Az első két nap

Július 18-án elérkezett végre a várva várt nap: megkezdődött a kétnapos kapcsolattartások kora, amikor is Dóri immáron reggel 9-től másnap délután 6-ig velem lehet. Jeeee!

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit csináljunk az első kétnapos kapcsolattartáson. Annyi ötletem volt, hogy szinte beléjük vesztem, míg végül amellett döntöttem, hogy el kéne utaznunk valahová. Persze Dórit is megkérdeztem, hogy mit szeretne: maradjunk otthon két napig, vagy inkább menjünk el kempingezni? Ő az utóbbi mellett döntött, úgyhogy ekképpen is készültem fel az első kétnapos kapcsolattartásra.

Anyával volt egy kis afférom ezzel kapcsolatban: az köztudott, hogy a személyiségéből fakadóan "túlfélti" a gyereket, ezért amikor elmondtam neki, hogy kempingezni megyünk, ő szó szerint megtiltotta (!), mondván, hogy Dóri előbb szokja meg, hogy mennyire tud nálam aludni, majd ha ezen túl vagyunk, akkor esetleg elmehetünk máshová. Ha nem így teszek, akkor nem is adja oda a gyereket (és ez komoly!).

Kész vicc, ugye?

Megmondtam neki, hogy egyrészt semmi köze hozzá, hogy hová viszem Dórit a kapcsolattartásom alatt, másrészt pedig Dóri bárhol el tud aludni, ahol elálmosodik. És mivel imád velem lenni, ezért számára oly mindegy hol fekszik le aludni, hiszen az a fontos, hogy velem lehet.

Végül is Anya megértette a lényeget, és ezután már nem kacérkodott az eltiltás gondolatával. Mondtam, hogy sátrazni megyünk és kész, fogadja el a tényt.

Azon a héten mindvégig ragyogó idő volt, viszont az indulás napjára beborult az ég és intenzív szélfúvás kezdődött, némi eső kíséretében. Pont a kempingezés idejére romlott el az időjárás, így kénytelen voltam a sátor mellé azt a lehetőséget is számításba venni, hogy esetleg a kocsiban kell aludjunk. 

A Trabiban már többször aludtam az elmúlt évek folyamán, így állítom, hogy kényelmesebb, mint egy sátor: a hátsó üléseket ilyenkor előrehajtom, majd ráfektetek egy szivacsot, ami pont kitölti a Trabi teljes hátsó részét. Erre még rájön két darab, hintaágyról való vékony szivacs, majd egy pokróc, egy lepedő, a legvégén pedig egy hálózsák és párnák. Ezekkel nagyjából húsz centis puha réteget kapok, miáltal olyan frankó lesz az egész, hogy az otthoni ágyam sincs ilyen kényelmes, mint ez.

Szóval bekészítettem mindent, ami a kocsiban alváshoz kell, majd Dórival elindultunk Szolnok irányába.

És, hogy miért Szolnok?

Egyrészt azért, mert szerettem volna találkozni Enikővel (békülési szándékom végett), másrészt pedig azért, mert a környéken rengeteg fürdő van, ahol jókat lehet pancsolni. Gondoltam valamiféle tóra vagy egy Tisza-parti kempingre is, de lehet, hogy elsőre még nem lett volna jó belerángatni Dórit egy igazi vadkempingezésbe, ahol még a kaját is magunknak sütjük - bár kétlem, hogy ne tetszett volna neki.

Másik szempont volt még az is, hogy ne legyen a lakóhelyünkhöz közel, viszont ne is legyen messze. Szolnok épp az a távolság, ami a megszokott környezetünkhöz képest már más alaphangon szólít meg minket.

Tehát maradt Szolnok, és reménykedtem benne, hogy Dórit maradéktalanul le fogja bilincselni. 

Kicsikém már nagyon várta az első "nálam alvós nap" idejét, így amikor végre eljött a Nagy Nap, szinte repdesett a talaj fölött örömében. Direkt vettem neki egy műanyag szerszámos ládát, amibe belepakolhatta a személyes cuccait, valamint mindvégig magával hordta az egyik tőlem kapott fényképezőgépet is, amivel egész úton fényképeket készíthetett. Ezt nem is tette le még egy pillanatra sem, s még az alváskor is gondosan a feje mellé tette. Erről eszembe jutott, hogy anno én is hogy örültem az első bakelites lemezjátszómnak, amit Édesapámtól kaptam gyerekkoromban, valamint az első felhúzós szovjet karórámnak, amit büszkén viseltem a csuklómon, merthogy akkoriban még nem voltak elhalmozva a gyerekek efféle kütyükkel, nekem pedig már volt. Dórinak már három és félévesen saját fényképezőgépe lett, amire roppant büszkén tekint!

Hogy hogyan telt az utazásunk?

Szolnok 130 kilométerre van tőlünk, amit Dóri szinte végigaludt. Nem is csodálkozom rajta, mert még sosem utazott ilyen messzire.

(Itt megjegyzem, hogy az elmúlt két hétben - szerintem - nem is mentek el nyaralni az anyjával, legalábbis a jelekből ítélve. Anya korábban azt mondta, hogy kétszáz kilométerre mennek az Alföldre, de nagy valószínűséggel csupán csak egy-egy napos kirándulásokat tettek az Állatkertbe meg a strandra. Hogy honnan veszem mindezt, az egyelőre nem lényeg)

Szolnokra érve az első utunk az Auchanba vezetett, hogy ebédeljünk egyet. Reggel 9-kor indultunk tőlem, és pont délben érkeztünk meg, így kézenfekvő volt, hogy falatozzunk valamit. Dóri maga dönthette el, hogy mit akar enni, ezért ő a legkonszolidáltabb étket választotta: sima tarhonyát minden nélkül. Értitek: tarhonyát, csak úgy magában...

Hiába soroltam fel neki az ételválasztékot, hogy ehet bármit a pultból (gyros-tálat, pörköltet, sült húst, palacsintát, stb.), ő a tarhonya mellett döntött. Pörköltet sem kért rá, viszont ennek ellenére tetettem neki a tányérja szélére, hogy legalább annak szaftja átjárja a tarhonyát. 

Na jó, nem a tányér szélére

Végül is jóízűen befalta az ebédet, de a húshoz nem nyúlt. Azt mondta, hogy nem szereti a húst (?), és sem a tartaléknak szánt rántott húsból, sem a gyros-tálamból nem evett. Érdekes. Milyen hülyeség ez már megint? Korábban falta a rántott húst, most meg kijelenti, hogy nem szereti.

Miután befalta a tarhonyát, megkérdeztem, hogy enne-e még valamit (vagy esetleg kér-e még egy adag tarhonyát), de nem kellett neki semmi. Hát jó, akkor nem - gondoltam, úgyhogy feltápászkodva az asztaltól, mintegy negyed órán át autókázott:

A pénzbedobós autó mellől alig tudtam elrángatni. Nem tudom neki mi tetszik benne, de bevallom, hogy ovis koromban nekem is nagyon bejöttek ezek a ringatózó kis vackok, aminek az okát szintúgy nem tudom. 

Ezután megkerestük a szolnoki fürdőt, ahová bementünk pancsolni. Ez egy meglepően jó hely, bár nagy hátránya, hogy a fák összes "szemete" a vízbe hullik, ezért a medencék vizét folyamatosan szűrni, takarítani kell, ami nem lehet kis feladat. A melegvizes medence tele volt sok-sok ázott virágszirommal, ami sűrűn lebegett a térben és meglehetősen gusztustalan látványt nyújtott, viszont hamar hozzászoktunk, így nem jelentett különösebb problémát. 

Dóri lába nem ért le a medence aljára, ezért mindvégig a partvonalon maradt, ahol az emberek ülni szoktak. Az idő ekkorra már meglehetősen szeles és borongós volt, és egy-egy pillanatban még az eső is eleredt, viszont a 37 fokos víz melegen tartott minket. 

Több órai úszkálás, pancsolás után Dóri végül rávett, hogy menjünk át a hidegvizes medencébe, mert melege van. Nem sok kedvem volt dideregni, de hát ez az ő napjai is, úgyhogy végigmentünk az összes medencén, amit a strandon találtunk. A legnagyobbik mellett volt egy hatalmas csúszda (lásd a lenti képen), amit nagyon szeretett volna kipróbálni, viszont amikor meglátta, hogy milyen őrült módon siklanak le róla az emberek, végül inába szállt a bátorsága. Helyette egy másikon csúsztunk le, ami jóval kisebb volt ennél, s amit nagy bánatomra nem fotóztam le. 

Mivel a gyógyvízben egész nap a vízbe merülést és a szabályos levegővételt gyakoroltuk, ezért megmertem bízni Dóriban, hogy a csúszda végén nem fog belefulladni a vízbe, Dóri pedig bízott bennem, hogy amikor ő a víz alá merül, én majd ott leszek és kihúzom.

És úgy is lett. A bátor kislányom pontosan úgy csinált mindent ahogy megtanítottam neki: mielőtt a vízbe pottyant volna, vett egy hatalmas levegőt, becsukta a szemeit, majd a karjaival "legyezve" megpróbált a felszínre törni. Persze a pottyanáskor már ott voltam és kiemeltem őt a vízből, így nyugodtan konstatálta, hogy az apja mindent úgy csinált, ahogy azt korábban megbeszéltük. 

Rém büszke volt magára, hogy sikerült a mutatvány, és kábé akkor láttam őt ilyen boldognak, amikor megkapta tőlem az ikeás gyerekkonyháját.

Aztán persze szép lassan beesteledett, Dóriban pedig megszólalt egy hang, hogy ideje aludni menni:

- Apa, én ilyenkor már aludni szoktam... - mondta.

- Álmos vagy? - kérdeztem.

- Még nem. - válaszolta.

- Majd akkor fekszünk le aludni, ha álmos leszel. Most még amúgy is elmegyünk vacsorázni.

Dóri gondolkodott.

- De Apa... - folytatta. - Anyával ilyenkor már aludni szoktunk.

Az órámra pillantva megállapítottam, hogy 7 óra van.

- Nézd Kicsim. Engem nem érdekel, hogy Anyával mit szoktatok csinálni, mert most nem nála vagy, hanem nálam. Ha akarod, akkor fent maradsz velem, de ha akarsz, akkor aludhatsz is. Ezt rád bízom. Ha viszont lefekszünk aludni, akkor nem tudunk elmenni vacsizni, és nem találkozunk Enikővel sem. Nos, mi legyen?

Dóri gondolkodott.

- Veled akarok vacsorázni menni! - bökte ki Dóri.

- Rendben, akkor én elkészítem hátul a fekhelyet, utána indulhatunk is.

(Itt muszáj megjegyeznem valamit, amit korábban elfelejtettem megírni: amikor megérkeztünk, egyből a fürdő mögötti Tiszaligeti Kempinghez hajtottunk, amiről kiderült, hogy már bezárt, s helyette egy gyerektábor üzemel, ahová viszont mi nem hajthattunk be)

Dóri nézte a Trabi belsejét, s nem értette, hogy milyen fekhelyről beszélek, ezért megkérdezte, hogy hol is fogunk ma aludni. Erre elmondtam, hogy a kocsiban.

- A Trabiban fogunk aludni?

- Igen.

- De hol? - nézett Dóri a dugig pakolt Trabi belsejére.

- Hát itt. - mutattam a hátsó ülésre, ahonnan idő közben már kivettem a gyerekülést és a táskákat.

Dóri azt hitte, hogy a hátsó ülésen fog aludni, ahol amúgy el is fért volna egymaga, viszont nem értette, hogy ha ő oda fekszik, akkor én hol fogok aludni?

- De Apa, te hol alszol?! - kérdezte tőlem aggódva, hiszen számára is világosan látszott, hogy ketten a hátsó ülésen nem férünk el.

- Hát kicsim, olyat mutatok neked, amit még nem láttál. Átalakítom a Trabit.

- Átalakítod?

- Átalakítom.

Dóri nem tudta elképzelni, hogy mi lesz a Trabiból.

- Most még nem férünk el, de ha átalakítom, akkor kényelmesebb lesz, mint egy sátor. - folytattam.

- De hogy alakítod át? 

- Hát így...

Dóri csak ámult-bámult, ahogy a hátsó üléseket előrehajtva egy "hatalmas" ágyat varázsoltam a kocsiba. Már gyakorlott vagyok benne, úgyhogy pillanatok alatt kész lett a mutatvány, Dóri pedig vigyorogva pattant bele, hogy kipróbálhassa. 

Mivel viszont a gyerekülés emiatt csak elől kaphatott helyett, ezért Dórit is előre kellett ültetnem. Úgy tudom ez nem szabálytalan, viszont nem szeretem, ha elől ül, mert egy esetleges frontális ütközésnél az elől ülök életveszélyben vannak - főleg egy Trabantban. Ezt mindig elmondtam Dórinak, mert korábban folyton azért könyörgött, hogy hagy ülhessen elől, most viszont mivel megengedtem neki, ezért kérdőre vont, hogy miért engedem meg. Elmondtam, hogy csak pár száz métert megyünk az étteremig, és olyan dugó van ezen a szakaszon, hogy nem kell tartani balesettől (itt mindig araszolnak az autók). 

Látni az örömöt, amiért elől ülhet Apa mellett

És tényleg: olyan forgalom volt, hogy az út nagy részét 5-tel, 10-zel tettük meg. Ahogy átmentünk a hídon, az első lehetőségnél lekanyarodtunk balra, majd le is parkoltunk a közelben. 

Itt találkoztunk Enikővel. Dóri nagyon örült, hogy ő is velünk jön sétálni, és nem is akart felülni a nyakamba, csakhogy velünk együtt sétálhasson - közben pedig mindvégig fényképeket készített, hiszen a fényképezőgépétől egy pillanatra sem válhatott meg.

Egy idő után elkezdte tőlünk kérdezgetni, hogy mikor lesz végre kistesója. Leginkább Enikőtől várt választ, hiszen tudja már, hogy a kistesó az ő pocakjában fog megnőni, ha Apa végre elveszi őt feleségül. Erre részben kitérő választ kapott, mert még mi sem tudjuk pontosan, hogy mikor mi fog történni, Dóri viszont annyira lelkes volt, hogy bevallotta nekünk, azért szeretne Enikőtől kistesót, hogy neki is legyen családja.

(...)

Nagyjából egy órát sétálgattunk Szolnok óvárosi részén. Először ettük egy fagyit...

...majd betérve a plázába Dóri vonatozott pár kört.

Dórikám olyannyira összefagyizta az arcát, hogy kénytelenek voltunk bemenni a plázába mosakodni, ugyanis a papírzsepi ehhez már kevésnek bizonyult, a nedves törlőkendő pedig a kocsiban maradt. A járókelők meg is mosolyogták őt, mert annyira tréfásan nézett ki fagyisan, sőt, az egyik apuka még meg is találta jegyezni, hogy lám-lám, ez egy igazi gyerek: "látod Drágám, így kell igazából fagyizni!". 

Mi tagadás, Dóri levette a szolnokiakat a lábukról :)

A plázában sietve

A visszafelé vezető úton végül betértünk egy görög étterembe (ahol nem volt egyetlen görög sem), hogy elkölthessünk egy vacsorát. 

Két gyros-tálat rendeltem: egyet Enikőnek, egyet pedig nekem, Dórival közösen.

Eddigre Dórikám már meglehetősen kimerült, ezért kezdett szófogadatlanná válni. Nem volt nyűgös, hanem csak mászkált volna valahol, és folyton meg akart lógni. Hiába próbáltam leültetni az asztalhoz, ő folyton a kijárat felé araszolt. 

Amikor vége sikerült őt a székre tennem, akkor meg a baracklével teli poharába fújt bele teljes erővel a szívószálán keresztül, méghozzá úgy, hogy az ivólé a pólójára folyt. Természetesen rászóltam, hogy ne viselkedjen így, mire Dóri dühösen nézve ismét meg akart lógni. Ekkor megfogtam a kezét, hogy ne mehessen sehová, erre ő hangos sírásban tört ki. 

- Hagyjál békén! - kiabálta, miközben a többi vendég minket figyelt.

Csak úgy hullottak a könnyei, vérig volt sértve, közben meg feltérdelt a székre, majd hátat fordított nekünk. Végül persze sikerült őt meggyőznöm, hogy forduljon vissza, de amikor rám nézett, a könnyek mellett igazi harag is csillogott a szemeiben.

- Kérjél bocsánatot tőlem!!! - kiáltotta torka szakadtából.

- Miért kérjek bocsánatot? - kérdeztem.

- Kérjél bocsánatot tőlem!

- De miért?

- Azért, mert megfogtál!

Szerintem igazából Dóri sem értette, hogy miért is haragszik rám, és azt hiszem maga is belátta, hogy butaság kiakadnia a saját hülyesége miatt. Az ivólé kiöntését maga is rosszalkodásnak vélte, viszont az érzékeny kis lelke miatt fájdalommal töltötte el az apja "keménysége", ami kétségbeesett sírásban mutatkozott meg.

Végül persze bocsánatot kértem tőle, amiért maradásra bírtam a székben, amit ő - ha nehezen is, de - elfogadott. Enikő ekkor megkérdezte tőle, hogy ő nem akar-e véletlenül szintúgy bocsánatot kérni Apától a rosszcsontkodása miatt, mire Dóri helyeslően bólintott, hogy de.

- Ne haragudj, Apa... - bökte ki, mire én: 
- Nem haragszom, Kicsim. 
Azzal adtam egy puszit a buksijára, s szent volt a béke.

Amikor kihozták elénk a vacsorát, Dórit átültettem az ölembe, majd a kezébe adtam egy villát. Jól esően nyugtáztam, hogy ízlik neki a vacsi.

Aznapra azt hiszem elegendő volt mindkettőnknek a programokból, úgyhogy vacsi után búcsút intve Enikőtől, visszamentünk a Trabival a fürdő parkolójához. Dóri már nagyon álmos volt, amit többször is az értésemre adott, úgyhogy nem is kerestem másik kempinget. Pedig eredetileg volt egy tartalék elképzelésem is, méghozzá pár kilométerrel odébb a Törökszentmiklósi kemping, de mivel már mindketten nyúzottak voltunk, ezért nem erőltettem rá Dórira egy újabb órás kocsikázást a cím megtalálásával együtt. De azt hiszem egyikőnk se bánta. Én már többször aludtam a kocsiban valamelyik út szélén, míg Dórinak szerintem oly mindegy volt, hiszen csak le kellett dőlnie és aludni, azt pedig bárhol megtehette, ha már a kocsiban alvásról volt szó. Egy gyors mosakodás és fogmosás után befészkeltük magunkat a Trabiba.

Viszont bármennyire is álmos volt a Kicsikém, valahogy sehogy sem akart elaludni. Fészkelődött, kérdezősködött, majd kikunyizta tőlem a tabletet is. Ezzel kábé egy órányit játszott, mire valóban elálmosodott és lehajtotta a fejét. 

Éjjel többször ébredtem arra, hogy vagy a kezét, vagy a lábát dobja rám, vagy arra kellett feleszmélnem, hogy felül megnézni hol vagyunk, majd vissza is fekszik aludni. Reggel is ő kelt fel előbb, amikor megkérdezte tőlem, hogy hol vagyunk, mire azt feleltem, hogy aludjon nyugodtan, a kocsiban vagyunk és épp alszunk. Ezt többször eljátszotta, én pedig már vissza se tudtam aludni. 

Épp azon járt az agyam, hogy tök jól esne egy reggeli kávé, mire félálomban megszólalt a telefonom. Enikő hívott a parkolóban állva, mondván, hogy hozott nekünk kávét és teát. Milyen kedves gesztus tőle :)

Persze Dóri még aludt:

Enikő alighogy elment, Dóri is felkelt. Csak egy pelus volt rajta, de egy csöpp jelét sem mutatta annak, hogy fázna, pedig kicsit hűvösebb a levegő volt az előző naphoz képest. Éjjel többször betakartam őt, de minduntalan lerúgta magáról a pokrócot, egyszer pedig még azt is mondta, hogy melege van. 

Mielőtt kikászálódtunk volna a kocsiból, Dóri elkezdett érdeklődni, hogy mikor lesz végre kistestvére. Tehát a kistesós téma tegnap este óta foglalkoztatta. Elmondtam, hogy először feleségül kell vennem Enikőt, majd csak utána lehet szó egy kistestvérről, mire Dóri faggatózni kezdett, hogy miért kell annyit várni, hiszen akár már holnap is feleségül vehetem őt. Miután elmagyaráztam neki messzemenő részletekbe bocsátkozva, hogy egy esküvő hogyan zajlik A-tól Z-ig, maga is belátta, hogy nem lehet olyan egyszerű feladat elvenni valakit. Szerintem igazából nem is értette a lényegét, pedig mindent megtettem annak érdekében, hogy értse. Eleinte gyerekfejjel próbáltam meg elmagyarázni a folyamatot, de miután láttam rajta, hogy nem érti, ezért úgy mondtam el, ahogy az ténylegesen történik. Dóri persze ezt sem értette meg, és valószínűleg azért nem, mert még nem tudja, hogy a fiú és a lány között mi lehet a kapcsolat. Többször megkérdezte például, hogy miért veszem feleségül Enikőt, én pedig megpróbáltam felvázolni neki a "szerelem" és a "szeretet" közti különbséget, mint mindennek a mozgatórugóját. Nem értette.

Egy pillanatban azt találta nekem mondani, hogy vegyem el őt feleségül és majd lesz neki babája tőlem, amire hirtelen nem is tudtam mit feleljek. Úgy kellett neki elmagyaráznom mindent, hogy értse, de mivel még sem a genetikához, sem a kiválasztódás menetéhez nem ért, ezért meglehetősen nehéz feladat volt őt felvilágosítanom. 

Hogyan mondjam el egy 3 és féléves gyermeknek, hogy mi az a "szerelem" és miért nem lehet egy szülő és annak gyermeke között - khmmm, mondjuk úgy - szexuális kapcsolat?!

Hiába próbáltam ejteni a témát, Dóri egész addig nem tágított, míg el nem mondom neki hogyan lesz a baba (és hogy miért nem vehetem el őt feleségül).

Próbáltam neki elmagyarázni a vérvonal jelentőségét, miszerint az ő vére Anya és Apa véréből van, de azt már nem tudtam vele megértetni, hogy miért nem lehet Apa és lánya, vagy Anya és fia között szexuális kapcsolat. Hiába magyaráztam volna el neki az erkölcstelen és biológiai oldalát, mert semmit nem értett volna belőle, úgyhogy eltereltem a témát az esküvő utáni gyermekvállalásra, ami szülő és gyermek között nem, viszont két idegen lány és fiú között létrejöhet.

Dóri ezután ismét a kistestvér megszületéséről kezdett el faggatózni, majd arról, hogy mitől lesz a lány pocakjában, valamint, hogy miért nem lehet még az ő pocakjában a baba.

Kicsikém igencsak megizzasztott, mert nem tudtam hogyan feleljek neki az ő esze járásával. vajon elmondhatom neki, hogy hogyan lesz a baba? Nem túl kicsi még ehhez?

Csomó kérdés merült fel bennem, Dóri pedig egyre jobban faggatózott, viszont azt nem tehettem meg vele, hogy nem mondok semmit. Egy idő után azt feleltem, hogy ehhez ő még kicsi, mert nem értené meg a lényegét, de nem tágított mellőlem, és folyamatosan a "babacsinálás" mikéntjéről érdeklődött.

- Hát jó, hívjuk fel Anyát és kérdezzük meg, hogy elmondhatom-e - feleltem, Dóri pedig sürgetett, hogy mielőbb kérdezzük meg tőle.

Anya furcsálta a kérdést és nem is akart rá kimerítően válaszolni, Dóri viszont neki is könyörögni kezdett, miszerint elég nagy ő már ahhoz, hogy megértse. Végül persze nem lett elmondva az igazság, szegénykém pedig kétségektől gyötörve kellett elfogadnia, hogy egyelőre még rejtélyt kell jelentenie a számára, hogy hogyan lesz a baba. Végül is annyit azért megtudott, hogy a kistestvére majd csak az esküvő után fog megszületni, úgyhogy azt szorgalmazta ezután, hogy mielőbb tartsuk meg a lagzit. 

A majdnem félórás beszélgetés után végül felkeltünk, majd miután visszacsomagoltam a hátsó ülést a helyére, elmentünk az Auchanba reggelizni. Dóri viszont az evés helyett inkább a vezetést választotta:

Az összes aprómat kikunyizta a kocsiból

Arra gondoltam, hogy mielőtt hazafelé vesszük az irányt, még elmegyünk valamerre várost nézni, de mire kitaláltam, hogy mi legyen az úti cél, eleredt az eső. Olyannyira szakadt, hogy még esernyő alatt is eláztunk volna, úgyhogy eldöntöttünk, hogy hazamegyünk Pilisvörösvárra.

Emlékeztem rá, hogy Szolnok felé tartva láttam valahol egy táblát, amely valamelyik fürdő felé mutatott irányt, így amikor elhagytuk Szolnokot eszembe jutott, hogy elmehetnénk egyet fürdeni, hiszen annyi időnk volt még, mint a tenger, és jobb elfoglaltság lenne pancsolni, mint otthon a monitort bámulni - mondjuk. Szerencsére Dórinak is kedve volt egy újabb élményfürdőzéshez, úgyhogy amikor Cegléd mellett elhaladva megláttuk a táblát, vettem egy éles jobbkanyart, s megkerestük a fürdőt.

A ceglédi gyógyfürdő igencsak szuper helynek bizonyult. A felnőttjegy 2400 forint volt, Dórinak pedig nem kellett fizetni semmit, úgyhogy ennyiből megúsztuk az egészet.

A fürdőzés öröme

A jegyünk a fedett részre szólt, így nem is mentünk ki megnézni a kinti csúszdás részt, de mivel esett az eső és Dórinak a benti rész is elegendő volt, ezért nem bántam. 

A medencék itt is mélyebbek voltak Dóri magasságánál, ezért a kicsikém vagy a medence szélén lévő leülős részen sétálgathatott, vagy az ölemben ülve mentünk jobbra-balra, de volt olyan is, hogy csak a medencébe vezető lépcsőn heverészett. 

Órákig áztattuk magunkat, mire rájöttünk, hogy van egy combközépig érő gyerekmedence is, ahol megannyi kisgyerek lubickolt. Az utolsó egy-másfél óránkat ebben töltöttük el.

Dél volt, mire meguntuk annyira, hogy elinduljunk haza. Előtte még betértünk egy vendéglőbe fagyizni:

Annyi energia volt benne, hogy folyton mászkálgatott

A hazafelé vezető út ugyancsak hosszadalmasra sikerült, mert 50-60-nál gyorsabban nem akartam menni. Dóri szinte végigaludta az egészet, s csak akkor ébredt fel, amikor elértük Pilisvörösvár határát. 

Mivel volt még másfél óránk az időnkből, ezért betértünk hozzám, hogy együnk pár falatot, majd lefürdettem Dórit, hogy ne izzadtan vigyem haza.

Sajnos ez az időnk is elfogyott, így el kellett indulnunk.

Dóri a veszekedésünk ellenére is nagyon jól érezte magát, és elmondta, hogy nagyon várja a nemsokára esedékes nyaralásunkat. Erre augusztus elsején kerítünk sort, amikor is bejárjuk majd az egész Dunántúlt: Győr, Kőszeg, Rohonci-tó, Velemér, Szajki-tavak... Lesz program a hét napra :)

Addig már csak pár napot kell aludni!