Vizes 8-as

Ismét eltelt egy kapcsolattartás.

PÉNTEK

Dórit péntek este hoztam el otthonról, amit már nagyon várt. Ennek okát még nem egészen értem, de valószínűleg több magyarázat is van rá: az anya szigorával szemben én megengedőbb vagyok, valamint olyan programokat csinálunk, amit Anyával nem szokott. Bármi legyen is a kötődésére adott magyarázat, az egészen biztos, hogy Dóri nagyon szeret.

(Nehéz az írás, mert több más blogot is vezetek párhuzamosan, s már elszoktam tőle, hogy a lányomról írjak)

Amikor megérkeztünk hozzám, egyből nekiálltam vacsorát sütni. A sötétség ellenére még csak késő délutánra járt, így bőven ráértünk ágyba bújni, s míg a kajára vártunk, Dóri leült a tévé elé mesefilmet nézni. 

A régi tévét lecseréltem egy újra, ami Dórit egészen elbűvölte. Oda is ment hozzá, hogy közelebbről vizsgálja meg az új technológiát.

A különböző élénk színek és a figurák mérete nagyon lenyűgözte őt

Vacsi után bementünk a szobába, hogy alváshoz készülődjünk. Persze ez nálam elég lassú folyamat, mert mindig van valami új dolog, amit megmutathatok Dórinak. Ilyen volt például az új endoszkóp-kamera, amit nemrég rendeltem Aliexpresszről. A kocsimhoz és a házhoz kellett, hogy a különféle lyukakba, résekbe bepillantást nyerjek. A kocsinál az elöregedő alkatrészeket keresem olyan helyeken, ahová nem látok be, míg a háznál a darazsak és hangyák okozta kárt szeretném felmérni, amit azok az elmúlt nyáron a házban esetlegesen tettek. Jó kis cucc, amit Dórival ma este le is teszteltünk a testüregeink vizsgálatával.

Persze nem kell megijedni, csupán a fül- és orrjáratainkat lestük meg :)

A szem vizsgálata közben

Dórit nagyon lenyűgözték a látottak. Még sosem látta magát belülről, így a szeme után az orrát és a fülét is megnézte. Közben persze magyaráztam, hogy épp mi van a képernyőn.

Ezután engem is megvizsgált, amelynek eredményére én is kíváncsi voltam. Bevallom őszintén, hogy igencsak meglepett pár dolog: például, hogy mennyi szőr van az orrom mélyén, valamint az orrsövény látványa, ami egész nagy felületet kitölt az orrüregben. Meglepett az is, hogy még pucolás után is mennyi zsír marad a fülben. Direkt kimostam vízzel és vattás pálcikával, de ennek ellenére is maradt bent még valamennyi mélyen, közel a dobhártyához. Tudom, fura témát említek, de hát ilyen az emberi test, amivel mindenkinek tisztában kell lennie. Dórira ez mindenképp érvényes, hiszen ő még csak most fedezi fel a világot, s nem baj, ha ezzel együtt a testével/szervezetével is megismerkedik. 

A kamera képe egyébként meglepően jó. Az egész mindössze 2500 forintba került, s egy telefonra rádugva, egy alkalmazáson keresztül máris használható. 

Az első lépések Apa vizsgálatánál

"Nézzük meg Apa szemét"

Az egyórás endoszkópozás után Dóri tabletezni akart. Ezen alkalomra letöltöttem neki pár olyan játékot, amely a logikai képességét fejleszti. Az alábbi képen egy olyan játék látható, amin egy robottal kell elnavigálni a célig. A pályák meglehetősen nehezek, viszont kis töprengés után már ki lehet logikázni a helyes utat. Dórinak eleinte nehezen ment a játék, de pár kör után már egyedül is elboldogult (csak néha kért tőlem segítséget). 

Amikor valamit nem értett, akkor úgy vezettem rá a megoldásra, hogy legközelebb már a saját logikáján keresztül is képes legyen rá. Ezzel rájött, hogy amit lát, nem épp az az egyszerűbb megoldás, és legyen alapos, körültekintő, valamint lásson át a színfalakon. 

Este 11-kor végül lekapcsoltam a lámpát és aludni tértünk.

SZOMBAT

Szombat reggel tévézéssel indítottunk. Dóri szinte velem együtt kelt ki az ágyból, mert gondolom nyújtózkodás közben nem érezte, hogy ott lennék mellette, ezért magához térve elkezdett keresni. Mikor megtalált a nappaliban, álmosan pillázva ledőlt mellém a kanapéra mesefilmet nézni.

A délelőtt majdhogynem így telt el, mert muszáj voltam berakni egy mosást és megfőzni az aznapi ebédet, mielőtt indulunk. Közben telefonált egy vizes szaki - aki a ház vízbekötését tervezi -, hogy elkészültek a tervrajzok és jó lenne, ha ma átmennék értük, ezért dél körül útra is keltünk Dórival, hogy mielőbb lebonyolítsuk az ügyletet. A terveknek már ideje volt, mert enélkül nem kaphatom meg a lakhatási engedélyt jövőre, annak pedig egész komoly adóbefizetési vonzata lenne. 

A tervrajzok kézhezvétele után bevásároltunk még a közeli boltban, majd sétáltunk egyet a parkban, ami Szentendre patakpartján fut végig (a telefonomat a kocsiban felejtettem, ezért sajnos nem készültek képek). 

Ezután jöhetett a nap fénypontja, a szentendrei uszoda. Dóri már emlékezett a helyre, ezért sikoltozva vetette bele magát a medencébe, a jelenlévők teljes megrökönyödésére, ugyanis mindenki olyan búval bélelten ücsörgött a medence szélén, hogy amikor megérkeztünk, mindenki odakapta a fejét. De tényleg: az emberek korábban mintha aludtak volna, olyan csend volt a helyiségben, míg Dóri "lármája" életet vitt közéjük. 

Az uszoda egyébként meglepően jó: a beugró kettőnknek csupán 1800 forintba került, s mivel nincs úgy felkapva a hely, ezért nincs is tumultus, simán el lehet férni. Ráadásul többnyire fiatal párok áztatják magukat, délutánonként pedig családok is kilátogatnak. Dóri talált is magának egy kisfiút, akivel labdázhatott is egy kicsit.

Labdajáték közben

Úszógumi nélkül csak a medence padjain mert járkálni

Egyébként Dórinak az alkalomra vettem kétféle úszógumit is. Az egyiket a karjaira kell felhúzni, a másik pedig az a klasszikus derékra húzós fajta. Ezekkel már bátran graszálhatott előre-hátra a medencében. 

Az első örömök, amikor Apa segítsége nélkül is megállja a helyét a medencében

Az úszkálás nagyon bejött neki. Egyfolytában azt hangoztatta, hogy most már nélkülem is a medencében lehet, de persze azért muszáj voltam ugyanúgy odafigyelni rá, ugyanis egy-egy erőteljesebb előrehajlásnál képes volt kicsusszanni a gumiból. 

Egy ilyennél például simán lesiklott a medence aljára, de szerencsére automatikusan magában tartotta a levegőt, így nem kellett benyelnie a vizet. 

Az uszodában késő délutánig töltöttünk időnket, és bár jó volt pancsikolni a meleg vizű medencében, de annyira éhes voltam, hogy már a vízben lebegő hámokra és egyéb gombákra is kicsordult a nyálam. 

Amikor végre sikerült rábeszélnem Dórit, hogy induljunk el haza, az öltözőben kiszúrt magának egy robotlábú embert. Ez nem volt más, mint egy műlábú fickó, akinek amolyan Terminátor-szerű lábszára volt. De tényleg: a sípcsontja és a térdízülete kísértetiesen hasonlított rá.

Dóri jó hangosan megkérdezte, hogy "a bácsinak miért olyan a lába?", mire azt feleltem, hogy a bácsinak robot lába van. Dóri ezen elmosolyodott, mert viccesnek találta (reggel a tévében egy robotos rajzfilmet néztünk), a fickó pedig elmondta, hogy motoros balesete volt és csak úgy tudták megmenteni az életét, ha a doktorbácsi levágja a lábát. Kicsikém ezen kicsit megrökönyödött, de a pillanat jó alkalom volt arra, hogy ezen példán keresztül érzékeltessem vele, milyen szörnyűségek történhetnek az emberekkel, ha nem vigyáznak magukra. Dóri egyébként imádja az ilyet, aminek már látni az eredményét: ugyanis a napi teendők közben rendszeresen megtapasztalom, hogy maximálisan óvatosan jár el mindennel kapcsolatban, s odafigyel magára. Épp ezért szerintem sokkal komolyabb gondolkodású a korosztályánál, de persze ez Anya érdeme is, aki szintúgy sokat foglalkozik vele. 

Hazafelé a szokásos pilisi sötét utakon haladtunk, majd hazatértünk után még tévéztünk pár órát. Szerencsére Dóri a lámpaoltás után 2 perc múlva már alszik, viszont annyit forgolódik éjjel, hogy folyton felébredek miatta. Nemegyszer a lábam közé is berúgott, amire úgy riadtam fel, mintha villámcsapás ért volna. 

A legjobb, amikor keresztbe fekszik az ágyon és nem lehet tőle elférni:

VASÁRNAP

A reggelünk szokás szerint tévézéssel telt: Hupikék törpikék meg ilyenek. Dóri a kanapén feküdve próbált meg magához térni.

E napon nem mentünk sehová, mert egész egyszerűen elfogyott rá a pénzem. De annyira, hogy mindössze 150 forint lapult a zsebemben.

Előző nap ugyanis annyi mindent megvetetett velem a lánykám, hogy a hónap első napjára teljesen lenullázódtam. A kötelező bevásárlás kivételével kellett pár úszógumi, almalé, kis csokifalatkák, Kinder-tojás és hasonlók. Mivel nemrég óta van háromnapos kapcsolattartásunk, ezért már kezd összeállni a kép, hogy mire van szükségünk és nagyjából mennyi pénzt költhetek. Ez hellyel-közzel 15-20ezer forintra rúg kettőnkre, ami a belépőket, az üzemanyagot, az élelmiszert és a nyalánkságokat foglalja magába. 

Nem tudom más apák hogyan oldják meg az anyagiakat és kinek mennyibe kerül a kapcsolattartás (ezt így elég bizarr leírni), de muszáj valami költségvetési tervezetet írnom, ha nem akarom lenullázni magam. 

A terveim közt szerepel, hogy Dórit a téli hideg napok alatt uszodába vagy múzeumba viszem, ha pedig havazik, akkor szánkózni megyünk valami hegyoldalba. Egyébként mondta is, hogyha esik a hó, akkor szánkózni akar és hóembert szeretne építeni. 

Eszébe jutott az elmúlt tél, amikor találkoztunk Enikővel a János-hegyen. Erre egyből elmerültünk az emlékekben. Mint a múltkor, most is felhozta őt, aki nagyon hiányzik neki. Nem akartam beszélni róla, de kénytelen voltam. 

Ismét felötlött bennem a gondolat, hogy érdemes-e bemutatnom neki egy esetleges új barátnőt, akihez ha idővel kötődni kezd, az ugyan nagyon jó dolog, de ha netán a kapcsolat véget ér, abba nem csak én, de ő is belezuhan. Dórit nagyon megviselte Enikő elvesztése, és ma is elmondta, hogy tőle szeretne kistesót. Azt mondta, hogy "hívd el hozzád és béküljetek ki", majd hosszasan ecsetelte, hogy mit kellene csinálnunk. És lám, a gyerekszív milyen egyszerűen lát mindent. Viszont az élet sajnos nem ilyen egyszerű, bár őszintén megvallva, szerintem csak mi felnőttek tesszük azt bonyolulttá - indokolatlanul. Az Enikővel való összeveszésem is piti és felesleges dolgok miatt alakult ki, amit jobbá tehettünk volna, ha kicsit másképp közelítjük meg a problémáinkat. Mindegy már, így alakult.

Mivel Dórival ma nem mentünk sehová, ezért ki kellett találnom valami értelmes elfoglaltságot. Úgy döntöttem, hogy a tanulásé lesz a főszerep. 

A Discovery Channel-en rengeteg értelmes dokumentumfilm megy (amit mondjuk személy szerint már unok), amelyek iránt Dóri nagy érdeklődést mutatott. Legózás közben így időnként oda-oda figyelt a tévére, ahol például az aranyásás rejtelmeibe kukkanthatott bele. 

Ez azért érdekes számunkra, mert az ezt megelőző napon bökte ki, hogy szeretne aranyat keresni. Hiába kérdeztem, hogy miért pont aranyat és honnan jött az ötlet, nem tudott rá feleletet adni. Elmondtam, hogy az arany egy nagyon ritka fém, ami épp ezért is olyan drága, majd a kérdéseire felelvén sorra vettük az arany mibenlétének titkát. Elmondtam neki, hogy hogyan bányásszák, hogyan tisztítják, mit készítenek belőle, és sok más hasonló, közhelynek számító dolgot. Dóri elképedve hallgatta mindezt. Abba is hagyta a Legózást, hogy a képernyőre meredve lássa és hallja a bányászat folyamatát. 

Egy alkalommal kérte, hogy menjünk el mi is aranyat ásni, mire nagy vonalakban felvázoltam neki, hogy ez mennyibe kerülne, mert ugye nem csak az utazási költséget kell fizetnünk, hanem a gépek bérlését is, ami magyar forintra átszámítva több millióba kerülne. Persze lemehetünk a Dunára is egy egyszerű aranymosó tállal, de biztos, hogy nem most, úgyhogy elnapoltuk a kérdést.

(Régen próbálkoztam vele, de nem találtam semmit, mert valószínűleg rossz helyen kerestem. Elvileg van némi arany a Duna partján, de rendkívül csekély mennyiségben és meglehetősen parányi szemekben, viszont aki megpillant egy pornyi méretűt belőle, az összetéveszthetetlenül tudja, hogy arra bukkant rá)

Dóri egy alkalommal - a segédletem mellett - meggyújtott egy mécsest a lámpásban, amit pár percre rá meg is döntött (amíg az ebéd után mosogattam), a faggyú pedig kiömlött a lámpa belsejébe. Mondtam, hogy hagyja úgy nyugodtan, de ő erősködni kezdett, hogy ki akarja mosni, hogy tiszta legyen. Végül ráhagytam, ő pedig gondosan elmosogatta a lámpást. Később azt mondta, hogy bepiszkította és szerette volna rendbe tenni, hogy ne haragudjak meg rá. Azt feleltem, hogy nem haragudtam egyáltalán, de köszönöm szépen, hogy ilyen figyelmes. 

Később együtt Legóztunk a szőnyegen, nem is tudom hány órán át. Különféle történeteket találtunk ki, amit gondosan végigjátszottunk. Ez abból állt, hogy eltűnt a bébi figura, akit a rendőröknek kellett megkeresni. Persze közben feltűntek a gyerekrablók, akik elrejtették a kisbabát, így amikor a rendőrök megtalálták a gyereket, egyúttal a rablókat is elfogták. 

Dóri minden egyes alkalommal jót nevetett, és azt hiszem estig elvolna vele, ha nem dőlök ki menet közben (ugyanis nem könnyű órákon át térdelni). 

Remélem megjön az ünnepekig a Kínából rendelt legóháza, mert azzal elkezdhetjük a városépítő projektet.

Annyi mindent csináltunk aznap délután, hogy mára elfelejtettem a javát. Nagyon sokat beszélgettünk például a családról.

Még nyáron történt, hogy a nagypapa megmutatta Al Bano Felicita című számát, ami  akkor annyira megtetszett neki, hogy most kérlelni kezdett, hogy hallgassuk meg ismét. Ezután felhívtuk telefonon a nagypapát és beszélgettünk vele pár percet. Dóri mondta, hogy menjünk el hozzá, mire azt feleltem, hogy pár hét múlva Karácsonykor náluk fogunk ebédelni. 

Már nem tudom hogyan jött az ötlet, de Dórival birkóztunk egy nagyot a szőnyegen. Próbáltam neki elmagyarázni a szabályokat, de nem értett belőle semmit, ezért megnéztünk pár birkózós videót a Neten, hogy tisztában legyen a lényeggel. Ezután olyan profi vált belőle, hogy folyton két vállra fektetett. Nagyon tetszett neki az egész, úgyhogy mindvégig hangosan kacagott rajtam. 

Kérte, hogy mutassak még neki valami sportot, én pedig a szkander mellett döntöttem, mert azt lehetett párban csinálni és nem okoztunk egymásnak bajt (a boxot érthető okokból nem támogattam). Persze ennek a szabályaival sem volt tisztában és folyton két kézzel próbálkozott, ezért ismét leültünk a tévé elé, hogy az Over the top című filmből merítsünk. Dóri tágra meredt szemekkel bámulta, s mint a cövek, el se mozdult a képernyő elől. Folyton kérdezett valamit, én pedig minden pillanatban magyaráztam, hogy mi történik épp. A videózás után természetesen ismét kipróbáltuk a gyakorlatban is, amit láttunk. Dóri itt is diadalmaskodhatott felettem, de azért nem adtam könnyen a győzelmet. 

A sportolás után engedtem kicsit tabletezni, de gyakorlatilag mindvégig együtt nyomkodtuk a játékokat. Ezek amolyan fejtörők, logikai feladványok voltak, amiben oltottunk tüzet és mentettünk macskát a fáról, stb. Tárgyakat kellett megtalálni vagy képeket kellett kiegészíteni, ilyesmik. Csupa agysejt mozgató dolog. 

Van egy dokumentumfilm sorozat a tévében, ahol gyerekek járnak iskolába mindenféle nehéz körülmény között. Nem tudom mi a sorozat címe, de pont elkaptunk egy részt, ami abszolút lekötötte Dóri figyelmét. Mivel maga is szeretne már iskolás lenni, ezért érdekelte, hogy a gyerekek milyen kalandos úton jutnak el az iskoláig. A filmnézés közben mindvégig azt ecseteltem neki, hogy miért nehéz ezeknek a gyerekeknek az élete, s milyen veszélyek leselkednek rájuk, emellett felhívtam rá a figyelmét, hogy milyen társadalmi különbségek vannak. Dóri észrevette, hogy a gyerekek például mezítláb gyalogolnak vagy, hogy nincs a házban konyha és a földön ülve, nyílt tűz fölött főznek. A különbségeket maga is látta, így könnyű volt elmagyaráznom neki, hogy értékelje azt, amije van. Neki például rengeteg játéka van, míg a filmben szereplő gyerekeknek nem volt egy sem. És nem volt hűtőjük, tévéjük, autójuk vagy bútoruk sem, és még számtalan dolog, az apukájuk pedig machete-vel kísérte a gyerekeket, mert az útravalót maguk vadásszák le az erdőben (ahol számtalan veszély leselkedik rájuk). 

Filmnézés közben Dóri csomószor rákérdezett egy-egy szóra, hogy az mit jelent. Többek között ilyen volt a "visszatartotta", amire azt mondtam, hogy a magyar nyelv azért szép, mert rengeteg szavunk van, ami ugyanazt jelenti: "visszafog, visszatart, hátráltat, meggátol, korlátoz, feltart", stb. Megkérdezte, hogy hová tartja fel, mire elmondtam, hogy sok olyan szavunk is van, amit ugyanúgy mondunk, de mást jelent: ebben az esetben nem felfelé tart valaki valamit, hanem visszafelé fogja, azaz feltartja az illetőt. 

Tehát Dóri ismét egy más világba csöppent. Amikor a film véget ért, megkérdezte, hogy "ez a film egy sorozat?"-e, mire azt feleltem, hogy igen. Kifejezett kérése volt, hogy legközelebb is nézzünk ilyet, úgyhogy megígértem neki, hogy letöltöm az egész évadot és apránként megnézzük. 

Sok-sok dologgal foglalkoztunk a hétvégén, de nem terjed addig a memóriám, hogy mindent fel tudjak sorolni :)

Hazafelé menet Dórikám elmondta, hogy nagyon szeret velem lenni és szeretné, ha még több időt tölthetnénk együtt. Számtalan módon kifejezte a ragaszkodását, én pedig megpróbáltam neki mindenben megfelelni. 

A kapcsolattartások alatt megpróbálok neki minél többet megtanítani a nagyvilág történéseiből, ezért olyan elfoglaltságokat találok ki, amivel szélesíthetem az ismereteit. 

Miután hazavittem Anyához, majd hazatértem én is, ismét rám tört a magány. Nehéz ezt leírni, de olyan érzés, mintha egy idegen bolygóra pottyantam volna, ahol rajtam kívül nem él senki. 

Sebaj, két hét múlva ismét melegség tölti ki a házat...

Kiegészítés:

Amikor a gyerekkel birkóztam, Dóri egyszer csak megszólal:

- Apa, én össze vagyok csatolva Enikővel.

Nem értettem mire gondol.

- Az mit jelent, hogy csatolva? - kérdeztem.
- Azt, hogy párban vagyok vele.

Kétség sem fér hozzá, hogy az anyja szellemesdijével összefüggésben mond ilyesmit, de elképesztő, hogy mennyire kötődik a volt barátnőmhöz, s mennyire érzi, hogy én is "kapcsolódom" még hozzá valamelyest. 

Nem sokkal később történt, hogy miután beszélgettünk a nagypapával telefonon, Dóri kifejezte, hogy strandra szeretne menni. Mondtam, hogy de hát most voltunk az uszodában, mire ő, hogy nem uszodára gondolt, hanem strandra, a nagy tóra. Kérdeztem, hogy milyen tóra, mire azt felelte, hogy a Balatonra akar menni. És bár a nagypapával történt beszélgetés után ez úgy nézett ki, mintha a nyári emlékeink jutottak volna eszébe, de mivel az enikős téma után volt ez nem sokkal, volt egy olyan kis áthallása, mintha ő utána szeretne menni a Balatonra.

Balatonra?!
Enikő nem a Balatonon van, hanem Budapesten vagy Szolnokon.

Kicsit kísérteties ez az egész, főleg azután, hogy kijelentette, össze van "csatolva" vele. 

Mit értett ezalatt? Van ehhez köze annak, hogy ennyit és ilyen mélységekben beszél róla? Vajon Enikő is gondol rá, amit megérez? 

Bár nem hiszek ezekben a humbugokban, de sokszor leszek libabőrös attól, ahogy Dóri rám mered. Van valami a nézésében. Sokszor olyan átható, mélyre törő tekintete van, mint aki belelát az ember lelkébe, s mint aki látja az ember gondolatait. Mintha vizsgálna, méricskélne engem. 

Ilyen volt az is, ami két héttel ezelőtt történt: akkor a kis konyhájával játszott, míg én a háta mögött álltam. Egyszer csak megszólal, hogy ne legyek szomorú, neki is hiányzik Enikő, de majd megvigasztal, hogy boldog legyek. Ezt így, minden előzmény nélkül! 

Hogyan és miért?

Néha rejtély számomra ez a gyermek.