2017. szeptember 24., vasárnap

Nyolcvanharmadik

A múltheti kapcsolattartást nálam töltöttük el, de előtte még elmentünk vásárolni. Igazából nem történt semmi új, ezért az alábbiakban csak pár kép erejéig emlékezem meg a találkozásunkról.

Dórikám az áruházba érve szinte magánkívül rohangált a sorok között. A könyveknél például sorban szedegetni kezdte a Bogyó és Babócát, hogy vegyem meg neki, mert nagyon szereti. Mivel otthon - gondolom - már megvan nekik a sorozat (különben honnan ismerné), ezért visszatettük a helyükre.

Dóri könyveket pakol

A játékosztályon ugyanez történt: vegyek neki ezt, vegyek neki azt, na meg azt a szuper piros vonatot, amit a polc alján kiszúrt. Rádöbbentem, hogy veszélyes dolog a gyerekkel játékosztályra menni, de szerencsére jól nevelt kislány, ezért miután elmagyaráztam neki, hogy nincs rá pénzem, így tulajdonképpen "hiszti" nélkül sikerült továbbmennünk. 

Egy dolgot azért megemlítenék ezzel kapcsolatban: amikor a kapcsolattartás után hazaviszem őt, rendszerint minden egyes alkalommal kikunyizza tőlem a kesztyűtartóban tárolt aprópénzt (alkalmanként 300-500 forintot), és most, hogy mondtam neki nincs a játékvonatra pénzem, elkezdte hajtogatni, hogy a Trabiban van pénz és vegyem meg abból a vonatot. Elmagyaráztam, hogy ez a vonat sokkal többe kerül (4999 forint), és most tényleg nem tudom kifizetni, mert fizetés előtt állok. Megértette, tovább haladtunk...

Aztán vettünk pár apróságot: krumplit, tejet, Kinder-tojást, fűszereket, tésztát, majd a pénztárhoz blattyogtunk.

Dóri a polc széli címketartót vizsgálja

Hazaérkezvén kapott egy szopogatnivaló, édes és friss lószemet. Természetesen még szórakoztunk vele egy picit:

A lószem-próba

A gumicukorkára tényleg azt hitte, hogy lószem. Viccből mondtam, ő pedig elhitte. Tetszett neki ugyan, és jókat nevetgélt rajta, amikor a szemem elé tartottam, de miután kibontottam és átnyújtottam neki, hogy nesze gyerek, egyél belőle, már fanyalogva kezdte el szagolgatni, mert nem értette, hogy ezt most tényleg megesszük?

A szájában tartván nem mert beleharapni

Mondtam neki, hogy ez gumicukor és csak vicceltem, viszont ennek ellenére bizarrnak tartotta a szemet. Amikor beleharapott végül, a belsejéből kicsorduló piros lé miatt megundorodván tőle, inkább nekem adta mindkettőt. Pedig a gumicukrot elvileg szereti.

Ezután LEGO-ztunk egy kicsit:

Kezdi érdekelni a játék, de azt hiszem még nem érti a lényegét

A kisautókhoz kapott tőlem két LEGO meglepetésfigurát. Az egyik egy magnót bömböltető rocker volt, a másik pedig egy telefonáló manus. Mindkettőnél megkérdezte, hogy mit csinálnak épp, majd megkérdezte, hogy a magnós figura miért mérges. Sajnos erről képek nem készültek, de mindent részletesen elmagyaráztam neki.

Ezután lovagoltunk egyet:

Paci voltam, ő pedig teljesen elvolt vele

Hazafelé megkérdezte tőlem, hogy miért nem lehetünk együtt több időt, így ismét el kellett mondanom az anyjával való nézeteltérésünket. Az volt az egész mondandóm lényege, hogy Anya nem szeret engem, ezért nem akarja, hogy több időt lehessünk együtt. Dóri megértette az összefüggéseket, csak azt nem, hogy Anya miért nem szeret engem (amikor szerinte tök jó fej vagyok). 

Elmesélte azt is, hogy a múltkori Kinder-tojásban talált oroszlánt elvette tőle az egyik gyerek az oviban (amit ott adtam át neki), majd a kerítésen át kidobta az utcára. Megkérdeztem tőle, hogy szólt-e az óvónéninek, mire azt felelte, hogy nem. 

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon cseszegetik őt az oviban, és van már olyan ovis társa, aki nem szereti? Mivel nem mehetek el érte, ezért nincs is rálátásom az életére, úgyhogy egyelőre az anyjának kell ezeket a dolgokat kézben tartania. Jövőhéten majd rákérdezek a gyereknél, hogy van-e valami fejlemény, és majd annak tükrében alakítok valamit. 

Apropó, kicsit kitérek egy eddig nem említett történésre: egy héttel ezelőtt, kora reggel a boltba térve összefutottam a gyerek anyjával, aki épp az oviból igyekezett a buszmegálló felé. Gondoltam, ha már a boltba megyek, akkor veszek egy Kinder-tojást Dórinak, amit beviszek neki az oviba. Ezt épp előző nap kérte tőlem, amikor telefonon megkérdeztem tőle, hogy mit vegyek neki. Az tény, hogy nem volt megbeszélve senkivel, hogy be is viszem az oviba, de bevittem, mert látni akartam őt. 

Az óvonénik kedvesek voltak és beengedtek, sőt, az egyikük még mondta, ha leveszem a cipőmet, akkor bemehetek hozzá játszani. Kihasználva a lehetőséget beosontam, majd leggugolva mögé, hátulról átölelve néztem, ahogy gyurmázik. Dóri nem tudta, hogy én vagyok az, csak furcsálta, hogy valaki ölelgeti őt. Amikor azonban adtam egy puszit a kobakjára, s a fülébe súgtam, hogy "Szia Kicsim", Dóri a háta mögé pillantott, majd örömittasan a karjaimba farolt.

- Szia Apa! - mondta halkan, s élvezettel furta bele magát az ölelésembe.

Fél percnyi szünet után egyszercsak kijelentette:
- Már nem akarok gyurmázni - azzal átadta magát nekem, hogy egy picit érezze az ölelésem.

Ezután kimentünk a folyosóra, ahol leültünk a cipősszekrény szélére. Dóri megkérdezte, hogy miért mentem be hozzá, mire elővé a csokit mondtam, hogy a Kinder-tojás miatt.

Dóri szinte pillanatok alatt behabzsolta az egészet, és a benne lévő játék volt az az oroszlán, amit az egyik gyerek ugye kidobott az utcára.

Kicsikém nagyon örült a jelenlétemnek. Egyfolytában nézett és mosolygott. Számomra hihetetlen öröm volt mindez, amit Anya egész biztosan nem értene. 

Ahogy Dóri a csokit falta, megkérdezte tőlem, hogy szoktam-e sírni, amikor otthon vagyok. Korábban már tettem említést erről, hogy sokszor érdeklődik, mióta beismertem neki, hogy nagyon hiányzik és néha elpityergem magam. Most is elmondtam neki ugyanazt, mint korábban, miszerint azért sírok néha, mert mindig ő jár a fejemben és nagyon hiányzik. Ő ugyanezt mondta, miszerint ő is sokat gondol rám.

A boldog perceket a Főnök megjelenése szakította meg: az óvoda vezetője (aki az exem szemközti szomszédja) az érkezésekor ugyan nem szólt ránk, de amikor Dórit visszavittem a szobába, egyszercsak kiemelte a karjaimból a gyereket, aki azt se tudta mi történik vele. A Főnökasszony annyi időt sem hagyott nekünk, hogy elbúcsúzhassunk egymástól, így Dóri azon nyomban zokogásban tört ki. Persze azért nem mehettem el búcsú nélkül, úgyhogy utánuk lépve adtam egy gyors puszit Dórinak, majd integetve kisétáltam a szobából. Dóri nem hagyta abba a sírást, és azt hiszem kissé felzaklattam őt.

Ebbéli gondolatomban Anya erősített meg, aki a munkaideje lejárta után írta SMS-ben, hogy nem kéne bemennem az óvodába, mert felzaklatom vele a gyereket. Ezzel egyébként maradéktalanul egyetértettem, de a válaszomban kitértem arra is, hogy Dórinak szüksége van rám, és az lenne a jó, ha hozzájárulna, hogy többször találkozhassak vele. Akár még oly módon is, hogy néhanap elmehessek érte az oviba. Erre már nem felelt semmit, ezért úgy vélem, hogy a továbbiakban is elzárkózik attól, hogy a gyerek több időt tölthessen velem. Erre mondtam legutóbb, hogy igazából nem változott semmit, vagyis szerinte káros vagyok a gyerekre és a többi dolog, amiket már ismerünk a bírósági beadványából. Agyrém az egész, amivel már nem kívánok foglalkozni többet e blog keretein belül, mert nem akarom magam idegelni. A lányom egyszer úgyis tudni fogja, hogy mi a szitu köztünk, és ha Anya továbbra is ellenáll, akkor egyrészt a gyermekünknek fog ártani vele, másrészt pedig a gyermekét fogja saját maga ellen hangolni. Ahogy viselkedik velem, az visszaüt felé, csak még nem tudja, s nem érti hogyan.

Majd meglátjuk...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése