Az első tüzijáték

Augusztus 20-án volt Dóri első tüzijátékos élménye. Többre számítottam, de ez sem volt utolsó dolog elsőnek :)

Azonban mielőtt elmesélném az esténket, tennék egy kis kitérőt 19-ére, amikor is találkoztam egy régi ismerősömmel a Morrisonsban. Ő hívott fel, hogy összefuthatnánk, mert valahogy rábukkant a blogomra és kíváncsi volt, hogy mi van velem / velünk. 

Szóval találkoztunk a Morrisonsban, ő pedig kiöntötte nekem a szívét-lelkét. A lényeg, hogy neki is van egy négyéves kislánya, akit az anyja nevel. Az apa több éves kudarc, keresgélés és várakozás után ismét megismerkedett élete szerelmével, akivel nagyjából két évig járt. Aztán a nő elhagyta, ő pedig ismét egyedül maradt.

A srác szerint a nő féltékeny volt a gyermekére, merthogy ő mindig róla mesélt még akkor is, ha nem volt vele együtt, másrészt pedig ha együtt voltak hármasban, akkor sem volt közös élményük, hiszen a csöpp gyermek rengeteg figyelmet követelt. A kislány ezzel szemben rettentően megszerette az apukája új párját, akit mindig felemlegetett, ha a nő nem volt ott a kapcsolattartás idején. 

Most, hogy a srác szakított a párjával, nem tudja elmondani a kislányának, hogy hol van, mert a gyermek annyira kötődik hozzá, hogy belefásulna a szíve, ha megtudná az igazat.

Itt belegondoltam az én helyzetembe is: nekem is van egy barátnőm, akit Dóri nagyon szeret. Folyton felemlegeti, folyton érdeklődik iránta, és nap mint nap elmondja, hogy tőle szeretne kistesót (vagyis ideje volna mielőbb elvennem feleségül, hogy jöhessen a baba). 

Vajon mi lenne, ha a párom elhagyna és ismét egyedül maradnék? De még lényegretörőbben: hányszor lehet újrakezdeni egy válás után, s hányszor kötődhet egy gyermek az apja "új" párja iránt? Hányszor lehet úgy bemutatni az új páromat, hogy ő a nagy Ő?

Magam örültem, hogy bemutathattam Enikőt Dórinak, valamint, hogy vele is megismertethettem Dórit. Abban viszont biztos vagyok, ha netán valami miatt szétmennénk, akkor a legközelebbi "nagy Ő-vel" nem kezdeném el újra ugyanazt, mint a jelenlegivel. Nem szeretném összezavarni a gyereket azzal, hogy ismét bemutatok neki valakit, aki állítólag olyan fontos Apának és akit el szeretne venni feleségül. Dóri ugyanis elég nehezen szokta meg Enikőt és csak lassan alakult ki az iránta való kötődése, viszont jelenleg olyannyira beleivódott, hogy mi egy párt alkotunk, hogyha azt kellene mondanom, hogy ő nincs többé, hatalmas sírás törne fel belőle.

Tehát tudtam mit érez a srác, mert már magam is elgondolkodtam ezen...

Vajon van e többször újrakezdés? Egyáltalán lehet-e többször is mondani, hogy eljött a nagy Ő?

De visszatérve a tüzijátékra:

Dórival már fél 8-ra odaértünk a Margit híd lábához, így másfél órát várnunk kellett a 9 órás kezdésig. Addig fel-le járkáltunk a rakparton, Dóri pedig élvezte a sosem látott, s még szokatlan tömeget.

A mentőautó nagyon érdekelte

Elmentünk párszáz méternyit, majd visszafordultunk a híd felé

Amikor visszaértünk a Margithíd lábához, felültünk a kőkorlát szélére. Dóri nagyon élvezte, hogy olyan helyen lehet és olyanban lehet része, mint még sosem.

A percek nagyon lassan teltek, a Kicsikém pedig egyre türelmetlenebbé vált. A tömeg is gyűlt, és mivel volt még 45 percünk a kezdésig, elindultunk új helyet keresni, hogy azzal is múlassuk az időt. Végül a rakpart lehajtójánál lévő elektromos elosztó tetejére ültünk fel.

A kezdés előtti közös kép :)

Majd a lövöldözés közben

A tüzijáték közben Dóri időnként hangosan felkiáltott: "Bumm-bumm...", "Bumm-bumm...".

A körülöttünk állók pedik csak röhögtek, mert annyira cukinak találták az eleven kislányt.

Aztán a tüzijáték vége előtt 10 perccel elindultunk vissza a kocsihoz, amit a Komjádi Uszodánál hagytam. Dóri már fáradt volt, én meg jobbnak láttam előbb elindulni, hogy ne a tömeggel kelljen sodródnunk.

A parkoló felé sétálva

Anya természetesen ismét hívott minket telefonon, és ahogy a kiruccanásunk elején, most is megkérdezte Dóritól, hogy haza akar-e menni aludni. Dóri persze azt felelte, hogy nem. 

Így tehát ezen az estén nálam aludt.

Másnap reggel ketten együtt bementünk Pestre, hogy egy új állásinterjún jelenjek meg. Amíg én odabent adtam a szépet és a jót, addig Dórit lekötötték a leendő kollégák. Az állást sikerült megszereznem, ami viszont tulságosan is szép, hogy igaz legyen, úgyhogy nem mondtam még igent. 

E bejegyzést pedig azért kell most befejeznem, mert indulnom kell Abonyra, hogy holnap reggel megjelenhessek időben a másik állásinterjún. Nincs közel hozzám ez a munkahely, de mivel adnak szállást, így hétvégére mindig hazatérhetek - ha elvállalom.

A régebbi olvasóknak bizonyára feltűnt, hogy havonta-kéthavonta váltok munkahelyet. Nos, jelenleg másfél-két éve küzdök egy belső válsággal, amiről ezidáig nem írtam (és nem is fogok), és ami jelenleg olyannyira kihat a mindennapjaimra, hogy képtelen vagyok felülkerekedni rajta és megállni a helyem. Talán egyszer majd erről is ejtek pár mondatot, bár azt hiszem felesleges volna.

Dórinak viszont ez volt az első élménye a tüzijátékról, ami remélem maradandó emléket hagyott benne.