A nagypapa születésnapja

Édesapám október 8-án ünnepelte meg a hetvenedik születésnapját, ahová Dórival is hivatalosak voltunk.

A szülinapi összejövetelt Budaörsön tartottuk, s mivel az utazás mellett alig egy órát maradhattunk volna Dórival, ezért Anya megajándékozott minket plusz egy órával. Nem sok, de jobb, mintha nem lenne.

Az étterem pincéjében gyűlt össze a szűk család: a bátyám, a felesége és a gyerekei, a két öcsém a feleségeikkel, valamint én és a lányom, és természetesen apám és a felesége, összesen 13 fő. 

Dóri - valószínűleg - sosem járt még pincében, így érdeklődve figyelte a helyiséget. Rácsodálkozott mindenre: a falakra, a lámpákra, s arra a titokzatos atmoszférára, amely a pincéket jellemzi. Amikor megjelentek a vendégek, szégyellősen bújt el az állam alá, s hiába próbáltam bemutatni őt a sosem látott rokonoknak, csaknem akart előjönni az apja védelmező ölelése alól. 

Az ajándékokkal

Amikor sor került az ajándékok átadására, Dóri - kissé félve ugyan - boldogan szaladt oda Édesapámhoz, s nyújtotta át a közösen készített fényképet.

A nagypapa büszkén mutatja a fényképet

Dóri eddig még egyetlen rokonommal sem találkozott, így a találkozás pillanatában nehezen oldódott fel közöttük. Nem tudom mi jött le neki a láttukon, de azt hiszem érezte, hogy ez most egy merőben más társaság, mint amit az anyjáéknál megszokott. Három évnek kellett eltelnie, hogy bemutathassam őt a testvéreimnek, s most végre ez az alkalom is eljött, így teljes jogú családtaggá válhatott. Eddig mindenki csak hallomásból, az általam elmesélt történetekből tudott a lányomról, de most, hogy látták őt, máris befogadta őt mindenki. Mondhatni: testet öltött a szóbeszéd.

Sajnos az étterem sajátosságai miatt nem lehetett mindenkivel beszélgetni, mert a hosszúkás asztal ezt nem tette lehetővé. Eléggé szerencsétlen választás volt ez az étterem, és hiába javasoltam a testvéreimnek, hogy a családunk panziójában kerüljön megrendezésre a családi összejövetel (mégiscsak a hetvenedik születésnapról van szó), süket fülekre találtam köztük. 

Mit is mondjak: ez az étterem egy ócska választás volt. Hogy miért? Hát azért, mert étterem lévén más vendégek is ott voltak a bulin, így nem lehetett bensőséges a hangulat, másrészt pedig mert szűk és sötét volt a hely, ahol csak egy hosszúkás asztal mellett foglalhattunk helyet. Dórival az asztal végében ültünk, és bármennyire is szerettünk volna beszélgetni a testvéreimmel, az asztal miatt ez lehetetlenné vált.

(Épp ezért tervezek az otthonomba egy kör alakú asztalt, ahol - mondjuk úgy - mindenki szemben ülhet a másikkal)

Dóri egy idő után éhes lett, így elkezdte kérdezgetni tőlem, hogy mikor jön az ebéd. Amikor végül megjött, nem győzte behabzsolni az ételt:

Húslevest kanalazva

A sült birkát már ketten ettük meg:

Sült birkát falatozva

A szülinapi torta tűzijátékánál ujjongott egy nagyot:

Ezután jött a gesztenyetorta:

...amit leöblített szódával:

Számára az volt a csúcs, amikor a bátyám fia gitározni és énekelni kezdett:

A családsegítős kapcsolattartásunk idején már bemutattam neki a gitárt, mint hangszert, de mivel nem tudok rajta játszani, ezért most ámulattal figyelte, ahogy az unokatestvére dalra fakad a dallamos gitárjáték közben. Szinte tátott szájjal meredt a gitárra, miközben magyaráztam, hogy miképp kell lefogni a húrokat, hogy a pengetésre dallamok formálódjanak. Amikor a dal véget ért, maga is elkezdte pengetni a húrokat, közben pedig az unokatestvére lefogta a szükséges akkordot, hogy a pengetésből zene váljék. Szerintem Dóri azt hitte, hogy az ő pengetése válik dallammá, és olyannyira beleélte magát, hogy alig bírtam elvonszolni őt a gitár mellől. Sajnos indulnunk kellett haza, és nem volt ildomos visszaélni Anya egy órás engedményével.

A születésnapi összejövetelről ennél nem is lehet többet írni. Dóri amilyen félős volt az elején, olyannyira bátorodott fel a végére. Milyen jól érezné magát, ha egyszer egy teljes hétvégét eltölthetnénk együtt a rokonokkal, mondjuk vidéken, a család panziójában, s ha ő is az apai család vérkeringésévé válhatna, ahogy az terészetes körülmények között szokás. 

A mai nap elegendő volt arra, hogy bemutathassam őt és megismerje az apai felmenőit, és remélem hamar eljő majd az az idő is, amikor rendszeresen találkozhat velük.