Karácsonyi készülődés

legutóbb másfél hónappal ezelőtt írtam Dóriról, mert - bevallom őszintén - az utóbbi időben nem volt kedvem írni. A november 8-i találkozónk óta immáron a harmadik kapcsolattartást tudhatjuk a hátunk mögött.

Nézzük, melyek azok a fontosabb dolgok, amelyekről érdemes megemlékeznünk:

GALÉRIA

Dórikám hónapok óta könyörög érte, hogy fejezzem be a galériáját, mert szeretné végre rendeltetésszerűen használni a szobáját. És ugyan a galéria szerkezete már hetekkel ezelőtt elkészült, viszont eddig nem vezetett rá fel lépcső. Az odavaló cuccok is csak a helyet foglalták a földszinten, amelyektől alig volt hely a játékhoz, így tehát a lépcsőt végül megvettem és beépítettem a helyére, mitől végre birtokba vehette az alvóhelyét (amely ezután szinte a fő tartózkodási helyévé is vált). 

A galériája nemcsak klassz élményt nyújt a magasban, de onnan rálátni az udvarra is, amit Dóri hosszú percekig képes szemlélni. Ugyanis az ablaka talpmagasságban van vele, s ha végignyúlik a matracon, fekvés közben csodálhatja meg mondjuk a Napfelkeltét is. 

A galéria egyébként még mindig nem készült el teljesen, mert hiányzik róla a korlát és a szőnyegpadló - valamint egy festés, amellyel összhangba hozható a szoba stílusával. Ennek ellenére Dóri rendkívüli módon élvezi a magaslatot, s ha teheti, az egész napját a galériáján tölti. 

Miután beillesztésre került a lépcső, 

birtokba vehette az egyelőre még csupasz galériát

Két hétre rá pedig már boldogan alszik a matracon

A galéria belmagassága nem túl nagy: míg Dóri lehajolva közlekedik rajta, addig én csak négykézláb férek el a plafon alatt. De talán nem is baj, ha azt vesszük alapul, hogy oda csupán aludni jár fel az ember. 

Egy hónappal ezelőtt együtt mentünk el megvenni a hozzá való lépcsőt. Dóri annyira odáig volt érte, hogy még az összeszerelésében is segített! Ez a lépcső kulcsfontosságú volt a szobájával kapcsolatban, hiszen enélkül nem tudta használni az "emeletet", amit ugye már hónapok óta vár. A lépcső megvételénél ő is jelen volt, aminek kiegészítő tartóoszlopait maga cipelte a pénztárig:

Nehéz volt, de megküzdött vele, mert voltaképp a saját ágyát raktuk belőle össze. Sajnos a lépcsőről nem készült kép, de pótolom majd, ha minden elkészült pont úgy, ahogy elképzeltem.

A GYEREKSZOBA

A galériájával együtt a szobáját is birtokba vehette, miután egy gyors rendrakás után szabaddá vált a hely.

Pár héttel ezelőtt vettem neki egy tárolószekrényt az Ikeában, amelybe most bepakolhatta és rendezhette a dolgait. Ennek kifejezetten örült, hiszen az az ő tulajdonává vált, amibe azt tehet bele, amit akar. Ki is kötötte nekem, hogy ne nyúljak semmihez, mert mindennek megvan a maga helye (magyarán: ő tudja, hogy mit hová kell tenni). 

Ezután elmondta, hogy kéne még pár szekrény, mert nem tudja elrakni a maradék holmiját. Erre ígéretet tettem, hogy legközelebb megveszem azt is. 

A múltkori kapcsolattartást tulajdonképpen folyamatosan a szobájában töltöttük, mert odáig volt a helyzettől, hogy saját szobája van, ami csak az övé és ő maga rendelkezik vele. Csupán annyit kötöttem ki, hogy ugyan csinálhat bármit a szobában, csak a falat ne firkálja össze. Ebbe beleegyezett, úgyhogy boldogan rendezgette tovább a dolgait. 

ESTI MESE

A galérián való első alvásunkkor Dóri nem tudott elaludni. Mocorgott, forgolódott mellettem, majd megszólalt:

- Apa, nem tudok aludni.

Gondolkodtam mit is mondjak...

- Hát, Kicsim, én elalvás előtt valami jó kis történetet szoktam elképzelni a fejemben, amitől pár perc alatt el is alszom - feleltem.
- Milyen történetet? - kérdezte, miközben átölelve őt, melengettem a kis testét a karjaimban.
- Sokfélét. Például azt, hogy van egy űrhajóm, amivel idegen bolygókra látogatok el.
- Olyan bolygóra, mint a Mars?
- Neeeem...! A Marson nem lehet élni.
- Akkor milyen bolygóra?
- Hát mondjuk olyanra, mint amilyen a Föld, erdőkkel, folyókkal, hegyekkel. Olyan, mint a Föld, csak máshol.
- És mit csinálsz a bolygón?
- Megismerkedem az ottani lakókkal. Meg építek egy faházat, amelyben lakhatom.

Dóri elgondolkodott, törte a buksiját, hogy milyen lehet egy űrutazás. 

- Próbálj meg te is elképzelni egy történetet - folytattam. - Mondjuk azt, hogy van egy repülőd, amivel bejárod a Földet és szebbnél szebb helyekre látogatsz el. 

Majd megkérdeztem:

- Anya szokott neked mesét olvasni?
- Igen - felelte Dóri.
- Nekünk is van ám sok-sok könyvünk, amiből olvashatnék. A könyvespolcod tele van velük.

Dórinak ekkor leesett, hogy tényleg: a földszinten van egy hatalmas polcrendszer, amiben rengeteg könyv van.

- De Apa, te sosem mondasz nekem mesét - fakadt ki, szinte számonkérve engem, hogy miért nem.

Hm. És valóban. Eddig még egyetlen egyszer se olvastam neki lefekvés előtt (mert általában filmeztünk inkább), holott rengeteg mesekönyve van a polcokon.

- Már késő van hozzá. Majd legközelebb - válaszoltam, s adtam egy puszit a feje búbjára.
- Apa, inkább mesélj most! - kezdett el kérlelni, majd berakta a hideg tappancsait a combjaim közé, hogy melegítsem fel.
- Fázol?
- Nem, csak hidegek a lábaim.

Majd folytatta:

- Apa, mesélj valamit!
- Miről meséljek, mire vagy kíváncsi? Olvassak valamit?
- Nem, hanem mesélj valami mesét. Találj ki valamit és meséld el, mintha könyvből olvasnád.

(és ez komoly)

Gondolkodtam, hogy mit is mesélhetnék neki.

- Apa, mondasz egy mesét? - kérdezte Dóri ismét, én pedig nem mondhattam rá nemet.
- Hát jó, mesélek valamit. Ismered a világhírű régészt, aki elindult kincseket keresni?
- Nem.
- Úgy hívták, Indiana Jones. Rengeteg kincset talált eddig.

Dóri nagy izgalommal várta a fejleményeket, így tehát elmeséltem neki a Frigyláda megtalálásának történetét. Szinte jelenetről jelenetre a filmet tártam elé, ő pedig lélegzetvisszafolytva hallgatta az izgalmas kalandot. Amikor nem értett dolgokat (mint mondjuk a csapdákat az indiánok templomában), akkor részleteztem neki, hogy mit miért építettek az emberek. A "gaz németek" előli menekülést végigizgulta, s egy-egy fordulatnál hangosan ujjongott, hogy a professzor túljárt az eszükön.

Nagyjából fél órán át tartott a mese, majd Dóri megkérdezte, hogy ez igazi történet volt-e. Erre azt feleltem, hogy ez egy regény, amiből filmet is forgattak, de a főszereplő karaktere egy létező kalandorról lett mintázva.

- Apaaa, mutass nekem Indiana Dzsonszról filmet! - harsant fel az örömtől, amire szintén nem mondhattam nemet, hiszen annyira beleélte magát a történetbe, hogy képtelenség lett volna lecsitítani őt. Épp ezért elővéve a telefonomat, megnéztünk a Neten pár képet és jelenetet a filmből.

Szinte érezni lehetett, hogy Dóri igazi hősként tekint a főszereplőre, aki megmentette a Frigyládát a németek elől. Természetesen arra is kíváncsi volt, hogy mi az a Frigyláda, ezért egy elég nagy történelmi kitérőt tartottam a legjobb tudásom szerint. 

A mese végeztével kérlelni kezdett, hogy meséljek még valamit, de erre viszont nemet kellett mondanom, hiszen este 11 óra múlt.

- Egy napra elegendő egy történet - magyaráztam. - Képzeld el a hős régészt és találj ki te is egy klassz kis történetet a fejedben. Úgy hamar el fogsz aludni. Tudod, Kicsim, az a jó a fantáziában, hogy arra utazhatsz vele, amerre csak akarsz.

Dóri ráérezhetett a lényegre, mert pár perc múlva álomba is szenderült.

KARÁCSONYI ELKÉPZELÉS

A legutóbbi találkozónk alatt végigmustráltuk a játékválasztékot az Osanban, mert tudni akartam, hogy mire vágyódik a leginkább. Dóri pedig szépen lassan végig is mustrált mindent, én pedig hagytam rá elegendő időt, hogy kipróbáljon pár dolgot. 

Meglepően jól választott, mert kívétel nélkül olyan játékokra mutatott rá, amelyekre én is szavaznék a helyében. Ezek mindegyike valamilyen játékfigura, játékbaba volt, mint például a Jégvarázsos vagy Harry Potteres babák, vagy mondjuk a Peppa sorozat egy orvosos készlete. A Lego polcainál egyértelműen a Harry Potter vitte a pálmát, amely ráadásul most 5-7000 forinttal volt olcsóbb az eredeti áránál. 

Dórival megegyeztünk, hogy nem most veszem meg ezeket, de igyekszem teljesíteni a karácsonyi óhaját az ünnepekig. Végül egy kisebb babát azért kapott most is, hogy mosolyogva indulhassunk haza:

A Harry Potteres Lego-k egyébként tényleg klasszak. Már korábban is agyaltam rajta, hogy miképp tudnám neki megvenni ezeket, mert hát a kastély különböző szettjeit igencsak drágán adják a boltok: a Lego Store a Nagytermet 36.000 forintért, az Óratornyot 32.000 forintért kínálta, amelyek a legdrágábbak között van jelen a harrypotteres témában. 

Nos... Az utóbbi két hónapban addig-addig kutakodtam a neten, míg pár héttel ezelőtt rá nem bukkantam egy-egy aznapi akcióra: az Óratornyot 12.000-ért, a Nagytermet 14.000-ért árulták nevenincs boltok. Méghozzá annyira hihetetlen árakon, hogy az utóbbiért még a munkahelyemről is kiugrottam, hogy zárás előtt fél órával még meg tudjam venni az aznapra leárazott készletet. Másnap az említett készletek felmentek az eredeti árukra, vagyis elmondható, hogy hatalmas szerencsével tudtam szert tenni rájuk. Ha Dóri meglátja ezeket, akkor garantáltal be fog pipilni az örömtől...



BICAJOZÁS A VÁSÁRBAN

Dóri hetekkel ezelőt kezdte el kérni, hogy menjünk el biciklizni valahová a közelben. Mivel már leér a lába a pedálokig, ezért könnyen megy neki a tekerés, amit meglehetősen élvez. Viszont eddig vagy nagyon rossz, esős időnk volt, vagy ha sütött is a Nap, csupa sár volt minden, így egyelőre elnapoltuk a témát. 

Legutóbb viszont ragyogó Napsütés köszöntött ránk, ezért nem is volt kérdéséses, hogy mivel ütjük el az időt a hétvégén. Ami a belvárosi kerékpározás mellett szólt, hogy egyúttal be akartam lesni a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárra, hogy ünnepi hangulatot varázsoljak a szívünkbe.

Dóri bicaját betettem a hátsó ülésre, majd behajtottunk Pestre, ahol a Műszaki Egyetem előtt parkoltunk le. Innen átsétáltunk a Fővám térre, majd villamossal folytattuk az utunkat a Vígadó térig.

Dóri boldogan suhan előre

Aznap ugyan ragyogóan sütött a Nap, de kifejezetten hideg szél fújt, s szó szerint fagyoskodtunk mindvégig. 

A Vígadó téren megsimogatta a kutyás szobrot

A Karácsonyi Vásár hangulata, a népes forgatag nagyon bejött Dórinak. Az árak viszont idén is megdöbbentőek voltak: kürtős kalács 2000 forintért, 3 deci forralt bor 900-ért, stb. Ismét rá kellett jönnöm, hogy ez a vásár nem a budapestieknek szól...

Dórival megkerültük a teret, majd megnéztük a Vörösmarty-szobrot és a felállított műfenyőt a tér közepén.

Nem bírta megállni, hogy ne másszon fel rá

A kötelező grimasz

(háttérben a házamat ihlető melegedő pavilon)

A Vörösmarty tér után átmentünk a József nádor térre, majd vissza a Vígadó térre a villamoshoz.

A Duna-korzón bevárja Apát

...és mosolyog :)

Megfáradtan várja a villamost

A Szabadság hídon ismét készült egy kötelező kép (háttérben a tábla külön érdekes):

Dóri kérte, hogy készüljön rólunk közös kép:

Az elmúlt hetek kapcsolattartásai tehát ekképpen teltek. Dóri rendkívül jól érzi magát velem, s külön öröm számára a saját tulajdon birtoklása, mint a zsebpénz vagy a saját szoba. Azt hiszem ezzel kicsivel szabadabb és önállóbb lehet, mint az anyjánál. 



KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS

Végül elérkeztünk az ünnepek előtti utolsó kapcsolattartáshoz. Az elmúlt hétvégén (6-tól 8-ig) igazából nem sok dolgot csináltunk, mert Dóri kifejezetten kérte, hogy maradjunk otthon és játszunk együtt vagy pihenjünk. Se fürdőbe, se bicajozni nem akart menni, s egyedül vásárolni ugrottunk ki a boltba, hogy legyen mit ennünk a hétvégén. 

Fénykardot is akar...

A Lego újságját a saját zebpénzéből fizette ki - ő maga

Dóri a hétvégén leginkább a szobájában töltötte az idejét, ahol még mindig a dolgait rendezgette a szekrénykéiben. Mivel a múltkor felhívtam rá a figyelmét, hogy sok-sok könyve van a polcon, ezért elkezdte végigmustrálni a fakkokat. Szinte az összes könyvbe belelapozott, s meglepődve konstatálta, hogy ezek legtöbbje történelmi hátterű. Mivel nagyon szereti a katonákat és a hazafias dolgokat, ezért elmélyülve vizsgálgatta az efféle rajzokat és fényképeket. Sokat időzött a National Geographic magazin lapjain vagy a Tudás Fája nevű enciklopédiában is, de a gyerekkori bélyeggyűjteményem is érdekelte, amit nagy boldogan szórt ki a padlóra. Ez utóbbiról elmondtam, hogy vigyázzon rá, mert egynémely darab mára már sokat ér, ami tönkremegy, ha gyürkéli.

Sokat beszélgettünk az életről is. A tévében volt egy műsor, amiben egy műtét előtt bemosakodnak és köpenybe öltöznek az orvosok. Erről megkérdezte, hogy miért vesznek fel annyi furcsa, kék színű cuccot, amiről elmondtam, hogy a vírusok és baktériumok miatt. Elmagyaráztam neki, hogy miképp lehet összeszedni a kórokozókat a műtétek során vagy csak úgy általában a kórházakban, de elmeséltem neki a híres magyar orvos, Semmelweis felfedezését is, hogy szülés előtt alaposan kezet kell mosni, hogy elkerüljük a fertőzéseket. Itt külön kitértem a gyermekágyi lázra, s hogy azt hogyan lehet elkapni. Dóri mindezt tátott szájjal hallgatta, s rá kellett döbbennie, hogy bizony ilyen veszedelmek is leselkednek az emberekre.

Elmondtam, hogy rengeteget kell majd tanulnia az élete során, s épp ezért jó lenne, ha a betűket is elkezdené végre tanulni, hogy mielőbb olvasgathassa a könyveit, amelekben annyi meg annyi csudajó tudományos dolog van leírva. Dóri erre azt felelte, hogy nincs még kedve tanulni, mert az annyira de annyira nehéz. Erre a kijelentésére úgy derítettem kedvre az olvasás iránt, hogy elmondtam neki, ha megtanulja a betűket, akkor levelet is írhatnék neki minden nap, mert el tudná azokat olvasni. Ettől annyira belelkesült, hogy fél órán át a betűket gyakorolgattuk a szobája padlóján elnyúlva. 

A beszélgetést este is folytattuk, amikor alváshoz készülődtünk a galriáján. Odafönt egy világító Földgömb szolgáltatja a fényt, amin nagyjából fél órán át nézegettük az országokat. Dóri ledöbbent, hogy milyen pici a hazánk, míg más országok olyan nagyok. Sokat meséltem neki a különféle tájakról (úgy mint az óceánok térsége, szigetvilág, sivatagok, őserdők, stb.) és a különféle éghajlati jelenségekről, s a kérdésére válaszolva megmutattam neki, hogy melyik ország ki ellen harcolt a világháborúban. 

A Földgömb világa

Reggeli kép ébredés előtt
(az a fránya matrica még mindig az ablakon van)

Másnap reggel Dórikám hosszasan nézte a téli tájat, szótlanul feküdt és nézett ki az ablakon. 

A szombatot nagyrészt ágyban töltöttük. Hol filmeztünk, hol aludtunk. Eddig még nem volt olyan, hogy Dóri napközben lefeküdjön aludni, így most meglepődtem rajta, amikor ebéd után bejelentette, hogy aludni megy. Két órán át tartott a szunyókálás, majd a henyélést folytattuk a tévé előtt. Dórit annyira fellelkesítette a múltkori Indiana Jones-történet, hogy meg is néztük a róla szóló filmet, a Frigyláda fosztogatóit. 

Mit is mondjak, odáig volt érte.

Dóri elárulta, hogy Anya nem enged neki ilyesféle filmeket nézni. Még a Pókembert sem, merthogy "van benne vér". Ezzel kapcsolatban nem tudom, hogy szabad volna e kaland vagy akciófilmeket néznünk, hiszen Dórit nagyon leköti és érdekli, míg a mesefilmekkel kapcsolatban már nem mondható el ugyanez. Ugyanis letöltöttem neki pár mostani mesét, de már az elején kikötötte, hogy ez meg az unalmas, amiket végig se nézett, hanem inkább tabletezett vagy legózott helyette. Egyedül a Trollok első részét nézte végig, de azt is csak azért, mert megkértem rá, hogy nézzük meg együtt. Szerintem aranyos kis színes rajzfilm, amit ellentétben vele, magam roppant élveztem. Hogy ő miért nem, arról fogalmam sincs.

Aznap este, egy ismerősöm invitálására elmentünk Vácrátótra, hogy megnézzük a mézeskalácsházikó kiállítást. Dóri nem akart menni, de szerettem volna számára valami ehétvégi élményt is, úgyhogy muszáj volt jönnie.

Bohóckodás a kocsiban

A kiállítás és a köréje szerveződött falunap hagyott némi kívánalmat maga után. Hogy is mondjam... Vácrátót nem egy Budapest, be kell ismerni. Pici falu pici rendezvénnyel. 

Folyton meg akarta enni valamelyiket

A kiállítás után ettünk egy lángost, majd ittunk egy pohár forralt bort. Előbbi 500 forint, utóbbi 300 forint volt - azt hiszem ezek a normális árak (ez sem Budapest). 

Dóri a melegedőnél vizet iszogat

Igazság szerint Dóri nagyon unta az egészet. Fázott is, ment már volna haza, de mivel nem a mi kocsinkkal jöttünk, ezért muszáj volt a többiekhez igazodni. Hazafelé ráadásul még meg kellett állnunk az óbudai Karácsonyi Vásáron is, ahol nem volt semmi érdekes, s a hideg szél is felerősödött, majd elkezdett esni az eső. 

A koripályát nézve

Amíg az ismerősömék elmentek vécére, Dórival a koripálya szélén vártunk. 

És vártunk...
...és vártunk...
...és vártunk, de az ismim csaknem akart megérkezni, holott egyre intenzívebben esett az eső. Megpróbáltam őt felhívni telefonon, de ki volt kapcsolva.

Mintegy fél óra múltán derült ki, hogy ugyan visszajöttek a vécézésből, de nem láttak minket sehol, ezért elmentek körbenézni, mert úgy gondolták, hogy mi is csatangolunk valahol a bódék között. Jó, mi? Megbeszéljük, hogy itt találkozunk, erre ők úgy gondolják, hogy biztos elmentünk valahová, mert túl vak ahhoz, hogy felsimerjen minket. A telefonja pedig azért nem volt bekapcsolva, mert lemerült az akkuja.

Nah, ezért nem szabad rábízni másra a szervezést, meg akármit!

Ez olyan, mint amikor egy haverom meghívott minket tavaly előtt nyáron magához vendégségbe, hogy aludjunk nála, de azt elfelejtette, hogy nincs hozzá ágya, s az egy szem kanapén nem férünk el hárman (Dóri, én és Enikő). Plafonon volt az agyam, de nem csak az enyém.

Mindegy.

Végül az ismerősöm csak visszatalált a jégpálya mellé, de akkor már fél órán át áztunk és fáztunk Dórival, akit alig tudtam melegen tartani a kabátom alatt az ölemben. Kicsit kiakadtunk mindketten.

Másnap, azaz vasárnap Dóri ismét csak lustálkodni akart. Még gondolatban is berzenkedett az előző napi hidegtől, ezért az ágyikójában feküdt órákig, én pedig mellébújva meséltem a gyermekkorom éveit. 

E téma úgy vetődött fel, hogy a házzal kapcsolatban elmondtam, mindez az övé lesz, ha én már nem leszek. Megkérdezte, hogy ha netán meghalok, akkor átjöhet-e néha, hogy játszhasson a szobájában, amelyre azt feleltem, hogy valószínűleg az lenne, hogy Anya és ő be is költöznének, hiszen Anya az ő gyámja, aki kezeli a vagyonát. Dóri ezt nem értette, így el kellett neki magyaráznom az öröklés mibenlétét, s hogy ez az ő esetében hogyan is zajlana le valószínűsíthetően. Itt kifejezetten rámentem arra is, hogy tudatosítsam benne: ez a ház az ő saját tulajdona lesz, amelybe Anyának se lehetne - elvileg - beleszólása, úgyhogy ne hagyja magát befolyásolni a házzal kapcsolatban, s mindent úgy csináljon/csináltasson vele, amit maga szeretne. 

Dóri folyton kérdezett valamit ezzel kapcsolatban, mert nem egészen értette, hogyha övé a ház, akkor Anya miért adhatja el azt, ha úgy akarja. Elmondtam, hogy bár én azt szeretném, ha a ház felnőtt koráig megmaradna, viszont mivel Anya rendelkezik a pénzügyeivel a nagykorúságáig, ezért Anya eladhatja, ha úgy akarja, de persze ennek árából ismét ingatlant kell vennie az ő (azaz Dóri) nevére (ezt meg ellenőrizze a Jó Isten, merthogy senkinek nem lenne rálátása, az is biztos, hiába van rá törvény és hivatal). 

Dóri erre elmondta, hogy mindig emlékezne rám és nem akarná, hogy Anya eladja a házat, majd megkérdezte, hogy nekem vannak-e emlékeim gyermekkoromból. Nos, erre elkezdtem neki mesélni, hogy mire emlékszem azokból az évekből, amikor még óvodába jártam.

Meséltem neki az apai nagymamámról, aki gyakran jött értem oviba, s olyankor mindig útba ejtettük a piacot, ahol vett nekem meggyes rétest uzsira. Dóri itt felnevetett, s elárulta, hogy amikor egyszer meglepve vettem észre, hog az asztalon lévő meggyes rétest megrágcsálta egy kisegér, az valójában ő volt, mert titokban megdézsmálta a szélét :)

Aztán meséltem neki az óvodás kalandjaimról, amelyről rengeteg emlékem van. Könyvek, udvari játékok, közös foglalkozások, meg amikor elkezdtek kihullani a tejfogaim, stb. Sok ember nem emlékszik a gyerekkorára, míg én igen. Párbeszédek, jelenetek tömkelege, amelyeket ha elmesélek valahol, általában hitetlenkedve hallgatják, hogy márpedig egy ember nem emlékezhet ennyi mindenre és ilyen részletesen pár éves korából. Holott de...

Ez is megérne egy külön bejegyzést, de most nem fárasztom vele az olvasókat. Elég tudni azt, hogy Dórival majdhogynem két órán át beszélgettünk ilyen-olyan emlékekről. 

Sajnos a hazamenetel ideje nagyon hamar eljött. Már csak pár óránk maradt az együttlétre, amit oly módon használtunk ki, hogy megnéztük a Dzsedi Jedi visszatér című klasszikust. Dóri Darth Vadert akart nézni, ezért leszedtem, majd betettem neki a tévébe. Ámult is rajta rendesen, mert tetszettek neki a csatározások. Elmondása szerint ez a Vader nagyúr nagyon félelmetes alak... ám tök jó, hogy a végére elmúlt a gonoszsága és jó emberré vált. Külön kiemelte, hogy milyen jó, ha az ember jó lesz, s lám, a nagyúrban is megvolt a jó, mert megmentette a fiát. 

Mielőtt bepattantunk volna a kocsiba, Dóri még eltűnt a szobája mélyén pár percre. Addig én is összekaptam magam, hiszen aznap este már dolgozni kellett mennem, majd amikor szóltam neki, hogy ideje indulni, ő mosolyogva foglalta el a helyét az ülésben. Már úton voltunk, amikor elmondta, hogy holnap reggel az ágyikójában kell aludnom, és ezt ígérjem meg neki. Megígértem, de már sejtettem, hogy valami meglepetésre kell számítanom. 

Másnap reggel megnéztem, hogy mi vár rám az ágyikójában: egy gyönyörű színes rajz, amit a párnámra tett rá ajándékként (ő nem használ párnát, ezért az ágyán lévő párna az enyém), plusz egy doboz TicTac. Hihetetlen ez a cukiság, nem? :) 

Eme rajzot készítette nekem a boldogság és a szeretet jeleként:

Külön érdekesség ez a gombóc, amit odaragasztott a papírhoz. Hogy mi a jelentése nem tudom, de talán az, hogy akart még a rajzra egy különlegességet is, ami a mű sokrétűségét és a figyelmet hivatott ábrázolni. Mindezt azzal az új filctollkészlettel csinálta, amit előző nap vettem neki az Osanban.

Amiről jelen sorok között még nem esett szó, az az ünnepekre való készülődés: Dóri ugyan már nagyon várja az ajándékozást, viszont mindennél fontosabb számára az, hogy kettesben legyünk otthon. Ezt ő maga mondta. Örülni fog az ajándékainak, viszont annak örülne a legjobban, ha velem lehet kettesben és együtt aludhatunk a galérián. 

Hogy ezt hogyan értem el nála, nem tudom, de talán azzal, hogy magam úgy viselkedek vele, mint a legjobb barátommal, s nem éreztetem vele azt, hogy én vagyok a felnőtt, ő pedig a kisgyerek. Úgy érzem, hogy ez nagyon fontos a számára, mert érzi belőle a megbecsülést és az odafigyelést, érzi ezzel, hogy fontos a véleménye a számomra. Talán az is számít, hogy "infantilis" vagyok (azaz, gyermeki lélek), amit Anya is mondott anno a bírósági per alatt. 

Apropó! Dóri elmondta, hogy szeretne velem többet lenni. Ezen a hétvégén is elmondta párszor, amelyre annyit tudtam felelni, hogy kérje meg az anyját, hogy engedje el velem többször. Dóri erre rávágta, hogy nem Anyával kell beszélni, hanem a bírónénivel, aki a kapcsolattartás idejéről határozott. Nos, ebből is látszik, hogy emlékszik rá miket meséltem neki bő egy évvel ezelőtt a gyerekelhelyezési perünkről. 

Elmondtam, hogy a bírónéni ugyan hozott egy ítéletet, de Anya óhaja alapján döntött (hogy kapná be!), viszont ha Anya úgy akarná, hogy legyünk együtt többet, akkor simán megtehetné, mert nem a bírónéni a főnök ebben a kérdésben, hanem ő. Hozzátettem, hogy a bíróság végeredményben arról hozott döntést, hogy én mennyit lehetek vele az anyai tiltás ellenében (hogy ez mennyire igazságos, azt majd maga a gyermek fogja eldönteni a későbbiekben, amikor önállóan tud dönteni és mérlegelni az eddigiek súlyát). 

Tehát készülődünk a Karácsonyra.

Mivel sok dolgot kellett kifizetnem, ezért az anyagi lehetőségeim meglehetősen korlátozottak: decemberben ugyanis nemcsak az ajándékok jelentenek plusz kiadást, hanem ekkor kell fizetnem a Trabant és a Rönó biztosításait, de fizetnem kell a honlapom tárhelyét is, valamint elmentem egy hozzáértő fogorvoshoz is, aki elkezdte helyretenni a fogaimat (első körben 80ezerbe került az egyik örlőm megmentése, amit az előző - ingyenes - dokim annak idején elbaszott). Ezekre jön még rá a tartásdíj, a negyedéves lakásbiztosítás, a fenyőfa és annak díszei, stb., stb. 

Szerencsére az ajándékok már megvannak, viszont van még egy másik attrakció is, ami eddig nem volt: idén állítok fel életemben először saját karácsonyfát, amit Dóri már tavaly is nagyon akart, de az anyagiak miatt nem tehettem rá szert.

Vágott fenyőt nem akartam, mert - habár ezeket direkt erre az ünnepre termesztik, de - nem akarom, hogy egyetlen élőlény is elpusztuljon csak azért, mert ünneplünk. Erre mondta egyszer valaki, hogy hát az állatokat is levágják, hogy együnk, viszont úgy vélem, hogy azt muszáj megtennünk, elvégre ragadozók vagyunk és nem akarunk éhen halni, míg az ünnepi hangulat kivágott fa nélkül is - azaz megtartható műfenyővel vagy akár dézsás fenyővel. 

Végül dézsás fenyőt vettem. Ezt az ünnepek után kiültetem a kertbe, az erre kijelölt helyre. Ugyanis az elkövetkezendő években a fadíszítést nem a házban, hanem az udvaron szeretném megtartani, az ajándékozási hercehurcával együtt. Szerintem hangulatosabb akkor az udvar és a ház, ha kivisszük a Karácsony szellemét a szabadba, ráadásul a világító gömbök és lámpások beszivárgó fénye még varázsosabbá tehetik a lakásban lévő meghittséget. Mintha együtt lennénk a természettel. És persze azért ne felejtsük el, hogy december 24-e elsősorban Jézus születésnapja, azaz a szeretet napja és nem az ajándékozásé. 

Dóri legközelebb 26-tól 30-ig lesz velem.

Elmondhatatlanul várom már :)