2018. május 23., szerda

Csodák Palotája

Május 19-én a Csodák Palotájában jártunk Dórival, ahová a belépőt Enikőtől kaptam az április végi szülinapomra. 

Már napokkal ezelőtt beharangoztam Dórinak, hogy hová megyünk, így nagy várakozás előzte meg az indulást. Legutóbb talán 15 évvel ezelőtt jártam a Csodák Palotájában, és emlékeim szerint szupi dolgokkal volt tele anno. Nem tudom mi változott meg azóta, de most nem tűnt olyan érdekesnek, mint amilyenre emlékeztem. És bár 3 éves kortól is látogatható a létesítmény, Dórit valahogy semmi sem kötötte le, bármihez is mentünk oda. Azt hiszem túl tudományos volt számára minden, és hiába ajánlottak a korosztályának is pár dolgot, ő inkább a látványos, teljes odaadást igénylő dolgokat ígényelte. 

Beszéljenek a képek:


A bejárat előtti udvaron játszott egyet egy kiállítási zongorán,
ami rettentően tetszett neki

Az örvénykeltő is tetszett, de dühös volt, hogy nem tudja megforgatni egyedül
(az első olyan tárgy, amit nem tudott használni)

Sajnos bárhová mentünk, Dóri vagy gyenge volt a kiállítási darab működtetéséhez, vagy nem érte fel, vagy egyszerűen nem hozta lázba, mert nem értette.

A szaglás teszteléséhez kiállított szagminták
(ez tetszett neki, de ehhez is fel kellett őt emelni)

Ahogy huzigálta a kezét fel vagy le, akképpen vinnyogott a szerkezet

A tam-tam csöveket csak ütögette, mert nem értette, 
hogy ezzel különböző magasságú hangokat lehet kelteni

A tükörteremben

A tükörterem nem volt valódi terem, hanem csak tükrökkel borított paravánok sokasága, viszont Dórinak nagyon tetszett, s néha még bele-bele is ütközött valamelyik tükörbe.

Miután elmagyaráztam neki, hogy a Légágyú hogyan működik, maga is előszeretettel hozta működésbe, ami igaz, hogy az erejét jócskán meghaladta

Itt inkább csak a gombokat nyomogatta

Ennél a tárgynál a forgás érdekelte leginkább, mint maga az attrakció

Ehhez is gyengécske volt, és nem is értette, hogy mi benne a pláne

Ennél hamar elszédült, így inkább leszállt

A lebegő labdánál inkább a légfúvó tetszett neki

A mágneseket ugyan ismeri és szereti, de ez a játék nem kötötte le

Ezt a játékot sem érte fel, ezért a pultra kellett tennem őt
(véleményem szerint ideje volna felújítani, valamint a mágnest lecserélni egy erősebbre)

Mágneses játék, amit nem értett és nem is érdekelte

A Csodák Palotája számunkra ott ért véget, amikor körbejárva a földszintet felmentünk az emeletre: ott számítógépes játékok és a nagyoknak szóló kiállítási tárgyak voltak láthatók, és bár Dóri érdeklődve tekintgetett körbe, de már előre tudtam, hogy nem fog tudni velük játszani, így inkább otthagytuk az egészet.

A Csodák Palotája jó dolog lenne, ha nem lenne elavult az egész. A kipróbálható tárgyak többségét kisebb gyerekek nem tudják használni (érdemes volna kisebb méretűre megalkotni azokat), valamint nem is értik, és talán már nem is eléggé látványosak a számukra. A Star Wars világában ennél azért már többet kellene nyújtani. Ezen túl pedig úgy érzem, hogy több fizikai kísérletet lehetne bemutatni a tárlaton, mert ez így túl rövid és száraz (bár több dolog van, mint amit a képeken bemutattam), valamint lehetne valamivel élménydúsabb, látványosabb, kézzelfoghatóbb is a kiállítás. 

Dóri lelkesen rohant oda mindenhez, de amikor elsőként érintette meg a kiállítmányt, rögtön rájött, hogy ez valami más, mint amire számított. Szerintem azt hitte, hogy ez valami olyasmi lesz, mint a solymári játszóház, de sajnos csalódnia kellett. 

Mivel erre a napra nem terveztem mást, így - gondolkodási időt kérve - kimentünk fagyizni. 


Fagyizás közben lesétáltunk egy villamosmegállónyit, közben pedig kényelmesen beszélgettünk erről-arról. Szerencsére jó idő volt és csend, ami az andalgáshoz tökéletes légkört teremtett.

Gondolkodtam rajta, hogy esetleg beüljünk-e egy mozira, de mivel Dóri szeretett volna átjönni hozzám, ezért inkább hazafelé vettük az irányt. 

Nálam végül ettünk egy jókorát: Dóri először nem akart enni, de ráparancsoltam, így végül benyomott másfél tányér bablevest (!), majd egy jókora szelet csokitortát (remélem nem azért, mert megijedt). Amikor kellőképp elfáradt, nyújtóztunk egyet a kanapén, majd levezetésként tabletezett egy kicsit.

Viszont nem maradtunk sokat, mert korábban már elígérkeztem a nagynénihez cseresznyét szedni, így tehát gyorsan beültünk a Trabiba, majd átgurultunk Piliscsabára. 

Mire odaértünk, Dóri elaludt az ülésben. Megpróbáltam őt kivenni úgy, hogy ne ébredjen fel, de végül magához tért, majd addig tetette, hogy alszik, míg be nem mentünk a házba, hogy lefektessem aludni. Itt aztán kipattant a szeme, úgyhogy mehettünk cseresznyét szedni.

Kicsit lehajtottam az ágat, hogy elérje a cseresznyét


A kutyával rohangálva...

...és labdázva

A Németországban élő anyai nagypapájával videótelefonált pár percet, és többször is elmondta, hogy szereti őt. Azt hiszem a videótelefon élménye is tetszett neki, valamint az egész légkör, ahol voltunk. 

Kötelező kép: cseresznyés fülbevalóval

Uzsonnázás közben

Mivel viharfelhők gyülekeztek az égen, egy óra múltán úgy gondoltam, hogy el kellene indulnunk hazafelé. Nem akartam megkockáztatni, hogy egy esetleges eső miatt ne tudjunk hazajutni szárazon. 

Mondjuk volt még másfél óránk délután 6-ig, így kitaláltam, hogy üljünk be a cukiba enni valamit. Viszont mire odaértünk a cukrászdához, Dóri már nem is akart cukrászdába menni, ezért továbbhajtva lementünk inkább az egyik vörösvári tóhoz.

Szerencsére végül nem esett az eső, úgyhogy leteríthettem a pokrócot:

Dóri ekkorra már megevett legalább egy zacskónyi cseresznyét

Közben horgászokat is nézegettünk, ahol elmagyaráztam neki, hogyan működik a horgászbot. Ezt nagyon sokáig nézte, várva-várakozva, hogy mikor fognak ki egy halat. 

Ezután kacarászva fogócskáztunk egyet, majd az időnk lejárta előtt tíz perccel hazavittem Anyához. 

Dóri nagyon kimerült volt, és most is elmondta, hogy nálam akar aludni. Sajnos nem lehetett, ezért szomorkásan indult felfelé a lépcsőn.

Így telt a száztizenhatodik kapcsolattartásunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése