2017. július 23., vasárnap

Egy átlagos nap

Július 23-án ismét nálam kötöttünk ki, méghozzá a homokozóban, ahogyan szoktuk.

Aznap reggel megkérdeztem az exem nagynénjét, hogy otthon vannak-e, mert ha igen, akkor átnéznénk hozzájuk egy kevéske időre, mire megtudtam, hogy mehetünk, mert épp bográcsozáshoz készülődnek. Úgy terveztem, hogy tényleg csak bekukkantunk hozzájuk, aztán Dórival körbenézünk Piliscsabán.

Amikor Dórit beraktam a kocsiba, az anyja megkérdezte tőlem:
- Hová viszed ma?
- A nagynénédhez - feleltem.
- Milyen nagynénémhez? - kérdezte.
- Apád hugához - mondtam, majd visszakérdeztem: - Ő a nagynénéd, nem?!
Nekem nincs nagynéném.

A fenti párbeszéd azért fontos, mert ezzel érzékeltethető a legtökéletesebben, hogy az exem mennyire utálja az apja testvérét. Családi viszály. Nem látták egymást minimum tíz éve, de a lányom anyja még mindig olyan gyűlölettel tekint rá, mint senki másra. Ahogy a család történetét ismerem, elmondhatom, hogy erre semmi oka nincs, de mivel az anyja ezügyben is átmosta az agyát, ezért szinte már részévé vált a gyűlölet, amelyet iránta táplál. Érthetetlen számomra ez az ostobaság, de ráhagyom. Se kedvem, se energiám nincs rá, hogy foglalkozzak a kérdéssel, úgyhogy a kijelentésére (miszerint nincs nagynénje) inkább becsatoltam a biztonsági övem és elindultunk a gyerekkel Piliscsaba felé. 

Odaúton Dóri megkérdezte hová megyünk, majd amikor elmondtam, ő kijelentette, hogy álmos és aludni akar, és vigyem haza. 
- Vigyelek haza? - kérdeztem.
- Vigyél haza - felelte.
- De Kicsim, még csak most indultunk el két perce. Tényleg aludni akarsz?
- Aludni akarok.

Gondolkodtam rajta, hogy mitévő legyek. Menjünk át hozzám és fektessem le aludni? Abban biztos voltam, hogy aludni nem fog, mert ismerem őt már annyira, viszont azt se akartam, hogy ne vegyem figyelembe a kérését.

- Kicsim, elmegyünk oda, ahol legutóbb a fehér kutyussal játszottál, aztán kitaláljuk, hogy hová menjünk azután.

Dóri felelt rá valamit, de nem hallottam, mert a menetzaj elnyomta a hangját. Azt viszont láttam rajta, hogy tényleg álmos, vagy legalábbis nagyon bágyadt. Szerintem azért, mert az érkezésem előtt ébredhetett fel, és még nem egészen tért magához. 

A nagynénihez érve Dóri egyfolytában az ölemben csüngött. Nem volt kedve semmihez. Álmosan dörzsölgette a szemeit, közben szorosan átkulcsolva a karjaival a nyakamat. Amikor letettem a földre és bementem a wc-re, ő pánikszerűen keresgélni kezdett, majd rámnyitott, hogy a közelemben legyen.

Azért az udvaron még megnéztük a tüzet és a bográcsot is, amiről elmeséltem Dórinak, hogy régen az emberek ilyenben főzték az ebédjüket, és hogy a felszálló füst beleszáll a bográcsba, ami megízesíti az ételt. Dóri figyelmesen hallgatott, s közben minden egyes részletet megfigyelt, ami a bográcsozással kapcsolatos. Amikor a hagyma és a szalonna pirítása következett, akkor az ölemben ülve nézte, hogyan sisteregnek a bogrács alján, majd az asztalhoz ülve evett pár falatot a nagynéni által felszolgált étekből. 

Szalonna, hagyma, paradicsom és kenyér

Dóri nagyon maga alatt volt. Többször is elmondta, hogy szeretne végre elindulni, úgyhogy nem tehettem mást, minthogy visszamenjünk Pilisvörösvárra. Sajnáltam, mert örültem volna, ha részese lehet a főzésnek és végül megkóstolja, hogy milyen finomat főztek a nagynénivel, viszont nem akartam ezalatt a három óra alatt olyan dolgokat csinálni vele, amihez nincs semmi kedve.

A Trabiban ülve aztán megkérdeztem tőle, hogy hová menjünk tovább, mire elmondta, hogy haza.

- Haza akarsz menni? - kérdeztem.
- Haza akarok menni - felelte.
- Nem lenne jobb a cukrászda? (a nagynéninél felajánlottam neki, hogy menjünk cukrászdába sütit enni)
- Menjünk cukrászdába.
- Utána menjünk játszótérre?
- Menjünk játszótérre.

Dóri ugyan elmondta, hogy mit akar, de számomra világos volt, hogy igazából maga se tudja igazán. Ugyanis amikor rákérdeztem, hogy milyen sütit vegyek, ő azt felelte, hogy nem akar sütit enni, hanem inkább menjünk a játszótérre homokozni.

- A játszótéren akarsz homokozni? - kérdeztem.
- A játszótéren... - felelte.
- Figyelj, de ott nincs víz, nem tudsz pancsolni. És nincsenek ott a játékaid sem. Se a lapát, se a vödör. Ne menjünk inkább hozzám?
- Menjünk Apához haza.

E kijelentésre tehát inkább hazamentünk hozzám, ahol önfeledten lubickolhattunk a homokozó végtelen tengerében. 

Innentől a szokásos menetrend szerint zajlott minden: Dóri meglocsolta a növényeket, pancsolt a medencéjében, homokgombócokat gyúrt, felgereblyézte a homokozót, saját kiskertet alkotott és hasonlók...

Gombócok gyártás alatt

A kiskertjét csodálva

Játék közben direkt bekente magát homokkal, hogy aztán a múlt hétvégén vásárolt locsolókannájával lemoshassa magát. Ilyenkor mindig lelocsoltam őt egy játékvödörnyi langyos vízzel, amire ő nevetve, sikítva futott egy kört a homokozóban. 

Ahogy egy héttel ezelőtt, most is ki-ki szaladgált a sziklakertbe, ezért a múlthéten elhatároztam, hogy a homokozó és a kerti tároló közti részt befüvesítem. Pár nappal ezelőtt épp ezért elkezdtem feltölteni földdel a hátsókert hiányzó részét, majd vettem két négyzetméter gyepszőnyeget, amit le is terítettem a homokozótól pár lépésnyire. Dórinak most nagyon tetszett, hogy puha talajon ugrándozhat, bamely felület ugyan még csekély volt ahhoz, hogy érdemben szaladgálhasson is rajta, viszont ezzel már látni lehet, hogy a kert végül miképp fog kinézni:

Az első gyepszőnyeg-csík, amely a kerti tárolóig fogy nyúlni

A sziklakert egyelőre még "növésben" van, mert a beültetett növények csak most kezdtek el terjedni, gyarapodni, viszont Dórinak nagyon tetszett így is, hiszen a különféle évelők már most is színpompás változékonyságot mutatnak. Locsolgatta is őket szorgalmasan, és minden egyes növénynél elmondta, hogy milyen szép.

Mit is írhatnék még a mai napról...

Dóri ma sem akart hazamenni, és élvezte a velem való játékot. Szedtem neki málnát, barackot és almát, amelyeket előszeretettel fogyasztott el, majd egy villámgyors zuhanyozás után még rajzolgattunk a tabeleten, mielőtt hazavíve őt elbúcsúztunk volna. 

A mai nap által ismét elmondhatom, hogy a rendelkezésünkre álló három óra kevés a komolyabb foglalkozásokhoz, ezért egyelőre arra vagyunk szorítva, hogy az udvaron játszadozzunk ezt-azt. Mondjuk Dóri tulajdonképpen más elfoglaltságot nem is akar, hiszen felajánlottam neki a mesekönyveket, a diavetítést és a képnézegetést is, amelyek közül egyik sem volt számára megfelelő. Egyedül a homokozó, a víz és a napsütés a fontos, amelyekkel viszont az ősz beáltával leszünk majd gondban, hiszen hidegben nem lehet vizes játékokat játszani, felöltözve pedig kényelmetlen homokozni, mert koszos lesz a ruhája. Kerestem a környéken érdekes helyeket, de sajnos nem találtam. Bejárható távolságban semmi nincs, ami a gyereket érdekelné, ezért egyelőre marad az udvar.

Abban reménykedem, hogy ősszel vagy télen már komolyodik annyit a gyerek, hogy más játkkal is le tudom majd kötni a figyelmét. Ha nem, akkor maradnak a Budapestre való beutazások, amivel viszont a játékidőnket rövidítem le. 

Lassan a nyár második felébe lépünk, és Dóri nemsokára három éves lesz. A szülinapjára is készülnöm kell, de még fogalmam sincs mivel lepjem őt meg. Szerintem mindene megvan már, amire szüksége van, úgyhogy agyalnom kell rajta, hogy mivel tegyem felejthetetlenné az évfordulóját. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése