A másik "apa"

A múltkor ott fejeztem be a mondandómat, hogy Anya bemutatta az új pasiját (lásd: Nagypapánál). Erre akkor került sor, amikor a kapcsolattartásról hazavíve Dórit, tök véletlenül összefutottunk az épp akkor hazaérkező anyjával, akit az aktuális pasija furikázott haza. 

Dóri elszólalásaiból, valamint Anya utóbbi időkben tapasztalt viselkedéséből már sejteni lehetett, hogy új pasi van a háznál, de hogy őszinte legyek, egy csöppet sem érdekelt a dolog. Magam nem is akartam vele lepacsizni, de mivel Anya úgy látta jónak, hát bemutatkoztunk egymásnak. Anya viselkedéséből ítélve az jött le, hogy maga is csak amolyan muszály-bemutatásnak tartja az egészet, ami a zavartsága okán inkább volt kínos, mint illendő aktus. 

A srác nagyjából velem egykorú lehet (de idősebbnek látszik), emellett első ránézésre jófejnek tűnt, bár ahogy Anyát ismerem, nem kelthették nála jóhírem (mert ugyebár felgyújtottam a kéményüket, üldözöm őt, erőszakos vagyok, stb, stb... amit már leírtam korábban a gyermekemért való küzdelmem során). Csak a Jó Ég a megmondhatója, hogy miket hazudtak rólam össze-vissza, de abban biztos vagyok, hogy nem festettek le jóravaló emberként. Ezzel kapcsolatban egyébként érdemes feltenni magunkban a kérdést - mielőtt elfogadjuk mások véleményét -, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy egy apa ilyen-olyan dolgokra vetemedett, amit esetleg az anya állít? 

De hogy értsük, mire akarok kilyukadni: Anya "jóindulatát" mutatja Dóri elszólalása, miszerint Anya pasija lesz az ő új apukája. Amikor megkérdeztem Dórit az oviban, hogy ezt mégis ki mondta neki, akkor a Kicsikém tök határozottan kijelentette, hogy az anyja mondta, hogy ő lesz az új apukája. Mivel egy ötéves gyermek nem talál ki magától ilyet, ezért kézenfekvő, hogy adagolják neki a tápot, hiszen, ha új személy érkezik a családba, akkor azt elsősorban a nevén szólítják meg és nem a kitalált titulusán. Gondolom Anya is úgy mutatta be a srácot a köreikben, hogy ő a JóskaPista és nem úgy, hogy bemutatom nektek Apát. Tehát az, hogy Dóri apaként tekint a faszira azt mutatja meg, hogy milyen pozícióban állítják őt be a kislányom előtt. 

Amikor Dóri ezt elmondta, akkor sokat beszéltünk arról, hogy Anya új pasija mit jelent és jelenthet az életében a későbbiekben. Elmondtam, hogy az a srác Anyával akar járni és pont nem érdekli, hogy van-e gyereke vagy sincs, és nem ő lesz a fontos neki, hanem Anya. Hozzátettem, hogy ennek ellenére természetesen szeretheti őt is, de elsősorban az anyjával való kavarás mozgatja és nem egy másik pasi gyermeke. 

Talán tévedek, nem tudom, de úgy vélem, hogy egy ilyen helyzetben a pasi jobban kötődik a saját gyermekéhez, mint máséhoz. Magam is kedvelem a gyerekeket, de csak az enyéimet szeretem, s ha a barátnőmnek lenne mástól gyereke, ahhoz nem kötődnék annyira, mint a sajátomhoz. Erre két közvetlen példát is tudok: például Apám felesége ki nem áll engem már gyerekkorom óta, vagy ott van a fiam is, aki pár évvel ezelőtt elmondta, hogy a nevelőapja sosem foglalkozott vele, s amikor megszületett a féltestvére, azzal szívesebben játszott mindig. De jó példa erre a legutóbbi csajom is, Enikő, aki nem szerette Dórit és féltékeny volt rá mindvégig. Persze kedves volt hozzá és foglalkozott is vele, ha együtt voltunk hármasban, de egy-egy gesztusából vagy megnyilatkozásából tökéletesen látszott, hogy igazából csak az illem miatt "fogadja" őt el. 

De sok helyről hallom ugyanezt, hogy a párjuk korábbi kapcsolatából származó gyerekeket nem szeretik az emberek, vagy legalábbis közömbösek velük szemben. Nők, férfiak vegyesen, nemtől függetlenül. Van példa arra is, hogy tök boldogan élnek a párok a másik családból származó gyermekekkel együtt, de úgy érzem, hogy ez csupán képmutatás vagy egy nagyon erőltetett nyilatkozat. Mert ha mondjuk két gyerek közül csak az egyik az egyéné, akkor kit etetne inkább az éhhalál küszöbén a szülő: a sajátját vagy a másét? Azt hiszem egyértelmű. Vagy kit váltana ki a saját életével egy abnromális szituációban? Kiért adná az életét, a saját gyermekéért vagy egy idegen gyermekért? 

A beszélgetésünk során ezt próbáltam meg elmagyarázni Dórinak, amiről nem tudom, hogy megértette-e a lényeget: azt, hogy én meghalnék érte, ha kell, mert az ereiben az én vérem csörgedezik és nem Anya pasijáé.

Aztán telt-múlt az idő, majd amikor ismét meglátogattam Dórit az oviban, ő elmondta, hogy "Anya azt mondta, hogy úgy hívom, ahogy akarom!". 

Vagyis, Anya pont leszarja, hogy ki a gyerek valódi apja, hogy ki az Apa maga, ha a gyereknek az úgy jobb, hát hívja Ferit is Apának. Kábé erre számítottam vele kapcsolatban, hiszen neki az volna a legjobb, ha a föld színéről is el lennék törölve, nemhogy csupán a gyermeke emlékezetéből. Simán beadja a gyereknek, hogy hívd őt Apának, holott tudvalévő én vagyok Dóri apja. Dóri pedig be is kajálja, mert még nem érti a lényeget, hogy mi a különbség az igazi és a nevelőapa közt. 

(Egyébként utálom azt a szót, hogy "nevelőapa", mert ugyan nevelheti egy idegen a lányomat, de attól még nem lesz az apja. Én inkább azt mondanám rá, hogy "mostoha", a gyerek mostohája vagy esetleg a nevelője, de semmiképp sem Apa)

Apám felesége már a megismerkedésünk napján (még kisiskolás koromban) megmondta - nyíl egyenesen a szemembe és tök jogosan -, hogy ne szólítsam őt Anyának, mert van nekem anyám, amit tök természetesnek vettem. De megemlíthetném Enikőt is (a volt csajomat), akit Dóri nem nevezett az anyjának, mert egyikőnk sem akarta. Miért is akarnánk, ugye... Egy intelligens ember helyén tudja kezelni a dolgokat és nem hinném, hogy ezzel sérülést okoznának a gyermekben.

És úgy vélem, hogy ehhez nem kell a gyereknek együtt élnie vele, hiszen nyilvánvaló, hogy ki az apukája és az anyukája. Attól, hogy együtt élnek, egy fedél alatt, még nem lesz belőle apa vagy anya.

Dórihoz ma is bementem az oviba, hogy megölelgessem egy kicsit. Az apa-témát nem én hoztam föl, hanem csak úgy jött magától, mert kiderült, hogy elköltöznek egy házzal odébb albiba - az új pasival. Megkérdeztem tőle, hogy lesz-e külön szobája, mire Dóri elmondta, hogy nem, mert "egy szobában fogok aludni Anyával és Apáááá..." - és itt megakadt benne a szó, mert rájött, hogy elszólta magát, miszerint a pasit apának szólítja otthon. 

Amikor ez tudatosult bennem, akkor elfogott a szomorúság. De leginkább azért, mert képtelen vagyok felfogni, hogy az anyja miért eteti őt ezzel az apa-dumával, holott tudvalévő nem ő az apja. Még arra se lehet ráfogni, hogy így egyszerűbb, hiszen miért lenne egyszerűbb egy embert apázni, mint a saját nevén nevezni, mint mondjuk "Feri"?

Anya részéről ez pusztán csak egy aljas húzás, semmi több, egy újabb szemétkedés az eddigiek után. Semmi más, csak egy újabb szemétség. Ha lenne annyi esze, mint mondjuk apám feleségének (magyarán: lenne némi intelligenciája), akkor ő maga szólna rá a gyerekre, ha az apázna (de ugye miért is apázna a gyerek, ha azt nem adják a szájába?).

Elmondható, hogy szándékos agymosás alatt áll a gyerek, ami jelentéktelennek tűnhet, pedig koránt sem az. Ez tiszteletlenség a másik fél felé, semmi más. 

Még megérteném, ha olyat tettem volna ellenük, amiért mondjuk Dóri döntene úgy, hogy nem vagyok többé az apja, de ez szóba se jöhet az esetünkben, mert abszolút harmónikus és szeretetteljes a kapcsolatunk. 

A mai napon elgondolkodtam rajta, hogy mivel értethetném meg Dórival, hogy mi a különbség az igazi és az ál-apja között. Végül eszembe jutott valami:

- Figyelj csak, Kicsim! - szóltam. - Arra gondoltam, hogy mivel Ferit hívod Apának, ezért engem mától hívhatnál inkább Máténak. Na, mit szólsz?

Dóri egy pillanatnyi hezitálás után rávágta, hogy...

- Nem hívlak Máténak, mert te Apa vagy, az én apukám!

- Hát nem mindegy, hogy kit hogyan hívunk? Tök mindegy, hogy Máté vagyok-e vagy Apa.

- Nem mindegy, mert te vagy az apukám!

Látszott Dórin, hogy kényelmetlenül érzi magát a kérdés miatt, de végülis rájött magától, hogy miért forszírozom annyira a kérdést. 

Kényelmetlenül is érezhette magát, hiszen lebukott, hogy otthon Apának szólítja az új pasit. Amikor szembesítettem ezzel, ő megpróbálta magát kivágni, miszerint csak véletlenül mondta, aztán meg, hogy csak viccelt. 

Végül elmondtam neki, hogy nem haragszom rá, ha úgy hívja Anya pasiját, ahogy, de elszomorít vele, mert például én senki lányára nem mondanám azt, hogy "kislányom", hiszen ő az egyedüli kislányom, akire ezt mondhatom. 

(Itt elmondom, hogy tudja az Olvasó is: Dórit csupán e blog keretein belül hívom Dórinak, mert személyesen inkább úgy szólítom, minthogy "Kicsim" vagy "Kislányom". Azért alakult így, mert az anyja folyton "Felisz"-ezi a második neve után, ami Felícia, amit ugyan szeretek, mert szép név, de az angolos Feliszt utálom. Ezen kívül az ismerőseim is Dórizzák, mert a blog által ezt a nevet ismerték meg. Dóri ezt elfogadja és nem szól érte, és ha néha magam is Dórizom, akkor simán felfigyel rá, nincs vele semmiféle fennakadás)

Tehát Dórival ismét átvettük ezt az apa-mizériát, amiről már betéve tudja, hogy miért sulykolok belé oly nagyon. Ez látszott a kis szemeiben is.

Ismét elmondtam neki, hogy Anya ugyan járhat bárkivel, s lehet gyermeke bárkitől, a pasija akkor is csak egy idegen lesz a számára, mert nincs köztük vérkötelék. Nem azonos a vérük, és ekképp nem is adná érte a vérét - magyarán az életét -, mert nem jelent neki semmit. Míg én a szívemet is átadnám neki az életem árán, csakhogy éljen, Anya pasija erre képtelen volna.

Nem tudom mások osztják-e a véleményem, de egy igaz szülő ebben ismerszik meg, s nem abban, hogy eljátszadozik más gyermekével. 

Erről Salamon király ítélete jut eszembe, aki fondorlatos módon derítette ki, hogy ki a gyermek igaz anyja:

Nem sokkal az után, hogy az Úr bölcsességet ígért Salamonnak a kormányzáshoz, a király valóban bölcsességéről tett bizonyságot egy ítéletében*.

Két parázna* asszony jött a királyhoz, hogy megkérjék, tegyen köztük igazságot. Egyikük egy újszülött csecsemőt hozott magával, egy kisfiút. (Megjegyzés: Nem említik, hogy a halott csecsemőt is a király elé vitték! A halottat még aznap szokás volt eltemetni. Nem valószínű, hogy a történtek után még aznap bebocsátást nyertek Salamonhoz. Továbbá egy halott tisztátalannak számított, tehát soha nem engedték volna a halott csecsemőt a király közelébe! A történet illusztrációiban gyakran mégis megjelenik a halott baba is.)

Ahogy megálltak a király előtt, az egyik asszony így vádolta a másikat: „Kérlek, uram, én ezzel a nővel egy házban lakom, és én ott szültem nála abban a házban. Három nappal azután, hogy szültem, ez a nő is szült. Csak magunk voltunk a házban, nem volt velünk senki idegen; kettőnkön kívül senki sem volt a házban. De egy éjjel meghalt ennek a nőnek a fia, mert ráfeküdt. És fölkelt éjfélkor, elvette mellőlem a fiamat, amíg szolgálólányod aludt, és a keblére fektette, az ő halott fiát pedig az én keblemre fektette. Amikor reggel felkeltem, hogy megszoptassam a fiamat, láttam, hogy halott. De amikor reggel jól megnéztem, kitűnt, hogy nem az a fiú volt, akit én szültem.”

A másik asszony ennek az ellenkezőjét állította: „Nem úgy van! Az én fiam él, a te fiad az, aki meghalt.”

„Nem igaz! A te fiad halt meg…” – vágta rá az első asszony. Így vitatkoztak a király előtt.

Most hogyan ítéljen a király? Egyik panaszosnak sem lehet jobban hinni. Ez azt állítja: az én fiam él, a te fiad halt meg. Amaz meg azt mondja: a te fiad halt meg, az én fiam él.

Salamon elgondolkozott. A gyermek még túl kicsi ahhoz, hogy elárulja, melyik asszony az odaadóbb. Kemény eszközökhöz sem akar nyúlni, hogy ki kelljen erőszakolnia a beismerést. „Hozzatok ide egy kardot” – mondta végül.

Az egyik szolga hozott egy kardot, majd azt parancsolta a király: „Vágjátok ketté az élő gyermeket, és adjátok oda egyik felét az egyiknek, másik felét a másiknak!”

Az élő gyermek édesanyja halálosan megijedt*, hogy a fiát most megölik. Anyai ösztöne szólalt meg! Úgy reagált, ahogy Salamon várta: „Kérlek, uram, adjátok neki inkább az élő gyermeket, csak meg ne öljétek!”

A másik asszony viszont kemény maradt továbbra is: „Ne legyen se az enyém, se a tiéd, vágjátok ketté!”

Salamon megtudta, amit akart. Az a valódi anya, aki átengedi inkább gyermekét a másik asszonynak, csak ne öljék meg! Felé mutatott a király, és azt mondta a katonának: „Adjátok annak az élő gyermeket, és ne öljétek meg, mert ő az anyja!”

Az ítélet híre elterjedt Izráelben, s mindenki félelemmel tekintett a királyra, látva, hogy isteni bölcsesség lakik benne, s ezzel szolgáltat igazságot.

No comment...