2018. április 5., csütörtök

Elbaszott Húsvét

Pár nappal ezelőtt volt Húsvét, a locsolkodás napja.


Mint ahogy az utóbbi években mindig, most is elmentem meglocsolni a lánykámat. Ehhez tudni kell, hogy szombaton dolgoztam, vasárnap pedig vidékre kellett mennem, amelyek miatt a hétvégi kapcsolattartás elmaradt. Mivel piros napos ünnepről van szó, ezért járt még nekem egy plusz kapcsolattartás a hétfői napra, de mivel dolgoztam aznap is, így nem tudtam elhozni a lányomat. Gyakorlatilag persze elhozhattam volna, mert otthoni munkát kellett folytatnom (egy határidős honlapot kellett átadnom a megrendelőnek) és otthon voltam egész nap, viszont a kapcsolattartás annyi időt elvitt volna az időmből, hogy nem tudtam volna koncentrálni a feladataimra. Persze Anyát felhívtam telón, hogy a lányunkat azért átmegyek meglocsolni, és ez az az esemény, amit csak az "elbaszott" jelzővel tudok illetni. És nem miattam...

Arról van szó, hogy Anya egyáltalán nem készítette fel a gyereket a húsvéti locsolkodásra. Illetve nem tudom, hogy miként készültek rá, de az biztos, hogy velem kapcsolatban mutatott némi hiányosságot. 

Délelőtt 10 órát beszéltük meg a találkozásra, de amikor odaértem, Anya az ablakból jelezte, hogy egy órával később menjek, mert Dóri még alszik. Hazasétáltam hát, majd 11-kor ismét felcsengettem hozzájuk.

Ők le is jöttek, Dóri pedig nagy boldogan nyújtott felém egy kis zacskót, amiben a nekem szánt ajándékok voltak. Anya türelemre intette őt, hogy csak akkor adhatja nekem oda, ha elmondtam neki a versikét és meglocsoltam a kölnivel. Viszont mivel a szél elég erősen fújt, és az intenzív napsütés ellenére is kellemetlen volt az idő, jeleztem Anyának, hogy be kéne menni a lépcsőházba, mert ott kellemesebb a légkör. Miután bementünk, Dóri várakozással teli pillantásokkal nézett rám, hogy mondhatom neki a versikét.

És itt szakadt el nálam a cérna...

Dórira pillantva feltettem neki a kérdést, amit igazából az anyjának szántam:

- Itt a lépcsőházban locsoljalak meg?

Dóri csak pislogott, mert nem értette, hogy mit értek ezalatt. Én pedig folytattam:

- Úgy illik Kicsikém, hogy te és Anya vendégül látjátok a locsolkodókat, azaz felhívjátok a vendéget a lakásba, majd leültetitek az asztalhoz és tojással meg sonkával kínáljátok őt. 

Dórin látszott, hogy erősen töri a fejét és megpróbálja megérteni a hallottakat. Nemcsak e szokás volt neki új, hanem az is, hogy az apját esetleg beinvitálják a lakásukba, ahol étellel kínálják. Eddig ilyen még nem történt; az apja még sosem járt fent náluk.

Számomra nem a kaja lett volna fontos, hanem a szokás, hogy Dóri ne egy elbaszott dolgot sajátítson el, miszerint Apát a lépcsőházban fogadjuk, míg más locsolkodók felmehetnek a lakásba. 

Mivel Dóri szóhoz sem jutott, ezért Anya válaszolt:

- Apa csak viccel, Kicsim.

Persze, igen, szokásom ezzel viccelődni. Hogy kapná be. Nem ám azt mondaná a gyereknek, hogy Apát nem engedjük be a lakásba, mert utáljuk őt, inkább csak "Apa viccel", mert úgy nem ő kerül szégyenbe a gyerek szemében. 

Végül a versmondás és a locsolkodás lezajlott a lépcsőházban, Dóri pedig átnyújtotta a zacskót. Maga a ceremónia rettentően tetszett neki, és boldog volt, hogy megajándékozhatott engem.

Cuki kis festett "sós gyurmákat" (bármi legyen is az) készített nekem, tehát valószínűleg készült a fogadásomra, viszont roppantul sajnáltam, hogy nem volt köztük festett tojás. És persze ez nem Dóri hibája, hanem az anyjáé, aki tudatlanul vagy tudatosan, de nem mondta meg neki, hogy mi az a húsvét. Húsvétkor ugyanis a festett tojás a legalapabb dolog, ami ezen a napon szóba jöhet, és épp ezért kétlem, hogy ne lett volna náluk az asztalon legalább egy szerencsétlen példány, amit a gyerek nekem adhatott volna. 

Félreértés ne essék, nagyon örültem Dóri ajándékának, és annak, hogy gondolt rám, viszont hányingerkeltő az anyja hozzáállása, aki úgymond szart bele az egészbe. Hogy miért? Mert egy kőbunkó nő, aki az ellenségeskedéssel van elfoglalva még mindig, vagyis a gyereke apjának az eltiprásával. Tök feleslegesen ilyen, és a bamba agyával még mindig veszi észre, hogy Dórinak árt vele a leginkább. 

De komolyan: fájt volna neki, ha negyed órára felinvitál magukhoz? Csak azért, hogy Dóri tudatában legyen a szokásokkal. Ez annyira nehéz?? 

Szerinte mit csinálnék odafönt? Lekémlelem a részleteket, hogy hogyan és kivel él? Ő még mindig itt tart, hogy én utána kémkedek? De tényleg: ki nem szarja le, hogy kivel meg hogyan él? Leszarom az egészet, nem érdekel az élete, viszont az nonszensz, hogy tabuként kezel engem a gyermekünk életében. 

Anno a Télapóval is ezt csinálta: készülődvén a nagy napra elmondtam Dórinak, hogy ha jön a Télapó, akkor tegyen ki az ablakba sütit és tejet, hogy a nagy szakállú öreg ezzel csillapíthassa az éhségét, hiszen egész este ajándékokat hord a világ gyerekeinek, és hát ugye ez egy kedves gesztus a Télapó felé.

És mit szólt mindehhez Anya? Vágta a pofákat, mert nem fűlött hozzá a foga. 

"Ezt az amerikaiak csinálják"

Nem mindegy, hogy kik?! Egy tök aranyos gesztusról van szó, ami öröm lett volna a lányunknak (a gondoskodás öröme), amit természetesen Anya elvetett.

Egyszerűen mondva: sajnált kitenni az ablakba egy szelet sütit és egy pohár tejet, mert hát Apa nem ér ennyi fáradtságot. Míg a gyereknek hatalmas élményt jelentett a Télapóval való találkozás (lásd: Télapó), addig Anya szart bele az egészbe, mert hát miért is hozzon már ki az exének ilyen finomságokat? Biztos fárasztó lett volna elmosogatni utána.

Mit is mondjak, ez egy hatalmas gyökérség volt a részéről, a felém irányuló végtelenül primitív és tök felesleges gyűlöletének a hozadéka. Ugyanaz volt akkor, mint most: hiába lehetne egy tökéletes napja a gyerekének (a saját gyerekének!!!), számára fárasztó valamit jól végigcsinálni, ha abban a gyerek apja is szerepel. 

Én már beengedtem őt párszor a házamba, holott tudtam, hogy csak azért jönne be, mert körbe akar kémlelni, de nem érdekelt. Próbáltam felé nyitni, hogy a tudathasadásos állapotból kiemelkedjen valamelyest, de reménytelen próbálkozás volt tőlem. Próbáltam úgy viselkedni vele, mint egy normális emberrel, de nem megy, amit a mai eset is mutatott. 

Ez a nő sosem lesz nyugodt, sosem fog úgy tekinteni rám, mint a kislánya apjára. Számára a lányom egy eszköz, hogy ki tudjon velem baszni, meg egy tárgy, akin uralkodni tud. Engem meg nem is tudom minek néz, de hogy nem egyenértékű félnek, az biztos. Nála van a gyerek, ő győzött, minden más (így én is) le van szarva. A hatalommániája és a bosszúvágya pedig olyan viselkedési formákban nyilvánul meg a részéről, mint az említett két eset, vagy mondjuk amikor a lányom a kapuban állva amiatt könyörög neki, hogy Apával sétálhasson egy kicsit az udvaron, de ő tojik rá, majd hisztériás hangon utasítja a gyereket, hogy menjen fel a lakásba. 

Számomra tipikus pszichológiai eset, amit megpróbálok nem észrevenni, viszont amikor ilyeneket csinál, akkor nálam is borul a bili. Szerencsére ezt a borulást nem mutatom ki feléjük, hanem inkább lenyelem, majd pedig leírom ide. És nem azért maradok semleges pofa előttük, mert nem merek visszaszólni, hanem azért, mert nem akarok feszkót a lányunk előtt. 

Persze Dórim nagyon is látja és érti, amit az anyja csinál velem szemben, emiatt pedig tökéletesen látszik az az érzelmi törés, amit az apjával szembeni elutasítottság miatt érez.

Anno nem érdekelt engem, hogy Anya kémlelődik nálam, mert egyrészt nincs jelentősége a lányommal kapcsolatban, másrészt pedig tök értelmetlennek is tartom az emilyen durcáskodásokat (mint, hogy "nem engedlek be, mert semmi közöd itt semmihez", meg hasonlók). Mintha engem az érdekelne, hogy hogyan él és kivel, és véletlenül sem a lányom... Hagyjuk már...

Szóval a mai nap se nem hívtak be magukhoz (ahogy az Húsvétkor szokás), se nem kaptam tojást (ahogy az Húsvétkor szokás). Dóri pedig nézett rám értetlenül, mert olyan dolgokról hallott, amiről eddig nem is tudott semmit.

Dóri megkérdezte tőlem, hogy miért van locsolkodás (vagy valami ilyesmit a Húsvéttal kapcsolatban), mire elmondtam, hogy Jézus feltámadását ünnepeljük a mai nap. Dórinak felcsillant a szeme Jézus nevének hallatán, de Anya lehurrogott, hogy ne emlegessem Jézus nevét a gyerek előtt, és különben is, a nyusziról szól ez az egész, aki végigtojta a lakásukat csokitojásokkal (majd elhúzta a belét máshová). 

Gondolom Dóri összeszedte a csokitojásokat a lakásban, ami tényleg jópofa és vicces, viszont arról, hogy a húsvéti ünnepet hogyan kell megülni, már halvány lila gőze se volt. Persze az is lehet, hogy náluk nincs húsvéti ünnep, hiszen ezotériás körökben nem Jézus feltámadásáról emlékeznek meg, hanem a napéjegyenlőségről: Ostara, a tavasz és a pirkadat istennője elhozza a tél végét azzal, hogy egyre világosabbá és hosszabbá teszi a nappalokat a tavaszi napéjegyenlőséget követően. Ostara az új élet iránti szenvedélyt jelképezi. Jelenléte érezhető a fák rügyezésekor, a gyerekek születésekor, mind az embereknél, mind az állatvilágban. Szent állata pedig a nyúl volt, aki jól ismert gyors szaporodási képességeiről.

Az exem az ezotéria kamu és ellentmondásos világában hisz, ami által mindenkit lenéz, aki nem eszerint gondolkodik. Az elméjében a Húsvét ilyen-olyan mesebeli hülyeségek alakjában testesülhet meg, holott mindez csupán csillagászat, semmi több.

(A 325-ben megtartott niceai zsinat határozata értelmében húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap. A napéjegyenlőség – ami nálunk a csillagászati tavasz kezdetét jelenti, ekkor a Nap sugarai pontosan az egyenlítőre esnek merőlegesen – idén március 20-án (közép-európai idő szerint) 6 óra 48 perckor következik be, amit másnap, 21-én 19 óra 40 perckor mindjárt telihold követ. 21-e péntekre esik, így az ezt követő vasárnap, március 23-a lesz húsvét vasárnapja. A korai időponthoz tehát két tényező járul hozzá: a telihold mindjárt a napéjegyenlőség után következik be, ill. a hét második felére esik (közel a vasárnaphoz). Amennyiben valamelyik feltétel nem teljesülne, az ünnep máris későbbi időpontra kerülne)

Az ezotériában hívők az élet körforgásában hisznek, a szeretetben, a békében, meg sok-sok zagyvaságban is emellett (az ellentmondásokat nem értik, mert végtelenül agyhalottak), de közben becsapnak mindenkit, hiszen épp ők azok, akik kirekesztőek és gyűlölködők, akik képtelenek a megbocsátásra (a szemükben mindenki más a hibás, így csupán a részükről lehetséges a megbocsátás egyedül, amit persze egyáltalán nem gyakorolnak). Semmi közük a szeretethez, mert fingjuk sincs róla, hogy mi az. 

Számomra Jézus élete a példaértékű a szeretet és a megbocsátás terén, amelynek bár sokszor nagyon nehéz a megvalósítása, magam mégis arra törekszem, hogy aszerint éljek. Épp ezért ültetem el Jézus személyét a kislányomban, mert a későbbiekben lehet majd rá alapozni. 

Inkább rá, mint Ostarára, nemde? 

Csupán azért tettem meg ezt a kitérőt, hogy megértessem az olvasóval az exem gondolatvilágát. Ő a szeretetben szeret látszani, de maga képtelen szeretni. Nem tudja mi a szeretet. Ha tudná, akkor nem viselkedne velem úgy, ahogy azt teszi immáron három éve. Lehet gyűlölni egy arra rászolgált embert, viszont azt ellökni, aki nem tett ellene semmit, szerintem bűn. Ráadásul a gyermeke apjáról van szó, akivel egyszer együtt élt 7 éven át, és akit a gyermeke nagyon szeret. Nem azt mondom, hogy szeressen engem, hiszen már nincs közöttünk semmiféle érzelmi kapcsolat, de legalább ne csináljon úgy, mint akit gyűlöl. Egész egyszerűen nincs oka engem gyűlölni, sőt, ha jól emlékszem én voltam mindig az, aki megpróbált a kedvében járni, hogy elinduljunk az enyhülés útján (lásd például ezt: Tűzifa). 

Egyébként az is lehet, hogy én nem értek valamit, de ha ez így van, akkor mondja már el nekem valaki, hogy miért nem hívott fel és látott engem vendégül a lakásban? Illetve ne is ezt, hanem azt, hogy miért gyűlöl még mindig?!

Mi az oka ennek a féktelen gyűlöletnek és ellenállásnak?

Az zavarja őt, hogy élek?!

Az zavarja őt, hogy közöm van a gyerekéhez?!

Az zavarja őt, hogy a gyereke szeret engem?!

Nem mintha arra vágynék, hogy felmehessek a lakásukba, de olyan jó érzés tanítani a kislányomnak valami kedves kis dolgot, ahol ő lehet a főszereplő. Olyan jó látnom, amikor Dóri a boldogságban úszik azért, mert rá irányul az apja figyelme, akitől dicsérő szavakat kap. És a Húsvét például épp ilyen, mert ő adhat nekem étket, ő lakathat engem jól, ő lehet mindennek a kulcsfigurája. Ő lehet a főszereplő! Ezzel is növelhetnénk az éntudatát és a helyét a felnőttek világában, valamint azt, hogy ő egy nagyon is fontos dolog az életünkben, aki számít nekünk, és akinek számít a véleménye!

Nem is tudom ez mennyire érthető.

Dórit hihetetlenül lelkesíti, ha azt látja bennem, hogy felnézek rá. Olyankor büszke magára, hogy örömet tudott adni nekem, és hogy az apja is büszke rá. Amikor dicsérem őt, szinte fénylik a boldogságtól, meg attól, hogy ő is alakíthatja a dolgokat, vagyis beleszólása van a dolgok menetébe.

Amikor az anyja miatt nem hoz sütit a Télapónak, valamint nem lát vendégül engem Húsvétkor, akkor szándékosan fosztják meg őt bizonyos élményektől. Tök jelentéktelen dolgokról van szó (egy pohár tej, egy kis süti, tojás vagy sonka), de mindez hatalmas jelentőséggel bír a személyiségfejlődése során.

Dóri nagyon örült ma, hogy meglocsolta őt az apja, és hogy adhatott nekem ajándékot. Kifejeztem neki a tetszésemet, de már nem térhettünk ki a sós gyurma készítésének mibenlétére, mert Anya türelmetlenkedni kezdett, hogy ideje indulni felfelé. 

Ennyi volt.

De komolyan: nem szánalmas?

Négy napig voltak együtt: péntek, szombat, vasárnap, hétfő (meg amúgy az egész életüket együtt töltik), én pedig csupán kibaszott 3 órát kapok a saját gyermekemből, és még akkor is türelmetlenkedik velem az exem, ha 10-15 percnyit a lányommal szeretnék tölteni Húsvét alkalmából.

Szááá-nal-mas!

Dóri szeretett volna beszélgetni velem még egy kicsit, mire az anyja sürgetni kezdte, hogy indulniuk kell fölfelé. Arra fogta, hogy csak egy vékony kis cicanaci van rajta (meg sapka és télikabát) és felfázik, ami egy ordenáré baromság. Amikor Anya megfogta Dóri kezét, hogy felvonszolja a lépcsőn, Dóri ingerült arcot vágva kirántotta magát az anyja szorításából, majd odalépett hozzám, mondván, hogy az apjával akar lenni.

Anya persze egyre ingerültebbé vált, és félpercenként mondogatta, hogy ideje elindulni felfelé. Nem ám hagyott volna minket egy kicsit a lépcsőn ücsörögni, ha már ismét elmaradt egy kapcsolattartásunk, na meg az ünnep második napját sem kaptam meg.

Mi a faszom fáj neki akkor, amikor a kislányommal vagyok együtt???

De komolyan: ennyire nehezére esik Dórit odaadni az apjának egy kis időre (akár még a hivatalos kapcsolattartáson kívül)???

Ez beteg, esküszöm nem normális...

Ez a nő nemhogy távol áll a szeretettől, de még át is van itatva a szíve gonoszsággal.

Dóri mindeközben felcsimpaszkodott az ölembe, hogy azzal is távolabb kerüljön a lépcsőtől.  Ilyenkor az játszódhat le a fejében, hogy így nehezebb őt visszavinni a lakásba, hiszen nem a földön áll, hanem az ölemben ücsörög. Kinézett az ajtón az udvarra, majd mondogatni kezdte, hogy ki szeretne menni. Anya természetesen nem engedte. Mondtam az anyjának, hogy hátramegyünk a hintához majd jövünk is vissza, de Anya hajthatatlan maradt. Mintha várná őt odafönt valaki, vagy legalább is fontos elintéznivalója lenne. És hát ugye, ha figyelembe vesszük mennyire utál engem, akkor minden más fontosabb annál, hogy Apa a kislányukkal játsszon. 

Végül elbúcsúztam Dóritól, majd elváltak útjaink.

Ez volt 2018 húsvétja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése