2017. augusztus 16., szerda

Pizza

Az elmúlt héten háromszor is találkoztam a lányommal, s mindegyik találkozó fantasztikusan sikerült. Először vittem neki jégkrémet, másodszor sort kerítettünk az aheti kapcsolattartásra, harmadszor pedig sétálgattunk a vörösvári napok forgatagában. E posztban az első kettőről teszek említést, majd később a harmadik eseményről is megemlékezem.

Tehát...

Augusztus 10-én kedvem támadt jégkrémezni, így kocsiba pattanva elgurultam a boltba, hogy vegyek eme hűsítő édességből. A fagyasztóládák előtt állva eszembe jutott, hogy meglephetném vele a lányom is, úgyhogy telefont ragadva megkérdeztem az anyját, hogy vihetek-e a gyereknek egy doboz jégkrémet. Vihettem.

Dórim, amint megpillantott az ajtóban, szélesre tárt karokkal és a nevemet ordibálva szaladt nekem, szinte ledöntve a lábaimról. Annyira örült nekem, hogy máig képtelen vagyok felfogni. Nem azt mondom, hogy nem érdemlem meg a szeretetét, de ilyen mérvű ragaszkodást még nem tapasztaltam meg eddig senkitől. És jól esik, amit öröm viszonozni.

E negyed órás találkozónkon semmi különleges nem történt, mégis mosolyt csalt a szánkra. Dórim belefészkelte magát az ölembe, és látni lehetett rajta, hogy boldog, amiért az édesapja meglátogatta őt. 

Beszélgettünk pár dologról, de ami megmaradt bennem az az volt, hogy Dóri a mellkasomon kiszúrt magának néhány kósza szőrszálat, amik a bolyból valahogy félreesve kóricáltak a nyakam alatt, s amiket az ujjai közé csípve megpróbált kihúzni. Persze ez nem ment olyan könnyen, így bátorítottam, hogy fogja meg erősen és húzza ki nyugodtan. Dóri próbálkozott vele, de sehogysem akart összejönni, ezért megmutattam neki, hogyan kell azt csinálni.

Dóri ezután a második kósza szőrszálamtól is meg akart szabadítani, de amikor ráfogott, hogy kihúzza, hirtelen meggondolta magát.

- Húzd csak, menni fog az - bíztattam, de Dóri nem húzta, hanem meglepő választ adott:
- Nem húzom, mert fáj neked. Nem akarom, hogy fájjon neked.

Ezen elmosolyodtunk az anyjával. Észtveszelytően édes volt, ahogy kifejtette, hogy nem akar nekem fájdalmat okozni - gondolom azért, mert szeret.

Cserébe megöleltem őt, majd adtam neki egy puszit.

Dóri persze büszkén mosolygott, hogy a jóságáért cserébe dícséretet kapott.

Miután átadtam neki a jégkrémet, elsuhantam haza, hogy még jeges formában habzsoljam be az én jégkrémemet, de persze mondanom sem kell, hogy mire hazaértem már félig felolvadt állapotban volt, ezért gyakorlatilag egy ízesített tejszínhabot ettem (a hűtőmben nincs fagyasztó). Viszont csöppet sem bántam, mert tudtam, hogy a lányomnak hatalmas örömet okoztam azzal, amit vittem.

...

Két nap múlva ismét találkoztunk, és Dóri ugyanolyan lelkesen rohant a karjaimba, mint a jégkrémes napon. Aznapra nem szándékoztam őt elvinni sehová, mert minden lehetőség a három órás időintervallumon kívül esik, úgyhogy amint átvettem őt az anyjától, betettem a gyerekülésbe, hogy indulhassunk az áruházba vásárolni. 

Amikor becsatoltam az övét, Dóri mélyen a szemembe nézve megszólalt:
- Szeretlek, Apa...

Hihetetlen boldogság öntött el abban a pillanatban, s viszonozva Dóri pillantását válaszoltam neki:
- Ennek örülök, Kicsim. Én is szeretlek téged!

Dóri pedig megelégedett mosollyal nyugtázta, hogy Apa is szereti őt.

Az áruházban eleinte a bevásárlókocsiban ült, de miután kitombolta magának, hogy a kocsi mellett sétálhasson, kénytelen voltam engedni az akaratának.

Dóri szemén volt egy ragtapasz, mert pár nappal ezelőtt
belerohant az asztal sarkába

Mivel nehéz volt úgy haladnunk, hogy Dóri a kocsi mellett téblából, ezért rá kellett őt beszélnem, miért is jó nekünk, ha ő a kocsiban ül. És igen, most nem lépkedhetett mellettem, mert az embereket nem tudtuk úgy kerülgetni, hogy akkor mozduljon, amikor én. Ha elfordítottam a kocsit balra, akkor magával rántotta a kocsi a gyereket, ha pedig jobbra kanyarodtam, akkor majdhogynem fellöktem őt, és márpedig egy vásárlás alatt ide-oda kell cikázni, hogy az ember elérje amit akar, vagy, hogy ki tudjuk kerülni a többi vásárlót. Szóval Dórinak a kocsiban volt a helye, amit ő nehezen tudott elviselni. 

Az áruházban aztán ismét sikerült mindenfélét összevásárolnunk: került a kosárba puding, Kinder-tojás, Kinder-csoki, Túró Rudi, kakaópor és üdítőital. 

- Együnk ebédre Pizzát? - kérdeztem tőle, Dóri pedig helyeslően bólintott, mire a kosárba tettem egy fagyasztott pizzát is.

A szalagra már ő pakolta fel az árut, majd segített a pénztárosnak, hogy minden a kezébe kerüljön:


A kocsiban végül nem bírta ki hazáig csoki nélkül, ezért amint betettem őt hátra, egyből nekifogott átturkálni érte a szatyrot:

- Apa, hol a csoki?

Hazaérve aztán rögtön nekiláttunk az ebéd elkészítésének, amiben Dóri is segített, legalábbis nézni és bíztatni:

Direkt odatolta a széket a főzőlaphoz, de pechjére nem ott, 
hanem a képen nem látható sütőben sütöttem a pizzát

Aztán elkészült az ebéd:

A sajttal feljavított pizza egész jó, amit Dóri úgy tömött magába, 
mintha napok óta nem evett volna

Azt tudom, hogy az anyja is szokott neki pizzát sütni, de azt nem tudtam, hogy Dóri ennyire szereti a pizzát. Úgy tömte magába a kis szeletkéket, hogy a végén az utolsó, saját szeletkémet direkt nem ettem meg, hátha azt is befalja még a kicsikém.


Akármilyen hihetetlenül hangzik, de nemcsak a pizza felét tömte magába, de a még tőlem kapott egy szeletet is legyűrte. Nekem elég szokott lenni egy fél pizza, és akkor kényelmes, nem leterhelt gyomorral folytatom a napot, míg Dóri olyan simán becuppantotta az ő részét, hogy - mondhatni - leesett tőle az állam. Képzelhetitek, hogy mekkora lehet az ő gyomra és mekkora az enyém, s mégis magába tömött egy akkora adag kaját, ami nekem is elegendő volna.


Boldog voltam, hogy végre olyan ételt tudtam elébe tenni, ami neki is megfelelt. Ezelőtt csak ímmel-ámmal nyammogott valamit és mindig otthagyta szinte az egész kaját, de most szó sem volt erről. Végre csaphattunk egy közös ebédet.

Falat falat után

Ebéd után elmeséltem neki, hogy a darazsak beköltöztek a ház falába, amit csak nagy nehézségek árán tudtam kiírtani. Dórit érdekelte a dolog, úgyhogy egyfolytában kérdezősködött róla. 

A ház háta mögé sétálva megmutattam neki a darazsak búvóhelyét, majd a sok-sok tetemet, ami a fal alatt gyűlt össze. Dóri némán figyelt és hallgatott.

Elmagyaráztam neki a darazsak viselkedését, szokásait, majd azt is, hogy a fullánkjuk nagyot szúr és fájdalmas, ha megbökik vele, s épp ezért ha darazsat lát, akkor ne hadonásszon feléjük, hanem kerülje ki őket. Látszólag megértette amit mondtam, és úgy tűnt, hogy még hallgatná tovább is a darazsakról szóló összefoglalómat, ha lett volna még miről beszélnem. Mivel nem volt, hát odamentünk a homokozóhoz játszani.

A kedvenc elfoglaltsága közben

Miközben Dóri a homokformákat készítette, gondosan elmagyarázta nekem, hogy mit miért csinál. Később már csak magában dünnyögött, magyarázott valamit, én pedig boldogságban úszva nézegettem őt. 

Mivel én most kihagytam a homokozást, ezért a hazaindulás előtt csak Dórinak kellett lefürödnie. Volt egy kis időnk, úgyhogy hagytam őt pancsolni egy kicsit. Szereti a csempéket mosni, ezért engedtem, hogy habosra sikálja a falat, majd maga öblíthette le az egészet.


A fürdés után evett volna még pár falatot, ezért a hűtőben kezdett el kotorászni, hátha talál valami finomat. 


Mivel volt két pohár pudingom az egyik polcon, ezért felkínáltam neki a pudingevés lehetőségét. Nem hagyhatta ki...

Tejszínhabos csokipuding

Hihetetlenül finom volt, amit örömmel habzsolt magába.


Tulajdonképpen ezzel véget is ért a találkozónk. És bár nem akart hazamenni, végül muszáj volt belátnia, hogy nem tehet mást. 

Otthon még pár percet játszottunk a kapuban, majd elbúcsúztunk egymástól egy hétre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése