2017. augusztus 29., kedd

A Halál, a Tej és a Rokonok

Az elmúlt héten háromszor is találkozhattam a lányommal. Alább az összefoglaló:

Augusztus 21-én egy pár órás gyerekfelügyelet keretein belül vigyáztam Dórira, ugyanis az anyja munkáltatói utasításra tüdőszűrésre ment. Dórit elhoztam hozzám, de nem otthon tébláboltunk, hanem bejártuk a környéket. Ez annyiban merült ki, hogy elsétálva a temető mellett, megkerültük a szántóföldet, amely nagyjából 5-6 kilométeres távot jelent. 

A séta során bekukkantottunk a temetőbe is: szép időnk volt, így az árnyas fák alatt kellemes volt az időtöltés. Dóri még sosem járt temetőben, így ez is egy újdonság volt a számára. Úgy vélem, hogy a temetőknek is van egy érdekes hangulatuk, amit a különféle stílusú sírhelyekkel együtt egy barátságos és különös atmoszféra leng körül. 

Dórinak nagyon tetszett a hely, és élvezte a sírkövek közötti sétát. Az egyik sorban például egyik sírkőről a másikra lépdelve jártunk végig egy egész parcellát. Az olvasók közül néhányan talán megbotránkoztatónak tartják mindezt, holott - szerintem - erre nincs okuk. Mindenki magából indul ki, ezért elmondhatom, hogy ha én lennék az egyik sírhely lakója, akkor bizony örülnék annak, ha egy boldogságtól kacarászó kisgyerek ugrálna (illetve lépdelne) át a sírom fölött, márha egy halott tud örülni bárminek is. Úgy vélem, hogy az életnek mindig örülni kell, és bár a holtak már nem éreznek semmit, mégiscsak szívderítő, ha öröm és szín költözik közéjük.

Csak megjegyzésképp: a 17-18. században (amikor még nem léteztek közparkok), a városi polgárság előszeretettel járt ki a temetőkbe, ahol átlagos dolgokról fecsegtek, vagy épp ott randiztak először a boldog szerelmes párok. Pár évvel ezelőtt Pécsett merült fel az ötlet, miszerint a funkcióját meghagyva, alakítsák át a pécsi temetőt egyfajta közparkká, amellyel évszázados hagyományokat éleszthetnének fel. A Nemzeti Sírkertben például egy napsütéses novemberi napon is lehet látni fiatalokat, idősebbeket, kismamákat, kisgyerekeseket a sírok között sétálgatni. Meglepően szép sírkövek, mauzóleumok és emlékhelyek találhatóak itt, ezen kívül a környezetükben lévő zöld növényzet is szép, gondozott, így kifejezetten kellemes itt sétálgatni egy meleg őszi napon.

Sajnos a magyar gondolkodás mód miatt mindmáig tabutémának számít a temetőben való szabadidő eltöltése, holott egyes országokban még családi pikniket is tartanak a sírok között. Nyugat-Európában sok helyen egyáltalán nem megdöbbentő a babakocsit tologató kismama látványa a temetőkertekben, még akkor sem, ha egy kis séta után egy sír mellé letelepednek és meguzsonnáznak, miközben a gyerekek labdáznak a sírkövek között. Ez a fajta szabadidőtöltés egyáltalán nem számít kegyeletsértésnek, sőt, örömteli, hogy a szomorúnak és komornak beskatulyázott tereket nevetéssel és vidámsággal töltik meg.

Glasgow lakói például rendszeresen látogatják a temetőkertet és használják a hatalmas szabad zöldfelületéből adódó lehetőségeket, mint a futás, gyaloglás, kutyasétáltatás vagy télen a szánkózás. A helyi lakosok úgy tartják, hogy a temető fontos része településük zöldfelületi rendszerének; a Necropolis a legkedveltebb glasgowi parkok egyike. A párizsiak az egyik legromantikusabb helynek tartják a temetőt. Gyakran szerveznek ide randevúkat és baráti találkozókat, majd andalognak a természet és az emberi alkotás útvesztőjében.

Úgy véltem, hogy nem baj, ha megmutatom Dórinak a temetőt, s hogy esetleg meséljek neki a temetkezésekről vagy az élet elmúltáról. Nem tudom, hogy nem korai-e még mindez, de mivel folyton vakmerő mutatványokkal kápráztat engem, talán idejében a fejébe kell vésnem, hogy az élet és az egészség nem gyerekjáték. Elhatároztam, hogy tudatosítom benne, vigyáznia kell az épségére, mert könnyen bajba kerülhet, amit tán még az orvosok sem tudnak helyrehozni. És ahogy látom, Dóri még feltétel nélkül hisz az orvoslásban, s mivel nem tudja mi a "meghalni" fogalma, ezért különösképp még nem is vigyáz magára.

Pár találkozóval ezelőtt már beszéltem vele erről, amikor arra kért, hogy menjek gyorsan a kocsival: akkor elmondtam neki, hogy nem szabad gyorsan hajtani, mert ha karambolózunk, akkor nekünk kampec, és a minden ezzel járó nehézség és fájdalom. Dóri akkor megérthetett valamit, mert ahogy most a temetőben járva elmondtam neki a sírok lényegét, ő felemlegette az autós prédikációmat.

Most is elmondtam neki, hogy nem ugrálhat vagy szaladgálhat felelőtlenül, mert ha baleset éri, még meg is halhat netán, s ha már meghalt, akkor soha többé nem látjuk egymást, mert mozdulatlan álomba kerül, mi pedig elássuk őt a föld alá. Tudom, ez így elsőre durván hangzik, de megpróbáltam megértetni vele, hogy az élet egy nagy kincs, amelyre vigyázni kell. Sok-sok miértre kellett feleletet adnom, és bár Dóri szerintem még nem érti, hogy mi maga a "meghalni" vagy a "halál", de arra már rájött, hogy azt jobb elkerülni, amíg lehet.

Az értésére adtam, hogy miért nem szabad az útra lelépni körbenézés nélkül, vagy hogy miért ne szaladjon ki az útra, miért ne ugráljon felelőtlenül ilyen-olyan magaslatokról, és a többi. Elmagyaráztam neki, hogy az emberi szervezet nagyon sérülékeny, és ha összetöri magát, akkor sok esetben az orvosok sem tudnak rajta segíteni. 

Ahogy átbeszéltük ezeket, Dóri is más szemmel nézett a sírokra. Némelyiknél megkérdezte, hogy ki fekszik a sírkő alatt, én pedig elmondtam, hogy Ica néni, Józsi bácsi, Teri meg Béla meg Sándor...

Tényleg sokmindenről meséltem neki, amit szinte vég nélkül írhatnék le, de azt hiszem felesleges, mert mindenki tudja, hogy miről van szó. Dóri nagyjából megértette a lényeget, amit a pár nappal későbbi kapcsolattartáskor elő is vett (de erről majd alább teszek említést).

A tetemői kitérő után elsétálva a kerítés mellett, a szántóföldek felé vettük az utat. Itt egy napraforgótábla mellett haladtunk, amelynek szélén itt-ott búzaszál díszlett. Lehajolva megmutattam Dórinak a búzaszemeket, amelyből a kenyeret készítik, majd elmagyaráztam neki, hogy a napraforgóból pedig az olajat, amiben Anya kisüti a húst. Még azt is elmeséltem neki, hogy a búzát hogyan őrlik meg, amiből a liszt készül, s mi kell a liszthez, hogy abból végül tészta és kenyér szülessen. Dóri ámult a dolgokon, és élményszámba ment a számomra is, ahogy láttam kiülni az arcára a megvilágosodást. Nagyon tetszett neki, amit tőlem hallott, s még a búzaszemet is megkóstoltuk, hogy tudja milyen az íze és az állaga, ami - bevallom - keménynek és szokatlannak tűnt a számára. 

Az utunk hátralévő részében Dóri leginkább a hátamon csüngve nézte a dimbes-dombos tájat, méghozzá arra való hivatkozással, hogy elfáradtak a lábai. Közben persze be nem állt a szája, mert mindenre rákérdezett, ami a szeme elé tévedt. Például érdekelte, hogy melyik növény micsoda, meg hogy miért csupasz a domb oldala (ami frissen volt felszántva), hogyan lesz a búza (amit ugye elvetnek a földbe), és hasonlók. Láttunk az egyik kertben lovat is, meg egy apró, lassan csörgedező patakocskát is. Tulajdonképpen kapott egy szeletet a környezetéből, amellyel kissé kitágítottam az életteréről alkotott képet. 

Sajnos e napról nem készítettem képeket, viszont elmondhatom, hogy ragyogó délutánunk volt. Dórival megtaláltuk a közös hangot, és egy hullámhosszon mozogtunk mindvégig. 

Mire a közel öt kilométert végigsétáltam vele, már bennem is alig maradt szusz. Nem tudom hány kilót nyom a gyermek, de nehéz volt őt úgy tartanom a karjaimban, hogy azokat nem kulcsulhattam össze. De mindegy is, mert a fáradtságért cserébe órákig tartó ölelést kaptam :)

------------------------

Viszont úgy alakult, hogy Anya nem tudta elintézni amit akart (mert nem működött a röntgen-gép), ezért megkért rá, hogy 24-én is vigyázzak Dórira, amíg ő Budapesten bóklászik. Természetesen belementem, hiszen a lányommal randizhatom ismét., így délután elmentem Dóriért, majd hazablattyogtunk hozzám.

Aznap nem csináltunk semmi különlegeset: sütöttem neki pizzát, majd játszottunk a tabletemen pár új készségfejlesztő játékkal. Korábbról már ismert néhányat (lásd: Készségfejlesztő játékok), de mivel azokat már letöröltem, ezért újakat kellett szereznem neki. 



Az egyik játékkal vonatot kellett vezetni, amelyre vagy árut kellett pakolni, vagy utasokkal kellett feltölteni. Ha ez utóbbit választotta, akkor a jegyüket kellet kilyukasztani, majd be kiguruás után el kellett menni a következő állomásig. Rém gagyi játék a LEGO-tól, de a gyereknek mégis tetszett.

A másik játék egy amolyan barkácsolási feladatokat megoldó kis izé volt, ahol házat lehetett építeni, madáretetőt festeni, vagy épp gödröt ásni egy munkagéppel, ami után persze el is kellett szállítani a földet a teherautón. Sok kis pálya volt rajta, aminek csak egy részét játszottuk végig. 


Amikor nekiláttunk pizzát enni, megkérdeztem Dóritól, hogy kér-e hozzá tejet. Dóri mosolyogva mondta, hogy igen, mire töltöttem neki egy gyerekpohárnyit. Ő rögtön megkérdezte, hogy ez milyen tej (gondolom fura volt neki a doboza), mire elmondtam, hogy tehéntej.

- Olyat nem ihatok - mondta, én pedig kikerekedett szemekkel lestem rá.
- Miért nem? - kérdeztem.
- Mert az nem jó...

Egyből rájöttem, hogy az anyja tukmálta belé a tej-ellenességet, hiszen anno, még az együttélésünk alatt is kifejtette párszor, hogy a tej azért egészségtelen az emberi szervezet számára, mert amíg a csecsemők és a borjak számára ideális étel, addig a felnőttek számára már ártalmas. És ennyi. Olvasta valahol, és ha egyszer egy "doki" megírta a véleményét erről, akkor az úgy is van, amit ő feltétel nélkül elhisz. Hiába áll számtalan tudományos bizonyíték a tej hasznosságáról, ő kitart az álláspontja mellett, miszerint a tej felnőttnek nem való. 

Magam születésem óta iszom tejet. Imádom. Nyáron, ha a hűtőben kellőképp be van hűtve, a reggeli mellé simán leengedek a torkomon egy liternyit belőle. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de sosem vagyok beteg. Legutóbb az exem áldott állapotakor voltam az, amikoris rámtüsszentett egy rühes leprás, akitől influenzás lettem. Akkor gyógyszerek nélkül kihevertem hét nap alatt, viszont azóta semmi bajom nem volt. A tej tele van vitaminokkal és kálciummal, ami több esetben is bizonyította hatékonyságát.

Csak egy esetet említek meg e hatékonyságból: egy nyaralás alkalmával a kutyám patkánymérget evett a földről, amitől aznap rosszul is lett, így haza kellett mennünk. Mivel a doki zárva volt, ezért házipatikára volt szükségem: tudvalévő, hogy a patkányméreg ellenszere az F-vitamin, amiből rengeteg van a tejben, ezért annyi tejet adtam a kutyámnak, amennyit meg bírt belőle inni. És lám, másnapra jobban lett tőle, és már szaladgálni is kedve támadt. A sors fintora, hogy a biztonság kedvéért azért elvittem őt dokihoz, akinek hiába meséltem a patkánymérges sztorimat, ő szívproblémákra hivatkozva felírt neki egy szívgyógyszert, amitől aznap délutánra meghalt. Az a nagy helyzet, hogy a józan paraszti eszemet kellett volna használnom a doki tudása helyett, ami azt sugallta, hogy a tej erőt adott a kutyámnak, így azt kell neki adnom továbbra is, amíg a patkányméreg hatása tart. Ehelyett a nyamvadt dokira hallgattam, aki végül megölte a társamat. 

Ugyanígy elmondható, hogyha káros lenne a tej, akkor nem kívánnám sem én, sem a kutyám anno. De szeretem a tejet, szinte orgazmusom van tőle, ha a számhoz emelem a fél literes bögrét, benne a fehéren virító tejjel. 

Amikor a lányomtól megkérdeztem, hogy milyen tejet szokott inni, ő nem tudott rá válaszolni, de azt tudta, hogy nem a tehén tejét. Rákérdeztem tőle:

- Kókusztejet?
 Dóri megrázta a fejét, hogy nem, de nem tudta pontosan.
- Szójatejet?
- Szójatejet! - mondta határozottan, mire eszembe jutott, hogy valóban szójatejet szokott inni, hiszen azt én is vettem nekik pár alkalommal még tavaly. 

Szójatej... Na igen. Ami abból a génmanipulált növényből van, amelyet a Monsanto állít ellő és ő is kezel a saját gyomirtójával. Erről Anya gondolom nem sokat tud, különben nem adná a gyereknek. A világon található szóják nagyjából 90%-a génmanipulált, és manapság csak a génbankok tudnak eredeti, természetes szójababot adni. Mellesleg, az új rendelkezések szerint a szójatejet már nem hívhatjuk tejnek, hiszen az nem tej, hanem valamilyen növényi nedv, így a hivatalos megnevezése a szójaital. 

Dórinak elmagyaráztam, hogy a tej az nagyon egészséges, mert tele van vitaminnal. Mondtam neki, hogy amikor pici baba volt, akkor anya cickóiból finom tejet kapott, és a kisborjú is a tehénmama tejét issza, míg fel nem nő. 

A lényeg, hogy a jelenlegi állás szerint nem tudni, hogy a tej káros lenne a szervezetre, viszont az köztudott, hogy rendkívül tápláló. 

Dóri ezután megivott vagy fél liter tejet, ami nagyon ízlett neki. Hogy ezzel elrontottam a gyereket? Kétlem, viszont az tény, hogy az anyja akarata ellen cselekedtem, aki bár nem mondta, hogy ne adjak neki tejet, viszont tudom, hogy tej-ellenes gondolkodású. 

Ez van. 




A Wikipédiáról: Az emlősök a szoptatás ideje alatt laktázt termelnek, ami a diszacharid tejcukrot két monoszacharidra, D-galakózra és D-glükózra bontja. A természet eredeti rendje szerint az emlősök a szoptatás abbamaradása után elkezdik laktáztermelésüket visszafogni. Ennek időpontja fajonként eltér, az elválasztás idejére a születéskori 5-10%-a marad. Az embereknél a tejet nem fogyasztó társadalmakban a laktáztermelés eltérő idő alatt, de az első négy év folyamán folyamatosan, 90%-kal visszaesik. A világon élő emberek többségénél ma is ez a folyamat működik, s náluk a laktózlebontásért felelős gének felnőttkorukra nagyrészt inaktívvá válnak.

Azonban a hosszú ideig tejtermeléssel is foglalkozó embercsoportoknál olyan mutáció zajlott le, melynek következtében a 2-es kromoszóma – mely a laktáztermelés leállásának megszüntetéséért felelős – ezen populációk számára lehetővé teszi, hogy egész életükben mindenfajta nehézség nélkül a továbbiakban is friss tejet és más tejterméket fogyasszanak. A mutáció a tejjel megszerezhető tápanyagokhoz való hozzájutás szempontjából előnyös volt. Ez arra utal, hogy evolúciós léptékekben mérve az utóbbi időben alkalmazkodott a szervezet a tejfogyasztáshoz, és ez vezetett oda, hogy Észak-Európában és Kelet-Afrikában egymástól függetlenül a pásztorkodásból megélőknél fennmaradt a laktázlebontás képessége. A laktázelőállításért, s így a laktózlebontásért felelős gén domináns allél, s a laktózérzékenység kialakulásáért felelős ritkábban fordul elő vegyes szülők gyermekeinél.

------------------------

Augusztus 27-én eljött a menetrendszerinti kapcsolattartás napja. E napon Dórival ismét utazgattunk, méghozzá az apai dédimamájához Dorogra. A nagynéni (az apósom húga) már régóta mondogatja, hogy a dédi szeretné látni a lányomat, így tervbe véve a találkozót, a mai napon sort kerítettünk rá. 

Annyit tudni kell róla, hogy az exem nemcsak az apjával van rossz viszonyban, hanem annak húgával is, valamint az anyjukkal, akiket szó szerint kiátkoztak a családi tudatukból. Anyósom oly mértékű befolyással él a gyermekeire, hogy a régebben még imádott nagynénit mostanra teljesen kitörölték az életükből, a dédimamával együtt.

A miértekre sokáig kerestem a választ, és amikor megismertem a történetüket, lelombozott az az értelmetlen harag és a bosszúszomjas primitívség, ami ezt az egészet körbelengi. Mint legutóbb már írtam, az exem és családja annyira gyűlöli a nagynénit, hogy még a nagynéni mivoltát is kitörölték az emlékezetükből, mondván, hogy az egy senki a számukra, és nem a nagynéni. 

A családi belviszályukba nem szeretnék belefolyni, mert semmi közöm hozzá, másrészt pedig nem érdekel. Sajnálom őket, mindkét részről, de már nincs energiám még emiatt is idegeskedni, a vélt vagy valós problémák miatt. Túl rövid az élet ahhoz, hogy jelentéktelen dolgokon őrlődjek, s nekem rengeteg tennivalóm van még a saját életemen belül. 

Mivel az exemnek jogában áll tudni, hogy a gyermekét (a gyermekünket) hová viszem a kapcsolattartások idejére, ezért elmondtam neki, hogy az apja annyához ebédelni. Lesett is egy akkorát, hogy pár másodpercig szóhoz sem jutott.

- Ehhez nem kérted a beleegyezésemet - mondta végül.
- Nem is kell - feleltem.

(Tudtam, hogy vita lesz belőle)

- De igen - mondta.
- Oda viszem a gyereket ahová akarom. Nem kell az engedélyed - magyarázkodtam. - Az én időmben nem kell engedélyt kérnem ahhoz, hogy hová viszem a gyereket.

Az exem erősködött, hogy márpedig kell, de nem volt kedvem vitatkozni vele, ezért rövidre zártam a témát:

- Apád anyja szeretné látni a gyereket, ezért elviszem hozzá, hogy megismerhesse végre. Ő is a család része, tetszik vagy sem. 

Anya erre nem mondott semmit, és bár nem tetszett neki a dolog, végülis annyiban hagyta. Hál' égnek, különben ki tudja hová fajult volna a nézeteltérésünk. Mellesleg, az egy dolog, hogy az exem nem áll szóba az apja anyjával, de ehhez a gyerekünknek semmi köze, így hagynia kéne, hogy találkozzanak egymással a családja tagjai. És tudom, hogy az exem szemében azok az emberek már nem képezik a családja részét, viszont attól még a családja maradnak, tetszik vagy sem. 

Na, mindegy. 

Dórit beültettem a kocsiba, majd átrobogtunk Piliscsabára, ahol felvettem a nagynénit és a párját, majd tovasuhantunk Dorogra a dédnagymamához. 

Dóri út közben énekelgetett, így szerencsére elfoglalta magát a fél órás menetidő alatt. Amikor megérkeztünk a dorogi vendéglátónkhoz, kicsit félénken, de érdeklődve tekintett körbe. A dédimama hallatlanul örült a találkozásnak, Dórinak pedig elmagyaráztam, hogy ő kinek a kicsodája.

(Itt megjegyzem, hogy amikor még Piliscsaba felé gurultunk kettesben, a gyereknek elmagyaráztam, hogy most kihez is megyünk. Vagyis elmondtam, hogy a nagypapa anyukájához, aki ebéddel vár minket. Dóri ekkor azt találta mondani, hogy nem szereti a nagypapát! Ezen meglepődtem. Kérdeztem, hogy miért nem, mire közölte, hogy ő rossz. Ledöbbentettek a gyerek szavai, mert szerencsétlen még semmit sem tud a családi belviszályról, de már meggyőződésévé vált, hogy a nagyapja, azaz az apósom rossz ember, akit nem illik szeretni. Ki mástól is hallhat ilyesmit, mint az anyjától, ez egyértelmű. Ekkor esett le, hogy otthon mindenfélével tömik a gyerek fejét, amit Dóri magáévá is tesz. Kénytelen-kelletlen, de el kellett mondanom Dórinak, hogy a nagypapa jó ember, aki rengeteget dolgozik, és nincs oka haragudni rá. És bár voltak nézeteltéréseink az apósommal, hiszen ő volt az egyik fél, aki rábeszélte a lányát, hogy hagyjon el engem, mégsem haragszom rá, hiszen alapvetően jó embernek mondható, aki megtesz mindent a családjáért. Egy dolgos ember pedig nem érdemli meg, hogy mutogassanak rá, főleg egy ártatlan kisgyermek, aki még azt se tudja mi fán terem az élet. Valószínű, hogy a kislányom is az anyósom áldozata, aki meghülyítve a lányát, közvetetten az unokájára is kihatással van. Semmi közöm a belső ügyeikhez, ez igaz, de ahhoz már igen, hogy a lányom gondolkodását miképp formálják át)

A dédimamánál eltöltött idő kellemesnek volt mondható. A nagyi finom húslevessel és sült pulykával fogadott minket, és Dóri is csakhamar feloldódott. A húslevesből egy egész tányérral megevett, benne rengeteg tésztával és főtt hússal. Utána még csipegetett egy kis sűlt pulykát, majd magába döntött egy pohár narancslevet is. 

Utoljára egy kocka mákos sütit tolt le a bendőjébe

Sajnos nem maradhattunk sokáig, mert szerettem volna még kettesben is játszani egy keveset a gyerekkel, így egy óra múltán szedelődzködni kezdtünk, majd elbúcsúzva a vendéglátónktól, hazafelé vettük az irányt. 

Elszomorított, hogy ilyen a kicsikém családi háttere. Az egyik fele utálja a másikat, ráadásul az apját is megvetik előbbiek, akit ő pediglen feltétlen szeret. Csak a Jó Ég a megmondhatója, hogy mi zajlik náluk a színfalak mögött, s miket mesél rólam a család, amivel befeketíthetnek engem a saját gyermekem előtt. És bár a kislányom rendkívüli módon ragaszkodik hozzám, azért vannak arra utaló jelek, hogy zajlik az ellenem nevelés. Jó, oké... azért ez nem így feketén-fehéren, de az utóbbi időben tesz egy-két olyan gyanús megjegyzést Dórikám, amiből erre lehet következtetni. 

Sajnálom őt, amiért ilyen közegben kell felnőnie. Mert ugye az egy dolog, hogy a két szülő elvált és külön utakon járnak, de attól még a gyereknek nem kellene rosszat okozni azzal, ha meggátolnak valakit abban, hogy szerethessék őt. Egyrészt, eltiltják tőle a többi rokont, másrészt engem is korlátoznak azzal, hogy csupán heti három órát lehetek a közelében. Az igaz, hogy többször is találkoztam a lányommal az utóbbi időben, mint ahogy az az előírás szerint lehetne, de egyelőre úgy néz ki, hogy csupán azért, mert az anyja nem tudta másra hagyni a gyereket, amíg ő az ügyeit intézi. Talán tévedek, nem tudom, viszont arra még nem adott választ, hogy vajon kíbővítené-e a kapcsolattartási időnket a három óráról többre. Még gondolkodik rajta, bár azt se mondta, hogy gondolkodik, és amíg erre nem ad egyértelmű választ, addig nem tudom mennyi benne a jóindulat felém. Valami jóindulat biztos van benne, de jó volna, ha erről meg is tudnánk egyezni, hiszen minden közeledés a gyermekünk javát szolgálja.

Amikor hazaértünk hozzám, Dórinak megmutattam a házam frissen festett hátsó homlokzatát, ami szürke színt kapott. Dóritól kérdeztem már régebben, hogy melyik a kedvenc színe, és akkor ő azt mondta, hogy a fekete, így biztos voltam benne, hogy ez is tetszik fog neki. S lám, így is lett. Elmondta, hogy tetszik. Ekkor kitaláltam, hogy festhetnénk pár csíkot együtt, ezért a kezébe adva egy ecsetet, megengedtem neki, hogy összemaszatolja a falat. 

Az első próbálkozáskor

Felhívtam ráa figyelmét, hogy csak az ecset legvégét mártsa a vödörbe

Kora ellenére meglepően ügyes

Végül a segédletemmel együtt lefestettük amit kellett:


A sötétszürkén egyébként mindenki meglepődik (bár még nem mutattam senkinek), holott ez a szürke ugyanolyan árnyalatú, mint az egyik szomszédom faháza, csak az barna, ez meg szürke, ráadásul az enyém még modernebb, fiatalosabb hatású is, hiszen nem szokványos. Egyébként tényleg jól néz ki, az ember nem is gondolná. Főleg akkor lesz szép, ha a sarkok és ajtók megkapják a sarokléceket, majd az ajtószegélyek is a fehér színt, amely kiemeli majd a nyílászárókat a szürkéből. 

Egyébként rengeteg munkám van még otthon: a tetőszegélyezés épphogy befejeződött, máris meghozták a murvát, amit a csütörtökön érkező térkő alá kell terítenem. Közben le kell festenem a házat, hogy a hideg és latyakos-párás idő előtt biztonságban tudjam a homlokzatot. Fontos mindez, mert a festék húsz fok alatt szarul szárad, és ha nem jól szárad, akkor könnyebben pattogzik le. Ezeken kívül még villanyszerelés és glettelés-festés is hátravan, amit viszont már odabent fogok folytatni - télen. 

Egyelőre még jó idő van, ami Dórinak is tetszik, főleg akkor, ha Apával festheti a házat. Szíve szerint elkenegette volna az egészet még napestig, de mivel elég kényes műveletről volt szó és a festék egy részét is a földre csöppögtette, jobbnak láttam, ha abbahagyjuk. 

A hátralévő időt odabent tartottuk: rajzolgattunk egy kicsit, amikoris Dóri előszőr írta le az "A" betűt. Igen, sikerült neki, azzal a különbséggel, hogy az egyik szárának végét picit begörbítette.


A hetvenkilencedik kapcsolattartásunk jól sikerült, bár Dórinak egyértelműen kevés a rendelkezésünkre álló idő. Miközben a tejet itta, ismét elmondta nekem, hogy szeretne velem többet játszani. Már többször kérlelt rá, hogy hagy maradjon egy kicsit, de nem lehetett. Most is ugyanazt feleltem, mint korábban: sajnos nem lehet, mert Anya nem engedi. Megkérdezte, hogy miért nem engedi, mire elmondtam, hogy azért, mert nem szeret engem. Nem köntörfalaztam, hanem megmondtam az igazat. Nem az alvási szokásokról van itt szó, ezt mindenki tudja, hanem arról, hogy szeretné tőlem elvenni a gyereket. Mi másról lehet szó, ha nem erről? Kizárólagosan ő akar uralkodni a gyermekünk fölött, amelybe semmiféle beleszólást nem akar. Ezek a tények, ami letagathatatlan a viselkedése alapján. Ezzel még csak nem is bántom őt, hiszen ő maga bizonyítja nap mint nap mindezt. Például olyan formán, hogy egyáltalán nem avat bele még azokba a dolgokba sem, amibe pedig nekem is beleszólási jogom lenne (a bölcsődei beiratkozás vagy az óvodai szülői értekezlet - erről részletesebben majd alább). 

Megígértem Dórinak, hogy Anyánál szóba hozom ismét az időnk kibővítését - amiről szerintem már az exem is látja -, hogy jelenleg kevés, valamint biztattam rá, hogy ha többet szeretne velem lenni, akkor maga is hangoztassa az anyjának, hiszen róla van szó és nem rólam. Vagyis mindkettőnk szava kell ahhoz, hogy tudatosítsuk az anyjában, többet vagy több időre szeretnénk találkozni.

Csak emlékeztetőül: a Bíróságtól annyit kértem, hogy egyik héten hat órát lehessek együtt a gyermekemmel, míg a másikon péntektől vasárnapig. Mindez egyáltalán nem nagy kérés a részemről, főleg annak a függvényében, hogy a saját gyermekemről van szó. Ha nincs szó tiltásról, akkor megadták volna számomra azt a csekély időt, amit kértem, de mivel nem adták, ezért egyértelmű, hogy a lányomat eltiltották tőlem. Ezt még csak másképp sem lehet értelmezni, mint ennek. 

Nem tudom Dóriban mi játszódik le ilyenkor, de úgy érzem van annyira értelmes, hogy össze tudja rakni magában a dolgokat. Szerintem világosan látja, hogy mi zajlik körülötte, és ahogy észrevettem, ezt időnként meg is osztja velem.

Hazafelé tartván, az autóban ülve egyszercsak megkérdezte tőlem, hogy meghalok e majd én is. Az elmúlásról tartott, pár nappal ezelőtti mondókám úgy néz ki nem tűnt el belőle nyomtalanul, hiszen váratlanul, a semmiből jőve felhozta a témát. 

- Igen, Kicsim. Én is meghalok egyszer - feleltem.
- Anya is meghal majd?
- Igen. Mindenki meghal, miután megöregedett.
- Én is meghalok majd?
- Neked még sok idpd van hátra, de igen. Te is majd meghalsz, nagyon nagyon soká. Ahogy a növények is elszáradnak, úgy mi is, és az állatok is meghalunk.
- És téged is a földbe fognak eltemetni a temetőbe? - kérdezte.
- Engem is, igen.
- Akkor viszek neked virágot a temetőbe, és mindig ott fogok lenni veled - felelte, én meg elképedtem azon, hogy három évesen milyen jól forog az esze. 

Máig nem tudom, hogy jó ötlet volt-e tőlem beavatni őt az élet ilyen mélységű rejtelmeibe, de úgy gondolom, hogy ezzel korábban jön rá az élet kínálta lehetőségekre és az abban rejlő veszélyekre, mint kortársai. Egy felvilágosult és okos gyermeket szeretnék belőle faragni, aki nincs burokba zárva, és időben fel tud készülni a megmérettetésekre. Számomra a világ egy csodaszép hely, ami viszont tele van veszélyekkel, nem is beszélve számtalan más helyről, ahol a gyerekek nagy számban haláloznak el még a felnőtté válásuk előtt. 

Sajnos nem lehetek vele minden nap, ezért a tudásom és tapasztalataim átadására hetente három óra adott. Ebbe a három órába kell belesűrítenem fokozatosan mindent, hogy az anyja tanításának mérlegét egyensúlyban tarthassam. Eleve botrányos, hogy ilyen helyzet fönnállhat, hogy az egyik szülő kizárhatja a másikat a gyermekük neveléséből, amelyhez ráadásul az anyapárti bíróságok is előszeretettel asszisztálnak, mintha az apa egy fertőző betegség volna, akitől jobb óva inteni a saját gyermekét.

És ahogy korábban már említettem, az exem mást se bizonyított a mai nap, mint azt, hogy egyáltalán nem tart engem egyenjogú félnek a gyermekünkkel kapcsolatban, hanem valami mellékes dolognak, aki időnként felbukkan az életükben: történt ugyanis, hogy amikor hazavittem a gyereket, megkérdezte tőlem, hogy akkor holnap (azaz 28-án) vigyáznék-e a gyerekre, míg ő az óvodában résztvesz a szülői értekezleten. Pár nappal ezelőtt már közöltem vele, hogy én is be szeretnék menni az értekezletre, mire csodálkozva förmedt rám, hogy mégis miért. Akkor elmondtam neki, hogy a gyermekemről van szó, és mint az apja, igenis tudni akarom, hogy mik a teendőim vele, vagy egyáltalán miről is szól ez a történet. Akkor ő elmondta, hogy nem akarja, hogy bejöjjek, én pedig kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig bemegyek az óvodába, mert szeretnék bemutatkozni az óvoda vezetőjének. Még korábban, pár hónappal ezelőtt már megadtam odabent valakinek az elérhetőségemet, de kételkedtem benne, hogy ezt át is adták a főnöknek, tehát jobbnak láttam, ha személyesen is felkeresem. Az exemnek a mai nap ugyanezt elmondtam, és bár nem tetszett neki, végülis belement. 

Abban természetesen igazat adok neki, hogy Dóri nem tudja végigülni a tájékoztatót, ezért muszáj, hogy odakint vigyázzon rá valaki, amíg ő végighallgatja az egészet, viszont az indoka nem volt egészen megalapozott: ugyanis azt hozta fel, hogy azért nem kéne elmenjek (vagyis nincs semmi keresnivalóm ott), mert az apák nem szoktak eljárni a szülőikre, csak az anyák. Amikor ezt meséltem pár nő ismerősömnek, egyöntetűen, kivétel nélkül mindenki azt mondta, hogy a férfiak egész nap dolgoznak, hogy legyen miből élniük, míg az anyák többsége otthon van a gyerekkel és ráér elintézni - többek között - az óvodai papírokat is. Mellesleg, így is el szoktak menni az apák, ha épp ráérnek, mint ahogy 28-án én is elmentem, és még ott volt rajtam kívül másik két apa is (eeről majd később számolok be).

Nem akarom bántani az exemet, mert pár hónapja ő is változtatott valamit az eddigi hozzáállásán, de egyelőre még nem érzem, hogy ezt jóindulatból tenné, nem pedig kényszerűségből. A javára legyen mondva, hogy egyre gyakrabban enged a gyerekhez, és párszor már elengedte velem a kapcsolattartási időn túl is (lásd: A legbátrabb), valamint párszor adott pár órát plusszba, amire viszont nem lett volna köteles. Azt hiszem már ő is belátja, hogy több időre van szükségem a kapcsolattartások alatt, hogy értelmesebb elfoglaltságot tudjak adni a lányunknak, mint az állandó otthon ücsörgést, valamint látja azt is, hogy Dóri is több időt igényel velem, hiszen rettentően jól érzi magát velem, s nem mellesleg nagyon szeret. Mindemellett érzi ő is, hogy ha szól, bármikor a segítségére lehetek, aminek jótékony hatását már számtalanszor bizonyítottam. Anno nem tetszett neki, hogy utána jöttem Horányból, most pedig - hogy nem állnak mellette a rokonok (mert elköltöztek) - jól jön az apa közelsége, ha segítség kell. És ez a természetes: ha szüksége van rám, akkor megyek, és az is természetes kell legyen, hogy a gyermeke az egészséges fejlődés tekintetében többet lehessen az apjával.



Tegnap, azaz 28-án felvetettem neki ismét, de egyelőre még nem válaszolt. Úgy néz ki viszont, hogy a gyerek harmadik szülinapján együtt megyünk el a veresegyházi medveotthonba. Én a tatai várat és lápvidéket néztem volna meg velük, de mivel a gyerek macikat akar nézegetni, ezért Veresegyházára utazunk. Eddig legalábbis úgy néz ki.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése