2017. december 27., szerda

Kapcsolattartás az Ikeában

A soron következő kapcsolattartásunkat az Ikeában tartottuk, mivel az új munkahelyem miatt egyedül a vasárnapom volt szabad, miáltal össze kellett tennem a találkozót a karácsonyi készülődéssel. 

Végül is nem volt rossz, de így a találkozás átcsapott egy sima bevásárlásba. 

Ennek ellenére élveztem a Dórival való együttlétet, akinek boldogsága mindennél fontosabb a számomra. Ő pedig úszott a boldogságban, hogy az apukájával lehet egy olyan helyen, ami kicsit másabb, mint az eddigiek.

Míg a szülőknek hétköznapi dolog az áruházi vásárlás, addig Dórinak hatalmas élmény. Ráadásul az Ikeában nem joghurtok és vizes palackok között mászkálunk, amit leemelünk a polcról és beteszünk a kosárba, hanem bútorok között, épp úgy, ahogyan azt otthon tesszük a lakásban. Ezekre fel lehet ülni, ki lehet próbálni, nyitogathatjuk, csukogathatjuk kedvünk szerint. Dóri is ekképpen tett: amit lehetett kinyitott és becsukott, szinte az összes bútort, amelyek mellett elhaladt.



A nézelődésünk a gyerekbútoroknál kis időre fennakadt, mert Dóri minden gyerekeknek szánt bútort kipróbált, azaz felült és lefeküdt rá, majd felismervén, hogy mi az, amit neki szántak a lakberendezők, szép sorjában birtokba is vett.

A plüssállatokkal karöltve


A sétáló szélén elhelyezett ládákból összegyűjtött egy-egy plüssállatot, majd a hóna alá csapva odahozta hozzám, hogy vegyem meg őket. Bizony ki kellett ábrándítanom, mert nem volt rá pénzem, amit nagyon nehezen tudott megérteni. Végül egy plüss kisegeret vettem neki meglepetésként, amire a kocsiban azt mondta, hogy ő nem ezt akarta... Hát ja, nem ezt, de a nyuszi kétezerbe került, az egér meg háromszázba.

Kicsit elszomorított, hogy az anyagiak miatt nem tudok a kedvére tenni, és tulajdonképpen bármit szeretett volna, abból semmi sem teljesült.

Az egyik kanyar után elhaladtunk egy olyan box mellett, amelyben egy gyerekszoba volt berendezve. Dóri felismerte, hogy ez egy gyerekeknek berendezett hely, így szépen kipróbált minden bútordarabot. Az egyik falnál elhelyezett gyerekkonyhánál még el is kezdett játszani. Sütött-főzött-játszadozott, én pedig mintegy negyed órán át figyeltem, ahogy a boldogságban úszik. Úgy vélem, hogy azt hitte játszóházban van, ezért el kellett magyaráznom neki, hogy ez nem az, aminek hiszi, hanem egy áruház, ahol a kiállított bútorokat meg lehet venni. Ő ezután megkért rá, hogy vegyem meg neki a gyerekkonyhát, de mivel az harmincezer forintba került, ezért nem tudtam teljesíteni a kérését. Dóri erre azt mondta, hogy adjam neki a fizetésem és akkor majd megveszi ő, de miután elmagyaráztam, hogy az milyen sok pénz és nekem most nem áll rendelkezésemre annyi, kénytelen volt lemondani róla. Annyira sajnáltam szegénykémet.




Az ikeás kiruccanásunk tulajdonképpen így zajlott. Vettem pár sütit a shopban az ünnepekre, meg néhány képkeretet és egy papírdobozt, míg Dóri játszadozott és vágyakozott a játékok után. 

Anya szerint Dóri hamar ráun a játékaira, ezért talán nem is baj, ha nem halmoztam el őt plüssállatkákkal, viszont határozottan állítom, hogy a kis konyhának nagyon örült volna. Harmincezer viszont nem kevés pénz, és ráadásként még a kiegészítőket is meg kellene vennem neki, mint például a lábasok és miegymás. Ha egy nyolcezer forintos dekopir fűrészt nem vehettem meg magamnak itthonra, akkor hogyan vegyem meg ezt a konyhát?

A vásárlás után még ebédeltünk egyet Dórival, ami szintúgy élményszámba ment. A sült krumpli és a gombóc is ízlett neki, viszont a gyümölcsszószt nem ette meg. 


Elhatároztam, hogy a konyhát mindenképp megveszem majd neki, csak még ki kell találnom hogyan, vagyis miből. Még azelőtt kell lebonyolítanom az egészet, mielőtt kinőne belőle, úgyhogy igyekeznem kell. 

Sajnos a kapcsolattartásunkat az Ikeában kellett megtartanunk, mert emellett nem volt másik szabadnapom az új munkahelyem miatt, és hát közeledett a Karácsony, amihez csak ma tudtam megvenni az ajándékokat.

Mindegy, lesz majd élménydúsabb találkozónk is.

2 megjegyzés:

  1. http://szinesotletek.blog.hu/2013/04/25/inspiracio_jatekkonyha_keszitesehez
    Sokkal olcsóbban kijossz,ha te magad csinálod,nagyon jo ötletek vannak a googlen. Szerintem nem is er ez az ikeas sem ennyi penzt,ez nagyon drága ennyiért :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gréta! Köszönöm, hogy írtál, és egyet kell értsek veled!
      Sajnos nagyon kevés időm van barkácsolgatni, pedig eszembe jutott nekem is, hogy házilag kéne összeraknom valamit. Jelenleg sok mindenre kell ügyelnem, és örülök, ha a blogra is jut valamennyi időm (még a karácsonyi bejegyzésemet is most írom meg januárban). Emellett a házi barkácsolás sem olcsó: az alapanyag felkutatása, csiszolása, festése, kiegészítők megvásárlása, stb. Szerintem megközelítőleg hasonló összeg lenne, mint az ikeás konyha. Ha a ráfordítási időt is figyelembe vesszük, akkor már nem is biztos, hogy megéri, nálam ráadásul a minőség is kétségessé tenné, mert se szerszámom, sem elég kézügyességem nincs a kivitelezéséhez.
      Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem a blogra :)

      Törlés