Fagyi helyett mise

Dórival április 29-én, vasárnap találkoztunk ismét. Aznapra nem terveztem semmi mást, csak egy könnyed sétát.

Azért nem készültem jelentősebb programmal, mert egyrészt arra számítottam, hogy Anya a múltkori késésünkből fakadóan kevesebb időt ad a számunkra, más részről pedig az otthoni kerti munka miatt annyira fájt a derekam, hogy örültem, ha sétálni tudok.

Meglepett, hogy Anya végül nem vett el az időnkből, hanem megadta a három órányi időtartamot. Ezúton is kösz érte! Úgy látszik belátta, hogy nincs értelme a nemlétező időmből még elvonni valamennyit, főleg annak tükrében, hogy a lányunk imád velem lenni.

Szóval Dórival ma ismét randiztunk, aki szó szerint belerohant a karjaimba, annyira örült nekem.

Anya megkérdezte hová megyünk, mire elmondtam, hogy csak fagyizni. 

Út közben Dórival egész kedélyesen elbeszélgettünk. Mondta, hogy hiányzik neki Enikő, mire én, hogy nekem is. Utána rátértünk a múltkori hajókirándulásunkra, amelyben kifejtette, hogy tök jól érezte magát, és jó lenne még sokat kirándulnunk együtt, méghozzá "több ideig". Dóri itt arra gondolt, hogy már nagyon várja az időt, amikor végre többet lehetünk együtt, ugyanis minden alkalommal elmondom neki, hogy mennyi nap van még hátra június 1-ig, amikor is már nem három, hanem kilenc órányit fog tartani egy kapcsolattartás. Most azt mondtam, hogy még négy hét van hátra, azaz négyszer fogunk még találkozni, mire az ötödik alkalomhoz érve már nagyon sokat lehetünk együtt. Dóri nagyon belelkesedett, majd elkezdte sorolni, hogy hová szeretne menni: villamosozni, úszni, pancsolni, játékházba, meg hasonlók. Azt feleltem, hogy mindenhová elmegyünk majd apránként, de előbb, az első júniusi hétvégén még meglátogatjuk Enikőt Szolnokon. 

A vágyódásaink közepette betértünk a boltba, hogy vegyünk némi üdítőt, és persze egy-egy jégkrémet is, hogy kibírjuk velük az utat a cukrászdáig. Ahogy haladtunk tovább, Dórinak elmondtam, hogy ha sokat leszünk együtt, akkor elmegyünk majd Horányba, ahol korábban laktam, és ahová ő született. Ez a téma annyira beindította, hogy folyamatosan arról kezdett el faggatni, hogy milyen volt az a ház, és milyen volt ott az élet. Én pedig elmeséltem mindent. Azt is, hogy ha idén elmegyünk oda, akkor majd pancsolni fogunk a Dunában is.

Ez a téma majdnem az utunk végéig tartott, pontosabban a német nyelvű templomig, ahonnan orgonaszó hallatszott. Dóri megkérdezte ez micsoda, majd kérte, hogy menjünk be a templomba és nézzük meg Jézust. 

Amikor betértünk, épp találtunk egy üres helyet, ahol helyet foglalhattunk. Miután az orgona elnémult, a pap mondott valamit németül, Dóri pedig megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélnek, merthogy nem ért a szövegből semmit. Azt feleltem, hogy németül, majd elmagyaráztam neki, hogy a pap Jézus életét meséli a jelenlévőknek. Dóri szinte földbe gyökeredzett lábakkal ült az ölemben, úgy nézte az embereket, hogy mit csinálnak épp. Vizsgálta, talán magához hasonlította őket. Nézte, hogy vajon ugyanúgy szeretik-e Jézust, mint ő? Mivel az aggodalma kiült az arcára, ezért elmagyaráztam neki, hogy ezek az emberek jó emberek, ők is szeretik Jézust és nem kell félnie tőlük, mert nem ártanak senkinek. Erre Dóri megnyugodott, és éreztem, ahogy ellazulnak az izmai. 

Amikor a mise véget ért, az emberek egyszer csak felálltak, sorjában keresztet vetettek magukra, majd elindultak apránként a kijárat felé. Közben az orgona ismét megszólalt, Dóri pedig megint ledermedt, mert annyira - mondjuk úgy - sokkolta, hogy mindenki egyszerre csinál mindent. Mondtam neki, hogy nem kell félnie, ez egy mise volt, ahol a Jézust szerető emberek összegyűlnek, hogy kifejezzék a szeretetüket. Kicsikém ismét megkönnyebbült, közben meg mindenkit alaposan szemügyre vett.

Amikor a templom félig kiürült, egy idős hölgy lépett oda hozzánk, mondván, hogy tetszik neki, hogy elhoztam a kislányomat a misére, "amit nem lehet elég korán kezdeni". Ez a dolog most engem sokkolt le, mert kissé szektás feelingje volt, de persze értettem, hogy a hölgy mire gondolt. 

Miután Dórival egyedül maradtunk, megmutattam neki a templomot belülről. Végighaladtunk a stációkon, ahol elmeséltem neki Jézus életét, majd megmutattam neki az orgonát, hogy az hogyan működik és melyik része mire való. Tulajdonképpen eredetileg ezért szerettem volna bejönni ide, hogy Dóri láthassa és hallhassa az orgonát, amelyről eszembe jutott, hogy Édesapám ovis koromban ugyanígy nekem is megmutatta, és amit azóta is szeretek.

A templomból kijövet Dóri a szeretetről kezdett el beszélni, és amit nem értett, arra én adtam neki magyarázatot. Elmondtam, hogy Jézus a szeretetről, a megbocsátásról, a türelemről, a jóságról tanította az embereket, és még azoknak is megbocsátott, akik keresztre feszítették őt. Jelen sorok között nem tudom visszaadni, hogy milyen módon "prédikáltam", de annyira jól jött össze a dolog, hogy hazáig erről diskuráltunk.

(Dórival végül nem mentünk fagyizni, mert határozottan kérlelni kezdett, hogy inkább menjünk át hozzám pancsolni, és persze sietősen, mert mindjárt lejár az időnk)

Szóval hazáig a szeretetről diskuráltunk, miközben ő a nyakamban ült. Kifejtettem neki, hogy ugyan nehéz úgy megbocsátani valakinek, hogy az rosszat tett nekünk, de ha az illető belátja a hibáit és változtatni szeretne a korábbi cselekedetein, annak meg kell bocsátani, mert esélyt kell neki adni az élete megváltoztatásához. Mindennek a lényege a bűnbánat, mert csak azáltal fordulhat át az ember gondolkodása, illetve, miután megvilágosodott valaki, már képes belátni a hibáit, így bocsánatot kérni. Dóri ebből még nem érthetett mindent, de épp azért forszírozom előtte a témát, hogy idővel megérezze a lényegét. Megkérdezte tőlem, hogy Anya miért nem szeret engem, amire nem tudtam feleletet adni. Elmondtam, hogy voltak nekem is hibáim, amiket szeretnék kijavítani (vagy már kijavítottam), és minden ember hibázik valahol, mert senki sem tökéletes. Épp ezért türelemmel kell lennünk a másik iránt, főleg akkor, ha az az ember nagyon akarja a változást, és lehetőség szerint segítenünk kell neki, nehogy megint megbotoljon az úton. Dóri megkérdezte, hogy vannak-e neki hibái, mire megnyugtattam, hogy nincsenek, mert ő egy nagyon okos és szófogadó, kedves kis leányzó. Ez nagyon tetszett neki. 

Amikor hazaértünk hozzám, levéve őt a nyakamból, benyitottunk a lakásba. Kicsikém megjegyezte, hogy tegyem vissza a helyére a korábbi teraszt, mert azon könnyebb volt belépni az ajtón (ugyanis a fateraszt elbontván egy alacsonyabb térkő teraszt kapott a ház eleje, amin nehezebb fellépnie a küszöbön). Erre azt feleltem, hogy idővel lesz majd egy fellépő dobogó az ajtó előtt.

Odabent előhalásztunk pár könyvet a Földről (nem a földről), amit Dóri előszeretettel nézett velem, majd játszani kezdett azzal a babával, amit Húsvétra kapott.

A gyerekszoba, amit Anya lomtárnak vél

Anya a múltkor kiakadt azon, hogy a gyerek mezítláb van a lakásban, de mivel iszonyú meleg volt, meg amúgy is készültünk kimenni a homokozóba, nem láttam szükségét papucsot húzni Dóri lábára. 

A homokozóban végül elültettünk pár magot. Erre direkt Dóri kért engem, mert tetszett neki, hogy a múltkor elültetett burgonya már egész szépen kihajtott. Mondta is, hogy nemsokára csomó burgonyánk lesz.

Ültetés után locsolás

Mivel a három óránk a végéhez közeledett, muszáj volt szedelőzködnünk. Alig melegedtünk bele az együttlétbe, máris indulnunk kellett haza.

Ami lényeges még ezen nappal kapcsolatban, hogy Dóri felvetett az anyjának egy igencsak érdekes és kézenfekvő témát:

- Anya, mondd meg a bírónéninek, hogy engedjen engem több ideig Apával lenni.

Bizony, ezt így, teljesen magától!

Az igaz, hogy a több időről ma beszéltünk Dórival, de a bírónőt a mai napon fel sem emlegettem, Dóri mégis emlékezett rá, mint arra a személyre, aki megadhatja nekünk a jogot.

Anya persze köpni-nyelni se tudott a váratlan kéréstől, na meg nem is felelhetett volna olyat, ami őt ne érintené kellemetlenül. Mondta volna azt, hogy "rendben, beszélek a bíró nénivel"? Ugyan. Hiszen épp ő az, aki nem szeretné a több időt. Vagy mondta volna azt, hogy "nem beszélek vele"? Ezzel a gyerek kérésének, és a mi együttlétünknek mondott volna ellent - amit Dóri negatívan érzékelt volna. 

Így tehát Anya nem is mondott semmit, viszont megértette, hogy a gyerek jól érzi magát az apjával és szüksége van rá. Ennyi a lényeg, semmi más. 

Vajon Anya már elgondolkodott ezen? Ezért nem vonta le a késésünket a mai időnkből?

Remélem igen.

Épp ezért meg is köszöntem neki a mai teljes három órát, majd búcsút intettem Dórinak.

-------------------------------------------

Az alábbi képek ezelőtt pár nappal készültek, amikor Dórnak vittem egy napszemüveget, amire már oly régóta vágyott:

Hatalmas vigyor az új napszemcsivel

Pózolás Apa előtt, hogy megmutassa milyen jópofa :)




Már csak két nap van hátra a Másodfok ítélethozataláig. Remélem meghallgatják odafönt a könyörgésemet...




















Megjegyzések