2018. január 19., péntek

Rómaiak

Január 13-án volt a kilencvenkilencedik kapcsolattartásunk, amely sajnos a félresikerült találkozóink számát gyarapította. Próbáltam menteni a helyzetet, ami nem sikerült tökéletesen.

Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, hogy Óbudán Lego-kiállítás lesz, ahová érdemes lehet elvinni a gyereket. Megnéztem a szervező intézmény honlapját, hogy mégis miféle rendezvényről van szó, amelyről az derült ki a számomra, hogy valamiféle Lego-ból összeállított robotok versenye lesz, ráadásul nemzetközi szintű. Ez érdekesnek tűnt, bár mivel egy iskolában került megrendezésre a dolog és nem valamilyen csarnokban, és nem is volt beharangozva sehol máshol, ezért gyanítottam, hogy alacsony színvonalú lesz az egész. Mivel viszont Dóri szereti a Lego-t és közel is volt hozzánk a rendezvény helyszíne, ezért úgy döntöttem, hogy talán érdemes lehet meglesnünk. Persze mindez kockázatos, mert a rendelkezésemre álló heti három órámat áldozom fel feleslegesen, ha netán nem jön be a dolog. 

Ami így is történt: az óbudai általános iskolában nem volt semmiféle kiállítás, de még versenynek sem nevezhető bemutató. Volt négy asztal, amin idióta küllemű "robotokkal" szórakoztak kisiskolás gyerekek, valamiféle terepakadályokat leküzdendő. Volt pár házi tákolmány, amelyekkel ilyen-olyan feladatokat kellett elvégezni, de ez nem ment simán, ugyanis a szerkezetek valahogy nem akartam működni. Vagy nem állt be normálisan a kijelölt helyre a "robot", vagy a tárgyakat felemelő kar ragadt be úgy, hogy az nem tudta letenni a tárgyat a megfelelő helyre. Az egész abszolút nem volt látványos, de még csak érdekes sem. Az elindított menetet folyton félbe kellett szakítani valami miatt, amit hosszú percekig szervizelés követett. Na mindegy...

Dühített, hogy az egész vergődésre elbasztam egy órát a rendelkezésemre álló időből, ahelyett, hogy otthon játszanék a gyerekkel. Dóri sem értette, hogy mégis mi ez az egész, miért mentünk oda, úgyhogy mentegetőznöm kellett neki, hogy elvileg sok-sok Lego-ra számítottam, de nem az volt ott, mint amit hirdettek. 

A három óránkból volt még hátra majdnem kettő, úgyhogy azon kezdtem el agyalni, hogy hová is mehetnénk el a közelben, ami a gyereket is leköti és értelme is van. Közben persze az eső is eleredt, úgyhogy nem volt érdemes a szabadtéri programokat firtatni.

Mivel a suli a Flórián térhez volt közel, ezért kitaláltam, hogy megmutatom Dórinak a környéken található római emlékeket. El is mentünk a felüljáró alatti római fürdő romjaihoz:

A felüljáró alatt állva

Dórinak nagyon tetszett a felüljáró hatalmas mérete. Kérdezgette, hogy mi ez a fejünk fölött, mire elmondtam, hogy autók járnak rajta. 

Aztán persze elkezdtem neki a mondókámat, miszerint ezen a helyen egykor a rómaiak éltek, akik ezzel meg azzal foglalkoztak, és a többi. Meséltem neki a házaikról, amelyekből csak ezek a kőfal-romok maradtak meg. Kérdezte, hogy miért, amire azt feleltem, hogy ha nem tartják karban a házakat, akkor azok egy idő múltán tönkremennek és összedőlnek, s lám, ezekből is csak a falazat alja maradt. 

A terepet bejárva

A fényképeket amúgy egy ismerősöm készítette rólunk,
aki a "legókiállítást" is ajánlotta

Visszafelé tartván, az aluljáróban még megnéztük a kiállított szarkofágokat, amelyeket Dóri nagy csodálattal figyelt. Sajnos fényképek nem készültek a faragott kövekről, de annyit azért elmondhatok róluk, hogy mindegyiken egy vagy több személy került ábrázolásra, amelyről annyit mondtam Dórinak, hogy ők voltak a rómaiak.

Dóri hosszasan nézte őket, és valahogy olyannak tűnt, mintha épp azt gondolná magában, hogy "nocsak, tehát ők voltak a rómaiak?". Mintha élő személyeknek titulálná őket, vagy mintha most mutatnám be őket neki, akikkel még kezet is rázott. Figyelte őket, mintha marslakók volnának. 

Az egyik kövön két személy állt, köztük meg egy sárkánynak tűnő valami feküdt, amelybe az egyik római kést döf. Dórinak elmondtam, hogy az egy sárkány, amit megöl a római. Ehhez tudni kell az előzményeket, amikor is Dórit azzal ugrattam, hogy a solymári vár kútjában egy sárkány alussza téli álmát (lásd: Solymári vár), amelyre viszont Anya azt mondta, hogy sárkányok nincsenek. Aranyos, ugye? Most mondjam én is ugyanezt az angyalokra? Végül is mindegy, mert magam is elmondtam volna Dórinak, hogy sárkányok már nem élnek a Földön, de valahogy ez olyan, mint a Télapó, aki ugyanúgy nem létezik. 

Dóri a faragott követ nézve elmondta, hogy "nem élnek már sárkányok, azt mondta Anya", amire csak helyeselni tudtam, hogy igen, már nem élnek, mert ahogy a kövön is látszik, a rómaiak megölték őket. Dóri fellélegzett, hogy már nem kell tartani a sárkányoktól. Ami jó, csak kár, hogy nem tudja, voltak azért jó sárkányok is. 

A rómaiak felkutatására egy óránk ment el, így kicsivel több, mint egy óránk maradt még a háromból. Hazafelé beugrottunk a Burger Kingbe ebédelni...

Dóri fagyit és sült krumplit evett

Mivel szerettem volna olyannal is foglalkozni, ami Dórit is leköti, ezért ebéd után átmentünk hozzám, hogy játszunk még valamit az utolsó fél óránkban. 

Olyannyira kihasználtam minden percet, hogy hazaérkezvén csupán a kabátot vettem le a gyerekről, hogy ne melegedjen be, s ne kelljen a felöltözéssel is időt veszítenünk, amikor indulnunk kell vissza. Magam már le se vettem a kabátom, sem a cipőmet, úgy játszottam Dórival. Meglepő, mennyi minden belefér fél órába:

Főzöcskéztünk



Legóztunk

Dominóztunk

Amikor lejárt az időnk, hamarjában a kocsiban teremtünk, majd Anyánál. 

Azt el is felejtettem mondani, hogy amikor megérkeztem Dóriért, ő nem akart velem jönni, és elbújt az anyja háta mögött. Ez már a második ilyen alkalom volt, és amikor rákérdeztem, hogy tényleg nem jön-e velem, akkor ő határozottan mondta, hogy nem. Meg azt is, hogy nem szeret.

Érdekes, ugye?

Igazából már egy hete meg kellett volna írnom ezt a bejegyzést, csak nem volt hozzá kedvem, meg úgy általánosságban nézve sincs kedvem írni mostanában, s csupán azért vetettem bájtokba a gondolataimat, mert történt valami épp az imént, amit muszáj vagyok megemlíteni. 

Lásd a következő bejegyzésemet...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése