2017. december 14., csütörtök

Érzelmi kitörés

A december 10-i kapcsolattartásunk alatt olyan érzelmi megnyilvánulást mutatott a kislányom, amelyet leginkább egy hatalmas vulkánkitöréshez tudnék hasonlítani.

A találkozónk teljesen szokványosan indult, csupán azzal a különbséggel, hogy erre a napra nem terveztem semmiféle kiruccanást, holott az időjárás épp indokolttá tette volna. Ragyogó napsütésünk volt, és utólag már úgy vélem, talán mégis jobban jártuk volna, ha elmegyünk inkább a közeli hegyekbe. 

Dóri a kocsiban ülve elárulta, hogy csinált nekem egy ajándékot, amit odafönt felejtett ugyan, de majd odaadja, ha visszaviszem őt délután. Ezen meglepődtem, mert nem számítottam rá, hogy ajándékot készít nekem. Hogy mi lehet az, nem tudom, talán egy szép rajzocska :)

Amikor átértünk hozzám, rögtön nekiláttam tésztát főzni, amit a reggel elkészült tejszínes csirkéhez szántam. Anyától direkt megkérdeztem előző nap, hogy mit szeret a gyermekünk, ő pedig a tésztás-csirkés cuccot javasolta, amit e nap reggelén meg is főztem. Viszont Dóri nem akart belőle enni, mert talán nem volt éhes, nem tudom. Pár falat után mondta, hogy nem kér többet, és a felbontott Kinder-tojás csokiját sem ette meg. Kicsit kedvetlennek tűnt, és egy apró örömöt sem véltem felfedezni rajta amiatt, hogy nálam lehet.

Tejszínes csirke

Mivel vettem neki egy kisebb legókészletet, ezért ebéd után nekiálltunk összeszerelni. Mindeközben az elmúlt télapós emlékeiről faggattam.

A rendőrautóhoz járt egy széfet lopó betörő is,
jobbra pedig egy elhasalt Télapó figura látható

Kérdeztem Dóritól, hogy járt-e nála a Télapó, amire azt mondta, hogy nem.

- Neeem?? - vontam fel a szemöldököm, amire ismét azt a választ kaptam, hogy
- Nem...

Végül persze bevallotta, hogy járt náluk, de már nem akarta elmondani, hogy mit kapott. Csak hosszas kérlelés után bökte ki, hogy csokikat meg Kinder-tojást, de amikor a játékra is rákérdeztem, arról már egyáltalán nem nyilatkozott semmit. Később sem.

- Nem kaptál játékot? Pedig a Télapót direkt kértem, hogy vigyen neked azt is - mondtam.
- Nem hozott a Télapó játékot - felelte.

Először azt hittem, hogy viccel, de végül nyilvánvalóvá vált, hogy komolyan gondolja. Kicsit elszontyolodtam emiatt, de nem firtattam tovább a kérdést, nehogy gyanút fogjon.

Dóri a legózást is megunta csakhamar, így tanácstalanul néztünk körbe.

- Rajzoljunk valamit? - kérdeztem.
- Nem.
- Elmenjünk valahová kirándulni?
- Nem akarok kirándulni.

Aztán eszébe jutott, hogy a tablettel már régen játszott, így elkezdte elkéregetni. Először nem akartam, de végül a kezébe adtam. Mivel sütött a Nap és fényárban úszott a nappali, ezért bementünk a szobába, ahol a sötétítő miatt jobban lehetett látni a tablet kijelzőjét. Ezután felültem az ágyra, majd Dóri az ölembe ült. Amikor bekapcsoltam a tabletet és ő elindította a babaetetős-pelenkázós játékot, pár perc után unalmasan lökte félre, sőt, még meg is jegyezte, hogy ez a játék már uncsi. Amin nem is csodálkozom, hiszen legalább egy éve ugyanazt a pár játékot nyomatta, amikor a kezébe került a tablet.

Mivel a laptop épp mellettünk volt az ágyon, Dóri kíváncsian vette szemügyre. Megkérdeztem tőle, hogy akar-e nézni valami mesét, amire szintúgy nemmel válaszolt.

- Nézzünk rajta valami mást? - kérdeztem.
- Nem. 
- Nézzünk krokodilokat?

Dóri szeme felcsillant, ugyanis a Tropicariumban jártunkkor csak egy pici krokit látott, amiről tudta, hogy annál nagyobb is van. Mivel érdekelte a dolog, ezért a jutubon kerestünk egy videót. Abban viszont egy akkor krokodil volt látható, ami engem is elborzasztott: egy fickó apró halakkal csalogatja a partra az autónyi méretű hüllőt... és megeteti!

(ITT lehet megnézni, szerintem nem normális

Szóval Dórival kissé ledöbbentünk, úgyhogy nem akartunk többet krokodilokat nézegetni.

Ezután eszembe jutott, hogy már régóta szeretném neki megmutatni hol élnek az emberek, így arra gondoltam, hogy keresek egy olyan videót, amivel bemutathatom neki a Földet. Egyszer már megpróbálkoztam vele anno, még kétéves kora környékén, de akkor nem értette, hogy mit is lát (lásd: A hely, ahol élünk). Most kíváncsian és türelemmel figyelte a különféle animációkat és a Nemzetközi Űrállomásról (és az arról) készült felvételeket, majd megtekintettünk pár repülős videót, amit a pilótafülkékből vettek fel. Nem tudom, hogy mindebből mit értett meg, de határozottan érdekelte. Láthatta, hogy a repülőgépek milyen hamar elérik a felhőket, majd azokon túljutva milyen magasra mennek, ahol már-már kiszabadulnak a végtelen és sötét űrbe. Közben persze folyamatosan magyaráztam neki, hogy a Föld milyen gömbölyű és hogy hol van a Nap meg a Hold, végül pedig azt, hogy mi melyik pontján élünk a bolygónknak.

Teljesen belemerültünk a tudományos filmek világába, majd egy idő után mutattam neki néhány képet Jézusról, akit eddig csak köztéri szobrokon át ismerhetett meg. Azt már tudta, hogy Jézus jó ember, aki a szeretet fontosságát hirdette, de "személyesen" még nem találkozhatott vele - értem ezt olyan rajzokra, amelyekkel személyesebbé tehető a "találkozás". Amikor megkérdeztem, hogy mutassak-e róla képeket, Dóri határozottan igent mondott. 

Azt hiszem teljesen belezsongott abba a hosszú hajú, szakállas emberbe, akiről Apa annyit mesélt korábban. Dóri tudja, hogy Jézus szeret mindenkit, és ő volt a legcsodálatosabb ember a Földön, aki valaha létezett, de semmi más részlettel nincs még tisztában. Eszembe jutott ekkor, hogy az egyik kedvenc filmemből szemezgethetnék neki pár kocka erejéig, ahol láthatná végre a Legendát filmen is, szinte testközelből, hogy milyen is volt Ő, a megtestesült szeretet és béke. Rákerestem a méltán híres Zeffirelli filmre, a Názáreti Jézusra, amelybe belelapozva megtekintettük azokat a jeleneteket, ahol Jézus beszél és tanítja a népet. Ebből pedig volt jó néhány percnyi anyag. Ilyenkor elmondtam Dórinak, hogy Jézus miről beszél az adott jelenetnél, de persze nem úgy, ahogy ténylegesen történik, hanem oly formán, hogy ő is megértse a lényeget. 

Ahogy kivettem, nagyon tetszett neki a filmre vitt Jézus, és direkt azt figyeltem, hogy milyen arcot vág közben. Úgy láttam, hogy méricskéli őt, memorizálja az arcát, az arckifejezését, a gesztusait, és azt hiszem jelenleg még azt hiszi, hogy a filmben szereplő személy volt ténylegesen Jézus. 

- Tehát ő Jézus? - kérdezhette magában, és egyetlen jelét se mutatta annak, hogy unná a műsort.

Persze aztán hiba csúszott az előadásba, mert egy kattintásnál épp abba a jelenetbe huppantunk bele, amikor a Mestert felhúzzák a keresztre. És mivel a mobilnet elég lassan reagál a laptopomra, ezt pár másodperc erejéig muszáj volt néznünk, amíg át nem ugrott a jelenet a film végére. Viszont ennyi is épp elég volt ahhoz, hogy Dór megijedjen a látottaktól.

Őszintén sajnáltam őt, amiért látnia kellett ezt, és nem győztem neki mondani, hogy Jézus csak úgy tett, mintha fájna neki, és nem is halt meg, mert hát láthatja, hogy ismét a tanítványaival van együtt. Dórinak addigra már könnyesek lettek a szemei, és egyfolytában azt kérdezgette, hogy mi történt vele. Erre a kérdésre nem tudtam mit mondani, mert nem akartam neki hazudni, ha pedig igazat mondtam volna, az csak elmélyítette volna a fájdalmát. Épp ezért nem is feleltem inkább, hanem gyorsan áttértem másra: mivel bejelentkezve voltam a Gmail-fiókomba, ezért csakhamar a Dóriról készült és feltöltött videóknál kötöttünk ki. Számtalan felvételt néztünk meg sorjában, amit még a családsegítős korszakunkban készítettem, Dóri pedig láthatóan megkönnyebbült tőlük, sőt, még mosolyra is fakadt. Például az egyik videón jókat nevetett, amiben a szekrény tetején ülve ígérgeti, hogy többé nem keni össze tejszínhabbal Apát. 

És ahogy az lenni szokott, ebbe a részbe is hiba csúszott: mivel automata lejátszás van a jutubon, ezért egy idő után bekúszott elénk az az emlékfilm, amit Anyáról készítettem mintegy két évvel ezelőtt. Ebben a régi fényképeinket válogattam össze egy szívszorító zene kíséretében. Szerintem jó lett, és bár Dóri már látta a régi fényképeket többször is, talán most értette meg ezek jelentőségét (és tartalmát). Azt hiszem, Dórikám most jött rá, hogy egyszer régen Anya és Apa egy párt alkottak, akik együtt éltek valahol...

...és szerették egymást. 

Dóriba villámcsapásként sújtott a felismerés, hogy azért nem lehet velem, mert Anya már nem szeret. Végre megértette, hogy Anya és én valaha együtt voltunk, aztán Anya megutált és elhagyott, magával víve őt is. Ez pedig kiborította.

Megkérdezte, hogy amikor kicsi volt, akkor hol éltünk együtt, mire elmondtam, hogy messze innen, egy erdőszéli házban, de akkor még egészen picike volt és nem emlékszik rá. 

Dórinak eleredtek a könnyei, s szinte kétségbeesve kérdezte tőlem:

- Apaaa, Anya miért nem szeret téged?!

És csak sírt, csak sírt... kétségbeesetten sírt.

Még sosem láttam ilyen mérvű érzelmi kitörést belőle. Olyan erővel jött elő, s olyan őszintén, hogy szinte megrökönyödtem rajta. Számomra az a kép állt össze, hogy Dóri Jézus története alapján megértette, majd átérezte a szeretet lényegét, azt, hogy volt egy olyan ember, akit azért bántottak, mert szeretett (!), s most itt van az anyja, aki nem szereti azt az embert, akit ő maga pedig nagyon szeret, az édesapját. 

- Hogy nem lehet szeretni Apát, amikor ő annyira de annyira szereti? - gondolhatta magában.

Persze mindez csupán feltételezés, de Dóri arckifejezése erre engedett következtetni.

Dóri kiakadt a felismerésen, hogy azért kellett elveszítenie az apukáját, mert Anya elköltözött tőle, ráadásul nem értette, hogy miért nem szeret már. Miközben sírt, nyugtatólag magamhoz öleltem őt, ő pedig beletemetve az arcát a nyakamba, kétségbeesetten kérdezgette tőlem, hogy Anya miért nem szeret engem.

Szívfacsaró volt látni, hogy a lányom szenved. 

- Akarsz aludni egy kicsit? Ledőlsz ide mellém? - kérdeztem.
- Le akarok dőlni melléd - sírta Dóri, így helyet csináltam magam mellett, ahová befészkelte magát. A karomat a feje alá téve ráterítettem a takarót. 

- Ne sírj, Kicsim - vigasztaltam. - Anyával régóta nem vagyunk együtt, de nagyon szeretünk téged. Látod, most is itt vagy velem, és még nagyon sokszor fogunk találkozni.

Dóri kicsit alább hagyta a sírást, majd elcsukló hangon kérdezősködött tovább:

- Mit csináltál amikor nálad laktam?
- Hááát... Néztelek, ahogy Anya megfürdet, sokat nevetgéltünk, sokat voltál a karjaimban, sok-sok puszit adtam, simogattam az arcodat, amikor aludtál. 
- És mit csinált Anya?
- Ő mindig főzött neked ebédet, megmosdatott, pelenkázott téged, kimosta a ruháidat, elaltatott, énekelt neked. Mindketten nagyon örültünk neked, és mindketten nagyon szeretünk.

Dórikám láthatóan jól érezte magát mellettem, de ismét felötlött benne a kérdés, hogy Anya miért költözött el tőlem. Ezt sírva tárta elém:

- Miért költözött el Anya a házadból? - pityeregte.
- Jaj, Kicsikém... - sóhajtottam. - Anyával sokat vitatkoztunk, és úgy döntött, hogy inkább elköltözik oda, ahol most laktok. Ezt még nem értheted, mert kicsi vagy, de majd ő is elmeséli, ha eljön az ideje.

A magyarázatom nemigen nyugtatta meg. Sokáig sírt még, s közben magához ölelt, mintha nem akarná, hogy elváljunk egymástól. 

Egy idő után elfáradt, s félálomba szenderült. Mindez pár percnyi szundikálást jelentett, és csak akkor ébresztettem fel, amikor készülődnünk kellett hazafelé. Ő persze nem akart menni.

A kocsiban ülve Dóri megkért rá, hogy ha hazaértünk, akkor kérdezzem meg Anyától, hogy miért nem szeret már engem. Erre azt válaszoltam, hogy nem merem megkérdezni és inkább tegye fel ő a kérdést Anyának, mire határozottan rám szólt, hogy nekem kell kifaggatnom Anyát.

Erre mit lehet mondani? De komolyan...

Ha elmondanám az igazat, annak a felét sem értené, hazudni pedig meg nem akarok. Na meg aztán elég hülyén nézne ki, ha megkérdezem Anyától a nyilvánvalót, hiszen mindketten tudjuk mi miért történt. Elég kellemetlen helyzetet teremtenék a kérdésemmel, amit egyedül a lányunk figyelne érdeklődve, míg mi talán még össze is vesznénk. 

Amikor megérkeztünk és Anya leért a parkolóba, Dóri a fülembe súgta:

- Apaaa... Kérdezd meg Anyától, hogy miért nem szeret már...
- Hű, kicsim, én nem merem megkérdezni.
- Kérdezd meg, Apa...
- Jó, majd mindjárt.

Mivel Dóri látta, hogy hezitálok feltenni a kérdést Anyának, ezért az anyjához fordulva feltette a kérdést ő maga:

- Anya, te miért nem szereted Apát? Mikor leszel Apa barátja?

Anya először nem is tudott mit válaszolni erre, annyira váratlanul érte Dóri tudakolózása. Pár másodperc múltán pedig csupán annyit felelt, hogy majd ha felmennek a lakásba, elmeséli.

Dóri tehát nem kapott választ azonnal, és - megvallom őszintén - roppant kíváncsi vagyok azóta is, hogy kifaggatta-e az anyját odafönt, vagy megfeledkezett-e az egészről. És az is érdekel, hogy ha nem kapott még rá választ Anyától, akkor észben tartja-e azóta is a szakításunk körülményeit?


Nos, ennyit a mai napról...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése