2018. augusztus 8., szerda

Az első nyaralás, 2018.

Hónapokon át vártam az első közös nyaralásunkat, amely amilyen lassan jött el, olyan gyorsan is szállt tova. Egyelőre csak egy hetet kaptunk, viszont a meglátásom szerint nagyszerűen  éreztük magunkat.

Úgy volt, hogy Enikő is velünk lesz a végéig, de sajnos családi okok miatt haza kellett mennie a harmadik napon. Így tehát Dóri és én kettesben barangoltuk be a Dunántúlt...

Mivel rengeteg dolog történt az egy hét alatt, ezért nem is tudok róla részletekbe menően beszámolót tartani, mert annyira összefolyik minden. Viszont hál' égnek rengeteg képet készítettem mindenről, így azokon keresztül tudok egy viszonylag rövid beszámolót tartani.

Első nap

A Pilisvörösvár - Velemér utat már többször megjártam, ezért kissé unalmassá vált számomra ismét ugyanazon az útvonalon menni. Mivel egy közel húsz éve nem látott gyerekkori barátomat is szerettem volna meglátogatni Kőszegen, ezért nem Veszprém felé, hanem Győr irányába indultunk el a 10-es főúton. Ez egy érdekes útvonal, mert nagyrészt forgalomtól mentes és alig érint településeket, s mivel Nyergesújfalutól keletebbre még nem jártam, ezért mindenképp újdonságnak számított. 


Az első nap útvonala

Közben Győrt is érintettük, ahol 14 évesen jártam legutóbb. Kézenfekvő volt, hogy álljunk meg pár órára és nézzünk körbe.

Az első győri élmény a főtér medencéi és vízköpői voltak




Ezután bementünk a sétálóutcába fagyizni és pizzázni:




Ebéd után félórát még sétáltunk a belvárosban:





Kézen fogva bandukolva

Jó lett volna eltölteni még pár órát Győrben, de mivel a parkolóóra által meghatározott időnk kezdett lejárni, ezért célszerű volt tovább indulni. 

A Győr utáni útvonal kicsit bonyolultabban sikerült, ugyanis a régi és az új 85-ös főút nyomvonalát úgy összetekerték, hogy néha nem is tudtuk merre kell haladnunk. Többször is letértünk az útról, mert a navigációmban még nem szerepelt az új út (ami fizetős, így kézenfekvő volt, hogy kerüljük el), ezért párszor tekeregtünk a környező falvak mellékutcáin is. 

Kapuváron haladva előttünk araszolt egy rendőrautó, aminek sofőrje integetett egy szemben haladó mentőautónak, majd megállt. Azt hittem, hogy a mentő miatt állt meg, mert meg akar fordulni utána, de tévedtem, mert egy zebra előtt állt meg, mert át akart engedni egy gyalogost. Mivel a gyalogost nem láttam, ezért a szélső sávban elhaladtam a rendőrautó mellett, ami viszont szabálytalan, ugyanis ha egy jármű megáll a zebránál, akkor nekem is meg kell állnom. Mivel ezt elmulasztottam, ezért a rendőr utánunk jött és levillogott az útról.

Sajnos Dóri ekkor épp aludt, pedig roppant élvezte volna a rendőri akciót. Mivel sokszor meséltem neki a rendőrökről és sok-sok rendőrségi videót néztünk már otthon is, ezért folyton róluk kérdezősködik szinte mindig, viszont most pont aludt, holott tökéletes alkalom nyílt rá, hogy az intézkedést első kézből tapasztalja meg.

Tudtam, hogy hibáztam, így bírsággal is számolnom kellett.

A rendőr kiszállt a járművéből, majd odajött hozzám, hogy kérdőre vonjon. Elismertem a hibámat, a rendőr meg nem tudta mitévő legyen: büntessen vagy elengedjen figyelmeztetéssel. Közben ébresztgettem a lányomat, hogy keljen fel és nézze meg hogyan büntetik meg Apát, aki szerencsére magához tért a mély álomból, s félve figyelte a rendőrt.

Közben persze elmondtam a rendőrnek, hogy a lányom imádja a zsarukat és szeretném, ha végignézné az intézkedést, mire a rendőr szíve meglágyult erre, s figyelmeztetéssel utunkra bocsátott. Szerencsénk volt...

Mivel ezután Dóri folyton felhozta az esetet, ezért pár nappal később elmondtam, hogy csupán neki köszönhető, hogy akkor nem kaptunk büntetést. Dóri megkérdezte, hogy miért, én pedig Jézussal példálóztam, aki a szeretetre alapozta az egész életét, és hát amikor a rendőr meglátta, hogy ő milyen szép, egész egyszerűen meglágyult a szíve és megbocsátotta a hibámat. Vagyis a szeretet győzött a harag felett, és ezzel mindenki jól járt: a rendőr jót tett, én pedig megtanultam jobban odafigyelni.

Dóri erre rém büszke volt, hogy ő mentette meg az apját :)

Végül elhagytuk Kapuvár térségét, majd Fertőszentmiklósnál letértünk délnek, Kőszeg felé. Út közben érintettük Röjtökmuzsajt, ahol gyerekkorom egyik legjobb gyerektáborozását töltöttem. Itt megálltunk egy szép templom előtt, ami sajnos zárva volt, viszont a hűs árnyékot adó szilvafék alatt ettünk pár szem szilvát.


Pár kilométerrel odébb, Völcsej után megpillantottunk egy kis tavat közvetlen a főút mellett, ahol meg is álltunk lubickolni. Kellett a hűs víz abban a rekkenő hőségben. Mivel viszont egy tábla szerint abban tilos a fürdés, ezért Enikő aggódva nézte, hogy Dórival megmártózunk benne. Azt hiszem kicsit haragudott is rám, amiért ilyen "veszélybe" sodrom a gyereket (mert mi van akkor, ha megbüntetnek minket?). 


Fürdés a tóban





A völcseji horgásztó

Persze valahol igaza van, de úgy véltem, hogy egy ötperces fürdő alatt kevés rá az esély, hogy épp akkor arra járjon valamilyen illetékes hatóság és megbüntessen minket. 

A víz amúgy elég meleg volt, így nem volt valami nagy hűsítő hatása, viszont arra jó volt, hogy a büdös izzadságot lemossa rólunk.

A völcseji horgásztó teljes hosszában

Völcsej után már nem kellett sok, hogy Kőszegre érjünk. Eleinte úgy terveztem, hogy még várost nézünk, mielőtt megérkezünk a barátomhoz, viszont a fáradtság miatt végül egyenesen célba vettük a megadott címet. Ide egy kanyargós és rossz minőségű szerpentinen át vezetett az út, hogy végül egy Kőszeg-széli nyaralóövezetben lyukadjunk ki. A hely viszont jó volt, még annak ellenére is, hogy a telek és a ház hatunknak már szűkösnek bizonyult (a vendéglátóink hárman voltak).

Bográcsozás közben

Dóri élvezte a szaladgálást és az új környezetet

A hátsó udvaron játszott a kutyával, közben a szivacsot huzigálta maga után

Játék a kutyával

Játék Apával

Dóri annyira szeleburdi volt, hogy egy idő után muszáj volt őt rendre utasítani. Például nem értette meg, hogy a sóderhalmon ne ugrabugráljon, s amikor többször is rászóltam, ő sértődöttségében bevágta a durcit. Olyannyira, hogy végül mindenkit elküldött a fenébe, majd bömbölve ordította rám, hogy "hülye seggfej". Miután elmondtam neki, hogy haragszom rá és szégyellem, hogy ilyen rossz kislány, ő rövidesen kérte, hogy béküljünk ki. Amit természetesen megtettem, ő pedig ezután szófogadó kislánnyá változott. Vacsora után be is vágta a szunyát.

A fáradtság okozta stressz után együtt feküdtünk le pihenni

Jót tett neki az alvás



Második nap

A második napon korán keltünk, mert a vendéglátónk nekiállt betonozni. És bár a hármónknak szűk ágy miatt kényelmetlenül aludtam, azért beálltam neki segíteni. Dóri szintúgy: segített vizet ereszteni a lavórba.


Aztán lassan indulnunk kellett. Jó volt látni a messzire sodródott gyerekkori barátomat, de kényelmetlen volt vendégségben "azt csinálni, amit akarunk". Mivel közel voltunk az osztrák határhoz, ezért kézenfekvőnek bizonyult, hogy ellátogassunk az alig pár kilométerre fekvő Rohoncra, ahol lubickolhatunk egyet a helyi tóban.

A második nap útvonala

A rohonci tóra belépő árán lehet bejutni, kb. háromezer forintért. Nem emlékszem a pontos árra, mert Enikő fizette, viszont nem volt drága egy - akár - egész napos ott tartózkodáshoz.

Dórival nem is vártunk sokáig, hogy végre belegázolhassunk a vízbe.




Ahol Dóri nem mert lecsúszni

Aztán fél óra múltán hatalmas eső szakadt a tájra, ezért kénytelenek voltunk fedezékbe vonulni.


Az esős tó látványa

Várakozás az eső végére

Már-már távozni akartunk, mire a felhők eltűntek és ismét kisütött a Nap. Eddigre viszont már felöltöztünk, úgyhogy nem tudtuk eldönteni, hogy menjünk-e vagy maradjunk. Amíg eldöntöttük, körbenéztünk a területen.

A helyi kötélpályás játékon

Mászókán

A Rohonci-tó látványa

A tó végi büfé, osztrák árakhoz igazítva (egy kávé 750 Ft)

A tó mögötti erdei úton
(a végére nem mentünk el, de elvileg van ott egy kemping)

Mire visszatértünk a tóhoz olyan meleg lett, hogy végül a maradás mellett döntöttünk. Egy gyors vetkőzés után ismét a vízben tértünk magunkhoz.





Dórinak nagyon tetszett a hely, viszont lassacskán indulnunk kellett, mert délután 3 óra körül ígértük az érkezésünket Édesapámhoz Velemérre. Ide pedig egy 100 kilométer hosszú út vezetett még. 

Velem után Bozsokon megálltunk egy fagyira

Az út felét az osztrák oldalon tettük meg, és bár nem először jártam itt, de most is ledöbbentett a magyar és az osztrák utak közötti különbség. Míg odaát egyetlen úthibát sem láttam (és ne feledjük el, hogy ez a hely az osztrák fővárostól elég messze, a határ közelében található, vagyis a szemszögükből nézve Isten háta mögött), addig nálunk olyan volt minden, mintha a világ végén járnánk, valami elbaszott albán vidéken. Holott ugye Európa közepén vagyunk, egy fejlett országban, ahol annyi a tőke, hogy modernebbnél modernebb stadionokra is költeni tudunk - csak épp utakra nem. Botrányos, hogy miképp néznek ki a magyar falvak szerte az országban, hogy milyenek az utak, a járdák, az árkok (mert valamiért sehol nincs csatorna), a házak és a közterületek. 

Tehát elindultunk Velemér felé. Amit elfelejtettem megemlíteni, hogy Kőszegről elindulván mondtam Dórinak, hogy átmegyünk Ausztriába, ami egy másik ország, más emberekkel és nyelvvel, ő pedig szóba hozta a katonákat, amikről még az Országháznál meséltem neki nemrég. Ő picit félni kezdett, hogy a katonák bántani fognak minket, de megnyugtattam, hogy a katonák csak a rossz embereket keresik (most épp a "migránsokat"), ami úgy is lett: amikor az osztrák katonák meglátták a szakadt Trabit közeledni, már messziről látták, hogy nem embercsempészekkel van dolguk, így intettek, hogy haladhatunk tovább. Dórinak ez felemelő érzés volt...

Ismét a magyar oldalon járva az Őrség egészen más látványt nyújtott, mint az eddigiek. Hamisítatlan dimbes-dombos őrségi táj, szívet melengető nyugalom mindenhol. Ezt a környéket szeretem, és amikor máskor elhagyom a balatoni régiót, a Zalai dombságon áthaladva leírhatatlan érzés kerít hatalmába. Zala és Vas megye tájai merőben mások, mint a Vértes vagy a Balaton, és azt hiszem ezt a viszonylagos elhagyatottságának köszönheti.

Dóri sajnos mindebből csupán annyit érzékel, hogy rettentően sokat utazunk, holott ez még nem is egy európai kiruccanás, hanem csak egy egy háromszáz kilométeres túra. 

Amikor megérkeztünk a veleméri Cserépmadár Szállásra, csaptunk egy rögtönzött ebédet...

Dóri kipakolja az evőeszközöket

...majd megnéztük az őrségi ősrégi veleméri templomot.


Dórinak elmondtam, hogy ez Magyarország egyik legrégebbi temploma, amit olyan régen építettek, hogy csak na (stb.), Dóri pedig egyből rávágta, hogy szeretné felújítani. Sajnos zárva volt, viszont utána bementünk az erdőbe farkasokat keresni.


Egy makkot mutatva

Közben arról tartottam tájékoztatást, hogy miképp szaporodnak, terjeszkednek az erdők, s mi a fák és az erdők jelentősége. Dórit nagyon izgatta a kérdés, hogy hol vannak a farkasok, így megígértem neki, hogy másnap este kijövünk az erdőbe vadlesre.



A tájékoztató térképen elmagyaráztam neki, hogy mivel mit jelölnek, hogy mik az utak, mik az erdők és a tavak, meg ilyesmi.


Mivel Velemér egy igencsak lakatlan, elnéptelenedett település, ezért megengedhettem Dórinak, hogy vezetheti a Trabit. És bár kicsit segítenem kellett benne, de voltaképp Dóri egymaga kormányozta vissza a kocsit a szállásra.

Enikő közben szörnyülködött, hogy mikor megyünk neki valaminek

Dórikám nagyon ügyes volt, és persze rájött közben, hogy a vezetés nem is olyan egyszerű feladat, mint ahogyan hitte.

Ezután letéve a kocsit a szálláson, még elmentünk sétálni a környéken.

Egy cicával barátkozva

Bohóckodva az úton

Aztán eljött az este, Dóri pedig álomba szenderült...





Harmadik nap

Amikor eljött a harmadik nap, kicsit elszontyolodtam, mert tudtam, hogy Enikőnek haza kell mennie. Bár igazság szerint talán szerencsésebb volt így, mert a Dórira való figyelem annyira lekötött, hogy vele már kevésbé tudtam kettesben lenni. Szinte alig válthattunk pár meghitt szót, hiszen egy majdnem négyéves kisgyermek állandó törődést és odafigyelést igényel. Amikor kikísértük őt az Őriszentpéteri vasútállomásra, mindkettőnk torka összeszorult a bánattól: Dóri még sokáig kérdezgette tőlem, hogy mikor jön vissza és, hogy velünk vacsorázik-e.

Dóri feszült izgalommal lesi a távolból közeledő vonatot

Integetés az indulás pillanatában

Amikor magunkra maradtunk, ki kellett találnom az aznapi programot. Elsőként elmentünk Bajánsenyére fagyizni. Itt Dóri benyomta a maradék sörömet is.

(alkoholmentes és hideg)

Ezután felmászott a kocsira fényképezni.


Itt bevártuk Édesapámat, akivel elmentünk a saját kocsiján bevásárolni az aznapi ebédet. Dórinak nagyon bejött a nagypapi, így rajta lógott mindvégig. Amikor a vásárlással megvoltunk, kiszálltunk a kocsinknál, majd elmentünk a bajánsenyei tóra fürdeni. Ez tulajdonképpen egy nemhasználatos strand a bajánsenyei panzió mellett, közvetlen a víztározó közelében. Sajnos erről nem készítettem képet, de Dórinak annyira bejött a hely, hogy komoly küzdelem kellett hozzá, hogy betegyem őt a kocsiba.


A víztározó, ami alatt (a hátunk mögött) volt a fürdő tó

Út közben megálltunk libákat kergetni...





...majd megmutattam neki egy traktor belsejét.


Mindent elmagyaráztam neki a traktorok működéséről

Amikor végül visszaértünk a szállásra, ő farkas éhesen betolta magába az ebédet:


A nap fénypontja este következett, amikor is elmentünk az erdőbe farkasokat keresni. Igen, farkasokat, ugyanis lassan egy éve már, hogy Dóri olyannyira megrémült az erdőben bujkáló farkasoktól, hogy félbe kellett szakítanunk az erdei túránkat, viszont az irántuk való érdeklődése azóta is fennáll. Azóta folyton a farkasok felől érdeklődik, így jó mókának tűnt, hogy este menjünk el farkaslesre, amit ő is teljes vállszélességgel támogatott.

Szóval elmentünk az erdőbe sötétedés előtt, és egész addig ott maradtunk, amíg korom sötét nem lett. Hogy őszinte legyek, annyira síri csend volt, hogy még a visszafojtott lélegzetünk is hangosnak tűnt, ettől pedig kissé beparáztam, nem úgy mint Dóri, aki még azt is meg merészelte kérdezni, hogy nem aludnánk-e bent az erdőben. 


Néha megreccsent itt-ott egy-egy faág, mi pedig ijedten fordultunk a hang irányába, hátha megpillantunk két csillogó szempárt a korom sötétben. 

Dóri eleinte mellettem állt, majd ahogy beszűkült a látómező, felvettem őt a nyakamba. Egyszer megtréfáltam őt, amikor mondtam neki, hogy várjon meg itt, én meg visszamegyek a kocsihoz innivalóért.

- Apa neee, Apa neeee...! - suttogta nekem, de megmoccanni nem mert, nehogy meghallják őt a leselkedő farkasok.

A síri csendben és sötétben való várakozás

Az esti túránk legvégén elmagyaráztam neki, hogy a farkasok félnek az embertől, és valószínűleg már megérezték a szagunkat, ha van egyáltalán farkas a környéken, így nem is jönnek ide. Dóri ettől lelombozódott, mert arra számított, hogy lesz némi izgalomban részünk. Én viszont kicsit beparáztam, mert eszembe jutott, hogy akár kóbor kutyafalkával is összetalálkozhatunk, vagy egy vaddisznócsaláddal, akik nagy valószínűséggel ízekre szedtek volna minket még a nálam tartott vadásztőr és gázpisztoly ellenére is. 

Így tehát visszasomfordáltunk a kocsihoz, majd beültünk beszélgetni. Dórit élénken érdekelte az erdei élet, ezért nagyjából húsz percen át meséltem neki a vadon világáról. 

Ezután levezetőként beültettem őt az ölembe, majd tettünk pár kört a Velemér környéki erdei utakon, hogy Dóri élvezhesse az esti - vadonbéli - vezetés nehézségeit is. 

Amikor visszaértünk a szállásra, még sétáltunk egyet az elhagyatott Fő utcán, s néztük a csillagokat. Elmondtam neki, hogy millió számra léteznek csillagok, amelyik mindegyike egy-egy Nap, csak nagyon messze vannak és ezért látszódnak kicsinek. Amikor kiértünk a köztéri világítás alól, akkor láthatóvá is vált a teljes csillagos égbolt. 

Végül alig tudtam őt ágyba tenni, s volt vagy éjjeli fél 1, mire sikerült őt elaltatnom. Azt hiszem egy nagyon szép és tartalmas napot tudhatunk a hátunk mögött.



Negyedik nap

A következő napon a közvetlen környéket jártuk be. Megnéztük a szomszéd kecskéit...




...majd megnéztük a nemesnépi haranglábat, amely épp akkor harangozott, amikor megálltunk mellette.

A nemesnépi harangláb

Velemérhez hasonlóan Nemesnép is egy messzemenőkig elnéptelenedett falu. A Wikipédia szerint 121 lakója van, de kábé 4 portán tapasztaltam némi életet. Viszont láttam 3 Trabit, amik szemmel láthatóan használat alatt álltak. 

Nemesnép központja

Annyira nyomasztó volt a kihaltság, hogy azon filóztam vajon mit csinálnék, ha itt kellene élnem. Aztán rájöttem, hogy nem élnék itt semmi pénzért, és nem azért, mert nem tetszik a hely, hanem azért, mert beleőrülnék a magányba és az unalomba. 

Ezután a márokföldi kalandparkot néztük meg, ahol viszont az életkora miatt nem engedték meg Dórinak, hogy másszon, pedig megesküdnék rá, hogy nagyrészt fel tudott volna mászni az akadálypályákra. Dóri ezen kiakadt, majd hangosan ordította a tulajdonos képébe, hogy márpedig ő nem kicsi. 

Márokföld után meglestük a szentgyörgyvölgyi református templomot. Szentgyörgyvölgyön már mozgalmasabb az élet: van egy idősek otthona és egy iskolája, valamint két temploma, amelyek közül mondjuk az egyik már bezárt, viszont az útszéli boltban (és kocsmában) mindig találni valakit, és errefelé még a Nap is szebben süt.

Dóri először hintázott a templom melletti játszótéren...

...majd mászókázott kicsit

A templom az egyszerű belső festése ellenére is gyönyörű: teljesen kék az egész, ami miatt el is neveztem Kék Templomnak. 







A templom belseje olyannyira ütött-kopott, hogy az embernek olyan érzése van, mintha visszarepült volna a múltba, vagy mintha legalább 300 éve nem újították volna fel. De azt hiszem ez nem baj, mert ez a templom varázsa, a régies hangulat.

Ezután a vendégkönyvben otthagytuk a kézjegyünket:



A nap hátralévő részében kihagyhatatlan alkalom nyílt egy kis korongozásra, ugyanis a környék anno ebből élt, hogy fazekas edényeket készített. Mivel számtalan helyen lehet ezzel kísérletezni, hát becsöngettünk egy helyre. Dóri itt maga készíthette el a saját kis tálkáját.

A régi műhelyben

Kati néni segített Dórinak

Dórit ámulattal töltötte el, hogy a "gyurmából" miket lehet csinálni

Egész jól ment a feladat, mert pontosan azt csinálta, amit mondtak neki


A fakésnél és a festésnél már elkelt a segítség



A végeredmény...

...amiből Kati néni csinált egy szív alakú tálat

Sajnos azért nem tudtuk elhozni a Dóri által készített tálat, mert az agyagnak még négy nap száradás kell, majd egy nap kemencében való égetés, amit már nem várhattunk meg, hiszen másnap indulnunk kellett haza. Viszont ígéretet kaptunk rá, hogy később apukám révén megkapjuk. Remélem Dóri emlékezni fog rá és örülni fog neki, ha végre kézhez kapja. 

Aznap Dóri még felpróbálta az Édesapám feleségétől kapott gyönyörű ruhát... 



...majd Édesapám meghívásában elmentünk ebédelni a Nemesnép utáni Abbázia Country Club-ba, ahol meglepően nagy volt a forgalom. Itt Dóri szaladgálhatott a hatalmas térben, ahol egy kisebb játszótér és egy lovarda is volt.


A főépület belseje


A lovardánál




Az udvaron

Miután visszaértünk a szállásra, letettem Dórit aludni, aki olyannyira sokat aludt, hogy este lett, mire felébredt. Ekkor egyből menni akart valamerre, amihez viszont nekem most nem volt kedvem, úgyhogy bekapcsoltuk a tévét. 

Épp egy Bud Spencer / Terence Hill film ment benne (Kincs, ami nincs), amit Dóri végigröhögött. Elmondása szerint már látta, és nagyon bejöttek neki a pofonok.

Úgy látszik, hogy ez generációkon át bejön a gyerekeknek

Ezután végre véget ért a nap, s Dóri ismét álomba szenderült.



Dóri egyébként annyit forgolódik álmában, hogy mindig letúr az ágyról, vagy pedig rám dobja a karját vagy a lábát. És sokszor fel is kel, hogy körbenézzen, majd visszafekszik, amikor elmondom neki, hogy hol is vagyunk. 



Ötödik nap

Mivel a helyi lehetőségeket nagyjából kimerítettük, ezért úgy döntöttem, hogy másnap délelőtt elindulunk a Balaton felé, hogy Dóri még csobbanhasson egyet a magyar tengerben is, mielőtt hazaviszem.  

Az út a Zalai-dombságon át vezetett, amely rettentő vadregényes számomra az elhagyatott útjai és falvai miatt. 

Az eddig megtett út:



Nemesnép és Csesztreg között még megálltunk egy fotóra a nagy semmi közepén:

Sajnos a normál objektívem tönkrement, így a táj nagy része lemaradt 
a képről a zoom-objektív miatt

Azért Dórit itt is hagytam bandukolni egy kicsit (fél óra alatt egyetlen autó jött erre):



Az utazás hosszúra nyúlt a rossz út és a nyakatekert úthálózat miatt (na meg a Trabi sem egy tigris), és Dóri gyakorlatilag Zánkáig végigaludta az egészet. Amikor megérkeztünk, meg is álltunk egy hűsítő italra. 

Vizet kapott, mert azt kért...

...de a söröm jobban ízlett neki

Végül megérkeztünk Balatonalakira, ahol egyből csobbantunk egyet a helyi kempingek egyikében. Délután kimentünk a boltba enni- és innivalóért, visszafelé pedig játszottunk egyet a játszótéren.



Amíg Dóri elvolt a hasonló korú kisgyerekekkel a mászókán, addig kigyomláltam az egyik kavicságyást. Nem tehetek róla, de ingerem van az ilyenre:

A tarack lassan benövi az egészet, és szemmel láthatóan nem foglalkozik vele senki

Dóri közben mászókázott a gyerekekkel

Amikor visszatértünk a kempingbe, Dórival vacsora előtt sakkoztunk egyet. Ki volt akadva, hogy nem érti a játékot, pedig többször elmagyaráztam neki. 


Az aznapi ebédünk gulyásleves volt sült krumplival és rántott hússal, aminek a maradékát ettük meg vacsorára. Dóri úgy falta magába, mint "kacsa a nokedlit". Ezután még fürödtünk egyet a Balatonban, majd lefekvés előtt késő estig tableteztünk és filmeztünk (megnéztük a Vuk-ot). 

Trabiban az élet



Hatodik nap

Az utolsó utazós napunkon fürdéssel kezdtünk, majd egy gyors reggeli után elindultunk haza. 


- Apa, nem kell a reggeli!

A kihagyhatatlan balatoni kép

Veszprémet és Várpalotát direkt kikerültem, mert utálom azt a szakaszt a 8-as főút gyorshajtós tempója miatt, viszont a Vértes dimbes-dombos útvonalán már könnyen hazataláltunk. Persze a Vértest is utálom a jellegtelen és unalmas táj miatt, és épp ezért a navigáció segítségével egy egészen új és elhagyatott úton közelítettük meg a Pilist.

Képeket nem készítettem, mert Dóri végigaludta az egész utat, így nem is álltam meg sehol. 

Amikor hazaértünk, egy gyors fürdést követően játszottunk még az udvaron, majd néztünk pár mesét a tableten. 



Hetedik nap

Az utolsó napunkat nálam töltöttük, és tulajdonképpen nem mentünk sehová a Postát és a bevásárlást kivéve. Dórival egész délelőtt legóztunk, majd délután hazavittem Anyához. 

Dóri többször elmondta, hogy szeretne még nálam aludni, de sajnos nem lehetett.

Ami idegesített viszont a nyaralás alatt, hogy Anya minden nap reggel, délután és este felhívott minket, hogy a gyerek felől érdeklődjön. Megértem, hogy aggódik a gyerekért, de akkor sem kellene minket minden nap háromszor hívnia. Szerencsére Veleméren nem volt térerő, így nem is tudott elérni, viszont küldtem neki SMS-t ha kint voltunk valamerre, hogy megnyugodjon nincs a gyermekének semmi baja.

Még valami: Dóri a kemping homokozójában belelépett egy apró tüskés gallyba (majd utána én is majdnem még egybe), ami mintegy másfél centiméternyit belement a talpába. Olyan mélyen, hogy alig bírtam kihúzni. A sebet gondosan kitisztítottam és fertőtlenítettem, Dóri pedig fogakat összeszorítva tűrte. 



Epilógus

Mit is mondhatnék el erről a hét napról...

Azt hiszem Dórinak nagyon tetszett, bár az is igaz, hogy a sok utazás igencsak leterhelte, meg persze az, hogy időnként nem csinálhatott azt, amit akart. Sokszor kellett rászólnom, hogy indulunk és pattanjon be a kocsiba, amit ő nem nagyon akart megtenni. Azt hiszem azért, mert sosem időztünk sehol hosszabb ideig. Talán hiba, de ha leragadtunk volna mondjuk a Kőszeg előtti tónál, akkor ki tudja mikor értünk volna a barátomhoz, és még sorolhatnám. Tényleg jó lett volna többet időzni egy-egy helyen, és talán Dórinak is több mindent kellett volna megengednem. Párszor összevesztünk, de végül mindig kibékültünk, ma pedig amikor elmentem hozzá az oviba, ő kérdezés nélkül kijelentette, hogy "- Apa, nagyon szeretlek...". Kicsit szomorkásan, mert megérzésem szerint valami nagyon bántotta.

Egyébként a mai nap Anya ingerült volt nagyon. Amint meglátott a gyerekkel az ovi folyosóján, egyből kérdőre vont, hogy mit keresek ott. Aztán szinte kikapta a gyereket a kezemből, nehogy már ölelgessük egymást, amikor ő a munkából jőve igyekszik hazafelé. Valahogy nem tudom megérteni az ingerültségét, a folytonos gyűlöletet, ami belőle árad. 

Például azt elfelejti, hogy a legutóbbi kapcsolattartáskor (amiről nem írtam) nem reggel, hanem este mentem a gyerekért, vagyis egy napunkat nem tartottuk meg (amire ő kijelentette, hogy nem fogjuk pótolni), valamint elfelejti azt is, hogy a nyaralásunk utolsó napján nem délután hatkor, hanem háromkor vittem haza Dórit. De ingerült, mert bemegyek beszélgetni az oviba a lányomhoz. 

Nem értem miért jó ez a gyűlölet, amikor szemmel láthatóan a lányunknak árt vele. Szerinte nem, viszont nem látja, nem veszi észre, hogy a gyerekünk mennyit aggódik emiatt.

Na mindegy. 

Dóri egyébként alig akart enni a hét nap alatt. Csomó mindent megvetetett velem, de alig evett pár falatot. 

Idén egy hetet kaptam a lányomból, ami bevezetésként tökéletes volt. Ebből már tudom, hogy jövőre hogyan készüljek fel a kétszer kéthetes nyaralásunkra.

Azt hiszem már most elkezdhetem tervezni...



A Trabival egyébként a kis ide-oda furikázásokkal együtt kábé 625 kilométert tettünk meg. A kicsi kocsi bírta, s gyakorlatilag körbeutaztuk vele az Észak-Dunántúlt.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése