2017. július 5., szerda

Látogatás

Valami változás állhatott be az exem életében, mert tegnap Dórival együtt meglátogattak engem az otthonomban.

Az ezt megelőző napon, munkából hazafelé tartván beugrottam a boltba, hogy vegyek pár dolgot otthonra. Ilyenkor mindig összefutok az exemmel (vagy legalábbis látom őt pakolgatni valamelyik sorban), és ha úgy adódik, akkor megbeszélem vele pár fontosabb dolgot, amely a gyerekkel kapcsolatos. Mivel Dóri nálam felejtette a Jutka nénitől kapott játékokat, ezért odalépve az exemhez megkérdeztem tőle, hogy ma délután átvihetem-e neki azt az ajándékcsokival együtt. Ő azt felelte, hogy vigyem, de csak 4 óra után. Majd váratlanul megkérdezte, hogy 17-én tudnék-e vigyázni a lányunkra, amíg ő elintéz pár dolgot. Ezen meglepődtem, hiszen eddig még sosem fordult elő ilyesmi, hogy a kapcsolattartáson kívül is a lányommal lehetek, főleg úgy, hogy nem csak úgy elvihetem őt, hanem konkrétan vigyáznom kell rá. Vajon mi történhetett, hogy hajlandó erre megkérni?

Mivel épp munkaidőben volt, ezért nem részleteztük a kérdést, de örültem neki. 

Végül úgy alakult, hogy nem tudtam átmenni hozzájuk aznap, mert reggel óta a kertben lévő lomokat, fahulladékokat égettem, és akkora volt a tűz meg a parázs, hogy nem mertem magára hagyni az udvart, nehogy egy baleset folytán a tűz felgyújsa a házam. 

Amikor felhívtam az exem, hogy elmondjam mégsem jó a mai tali, a végén azért még bátorkodtam neki megjegyezni, hogy esetleg lejöhetnének ők hozzám és vendégül látnám őket egy ebédre.

Azt mondta jó, de csak holnap, akkor is 4 óra után!

Hoppá - gondoltam -, ilyen még nem volt az utóbbi időkben! Januárban jöttek el hozzám először (lásd: Első alkalom), amikor a házban még viszonylag nagy volt a felfordulás, és bár még most is sok cuccom az étkező fala mellett van felhalmozva, a régi körülményekhez képest végülis már otthonosnak lehet nevezni a korábbi állapotokat.

Mi történt, hogy hajlandó megbékélni velem?

Másnap tehát ők jöttek le hozzám, én pedig sok szeretettel fogadtam őket. Amikor megérkeztek, Dóri kiáltása zavarta fel a környéket:

- Apaaaa! Apaaaa! - szólongatott Dóri, mivel a zárt kapun nem tudtak bejönni, csengő híján pedig nem volt más lehetőség, minthogy jelezzenek nekem.

Dóri nagyon örült, hogy nálam lehet, s örömében össze-vissza rohangált a házban, míg az anyja inkább csak úgy ott volt, és nem szólt bele semmibe. Láthatólag alaposan körbenézett, hogy lássa, Dórit hová hozom el minden hétvégén. Megnézte a gyerekszobát, meg úgy általában mindent. Január óta alaposan megváltozott a hely, és azt hiszem ezt ő is észlelte: a gyerekszoba akkor még egyáltalán nem volt sehol (most pedig már csak be kell oda költözni, hogy lelke is legyen a helyiségnek), a konyhát és a fürdőt beburkoltam, a padlót leraktam, kevesebb lett az építőanyag és hasonlók. Látszólag tetszett neki a hely, bár erre egyáltalán nem tértünk ki.

Amikor megérkeztek, pár percre rá már neki is álltam főzni. Mivel aznap még nem ettem semmit, már igencsak éhes voltam, ezért nem akartam húzni az időt az evéssel, mellesleg azt se tudtam meddig maradnak nálam, így nem akartam minden időt a pult mögött tölteni. Az alapanyagokat ekkorra már előkészítettem, így csak oda kellett tenni azokat főni. Arra számítottam, hogy ha kész az ebéd, akkor mindhárman leülünk majd enni, de az exem nem fogadta el a meghívást, Dóri pedig tulajdonképpen nem is volt annyira éhes.

Az alapanyagok fazékba dobálása közben

Amíg rotyogott az ebéd, Dóri Kinder-tojást majszolt

Az ebéd gyakorlatilag fél óra alatt megfőtt, ezért hamarjában felszolgálhattam az ételt. Örültem, hogy nem eszek egyedül, Dóri viszont pár falatnál többet nem kért. Talán azért nem, mert inkább játszani szeretett volna és nem a popsiján ülni, nem tudom.

Zöldséges, Oregánós, Curcumás nyúlpörkölt, rizzsel

Az exem türelmesen várt, amíg megebédelünk, és meglepően kedves volt, nyomát sem láttam benne annak a dühnek, ami az utóbbi hónapokban jellemezte. 

Az előzőnapi kérdésére, miszerint vigyáznék-e a gyerekre, most jó alkalom volt visszatérni. Ő elmondta, hogy keresett egy másik melót, ahová be kell mennie állásinterjúra. Kérdeztem, hogy milyen munkaideje lesz, mire elmondta, hogy abszolút rugalmas és nem kell bemennie minden nap, viszont hat órában dolgozik majd. A magyarázatomban ez azt jelentette, hogy mivel Óbudára fog bejárni és a munkaidő is hosszabb lesz a mostaninál, ezért lehetséges, hogy ilyenkor a gyerekért nem tud, vagy csak később tud majd elmenni a bölcsibe, szeptembertől pedig az óvódába. Ha jól tudom, az óvodában akár 5 óráig is bent lehet a gyerek (ezt nem tudom biztosan), amit szerintem nem akar kivárni az anyja, meg valószínűleg - ha nem is délben, mint most -, de minden bizonnyal előbb érne érte. Ekkor felajánlottam, ha úgy adódik, akkor a szabadnapjaimon el tudok menni a gyerekért, akár minden nap, amelyre viszont nem felelt semmit. Gondolom még átgondolja a lehetőségeket. 

Ez azért lenne jó, mert így a kislányomat rendszeresen láthatnám, és végre Dóri is megkaphatná az apai törődést, amely jelenleg igencsak szűk korlátok között mozog. Délutánonként elmehetnék a gyerekért az óvodába, ehetnénk egy fagyit út közben, vagy akár meg is ebédelhetnénk, az exem pedig intézhetné a dolgait nyugodtan, mert tudná, hogy a gyermeke jó kezekben van. 

Ez az az állapot, amelyről már oly sokszor beszéltem, és ez lenne a természetes mindenkinek. A bosszúvágyat felválthatná a gyerekért való tenni akarás és a közös törődés. Mi is nyugodtabbak lehetnénk, és a gyermekünk is megkapna mindent. És ez a legfontosabb: hogy Dóri kiegyensúlyozottan éljen, két békés szülővel együtt, mégha azok ténylegesen nem is élnek egy fedél alatt. 

Itt megemlítem, hogy másfél évvel ezelőtt életem egyik legjobb döntését hoztam azzal, hogy eladva a horányi házamat, Pilisvörösvárra költöztem. Kellett a gyermekem közelsége, és lám, ennek gyümölcse be is érett. Egyrészt megszabadultam a 2x60 kilométeres ide-oda ingázásoktól, valamint az ezzel együtt járó költségektől, másrészt alkalmanként - mégha 5-10 percekre is - találkozhatom a lányommal a kapcsolattartásokon túl is. Harmadrészt pedig ha szükségük van rám, bármikor a segítségükre lehetek percek alatt. Életem legjobb döntése volt tehát, hogy elköltöztem a Szentendrei-szigetről, és ennek hasznát a kislányom is élvezheti.

Tehát az exem új munkát talált, én pedig ápolom a kapcsolatunkat, szigorúan a békesség útján.

Az új munkáról tulajdonképp nem is ejtettünk több szót, se másról. Én nem faggattam őt, ő pedig csak úgy ott volt, mintha csupán gyerekkísérő lenne. Persze azért törtem rajta a fejem, hogy mi lehet az oka, hogy egyszeriben elfogadta a meghívásomat és meglátogattak az othonomban. Végülis nekem mindegy, mert a lényeg az, hogy Dórival lehettem pár óra hosszan, aki a néhány falat ebéd után máris kirongyolt az udvarra játszani.

Mivel az udvaron még elég nagy a rendetlenség, ezért igencsak résen kellett lennem, hogy a gyerek hová szalad. A terasz még nincs kész, és csak a ház előtti egy méteres sávban lehet rajta közlekedni, az építés alatt álló részén pedig még fapallók nehezítik meg a járást. A teraszon kívül egyedül a sziklakert egy része készült el, ahol pár növénykét elültettem már szaporítás céljából, de a kövek miatt az sem mondható könnyű terepnek. A terasz mellett alakulóban van a kerti tavam is, amely - mondhatni - kényszerűségből lett az, ami: ugyanis kellett a föld a sziklakert alá, hogy apró dombocskákat építhessek, így viszont az udvar oldalán egy viszonylag nagy gödör tátong, ahová nem lenne ildomos beesni. A terasz másik oldaláról már ne is beszéljünk, ahol mintegy két napi tüzelőanyag hever a földön elégetésre várva. 

Látni lehetett az exemen, hogy elborzasztotta az udvar látványa, de miután elmagyaráztam neki mi hogyan lesz a későbbiekben, úgy vélem megértette. Mondtam neki, hogy nyár végére minden elkészül, amit nem igazán akart elhinni. És ezt magam se hiszem el, bár a jelenlegi állapotokon valószínűleg már nagyrészt túl leszek. Ha eltüzeltem a hulladékot, akkor a felszabaduló helyet beterítem földdel, amit ősszel vagy tavasszal behintek fűmaggal, majd a fagyok előtt szegélykővel határolok. Ezzel az udvar nagyobbik részét rendezem is, s már csak a kerti tó lesz hátra, amihez viszont nem kell pénz, mert csak ki kell ásnom a helyét és hoznom kell hozzá a kőfejtőből követ. Mivel a terasz maga a munkálatok legköltségesebb része, ezért azt jövőre teszem át, hiszen annyi kiadásom lesz idén, hogy ahhoz egy csavart sem tudok majd megvenni. 

Na mindegy, nem is taglalom tovább. Meló van még bőven, amit a kislányom anyja is konstatált. 

Dóri eközben a homokozóban játszadozott: először csak a szandálját könyörögte le magáról (amit Anya nem akart), majd a nadrágját is levette, később pedig fokozatosan levetkőzött pucérra. Rafinált volt a kis rövidhajú tündérkém, mert az anyja akarata ellenére mégiscsak levett magáról mindent, hogy aztán a vizes homokban dagonyázzon.


A dagonyához én hordtam a vizet, na meg megkerestük Dórival a törpéket: 

A víztől talán nagyobbak lesznek

Dóri öröme hatalmas volt, hogy játszhat a homokozóban, ami valljuk be, még a játszótérinél is jobb, Anyánál pedig nincs is. Dóri ráadásul nálam pancsolhat és hentereghet is a homokban, míg a játszótéren nem, hiszen miután végeztünk a játékkal, nálam le is fürödhet a kádban. Dórinak ideális hely az otthonom, ráadásul ha elkészül minden, egy igazi vadregényes kalandparkban érezheti magát. 


Az exemnek ideje volna belátni, hogy a gyerek kiegyensúlyozott és boldog életéhez szüksége van a segítségemre, vagy legalábbis több időt kellene eltöltenie Dórinak az apjával, mint amit jelenleg tölthet. Mivel anyósomék vidéken élnek, ezért rájuk nem számíthat minden pillanatban, és lássuk be, ez nem is lenne helyénvaló. Nekik is megvan a saját életük, és azt hiszem evidens, hogy a gyerek inkább az apjával legyen többet, mint a nagymamájával. 

Remélem hamarosan rendeződnek a dolgaink.

Dórinak végül készülődnie kellett hazafelé. Az anyja egyre csak kérlelte őt, de csaknem akart elindulni. Végül felkaptam őt a homokozóból és bevittem a fürdőszobába zuhanyozni. Egy maréknyi homok jött le Dóri testéről, és persze onnan sem akart kimozdulni, hanem inkább hasonvágta magát a kád alján, és hangosan kacarászva élvezte a rá irányított vízsugarat. 

Azt hiszem, egy jól siekrült két órát hagytunk a hátunk mögött, és Dórinak külön jól esett, hogy nem velem, hanem az anyjával jött el hozzám, ami azt vetíti előre, hogy máskor is meglátogathat engem, ha az anyja ráér és kedvet sikerül csalnia a szívébe.

Megígértem neki, hogy szombaton elmegyünk a strandra és fürdünk egy jót, de mivel Dóri még nem volt strandon, ezért nem tudja, hogy a hétvégén milyen kalandban lesz része...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése