2017. szeptember 1., péntek

Féltve őrzött titkok

Mint ahogy azt az exemmel korábban már megbeszéltem, augusztus 28-án nekem kellett vigyáznom a lányomra, míg ő az óvodai szülői értekezleten vesz részt. A pesztrászkodást egyáltalán nem bántam, viszont bántott a dolog, hogy a szülőin magam nem vehettem részt.

Aznap bemutatkoztam az óvoda vezetőjének, és ennyi. Kicsit furán nézett rám (ki tudja mit mondott neki rólam az exem), főleg akkor, amikor rákérdeztem, hogy az elérhetőségem fenn van-e a gyerekkel kapcsolatos dokumentumokon. Ezeket még tavasszal adtam le, de kétlem, hogy a paksamétába betűzte volna.

Na, mindegy.

A gyereket az ovi kapujában vettem át, viszont tettünk egy sétát az épületben is. Ekkor történt meg a fentebb említett bemutatkozás. Dóri annyira örült az ovinak, hogy kiáltozva, örömködve rohangált egyik játéktól a másikig. 

Mivel azonban hetek óta nyaggat vele, hogy a Családsegítőbe szeretne menni "a szobába ahol játszottunk", ezért úgy döntöttem, hogy látogatást teszünk a pár sarokkal odébb lévő intézményben. Eleinte nem akart elszakadni a játékoktól, de amikor felvilágosítottam, hogy hová megyünk, egyszeriben felpattant, s hangosan óbégatva éljenezni kezdett.

A Családsegítőbe érve rögtön tudta hová kell menni, így előre rohant a szoba irányába, ahol épp a soron következő kuncsaftokat várták. Odabent egy régi ismerős ült, aki pár percre beengedett minket.

Dóri rendkívül boldog volt, hogy azon a helyen lehet, ahová másfél évig járt. És valljuk be: itt ismerkedett meg velem is, hiszen előtte fél évig egyáltalán nem láthatott engem, mert az anyja nem engedett a közelébe. Rengeteg emlékünk gyűlt össze a szobával kapcsolatban, rengeteg. Másfél év...

Az akkor alig egy éves kislányom szép lassan felfedezett engem, megismerte az apját, majd megszerette, akihez azóta is ragaszkodik. Bár mindezt megírtam e blogban, mégiscsak nehézkes az itt eltöltött találkozásokat szavakba önteni. Nehéz időszak volt. 

Érzelmileg hullámvölgyben éltem: hetente csupán két órát láthattam a lányomat, amely alatt a felhők felett repültem, míg a két órás találkozó után ki tudja milyen mélységbe buktam alá. Azóta is ő jár a fejemben nap mint nap, és magam is jó szívvel gondolok vissza a megismerkedésünkre, amit itt, a Családsegítőben bonyolítottunk le.

Dóri egyből rávetette magát a játkos dobozra, s ujjongva, lelkendezve szórta ki belőle a különféle figurákat vagy kisautókat. Amikor a szoba padlója telítődni kezdett a szétszórt játékokkal, akkor megkérdeztem tőle, hogy ezekkel vajon játszani is fog? Dóri tudta jól, hogy nem, úgyhogy szépen elkezdte visszapakolni azokat a dobozba.


Májusban szakadtunk el ettől a helytől, és Dóri azóta is emlegeti nekem, hogy ide szeretne jönni játszani. Megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e a játékainkra, mire azt felelte, igen.

- Emlékszel, amikor felültél a szekrény tetejére? - kérdeztem.
- Igen - mondta Dóri mosolyogva.
- És arra, hogy a nyuszival játszottunk?
- Igen...

Dórinak rettentő jó a memóriája. Egyik nap megkérdezte tőlem, hogy a Trabiban, a gyerekülés mellett mi az a sok izé dolog össze-vissza, mire elmondtam neki, hogy gumipókok, amivel a kocsi tetejére kötik fel a dolgokat. Ekkor eszébe jutott, hogy Anya bojlerját is azokkal kötöttem föl anno, amikor segítettem neki hazavinni, s amit ő végignézett a bolt előtt. Szóval mindenre emlékszik és mindent el is mesél, ha épp olyan helyzet adódik. 

Ennek kapcsán bonyolódtunk egy különös párbeszédbe az udvaron, amikor kisétáltunk a szobából, hogy megkerüljük a házat. Ekkor valahogy megkérdeztem Dóritól, hogy az anyjával szoktak e rólam beszélni.

A párbeszéd valahogy eképp zajlott le: 

- Anya szokta kérdezni, hogy mivel játszunk nálam?
- Nem.
- Nem kérdezni meg, hogy mit csináltunk együtt?
- Nem.
- És te el szoktad neki mesélni?
- Nem.
- Nem mesélted neki, hogy a múltkor lefestetted a házat?!
- De igen.
- És Anya nem kérdezte meg, hogy milyen nálam? Azt, hogy mit eszel, mivel játszol, vagy ilyesmi?
- Megkérdezi...
- Na, az előbb azt mondtad, hogy nem szokott kérdezősködni, most meg kiderül, hogy mégis.
- Nem mondhatom el.
- Mit nem mondhatsz el?
- Anya mondta, hogy ne mondjam el, miket kérdez tőlem.

A pontos szövegre már nem emlékszem, de nagyjából ez volt a lényeg, vagyis az exem a gyerek lelkére kötötte, hogy nem beszélhet velem az otthoni dolgokról, és bárhogy is faggatom, egy árva szót se mondhat. 

- Anya tiltotta meg, hogy nekem elmondj bármit, ami otthon zajlik?
- Igen.

Persze, azért kíváncsiságból bepróbálkoztam a gyereknél, hogy vajon meg tudja-e állni a titoktartást:

- Miket szokott kérdezni Anya?
- Nem mondhatom meg.
- Pedig nem olyan nagy titok ez. Mondjuk megkérdezi, hogy mi volt az ebéd, merre jártunk, mit játszottunk, meg hasonlók.
- ...
- Nem mondod el?
- Nem.
- Még akkor sem, ha nem árulom el Anyának?
- Nem.

Szóval Dóri titoktartást fogadott. Igazából nem érdekel, hogy otthon mit csinálnak, mert leszarom az exem életét. Egyáltalán nem érdekel, hogy hova jár, kivel jár, mit pletykálnak vagy ármánykodnak otthon, viszont aggaszt, hogy a gyereket három évesen már ilyesmire kényszeríti. Vajon melyik gyerek tud ellenállni bármelyik szülőjének (főleg háromévesen), ha az valamit kér vagy megkövetel tőle? Egyik sem...

De nem is értem, hogy mi lehet olyan nagy titok, amit a gyerek lelkére kötöttek. Micsoda?

Az én életem nyitott könyv. Talán hiba, de különösebben nem foglalkozom vele. Becsületes, normális életet élek, és semmiféle takargatnivalóm nincs. Csak azok titkolóznak, akiknek van valami félnivalójuk. Vagy nem? 

Ez is egyfajta ármánykodás, úgy vélem. Egy általa generált ellentét, amely ő és én köztem áll fenn. Olyan ellentét, amit igazából csak ő lát (meg a családja), de igazából nem is létezik. Gondolom úgy vannak ezzel, hogy egész biztos alájuk akarok tenni, csak még szunnyadok, viszont ami késik az nem múlik. Szerintem erről lehet szó, és ezért titkolóznak, nehogy fogást találjak rajtuk.

Tiszta hülyeség az egész...

Vajon mi van akkor, ha kiderülne, Anyucinak már van egy pasija?
Semmi.
Hogy miért? Mert nem érdekel. 

Az is titok, hogy mit kérdez rólam?

"Apával merre jártatok? Apa mit adott enni? Apa megölelgetett? Apa hozzád nyúlt?" - és hasonlók.

Képzelem, mi van akkor, ha megkérdezi a gyereket: 
- Apa hozzád nyúlt? Megfogta a pisilődet?

Tudom, ezek baromi kemény dolgok, de kéremszépen, nem én hintettem el a Bíróság felé, hogy Apa fura szokott lenni. Ők próbáltak meg lejáratni a Bíróság előtt, és nem a szomszéd.

Vajon mire gondolhat a gyerek, amikor ilyen kérdéseket tesznek fel neki? Szerintem tökéletesen érthetetlen a számára, hogy ez miért annyira fontos Anyának.

Persze nem biztos, hogy ilyen jellegű kérdésekkel ostromolják őt néhanap, de benne van a pakliban, mert ők ilyenek, kitelik tőlük. És ez gusztustalan. Ha így van, akkor mérhetetlenül gáz, hogy Azt feltételezik rólam, a gyermek apjáról, hogy megrontanám a gyermekem. Az ő lelki világukat tükrözné ez, s nem az enyém.

Leszögezem: nem tudom, hogy ilyen beszélgetés tényleg megtörtént vagy megtörténik-e, de mindenképp fura, hogy a gyereket titoktartásra kötelezik.

Szóval Dórival beszélgettünk, és ahogy a Családsegítő épületét körbejártuk, úgy jöttek felszínre a régmúlt emlékei. Mindenre kitértünk, amit a birtokon belül csináltunk, úgyhogy mindkettőnknek élményszámba ment a Családsegítőben tett látogatásunk.

Mivel nem tudtam, hogy Anya mikor végez a szülőin, ezért a Családsegítő után visszamentünk az oviba, hogy megismerkedjünk az ottani játékokkal. Dóri rettentően élvezte, amit az alábbi képek is igazolnak:







Végezetül még pár szót a titoktartásról: azért tartom rossz dolognak, hogy a gyereket erre kényszeríti az anyja, mert Dóriban így önkéntelenül is kialakul rólam egy kép, ami a kapcsolatunkra is hatással lehet. Ugyanis a gyerek előbb-utóbb kérdéseket tesz majd fel magában: "Miért kérdezi ezt Anya? Miért mondja ezt Anya? Apa rosszat csinál és ezért kell titkolni előle mindent? Apa bántani akarja Anyát? Apa rossz ember? Apa nem is szeret engem?"

Ha valaki folyton titoktartásra kötelezne engem valakivel szemben, és esetleg gyanús dolgokat kérdezgetne az illetőről, akkor előbb-utóbb magamban is megfogalmazódna a kérdés, hogy vajon az a valaki milyen ember lehet. Nekem is, nemhogy egy hároméves gyereknek.

Ennek az is lehet a vége, hogy Dóri egy idő után bizalmatlan lesz velem, majd egyszercsak "kiábrándulva" belőlem, hátat fordít a kapcsolatunknak.

Ez vajon már a PAS kezdete?

Remélem tévedek...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése