Dórinak megy a hasa, Dóri meg megy a hasa után

Túl vagyunk az idei első kapcsolattartáson. Mint ahogy azt a cím sugallja, szegény kiscsajszimnak nem telt kellemesen a hétvégéje: mindvégig hányt és csúf hasmenés gyötörte. 

Péntek

Amikor érte mentem az oviba, Dóri olyan boldogan ugrott be mellém a kocsiba, hogy be nem állt a szája, s boldogan mesélte az elmúlt napjait. Rengeteg dologról beszélgettünk, kezdve a kistesóvárástól az idei nyaralási terveinken át, egészen az űrutazásig, hogy csak a leglényegesebb pontokat említsem. Például megkérte, hogy meséljek neki a fekete lyukakról. Ezzel kapcsolatban elmondtam róla mindent, amit a mai tudomány jelenleg ismer. Dóri figyelmesen hallgatott, majd kérdezett pár olyat, amire nem tudtam feleletet adni. Ő ezen igencsak meglepődött, hiszen a szemében én mindent ismerek és tudok, de megmagyaráztam, hogy annyi minden van a világban, hogy képtelenség mindent megtanulni. Példaként a csillágaszotot hoztam fel, miszerint magam ugyan sokmindent ismerek a világegyetemről, mert sok-sok könyvet olvastam a témában, de egy csillagász többet tud nálam, hiszen egyetemen tanították neki a csillagászatot, ahol sokkal több dolgot mondanak erről (valami ilyesmi). 

Dóri kíváncsi volt arra is, hogy melyik bolygón jártak már emberek, mire elmondtam, hogy csupán a Holdon, s a Marsra is csak készülődnek. Megkérdezte, hogy akkor hogyan van annyi fényképünk a bolygókról, mire azt feleltem, hogy a bolygók körül keringő műholdak készítenek annyi meg annyi képet. Kérdezte, hogy miért olyan nehéz elmenni más bolygókra, amely kapcsán elmagyaráztam neki az űrhajózás körülményeit (gravitáció - helyesen: tömegvonzó erő -, sugárzás, oxigénhiány, vákuum, hőmérséklet, távolságok, stb.). Dóri köpni-nyelni se tudott a döbbenettől.

...és még csak 5 éves.

Dóri az út során többször is elmondta, hogy többet szeretne velem lenni, mire ismét elmagyaráztam neki, hogy Anyát kell meggyőzni róla, hogy engedje el hozzám többet. Dóri erre kifakadt, hogy nem Anyával kell beszélni, hanem a bírónénivel, hogy hozzon új ítéletet rólunk - majd megjegyezte, ha nagy lesz, akkor bírónéni lesz, hogy megítélhesse nekünk a sokkal több időt. Ezen jót derültem, s elmagyaráztam, hogyha nagyobb lesz, akkor már nem kell megítélni a kapcsolattartást, mert 18 éves kora után úgy dönt ahogy akar és nem szólhat bele az életébe senki. Persze kiegészítettem mindezt azzal, hogy 12-14 éves korában már Anya se nagyon állhatja útját, ha mondjuk szeretne hozzám átjönni ebédre vagy mondjuk csak fagyizni valahová. Dóri kérdezte, hogy miért, mire azt feleltem, hogy 12 évesen olyan nagy gyerek lesz, aki azért bizonyos kérdésekben már öneállóan dönthet. Dóri erre gyorsan kiszámolta, hogy hány évnek kell még ahhoz eltelnie, hogy bármikor átjöhessen hozzám. 

(Régebben megemlítettem neki, hogy 14 évesen már az ő akarata szerint dönt a Bíróság, tehát akár nálam is lakhatna, ha azt szeretné a későbbiekben)

Azt hiszem azért is ilyen érdeklődő minden tudományos dolog iránt, mert amúgy mindent elmondok neki, ami velem vagy velünk történik, folyton mesélem neki az Élet dolgait. Úgy kezelem őt, mint egy kis barátot (a legjobb barátomat), amit Dóri is értékel, hiszen én vagyok talán az egyetlen személy az életében, aki nem degradálja őt le holmi kisgyerek szintjére és mindenben kikéri a véleményét. Ez pedig nagyon bejön neki!

Egyébként azért volt időnk ennyit beszélgetni, mert az estét nem nálam töltötte, hanem apósoméknál Fóton, ugyanis nekem aznap dolgoznom kellett menni. 

Azért alakult így, mert Karácsonykor tettem egy ígéretet apósomnak, hogy elviszem hozzá az unokáját, ugyanis évekkel ezelőtt olyannyira összevesztek Anyával, hogy nélkülem nem tarthatják a kapcsolatot. Jó, mi? Emellett pedig muszáj dolgoznom minél több órát, hogy tudjak miből költeni a házépítésre és az elkövetkezendő nyaralásunkra.

Szombat

Másnap reggel, meló után mentem is érte. Apósom és a felesége elmondták, hogy Dóri egész éjjel hányt, így felváltva cipelték őt ki a wc-re, hogy könnyítsen magán. Ennek ellenére Dóri energikus volt és jókedvű, mert várta, hogy a mára beigért barátnőjével találkozhasson végre. Ugyanis Dórival már egy hete lebeszéltem telefonon, hogy a hétvégén eljön hozzánk az egyik ovis társa, akivel összerúgta a port (lásd: Barátok) és szeretne vele kibékülni. 

Mielőtt hazamentünk volna, még beugrottunk a boltba vásárolni. Dóri sült csirkét és burgonyapürét akart ebédre.

Otthon aztán nekiálltunk rendtet tenni, mert állítólag Anya azt találta mondani neki, hogy "ha Nóri anyukája meglátja, hogy milyen kupi van Apánál, nem is hagyja ott Nórit". Kérdeztem Dóritól, hogy ezt mire értette, mire elmondta, hogy az udvaron van nagy kupi, amit akkor láttak, amikor lejöttek érte Karácsony után.

Khm. Ugye milyen kedves?

Nos, a helyzet az, hogy a házépítésem befejezése óta még nem volt rá időm, se pénzem, hogy az udvart rendbe tegyem. Ez annyiból áll, hogy fel kell tölteni az egészet nagyjából 20 m3 földdel, valamint ki kell dobálnom a kupacba összehordott lomokat, amelyek nem fértek bele a múltkori konténerbe. Első ránézésre az udvar valóban kupisnak tűnik, de másodikra már látható, hogy nincs vele különösebb gond, csupán vízszintbe kell hozni az egyenetlen talajt és el kell tüzelni a megmetszett fák ágait. 

Kicsit feldühített, hogy Anya mindenben a rosszat látja velem kapcsolatban, s ott szid vagy gyaláz, ahol lehet - mindezt a gyerek előtt. Úgy állít be előtte (és gondolom mindenki más előtt is), mintha semmire se vittem volna az életben. Holott nem én lakom bérlakásban, hanem ő, s nem neki van tehermentes családi háza, hanem nekem. Neki még jogosítványa sincs, nemhogy kocsija, és azóta lett kényelmesebb az élete, mióta a "másik apának" van és furikázza őt A-ból B-be. Úgy érzem tök felesleges volt megállapításokat és megjegyzéseket tennie, ha nem tudja mi miért olyan, amilyen.

Volt valami értelme megjegyzéseket tennie Dórinak a házamról? Kétlem.

Na mindegy. Dórival összeszedtük az ágakat és összehordtuk egy kupacba, majd a lombseprűvel szintúgy összegyűjtöttük a lehullott faleveleket, amelyeket felhordtunk a komposztálóba. Ezután bementünk a házba, hogy felkészülten várjuk a vendégünket.

A kis barátnő 10 órára meg is érkezett, majd mindketten bementek Dóri szobájába játszani. Amikor bekísértem őket, Dóri felhívta rá a figyelmem, hogy most hagyjam őket játszani és csukjam be a szoba ajtaját. Hát igen, a gyerekszoba az ő felségterülete, ahol autonomiát élvez.

Míg csirke a sütőben sült, hallottam az intenzív kajacokat a szobából. Ezzel megállapítást nyert, hogy a két gyerek csudajól érzi magát. 

Aztán eljött az ebéd ideje...

Sajnos hiába sütöttem, mert egyik gyerek sem evett. Naja...

Dóri azért nem, mert a hasmenése és a hányinger miatt nem volt étvágya, míg a barátnője annyira válogatós volt, hogy ő csak azt a húst hajlandó megenni, ami "kockákra van vágva", meg "amelyiket Anya szokta megvenni a boltban". 

Fasza. Kérdeztem, hogy evett e már csirkehúst úgy, ahogy itt látja, amire azt felelte, hogy nem. A püréből evett pár falatot, de amúgy ott maradt minden, ahogy kitettem eléjük. 

Kicsit értetlenül álltam az egész elött. Vajon nevelés kérdése, hogy a gyerekek mit esznek meg és mit nem? Vajon minden gyerek ennyire válogatós?

Szerintem a sült csirke az egyik legjobb kaja a világon, erre meg ott marad a tányéron, mert nem "gyári" a formája. Míg világszerte százmilliók éheznek (talán kis tulzással), addig van olyan helye a Földnek, ahol az emberek finnyásan tolják odébb a SÜLT HÚST..! Ti értitek? Mert én nem.

Azt hiszem ez civilizációs betegség.

Szóval az ebéd így múlt el, sehogy. A gyerekek ismét bementek a szobába játszani.

A két barát

Amikor megunták a szobát, kijöttek játszani a nappaliba Dóri babaházával. Elég sokat elidőztek vele, ami azt jelenti, hogy tetszik nekik.

Közben és utána mesefilmet néztek:

A Karácsonyfánk amúgy e napra átlagos fenyőfává szelidült, mert leszedve a díszeit, várja a kiültetést, hogy ezután az elkövetkezendő ünnepekre az udvaron mutassa meg bájait. Ezzel kapcsolatban még nem hallottam róla, hogy családok a kertben díszítették volna fel a fájukat és ott tartsák meg a Szentestét, ezért gyanítom, hogy idén egyedülálló fa lesz a miénk az országban. 

Miután Dóri barátnőjét elvitték a szülei, Dórival még kimentünk az udvarra játszani. Persze a játék csakhamar abbamaradt, amikor elkezdtem lekaparni a korábbi nyár melegétől kifakadt gyantát a ház faláról, mert Dóri mindenáron segíteni akart. Ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy fejmagasságban az összes gyantát leszedte! Megígértem neki, hogy a csiszolásban és újrafestésben is segíthet, ha eljött az ideje.

Kitartóan kapirgált a spaklival

Ezután felmásztunk a sufni tetejére, s a maradék vödrös kátrányomat rákentük. Ez egy sima OSB-lap, amit eddig még nem kezeltem le, viszont muszáj lesz minél előbb, mert a tavaszi esőzések tönkretehetik.

Mivel a kátrány a hidegtől teljesen beledermedt a vödrébe, ezért azt alulról egy gázégővel fel kellett forralni, hogy kenhető állapotba kerüljön. Míg én a melegítőt tartottam, Dóri a vödröt fogta, hogy ne boruljon fel az éléről. Miután a kátrány folyóssá vált, felmásztunk a sufni tetejére. Viszont mire elfoglaltuk a helyünket, az egész cucc ismét dermedtebb lett, miáltal sokkal nehezebben lehetett felkenni. Épp ezért most inkább kihagytam a kenésből Dórit, mert sürgetett az idő, nehogy teljesen beledermedjen a kátrány a vödörbe. Dóri ezt olyannyira zokon vette, hogy kétségbeesett sírásban tört ki:

- Apa, azt ígérted, hogy én is kenhetem! - mondta, miközben törölgette a könnyeit.
- Jaj, te... De akkor gyorsan kend, mert megköt a kátrány - feleltem, s a kezébe adtam az ecsetet.

Szerencsére az Élet adta neki a leckét, mert mire elkezdett az ecsettel dolgozni, a kátrány olyannyira besűrűsödött, hogy alig bírta kivenni a vödörből. 

- Látod, mondtam. Ez nem neked való, mert a kátrány ragacsos és nehezen kenhető, főleg akkor, ha hideg van - mondtam. Dóri erre visszaadta az ecsetet és hagyta, hogy befejezzem a művet. A kátrány egyébként csupán a tető egynyolcadára volt elég, de legalább megszabadultam végre a helyet foglaló vödörtől, mert elhasználtam a tartalmát. 

Végül beesteledett, mi pedig leültünk a kanapéra tévézni.

Dóri ekkor már egy teljes napja nem evett és a gyógyteáimból is csak ímmel-ámmal ivott. Nap közben többször is kimentünk a wc-re, majd később olyan bágyadt lett, hogy a kanapén akart aludni. Nem volt kedve galériázni.

Azt hiszem ez volt a szerencsénk. Éjfélkor ugyanis felsírt, mondván, hogy rosszul van, majd miután felült a kanapén, odahányt maga elé a földre. Gyorsan kikísértem őt a wc-re, s míg a dolgát végezte, én feltakarítottam a padlót. Végül megkönnyebbülve bújt vissza a takaró alá, s hamarosan elszenderült. 


Vasárnap

Az utolsó napunk is otthon telt el. Mivel Dórinak nem volt kedve kimozdulni, ezért a szobájában pakolgattunk és játszottunk. Ma a Harry Potter legóival volt elfoglalva, s a könyvespolcon lévő könyveit lapozgatta. Ekkor vette észre, hogy milyen rumli van a polc legfelső szintjén.

- Apa, azok mik? - kérdezte tőlem, mutatva a rumli irányába.
- Ezek? Hm... Ezek kérlek, két úszógumi, egy úszómatrac, egy magnó, könyvek, ceruzák, matricák...

Dóri elkérte a matricákat, majd megkérdezte, hogy hová ragaszthatja fel. Azt mondtam, hogy oda teszi, ahová akarja, mert az ő szobája. Ő pedig a lépcső előterét választotta ki e célra.

Ezeket a matricákat egyébként még a házépítés alatt vettem meg a helyi festékboltban, s lám, csak most sikerült őket elhelyezni. 

A magnóról el kellett neki mondanom, hogy Anya hagyta ott nálam Horányban, miután lelépett tőlem, s azóta is nálam van, de azt se tudom működik-e. Muszáj volt kipróbálnunk...

Az antenna hibája miatt csupán a Kossuth Rádió jött be, ezért azon nem hallgathattunk zenét, viszont a CD-lejátszó működött, így hoztam egy CD-t Dórinak, hogy meglássa miképp működik az ilyen:

Az A.E. Bizottság örökérvényű klasszikusa
Kalandra fel!

Ezután megkérdezte, hogy mi az a két dolog a fal mellett, amire azt feleltem, hogy két darab CD-tartó. 

- Apa, tegyük be a cédéidet a tartóba! - hívta föl rá a figyelmem, amiről eszembe jutott, hogy a lemezeimet már évek óta nem haszanáltam, mert minden kedvencemet pendrive-on tárolom és azokról is hallgatom. A nagyjából 60-70 darabos gyűjteményemet épp ezért el akartam adni, hogy ne foglalják feleslegesen a helyet, de mivel Dóri igényt tartott rájuk, ezért az egésznek a léte új értelmet nyert.

Bon Jovi, Billy Idol, Guns 'n' Roses, Green Day, Mötley Crüe, KISS, Faith no More, stb... A 80-as, 90-es évek nagyágyúi.

Ő maga pakolta be ezeket a tartóikba:

Épp egy Iggy Pop-ot...

Dóri olyannyira rácuppant az immáron tulajdonába került lemezekre, hogy órákig azokat hallgattuk rendrakás, majd játék közben is. 

Sajnos csakhamar eljött a visszamenetel ideje, ezért kissé mindketten letargiába süppedtünk. Dóri azért, mert még szeretett volna maradni, míg én azért, mert ismét egyedül leszek két hétig. Többször elmondta, hogy szeretne többet találkozni velem, majd szomorúan átölelte a nyakamat.

Pár nappal később bevittem neki az oviba egy levelet, amelyben leírtam neki, hogy mennyire szeretem és milyen nagyon hiányzik. Erről Dóri nem tudott, mert csupán a kabátjának kapucnijába tettem bele, amit akkor vett észre, amikor kimentek az udvarra játszani. Este mikor felhívtam őt telefonon, megkérdeztem, hogy megkapta-e a levelet, amire azt mondta, hogy igen és az anyja pasija olvasta fel. Hogy miért nem Anya, nem tudom, talán túlságosan elfoglalt. Dóri nagyon örült a levelemnek és megígérte, hogy másnapra ő is készít nekem egy levelet. Megbeszéltük, hogy ő is otthagyja nekem a szekrénykéjén. 

Másnap bementem a levélért, de nem találtam, mert a kabát alá volt csúsztatva, ezért kénytelen voltam bekopogni hozzá a terembe, hogy adja oda. Dóri annyira megörült nekem, hogy kiabálva rohant oda hozzám. Ezután megnéztük a levelét, majd mély diskurzusba kezdtünk az egymás iránt érzett szeretetünkről.

Nos, igen... Dóri beülve az ölembe átkarolta a nyakam, majd halk zokogásban tört ki, mondván, hogy szeretne velem több időt eltölteni, mert nagyon hiányzom neki. Nagyon össze volt törve, s látszott rajta, hogy tök komolyan gondolja. 

Erről sokáig beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy ha nagyobb lesz, akkor többet lehetünk együtt, de 14 éves korában már a bírónéni is úgy dönt, ahogy ő akarja. Elmondtam, hogy idővel talán hozzám is költözhet, hiszen a szobája mindig ott lesz neki, de erre azt válaszolta, hogy "akkor mi lesz Anyával? Én őt is nagyon szeretem". 

Megnyugtattam, hogy nem kell tőle elköltöznie, de lehet találni olyan megoldást is, hogy mondjuk egy hetet nálam van és egy hetet Anyánál, de talán az lenne a legmegfelelőbb, ha olyankor jönne át hozzám, amikor épp kedve van, egyszer hosszabb, egyszer rövidebb időre. Ezzel persze nem akarom őt az anyja ellen nevelni (ez világosan látszik, hogy nem is erről van szó), de úgy érzem, hogy Dórinak tudnia kell róla, hogy mik a lehetőségei, ha amúgy nem is igazán foglalkoznak az érzelmeivel és csupán egy ötéves kisgyerekként kezelik. 

Kétségbeejtő volt látni, hogy Dóri szeretetével nem akarnak törődni azok, akik elvileg ezért felelősséggel tartoznak. Nem tudom megérteni, hogy az anyja miért gátolja a saját gyerekét abban, hogy boldog legyen és több időt tölthessen el azzal az emberrel, akit szeret, s aki ráadásul e gyermek második legközelebbi rokona (az apja). Ezt akár úgy is nézhetnénk, mintha azt mondaná Anya a gyerekének, hogy "nem érdekel, hogy boldog akarsz lenni, akkor sem mehetsz Apához, mert így van megírva az ítéletben". Anya legalábbis mindig az ítéletre fogta, hogy annyit lehetek Dórival, amit belefoglaltak, holott a tárgyaláson a bírónő is mondta, hogy olyan ítéletet hoz, amelyben mi megállapodunk.

Hogy ez egy valamiféle mélységes butaság vagy csak egy pitiáner bosszú, nem tudom, de az látható, hogy a saját gyerekünk vágyaival ellentétes, ami káros. Dóri sokkal több dolgot kaphatna, ha kellő időt lehetne a másik szülőjével is, nem csak az anyjával és annak kanjával (bocs). 

Ha jól hallottam a hírt, a Kormány a "börtönbiznisz" mellett az elvált szülők kapcsolattartását is felül akarja vizsgálni, mert látják, hogy a korlátozó szülők milyen bonyodalmakat, igazságtalanságot és törvénytelenséget tudnak okozni. Mondjuk ez a mi esetünkben jelenleg nem számít, mert egyelőre megkapom a lányomat az ítéletben foglaltak szerint, de több ezer másik apának lesz feloldozás, ha végre hozzáférnek a saját gyermekükhöz az anyák tiltásával szemben. Anno én sem láthattam fél évig a lányomat, mert nem engedtek a közelébe.

Nem tudom Dórival mi legyen. Gondolkodom rajta, hogy beadok egy kérvényt a Bíróság részére, miszerint szeretnék a lányommal többet lenni (az eredeti beadványom szerint páratlan héten egy nappalt, páros héten pedig 3 napot kértem, amelyből csupán az utóbbit adták meg a nemlétező "szokásjog" szerint), valamint szeretnék vele minden nap legalább 10 percet beszélgetni telefonon, amit az anyja jelenleg vagy megad, vagy nem, holott a Törvény is azt írja, hogy a "kapcsolattartás kiterjed a mindennapos telefonos kapcsolattartásra is". Szeretnék vele erről megállapodni szóban. Remélem sikerül.

Na, majd meglátjuk, hogy mit hoz a tavasz.