Angyal

Két héttel Karácsony előtt tartottuk meg az idei utolsó kapcsolattartásunkat. Ezután már jönnek az Ünnepek, amelyek viszont jellegükből adódóan nem tartoznak bele a szokványos kapcsolattartás kategóriájába.

Eredetileg pétek estétől vasárnap estig lehetne velem a gyerek, de mivel pénteken sürgős elintéznivalóm akadt és csupán szombat reggel értem haza, valamint szombat este is el kellett utaznom, ezért egyetlen napra korlátozódott a találkozónk. Ennek viszont megadtuk a módját...

Dórival tél lévén - szokásunkhoz híven - vettünk egy forró fürdőt a szentendrei Vizes 8-asban. A gyerek szereti és nekem sincs kifogásom ellene, ha egy kicsit áztatjuk magunkat a meleg vízben. Most nem csináltam képeket, de azért volt pár újdonság, amiről beszámolhatok.

Az egyik, hogy egyedül voltunk az egész kismedencés részlegben. Egy árva lélek sem volt jelen rajtunk kívül, ezért nyugodtan ugrálhattunk, fröcskölhettünk egymást, s nem zavartunk senkit. A másik, hogy vittem egy úszószemüveget, amely által Dóri bepillantást nyerhetett a víz alatti világ rejtelmeibe. Miután kipróbálta, azután egyfolytában merülni akart. Ez azért is jó, mert így megtanulta hogyan tartsa vissza a levegőt, valamint próbára tehette ezirányú képességeit. A víz alatti világ teljesen lenyűgözte, s ki sem akart jönni a víz alól. 

Nagyjából 3 órát voltunk az uszodában, majd áthajtottunk a Trabival a budakalászi Auchanba ebédelni. Dóri husit akart tésztával, de a kifőzdénél akkora sor állt, amit képtelenség lett volna egy órán belül végigállni. Nem is értem, hogy mások miért tették, talán ingyenebédet osztogattak, nem tudom. Épp ezért beálltunk inkább a kínai konyha elé, ahol a gyerek bepillantást nyerhetett a kínai gasztronómia sajátosságaiba.

A menü

(megjegyzendő, hogy rém büszke a tőlem kapott karórájára)

A tésztás-húsos cucc nagyon bejött neki, s nem is tudott róla leállni, míg be nem falta a nagyját.

Persze amilyen bugris, nem tudta megvárni, míg magam is befejezem az ebédet. Látott pár gyereket lufival a kezükben sétálni, amiből ő is akart egyet. Így tehát felpattan a helyéről és szó nélkül elszaladt a tömegbe, maga mögé kiabálva később, hogy elmegy megkeresni hol vannak a lufik.

Na igen, eljött az első alkalom, hogy elkezdjem rágni a körmöm, hogy hová tűnt a gyerek. Mivel az összes cuccunk ki volt pakolva az asztalra, ezért nem szaladhattam utána, de nem is sejtettem, hogy felszívódik nyom nélkül, gyakorlatilag pillanatok alatt. Hiába álltam ki a központi folyosóra, hogy kövessem őt a tekintetemmel, mert akkora volt a tömeg, hogy szem elől tévesztettem. 

Na most mi legyen? - tettem fel magamban a kérdést.

Bár izgultam, hogy ne essen baja, azért arról meg voltam győződve, hogy visszatalál hozzám és nem fogja őt elrabolni senki. Mióta már elhozhatom magamahoz több napra, azóta állandóan a jó és a rossz közötti különbségről tanítom, emellett beléneveltem, hogy óvakodjon az idegenektől és senkihez se menjen oda, bármivel is csábítják (nem részletezem). Szerencsére Dóri nagyon fogékény mindenre és szóról szóra azt mondja fel, amelyik leckét már átvettük. Biztos voltam benne, hogy visszatér, csak türelem kérdése az egész.

Miközben fél szemmel a ruháját kerestem a tömegben, összepakoltam a cuccainkat és félreálltam az egyik bolt elé. Nem indultam el keresni, mert azzal csak elkavarodtunk volna egymástól, így tehát félig-meddig körmt rágva vártam.

Alig telt el 5 perc, Dóri lufival a kezében tért vissza pont arra a helyre, ahol elhagyott. Persze nem talált már ott, mert közben odébb mentem pár méternyit. Dóri hűlt helyét találta a cuccainknak. Nem mentem oda hozzá, hanem megvártam, hogy kicsit észbe kapjon mit csinált. 

Eleinte állt az asztalunknál és forgatta a fejét, kémlelte az embereket, hátha felismer valamelyikük közül, majd amikor nem látott, elindult járni egy kört. 

- Apa, apaaa... - szólongatott.

Fel akartam venni kamerával, hogy bemutassam milyen egy gyermek, amikor elvesztették őt az áruházban, de sajnos későn kapcsoltam, mert addigra megtalált. Az aggódó arckifejezése egyszeriben kisimúlt, majd a magasba tartva, büszkén mutogatta nekem a frissen szerzett lufiját. 

- Kicsim, hát merre kóricáltál? - kérdeztem tőle.

- Apa, szereztem egy lufit! - mosolygott Dóri.

- Az oké, hogy szereztél egy luft, de miért hagytál itt? Én meg aggdódtam, hogy hová tűntél.

- Nem tűntem el, csak megkerestem hol a lufi.

Wááááhh..!

- Jó, de ne rohanj el csak úgy, mert nem szeretném, ha ellopna valaki.

- Nem lopnak el, Apa. Vigyáztam rá.

Közben pár ember a közeli asztaloknál azt figyelte, hogy mit csinálok a gyerekkel, ugyanis az előbb Dóri még a nevemet kiabálta, míg most odament a gyerekhez egy nem épp apa kinézetű fickó, aki elkezdte őt "csábítgatni". A tekintetükből az jött le, hogy nem tekintenek rám úgy, mintha a gyerek apja lennék, mert nem olyan apás-jellegű a külsőm. Ennek ellenére nem kérdeztek semmit, hanem simán engedték, hogy elvigyem a gyereket. Talán menet közben rájöttek, hogy mégiscsak van valami közünk egymáshoz.

Szóval Dóri megkerült épségben, amiben biztos voltam, mert okos kislány, aki ismeri a szabályokat. 

- Ha nem találsz meg, akkor mit csinálsz? - kérdeztem.

Dóri nézett, nem válaszolt. Járt az agya, hogy mit kell olyankor tennie.

- Ha nem találsz meg, akkor odamész egy emberhez és megkéred, hogy hívja fel a rendőröket, mert nem találod az apukád.

Dóri elismételte, amit modtam.

- Így van. És ha megjön a rendőrbácsi, akkor mit csinálsz?

- Megmondom hol lakom.

- Igen, okos vagy. És hol laksz?

Dóri már mondta is a teljes nevét a pontos lakcímével együtt, majd hozzátette:

- Apa, nem rabolnak el, mert nem hagyom. Nem megyek oda senkihez.

- És a lufit honnan szerezted?

- Egy néni osztogatta a gyerekeknek - mutatott a tömegbe. 

- És ha a néni el akar téged csábítani a lufival? - kérdeztem.

- Nem megyek el, mert itt vártál engem. Tudtam, hogy megvársz! - mosolygott.

- Jól van, Kicsim, de legközelebb ne tűnj el, mert aggódom érted. Az a dolgom, hogy figyeljek rád és ott legyek mindig, ahol te, te pedig elrohansz szó nélkül. 

Dóri nem szólt semmit, megértette a lényeget.

- Ha valaki megfog és elvisz, akkor mit csinálsz?

Dóri nem felelt.

- Sikoltasz teljes erőből, ahogy a torkodon kifér - magyaráztam a teendőket. - Ne hagyd magad, csak sikíts, hogy meghalljalak és utánad mehessek. Rendben?

- Rendben...

Miután megbeszéltünk mindent, visszamentünk a kocsihoz és elindultunk haza. 

Bohóckodás a kocsiban indulás előtt

Miután hazaértünk, filmeztünk egyet a kanapén henyélve. A Winettou valamelyik része ment a tévében. Dórit nagyon lekötötte, mert igazi "háborút" láthatott benne. Ez annyiból állt, hogy lovasok egymásra lövöldöztek.

- Apa, ez igazi háború? - kérdezte.

- Igen.

- És miért van mindenki lovon?

- Hát Kicsim, azért jár mindenki lovon, mert még ekkor nem ismerték az autót. Régen az emberek lovon és szekérrel közlekedtek, nem voltak autók és olyan utak sem, mint most.

Dóri film közben egyfolytában kérdeződködött. Ki kicsoda, kik a jók és kik a rosszak, miért lövik egymást, miért pofozta meg egyik a másikat, kik a sárga nyakkendős emberek, miért van a kezében kés, miért kergetik a lovat, meg hasonlók. Én pedig sorra magyaráztam a történéseket. 

A film végén Winettou meghalt, Dóri pedig félig elsiratta. Ami meghatotta még, hogy Winettou elbúcsúzott a lovától is (amit a film felénél kergetnek a banditák, hogy befogják, de persze a ló nam hagyta magát). Számára a lótól való elbúcsúzás valami hatalmas érzelembombát jelentett, mert apró könnycseppek jelentek meg a szemében.

- Szegény Winettou, megölték őt a gonoszak, a lova pedig sajnálja - mondta párás szemmel. 

Filmnézés után Dóri ki akart menni az udvarra hóembert építeni. Hát jó, menjünk - gondoltam, azzal gyorsan felöltöztünk, majd kimentünk a ház elé.

Összekotortuk a havat...

...majd építettünk egy hóember formának indult, 

de végül süveg alakúra sikeredett világítótornyot

A hó állaga miatt sajnos nem tudtuk gombóc formára gyúrni

Azért a végén csináltunk belőle egy hórémet

Közben az egyik szomszédom nem tudott felmenni az utcán, mert a hótól elkapart a kocsi kereke, úgyhogy kimentem neki segíteni. Dóri közben a kapuban várt rám. 

(Azt tudni kell, hogy még a lakásban öltözködtem kijövetel előtt, amikor Dóri már felöltözve az utcára akart menni csúszkálni, de nem engedtem, mondván, hogy ne menjen ki nélkülem, mert ha nem vagyok ott, még el is rabolhatja őt egy idegen. Dóri tehát megvárt, majd együtt mentünk ki az udvarra)

Ahogy a kocsit toljuk páran felfelé a dombon, hallom, hogy Dóri torka szakadtából sír a Trabi mellett állva. Gyorsan visszasiettem hozzá, majd leguggolva elé megkérdeztem mi a baja. Azt felelte, hogy otthagytam egyedül és megijedt, mert azt hitte el fogják rabolni.

- Jaj, Kicsim... - vígasztaltam. - Nem rabol el senki, amíg melletted vagyok. Sosem hagylak ott sehol, és ha messzebb is vagyok tőled, mint most, akkor is figyellek a szemem sarkából.

- De azt hittem el fognak rabolni - sírt Dóri.

-  Kicsim, ha együtt vagyunk, akkor mindig vigyázni fogok rád. Megölöm azt a rossz embert, aki hozzád nyúl, nem kell félned. Én mindig itt leszek és vigyázok rád. Ott voltam a kocsinál, látod? Közben figyeltem rád, nem vesztettelek szem elől. Ezért baj, ha úgy mész el tőlem, hogy nem vagyok melletted és nem látlak sehol. Az áruházban ezért volt veszélyes elszaladnod, mert nem tudtam merre vagy, és ha nem tudom hol találhatlak, akkor nem tudok rád vigyázni.

Dóri megértette a lényeget, majd hamarjában megnyugodott, hogy Apa vigyáz rá, hogy ne essen baja. Ezután megöleltük egymást, majd felmentünk a dombra csúszkálni. 

Sajnos a szatyron való lecsúszás nem jött össze, mert Dóri még nem tudta elsajátítani a technikáját. Ő még csak a szánkót ismeri, így tehát visszamentünk az udvarra hógolyózni.

Miután ránk esteledett, Dóri beszaladt a házba a világítós labdájáért:

A labdával fél órányit játszottunk a kapu előtt. Nagyon látványos volt, ahogy a villogó labda beesik a hó alá, felvillantva a havat kék és piros színben.

Amikor az időnk lejárt és el kellett indulnunk haza, Dóri megkérdezte, hogy nem fog-e visszacsúszni a kocsi a domb tetején? Merthogy ugye a szomszédomat is úgy kellett feltolni. Erre azt feleltem, hogy a Trabi egy jó autó, ami kiváló a terepre.

Persze ennek ellenére a kocsival csak a harmadik nekigurulásra sikerült felmennünk az útra, de akkor is kaparva, billegve és csúszkálva. Nem volt könnyű feladat hazavini a gyereket.

Amikor átadtam őt az anyjának, Dóri egyszer csak megszólal:

- Anya, szeretnék többet lenni Apával... - nézett az anyjára, majd rögtön utána a szemeimbe.

Anya nem szólt semmit, de gondolom ledöbbentette a kérés, hogy a gyerek mennyire szeretne az apukájával lenni. Kérdés, hogy felfogta-e ennek jelentőségét. Dóri reggel , ikor érte mentem kérdezte tőlem, hogy nálam alszik-e megint, de akkor el kellett mondanom, hogy sajnos nem, mert el kell mennem otthonról. Most is megkérdezte, hogy mikor találkozunk ismét, amire azt feleltem, hogy csak a Karácsony utáni harmadik napon, tehát bő egy hét múlva.

Anyától megkérdeztem, hogy esetleg jövőhéten nálam aludhat e Dóri egyik este, de nemet mondott, merthogy nincs kapcsolattartás és én lemondtam erről a hétvégéről, tehát nem kell pótolni ("lemondtam"). Nem volt kedvem vitatkozni vele, de nem értettem vele egyet. Ugyanis más dolog miatt nem tudtam elhozni a gyereket 3 napra, és nem azért, mert lemondtam róla. És ugye tetszik neki vagy sem, ezeket a napokat pótolni kell. Mindegy, nekem is sűrű ez az utolsó két hét, de azért megígértem a gyerekek, hogy az oviba majd benézek hozzá. Emmellett Anyától is megkérdezem majd egyik nap, hogy ovi után lehozhatom-e Dórit magamhoz estig. Mégiscsak két napot adtam át neki, nem?

Egyébként Anya azon van kiakadva, hogy a kapcsolattartás és a téli szünet felének az ideje miatt alig van együtt a gyerekkel az ünnepek alatt. Erre azt mondtam, hogy amúgy meg egész évben vele van, nehogy már ezen kelljen vitatkozunk. Ő dolgozik végig és csak 24-én este, valamint a háromnapos ünnep alatt van vele, de ugye a Karácsony másnapja az enyém, ami a 25-e lenne, amikor ő is szabad. Abban egyeztünk meg, hogy 26-án viszem el és 27-én este hozom vissza. Anya 27-én délelőttöt akart, de végül rádöbbentettem, hogy a szünet fele is az enyém, tehát nem fogom őt családi banzáj után már másnap reggel hazavinni (a szünet többi napjáról már nem is beszélve). Szóval bonyolult ez az egész szarakodás az ünnepekkel és szünidőkkel együtt, de hát ugye ő nem az a nő, akivel lazán meg lehetne oldani a kapcsolattartást. Hogy miért, azt már nem is firtatom, mert nincs kedvem.

A lényeg, hogy Dóri nagyon jól érezte magát és szeret velem lenni. 

Kis angyal...