiból. Türelmetlenül várta, hogy mikor lépek oda hozzájuk, s amikor ez megtörtént, már nyújtotta is a karjait, hogy vegyem fel az ölembe.

Hatalmas örömmel öleltük át egymást, s kölcsönösen kezdtünk el hízelegni a másiknak:

- Szia Kincsem, de jó, hogy látlak! Már hiányoztál! - mondtam, mire ő:
- Te is hiányoztál, Apa! Szeretlek!
- Én is szeretlek! - nyugtáztam, majd adtunk egymásnak egy puszit.

Amikor Anya fel akarta őt vinni, hogy letegyék a cuccaikat, Dóri nem akart elengedni. Csupán akkor volt hajlandó megválni tőlem, amikor az anyja biztosította róla, hogy mindjárt láthat ismét, csak előbb felviszik a dolgaikat és lepakolnak. Amikor pár perc múltán lejöttek, Dóri odakönyörögte magát az ölembe, majd amikor megjött a villanyszerelő és indulnunk kellett a bojlerért, ismét nehezére esett megválnia tőlem. Az anyja ekkor biztosította róla, hogy hamarosan találkozni fogunk a boltban, csak én kocsival megyek, ők pedig biciklivel. 

A boltban Dóri ismét az ölemben kötött ki, s mindvégig a karjaimban ült, amíg az anyja meg nem vette a bojlert. Közben persze mindenre rákérdezett, hogy mi micsoda a boltban, így alaposan elmagyaráztam neki mindent:

- Ez itt egy lefolyócső, abban folyik le a víz a kádból (...), az ott egy WC-csésze (...), ez egy radiátor (...), stb, stb... 

Dóri pedig figyelt és memorizált. Azt hiszem tetszett neki, hogy az apja mindenhez ért.

Amikor végül hazaértünk a bojlerrel, Anya megengedte nekünk, hogy mászkáljunk egyet az udvaron. Dóri odáig volt az örömtől, méghozzá annyira, hogy mindvégig az ölemben ücsörgött. Hiába hozta le a motorját, végül inkább a háta mögött hagyta, csakhogy Apa közelében lehessen. 

Gyakorlatilag csak sétálgattunk és nézelődtünk, majd Dóri kérésére elkezdtünk pókokat keresgélni. Úgy látszik hatással volt rá a korábbi pókos előadásom, miszerint nem kell tőlük félni, mert nem bántanak minket, így kíváncsian kukkantott be minden faág alá, hátha találunk egy termetes pókot. Meséltem neki a keresztespókról, és egyfolytában azt hangoztatta, hogy keressek neki egyet. Persze nem találtunk, így végül be kellett érnünk a temérdek kaszáspókkal, amik mindenhol hálót szőttek a fenyőfák sűrűjében. 

Egy idő után Dóri elkezdte mondani, hogy éhes, ezért elindultunk felfelé a lépcsőházban, hogy jelezzem az anyjának. Anya viszont még mindig a bojlerral volt elfoglalva, ezért inkább - hogy ne zavarjuk őt a munkában - fogtunk egy locsolókannát és meglocsoltuk a lépcsőházi növényeket. Ebben Dóri is kivette a részét. 

Végül Dóri már annyira éhes volt, hogy amikor az anyja felbukkant a lépcsházban, szóltam neki, hogy a lányunk enne valamit. Ő átvette tőlem a gyereket, majd búcsút intettünk egymásnak.

Amit érdemes még megjegyezni, hogy hiába segítettem volna nekik a bojler le- és felszerelésében, az exem nem akarta, hogy belépjek a lakásukba. Igaz, ezt nem mondta egyetlen szóval sem, de amikor a villanyszerelővel elkezdtük felvinni az új bojlert, az exem mocorogni kezdett, ami azt jelentette, hogy kellemetlen neki a helyzet, mert nem szeretné, ha belépnék az ajtón. Értettem a jelzést (amit a villanyszerelő előtt nem akart felfedni), így mondtam, hogy a kartondobozt az ajtó elé tegyük le, aztán majd beviszik a cuccot, ha már meglesz a helye. 

Mivel nem szólt nekem senki, hogy férfierőre lenne szükségük a régi bojler lehozatalához, ezért az exemnek kellett lecipelnie azt a villanyszerelő segítségével. Fújtatott is rendesen, mire leértek vele, de hát Istenem, ő nem akarta, hogy bemenjek a lakásukba. 

Úgy vélem, hogy a mai napon is bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk az együttműködésre: én vittem neki egy újabb zsák rőzsét, majd segédkeztem a bojler hazaszállításában, míg ő megengedte, hogy 19-én én vigyázzak a lányomra, amíg ő felvételi beszélgetésen lesz. Igaz, hogy a részemről ez is segítség a számára, viszont ha akarná, akkor kereshetne mást is bébiszitternek, amit nem tett, mert úgy gondolja, hogy jobb a gyereknek az apjával, mint bárki mással arra a pár órára. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése