2017. július 2., vasárnap

Pancsolás Apánál

Július elsején borongós reggelre ébrendtünk, ezért gyanítottam, hogy pont ahogy az előző hétvégén, most sem lesz lehetőségünk a pancsolásra. Mi tévők legyünk? Úgy döntöttem, hogy meglátogatjuk a család egy megbecsült házspár barátját, akik a Svábhegyen laknak.

Sajnos a rendelkezésünkre álló három óra egy részét így ismét kocsikázással kellett töltenünk, de meglepetésemre mindössze 25 perc alatt odaértünk hozzájuk: a Pilisvösvörösvár - Solymár - Pesthidegkút - Zugliget és Svábhegy útvonalon. 

Az alkalomra vettem egy csokor virágot és egy Túró Rudit, amit Dóri kezébe adtam, hogy amint belépünk az ajtón, adja oda a vendéglátóinknak. 

Dóri megkérdezte, hogy kihez megyünk, mire elmondtam, hogy Laci bácsihoz és Jutka nénihez, akik annak idején sokat segítettek nekünk a horányi házépítésben, és még nagyon kicsi volt, amikor találkozott velük, és épp ezért még nem emlékszik rájuk. Elmondtam még azt is, hogy a második születésnapján is ott voltak a Családsegítőnél (lásd: Második születésnap) és együtt ettek velünk a tortájából. Ez egyébként akkor még csak a huszonnyolcadik kapcsolattartásunk volt, most pedig már a hetvenegyediknél tartunk. 

Nem tudom Dóri mennyire emlékezett rájuk, de végülis a biztatásomra - miszerint találkozott már velük - egész nyugodtan viselkedett. A kapun belépve pedig már alig várta, hogy átadja nekik az ajándékot: 

Dóri a hatalmas svábhegyi villát nézi, kezében a Túró Rudival és a csokor virággal

Hosszú lépcsősor vezetett a bejárati ajtóhoz, ezért Dóri felkéredzkedett az ölembe, de amikor bekopogtunk az ajtón, már az ajtóban várta, hogy kinyíljon. 

- Kicsim, ha beléptünk, akkor Laci bácsinak add oda a Túró Rudit, Jutka néninek pedig a virágot. Jó? - mondtam Dórinak.
- Jó... felelte Dóri, s már alig várta, hogy belépjünk.

Laci bácsi nyitott nekünk ajtót, aki nagyjából másfél fejjel magasabb, mint én, s aki épp ezért egy hatalmas óriásnak tűnhetett Dóri szemében. Éppencsak köszöntöttük egymást, mire Dóri máris előrenyújtotta neki a Túró Rudit:

- Tessék, Túró Rudi! - mondta.

Miután Laci bácsi átvette az ajándékot, Dóri szégyellősen bújt meg a lábam takarásában, de a tekintetével Jutka nénit kereste, hogy neki is odaadja, amit hozott.

- Hol van Jutka néni? Megkeresed? - kérdeztem tőle, de keresni sem kellett, mert a házigazda rögtön ott is termett Laci bácsi mögött. Dóri neki is átadta az ajándékot, majd jelezte, hogy vegyem fel az ölembe. Még szégyellős volt, így kellett az apja biztonságot jelentő közelsége. 

A látogatásunkat nem terveztem hosszasan, mert szerettem volna még kettesben is lenni Dórival, ezért nagyon nem is merültünk bele a beszélgetésbe. A vendéglátóink megnézhették Dórit, hogy mennyit nőtt a közel egy év alatt, valamit kérdeztek tőlem ezt-azt a bírósági hercehurcáról, valamint a házam építése körüli eseményekről. Jutka néni pár olyan ajándék játékkal kedveskedett Dórinak, amit az unokái már kinőttek, aztán megnéztük a csengőgyűjteményüket is, amit az elmúlt évtizedek alatt gyűjtöttek őssze a világban történt utazásaik során. Dórinak ezutóbbiak nagyon tetszettek, hiszen közel százas darabszámú gyűjteményről van szó, amelyek mind formában, mind hangzásban különböztek egymástól. Néhányat meg is ráztunk, miáltal Dóri hallhatta a különbséget az egyes csengőfajták között. Volt ott egy kolomp is, amelyről elmondtam, hogy azt rakják a bika nyakába, hogy a tehenek ne veszítsék őt el legelés közben. 

(A Wikipédia szebben írja le. "Főleg a szabadban háló állatok nyakába kötötték, hogy hangjával összetartsa a falkát, vagy segítsen abban, hogy a pásztor az elbitangolásra hajlamos állatokat jobban megfigyelhesse a sötétben is. A kolompot a főtehén (a „főkolompos”) hordja a nyakán; a többi tehén őt követi a zaj hallatán")

Dórinak nagyon tetszett a hely, ezért egyre felszabadultabban viselkedett. És bár a játékok is tetszettek neki, ő mégis izgalmasabbnak találta, ha rohangálhat egy kicsit. Mivel nem akartam az idős házaspárt kizökkenteni a nyugalmából, ezért folyton le kellett fognom Dórit, ő pedig egyre inkább menni akart. Egy alkalommal megpróbáltam őt rábírni, hogy legyen egy kis türelemmel:

- Kicsim, hát szabad így viselkedni a vendégségben? Hát jó az nekünk, ha azt mondják rád, hogy neveletlen vagy? - kérdeztem.

Dóri kicsit megijedt, hogy rossz fát tett a tűzre...

- Kicsikém, nem szabad össze-vissza rohangálni, mert akkor azt gondolják rólad, hogy rossz kislány vagy, én pedig annak örülnék, ha azt mondanák, hogy ez a kislány milyen okos és szófogadó, mert akkor leszek rád büszke. Nem szabad rohangálni a vendégségben. Légy egy kis türelemmel. Nemsokára indulunk, jó?

Dóri ugyan megértette a lényeget, de ennek ellenére nyűgös volt, ezért kénytelenek voltunk elindulni haza. Nagyjából egy órát lehettünk a vendégségben, így maradt még másfél óránk a kapcsolattartásból. 

A hazafelé vezető úton Dóri rákezdett, hogy szeretne átjönni hozzám pancsikolni, mire elmondtam, hogy hűvös van és borús az ég, és inkább menjünk el a játszótérre. Persze Dóri nem adta fel, ezért gyakorlatilag csak ezt hajtogatta a hazafelé töltött időben. 

- Ne álljunk meg inkább ebédelni valahol? - kérdeztem.
- Nem akarok ebédelni.
- Egy hamburgert se?
- Nem akarok hamburgert.
- És egy fagyit? Ne fagyizzunk inkább?
- Ne fagyizzunk. Apához akarok menni pancsikolni!

Hát jó - gondoltam. Menjünk hozzám pancsikolni.

Mintegy 25 perc alatt értünk haza, úgyhogy volt még egy teljes óránk a fürdéshez. Dóri rögvest szólt, hogy vegyem elő a medencét, amely inkább egy kacsaúsztatóra emlékeztetett, de végülis a célnak megfelelt. Gyorsan felfújtam, majd engedtem bele melegvizet. Az idő pedig, nos, az igaz, hogy borús volt az ég, de végülis nem volt hűvös. 

Dóri annyira örült a pancsolásnak, hogy az alábbi kép mindent elárul róla:


És igen: Dórinak fiúsan rövid a haja. Még két héttel ezelőtt történt, hogy a kocsimban hagyta a hajcsatját, miáltal nem lehetett hátrafogni a haját, úgyhogy az anyja inkább levágta. Hogy miért nem vett új csatot és miért kellett levágni, nem tudom, mindenesetre nagyon rövid lett, amivel a gyerek elvesztette azt a cuki lányos báját, ami korábban volt. Félreértés ne essék, a lányom attól még ugyanolyan édi-bédi, mint ezelőtt, csak most másként. Szerettem a kis fürtjeit, amit időnként a füle mögé tudtam simítani, de ezt most elvesztette, a lányos cukiformával együtt. 

Mindegy...

Dóri eddigre már jócskán megéhezett, úgyhogy amíg pancsolgatott, én falatonként megetettem őt: először vaniliapudingos fánkot evett, majd magába tömött két csokis-kókuszos gofrit is:

Elég csak a szája elé tartani...

...és már rá is cuppan, mint hal az akvárium oldalára



Nem is lehet mást írni, minthogy Dóri tökéletesen érezte magát. Többször kérte, hogy menjek be mellé a medencébe, de felvilágosítottam róla, hogy nem férnék be mellé, mire a Drágám kimászott a kacsaúsztatóból és mutatta, hogy most már beleférek.

- Kicsikém, én még így sem férek bele - nevettem el magam. - Látod milyen kicsi, még a lábam se férne el benne. 

Dóri téblábolt egy kicsit, majd elmondta újra meg újra, de idővel kénytelen volt belátni, hogy Apa tényleg nagy ehhez a medencéhez. Azt hiszem rendkívül örült volna neki, ha együtt lubickolhat az apjával. 

- Menj vissza a vízbe, mert megfázol. - mondtam neki. A melegvíz a nyakáig melegen tartotta, és nem akartam, hogy ki-be ugrálva áthüljön.


Nagyjából negyven percig hagytam őt lubickolni a kacsaúsztatójában, amikor viszont muszáj volt készülődnünk. Ő nem akart, de végül kénytelen volt belátni, hogy nem tehetünk mást. Ismét elmondtam neki, hogy csak három óránk van a "randira", és időben haza kell őt vinnem.

Dóri berohant a szobájába, hogy felöltöztessem őt, de még nem akart öltözködni, ezért bebújt a párna alá, ahol elfogyasztott még egy gofrit:



Bárhogy is könyörögtem neki, hogy kezdjünk el öltözködni, ő nem akart, hanem inkább kérlelni kezdett, hogy feküdjek le mellé. Nem tehettem mást, odabújtam mellé pár perc erejéig. Dóri nagyon örült nekem, és amint egymás mellé került a fejünk, ő falatonként a számba rakott pár gofri-katonát. Egyet nekem, egyet magának.

- Bébikém, lassan ám el kell indulnunk. Tíz perc múlva otthon kell lenned.

Dóri pár másodperc hezitálás után megszólalt:

- Apa, itt akarok aludni.

Ezen a kijelentésen igencsak meglepődtem.

- Itt akarsz aludni? - kérdeztem, Dóri pedig rávágta, hogy igen.
- Itt akarok aludni. - ismételte meg mégegyszer. 
- Ajh, Kincsem, nem aludhatsz itt. Én szeretném, de nem lehet. Most még nem. Ha nagyobb leszel, akkor sokszor nálam aludhatsz, de most még nem lehet. Anya és a bírónéni döntöttek így, és én ehhez kevés vagyok, nem tehetek semmit. 

Úgy vélem, hogy a gyereknek tudnia kell mi miért történik körülötte, mégha nem is érti a pontos okát. Nem akarom színezni a dolgokat, és egy idő után erre tud majd építeni, hogy értse mit lehet és mit nem. Én úgy látom, hogy már-már tisztában van a szabályokkal, ezért különösebb ellenkezés nélkül hagyta, hogy végül felöltöztessem őt. Épp időben, mert alig volt rá két percünk, hogy hazaérjünk. 

Szerencsére közel lakom, így időben meg is érkeztünk. A legnagyobb meglepetésemre Anya most nem siettette a gyereket, hogy fel kell menniük, úgyhogy még huszonöt percet tébláboltunk a bejárati ajtóban, mire búcsúra került a sor. Azt hiszem egy nagyszerű napot tölthettünk el együtt. 

Nem tudom milyen időnk lesz jövőhéten, de azt hiszem elugrunk a dorogi strandra, mert ott Dóri együtt fürödhet velem, és talán taníthatom őt egy kis úszásra vagy lebegésre is. Ha már ennyire imádja a vizet, talán ideje volna tanítanom őt úszni. 

Jövőhéten elválik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése