Karácsony, 2019.

Hát, eljött végre a Karácsony is, amelyet olyannyira vártunk. A boldog ünnepen kívül ráadásul ez volt az első olyan "kapcsolattartásunk", amikor elsőként tartjuk meg a téli szünetet is, aminek a fele ugyebár az enyém (a kapcsolattartást azért tettem idézőjelbe, mert a szünetek idején szünetel a kapcsolattartás, viszont mégiscsak tartjuk egymással a kapcsolatot). 

Dóri a Szentestét és a rákövetkező napot otthon töltötte, majd 26-án reggel az anyja hozta el hozzám a kapuig, hogy aztán a "másik apa" társaságában rögvest indulhassanak vidékre, a fickó családjához ünnepelni. 
  

26.

Aznap reggel Dórival még nem bontottuk ki az ajándékokat, mert várni akartam vele estig, amikor a Karácsonyfa fénye némi meghittséget teremt a lakásban. Na meg a fenyőfa se volt még feldíszítve, ugyanis szerettem volna, ha a díszítésben Dóri is segít. 

Az ünnepek előtt sokáig törtem rajta a fejem, hogy milyen fenyőfát vegyek: vágottat, cserepeset, vagy tán műfenyőt? 

A vágottat végül már az első percben elutasítottam, mert sajnáltam kioltani egy életet csupán azért, mert van egy ünnepünk, ahol fákat díszítünk a lakásban. Fát díszíteni máshogyan is lehet: például az olyan távoli tájakon, ahol nem nő a fenyő (pl. a Közel-Keleten), ott egyszerű faágakat öltöztetnek fel ünnepi díszbe, vagy mondjuk a falra festenek valamilyen díszes, fénylő és színes fa formát. Később eszembe jutott, hogy az is megoldás lehet, ha egy fenyőágat szerzek valahol és azt függesztem fel a falra, de mivel emiatt nem akartam megcsonkítani egy fát és az amúgy sem lenne az igazi, ezért a műfenyő felé kezdtem el hajlani, ami ráadásul ezután minden évben "újrahasznosítható" lenne. 

A műfenyővel viszont az volt a bajom, hogy drága. Egy nyeszlett kis vackot 12-15.000 forintért kínáltak, míg a slágergyanús "3D"-s változat 30.000-től indult (egy újabb rókabőr, amivel lehúzhatják az embereket). Annyért pedig már inkább játékot vennék Dórinak, amit valószínűleg jobban is értékelt volna (emlékszünk: a Harry Potter Legokat - a Nagytermet vagy az Óratornyot - épp ennyiért kínálja a Lego Store, azaz darabját 30.000 forint körüli összegért, amit végül sikerült megvennem napi akcióban 12.500-ért), tehát nem mindegy, hogy a pénz mire megy el. Ráadásul a december nálam hatalmas kiadással járt: a két kocsi biztosításán túl ekkor kell befizetnem a honlapom tárhelyét is, vagy mondjuk muszáj voltam otthagyni a fogorvosnál 90.000 forintot, hogy megmentsen két fogamat, majd még jött a rezsi, az ajándékok és egyéb apró kiadás, amelyek majdhogynem elvitték az egész fizum. Gondolom ez mindenki másnál is így van, ezért érthető, ha a fenyőfánál (is) alkudozik magában az ember. 

Tanakodtam magamban, hogy megvegyem-e vagy sem a 3D-s műfenyőt, mígnem a bevásárlás során összefutottam az Aldiban pár cserepes fenyővel, amiket 5000 forintért kínáltak. Az ajánlat még tetszett is volna, ha nem lettek volna ezek a fenyők olyan picik. Viszont szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy mi volna, ha a vörösvári kertészetben keresnék egy nagyobbacska fenyőt, mégha az esetleg egy kicsivel is drágább?

Így tehát cserepesfenyő-nézőbe indultam, majd meg is vettem egy közepes méretűt 10.000 forintért. 

Ami ezzel egybevág, az egy évekkel ezelőtti elhatározásom volt, miszerint, ha egyszer befejeztem végre az építkezést, akkor az udvaron állítok fel egy igazi, élő fát, amit majd évről-évre, minden Karácsonykor feldíszítek. Ezt persze folyton halogattam, mígnem most éreztem úgy, hogy eljött az ideje a megvalósításnak. 

Így vettem meg tehát a cserepes fenyőt, amely végül Dóri segétletével vált a lakás ünnepi díszévé. 

Huszonhatodika reggelén Dórival feldíszítettük a fát, hogy előkészítsük a terepet az esti ajándékozáshoz. Kicsikém egy hatalmas borítékot adott, amelyben az ő kis meglepetései lapultak. Szerette volna, ha ezt ott és azonnal kibontom, viszont türelemre intettem, hogy várjuk meg vele az estét, ha visszaértünk az Édesapáméknál tartandó családi összejövetelből. Szerencsére Dórinak volt akkora türelme, hogy kivárja az időt.

Délelőtt 11-kor felkerekedtünk és elindultunk Édesapámékhoz. Út közben még felvettük a fiamat is, majd délben meg is érkeztünk, ahol minden évben összeül a család apraja-nagyja: a szülők, a testvéreim, s mindenkinek a gyermekei és asszonyai, azaz 19 fő. Nem kevés. Édesapám felesége ilyenkor rengeteget dolgozik: süt-főz, s ő állítja fel a gyönyörű terítéket is, majd ő is rak rendet. Közel húsz főre ez hatalmas feladat!

Közös kép, amely kötelező darab az utóbbi időben

Míg a család a nappaliban beszélget,
Dóri az étkezőben várja az ebédet (mert már nagyon éhes volt)

A családi ebéd után következett az ajándékozás. Dóri Édesapám feleségétől két Lego-t kapott: egy Friends házikót és egy Jázmin hercegnőt, amiket a testvérével közösen kezdtek el összerakni, míg Dóri bele nem bonyolódott annyira, hogy végül lepasszolja a bátyusnak.

Kicsikém elsőnek engem kért meg, hogy segítsek neki az összerakásukban, de mivel szerettem volna, ha a testvérek összehaverkodnak, ezért megkértem a fiamat, hogy üljön oda a húgához Legozni. Szerencsére volt hozzá kedve és eleinte tök jól elvoltak együtt. Viszont mivel nem igazán ismerik egymást, ezért sajnos nem sikerült a kötődés életrekeltése. Sajnos annyi év telt el találkozás nélkül, hogy a fiammal nekem is nehéz felvennem a történetünk fonalát (6 éves volt, amikor a kapcsolat megszakadt, s csupán 18 évesen találkoztunk ismét). 

A gyerekekkel délután 5-ig voltunk Édesapáméknál, majd indulnunk kellett, mert máshová is hivatalosak voltunk, ráadásul hozzám is jött egy vendég, akit nem illett megvárakoztatnunk. 

Miután a fiamat hazavittük, Dórival ismét vendégségbe mentünk, s csak este 9-re értünk haza, hogy végre kibonthassuk az ajándékainkat.

Annyira izgett-mozgott, hogy képtelenség volt lefotózni normálisan

A már említett Lego Friends-en kívül kapott még ruhákat, egy bársonyos puhaságú flitteres, egyszarvús, fánk formájú párnát, valamint a szintén említett Harry Potteres Legokat, amely utóbbit végül éjfélig építgettük. 

Dóri nagyon élvezte a Legozást. Tulajdonképpen az első és a második napunk másról sem szólt, csak erről. Az összerakást nagyon szereti, de egy idő után - ahogy kezd átláthatatlanná válni az összerakási útmutató - elveszíti a türelmét, merthogy nem érti mit hová kell rakni. Ezt tökéletesen megértem, mert sok esetben nekem is kigúvad a szemem, mire megtalálom egy-egy elem helyét. 

Viszont elhatároztam, hogy ekkora szettet most kap utoljára Legoból, mert ezután inkább a kínai cuccok felé fordulok, amelyeket nagyságrendekkel olcsóbban lehet beszerezni. Úgy gondolom, hogy a Lego irreálisan és pofátlanul drágán kínálja a készleteit, amelyeket úgy áraz be, mint az Apple az iPhone-t: nem ér annyit, mint amennyiért adják. Az úgynevezett kínai "hamis legó" olyannyira kedvező árfekvesben mozog, hogy ami a Legonál 32.000, az a kínainál 8-12.000 forint. Ha a Lego nem akarna amolyan státuszszimbólum lenni, akkor a kínaiaknak nem lenne piaca, de szerencsére a Lego kockáiról és figuráiról már lejárt a szabadalmi védettség, ezért kapható olcsóbban is ugyanaz a termék. A Lego-t mondjuk ez nem hatja meg, de kit érdekel, jogukban áll maguk alatt vágni a fát. 

Dicsőség és profit nem jár együtt, ez a szabad piaci verseny (egyébként meglepő, hogy a kínai kockák és figurák milyen jó minőségüek - a kínai cucc annyiban tér el a Legotól, hogy a kínai tömege valamennyivel kisebb, gondolom a másféle műanyag miatt). 

Összerakás közben

És, hogy mit kaptam Dóritól?

Ő egy csodaszép rajzot adott, amelyhez csatolt egy karkötőt is. E karkötő egy sima csomagoló-szalag volt, amire celluxal ráragasztott egy díszt. Sajnos - érthető okokból - a cellux nem sokáig bírta és a dísz leesett, de végülis nem is az volt a lényeg, hanem a szándék, amelybe annyi meg annyi percet és munkát áldozott. Olyan boldogan adta át ezeket, hogy még a szeme is könnybe lábadt emiatt, merthogy milyen örömöt tudott velük okozni az apukájának. Sajnos erről fényképet nem tudok mutatni, mert rossz minőségű lett a félhomály miatt.

Az est záró pontjaként csillagszóróztunk az udvaron, majd nyugovóra tértünk.

Csillagszórózás az udvaron


Tájkép csata után

Dóri egyébként kapott tőlem még sok más apróságot is: például a galériájára kitettem néhány közös képet rólunk, amelyek az elmúlt nyaralásaink alatt készültek, valamint megkapta azon képeket is, ahol Anya és én vagyunk láthatók, még a boldog békeévek alatt. Amikor Dóri meglátta ezeket a galéria falán, örömében/bánatában elsírta magát. Ugyanis nagyon megviseli őt lelkileg, hogy nem lehet együtt velünk egyszerre, merthogy olyannyira szeret minket, Aput és Anyut. 

Ezeket a képeket akkoriban nyomtattam ki, amikor Anya lelépett tőlem, majd amikor eladtam a házat és felépítettem az újat, bekerültek a komód fiókjaiba. Aztán a következő barátnőm (Enikő) egyszer meglátta őket a fiók mélyén, amikor épp a jelenlétében kerestem egy iratot, miáltal örök témája lett az exem, miszerint a fiókomban örizgetem a fényképeit (biztos azért, mert még szeretem). Akkor elmondtam neki, hogy ezeket a képeket a gyerekszobába fogom kitenni Dórinak, s ebből kifolyólag tök mindegy, hogy a fiókban hevernek-e vagy sem, mert abszolút nem nézegetem őket. Ez nem hatotta meg, s többször felhozta nekem szúrkálódásként (mintha még mindig az exemet szeretném) - végül persze a csajom a múlté lett, míg a képek felkerültek a lányom szobájának falára. A mostani barátnőm simán megérti ezt és támogatja is, amely - azt hiszem - az intelligenciabéli különbséget mutatja. 

Dóri a képek mellett kapott tőlem egy távirányítós lámpát is, merthogy korábban, ha lekapcsolta este a villanyt és aludni tért, akkor vak sötétben kellett felsétálnia a galériára, vagy mondjuk, ha este pisilnie kellett, akkor is sötétben volt muszáj lebotorkálnia a lépcsőn (velem együtt), amiket nem igazán szeretett. Most, hogy van egy távirányítós asztali lámpa, egyenesen a galériáról tudja irányítani a fényeket, ami megkönnyíti az életét. Mindössze 2000 forintba került az egész, de annál nagyobb a haszna. 

27.

Dóri előző este egyedül akart aludni, mert ki akarta próbálni, hogy milyen önállónak lenni a szobájában, így miután felébredtem, az első utam a galériájára vezetett, hogy megnézzem őt, minden rendben van-e. Kicsikém úgy aludt, mint a bunda. Ami meglepett, hogy két képet levett a falról és odahelyezte maga mellé az ágyba.

Két kép a falon...

...kettő pedig mellette

Annyira hangulatos volt odafönt, hogy bebújtam mellé mindaddig, míg fel nem ébred. Amikor aztán kinyitotta a szemeit és magához tért, boldogan ölelte át a nyakamat, mondván:

- Apa, olyan jó, hogy itt vagy!

Ezután elmondta, hogy tegnap este sírt egy kicsit, amikor megpillantotta a képeket a falon, de nagyon örül nekik...

Reggelire palacsintát kért, ezért nekiálltam sütni. Ezt pár nappal ezelőtt már próbálgattam, így tisztában voltam a palacsintakészítés mikéntjével, de akkor még nem tudtam jó tésztát csinálni (életem első próbálkozásai). Az egyik olvasóm, Bea árulta el, hogy több tojás és bubis víz kell bele, ami hellyel-közzel bevált (köszi!). A tészta ugyan kicsit vastagabb lett a szoksásosnál, de ízre tökéletesen sikerült.

Ő mogyorókrémmel, míg én lekvárral kevert mogyorókrémmel szeretem

Reggeli után elővettük az akkor már kész Óratornyot, s játszottunk vele fél órát.

A Nagyterem még nincs összerakva

Ezután készülődnünk kellett, mert az anyai nagynénihez voltunk hivatalosak, aki várt minket ebédre. Nála kacsaleves és sült kacsacomb volt a menü. Dóri nagyon jóízűen evett, s szemlátomást éhes volt, pedig nemrég ettünk otthon palacsintát. Ilyenkor nagyon örülök, mert jó nézni, ahogy hatalmas étvággyal, s jóízűen eszik. 

A nagynénitől egy babát, hozzávaló ruhákat és fekvőhelyet kapott, valamint egy tálalókocsit a Sylvanian-házhoz. Mindegyiknek örült és mindegyikkel játszott az elkövetkezendő napok során. 

Kapott még egy kötött pulcsit és sapkát is, amik ugyan eredetileg apósom kisfiának

készültek, de azok nem fogadták el, valami családi viszály miatt

(pedig tök jó kis cucc!)

Így tehát az aznapi programunk is megvolt. Később hazavittük a dédit Dorogra, majd hazamentünk mi is. Dóri egyből nekilátott Sylvánia berendezésének:

Dóri szerette volna, ha játszom vele, de hiába is próbáltam, nem sikerült. Ugyanis ha egy figurát mondjuk beültettem a székbe, akkor Dóri azt kivette, merthogy az nem oda való. Ha egy bútort beraktam valahová a fal mellé, akkor Dóri elvette onnan, mert azt nem oda kell tenni. Bárhogy is próbáltam összehangolni a szerepünket, mindig Dóri mondta meg, hogy mit hogyan kell csinálni, úgyhogy pár perc múlva feladtam. 

Egyébként épp emiatt van az a helyzet, hogy Dórit nem kedvelik az oviban. Az egyik óvónénitől tudom, hogy Dóri mindig beleszól mások játékába és munkáiba, folyton kritizál mindenkit, s ha valamelyik gyerek odamegy hozzá játszani, akkor azokkal is úgy viselkedik, mint a játékunk közben velem. Fölényeskedik és parancsolgat, beszólogat a többieknek, ezért azt a társai megunván, kiközösítették őt. Dóri ezt ugyan nehezen viseli, de persze a hozzáállásán nem képes változtatni. Pedig már többször is elmagyaráztam neki, hogy a büszkeség és az irigység nem jó dolgok, amiket a háta mögött kéne végre hagynia. Nem képes rá.

Vajon az otthoni mintát követi?

Tőle tudom, hogy folyton szidnak engem otthon, s ahogy az exem családját ismerem, állandóan kritikával, rossz ízű megjegyzésekkel illetnek mindenkit - amit esetleg Dóri is hall nap mint nap, majd idomul hozzájuk. 

Ezt a viselkedést tapasztaltam meg tőle én is, amikor ugyan odahívott maga mellé játszani, de már nem engedte, hogy játszak, legalábbis a magam szabályrendszere szerint. 

Aznap amúgy sokat "játszottunk" a játékaival. Hol a Sylvania-házzal, hol a Legoival, hol a babáival, vagy csak néztük a tévét, beszélgettünk. Összeraktuk a Nagytermet is, ami 3 óra hosszát tartott, majd felidéztük a Harry Potter egy-egy jelenetét. Mivel Dóri nem engedte, hogy magam is aktív részese legyek a történetének, ezért hagytam, hogy maga bonyolódjon bele a legófigurák rejtelmes világába. 

Este George Lucas Harc az Endor bolygón című félresikerült, de nagy sikerű filmjével múlattuk az időt. Emlékszem rá, hogy gyerekként nagyon izgalmasnak és félelmetesnek tűnt e film, de mai szemmel nézve mérhetetlenül gagyinak - holott A Jedi visszatér után készült, ami azt jelenthetné, hogy a tapasztalatok alapján beleadtak apai-anyait, de nem. Mintha kifulladt volna a lelkesedés. 

No mindegy, végül is altatónak megtette, mert Dóri az utolsó 15 percét már átaludta a kanapén.

28.

Huszonnyolcadikán Dórival ex-apósomékhoz voltunk hivatottak. Pár nappal ezelőtt a felesége hívott fel telón, hogy meginvitáljon bennünket ebédre, merthogy az ugyanolyan korú gyermekükkel tök jól elvan Dóri, na meg amúgyis szeretnék látni a lányomat ők is. Anya valamiért megszakította a kapcsolatot az apjával, így apósom csupán akkor láthatja az unokáját, ha én elviszem. Úgy vélem, hogy - bár nekem semmi közöm hozzájuk - a tök gáz és felesleges családi viszálykodásnak nem lehet áldozata a gyeremekem, hiszen muszáj tartania a kapcsolatot az egyéb rokonaival is, ugyanis akkor erős egy család, ha az összetart, az ember pedig kire is számíthatna másra, ha nem a családjára... nemde? Szóval Dórit elvittem Anya apjához, hogy tölthessenek együtt egy kis időt ők is.

Apósom felesége korábban megkérdezte tőlem, hogy minek örülne a gyerek Karácsonyra, én pedig elmondtam, hogy Dóri egy kalózhajóval szemezgetett az ünnepek előtt, de arra már nem futotta a pénzből, így ha azt megveszik neki, tök nagy lesz a boldogság.

Megjegyzem, hogy ezzel viszont én lettem a számító kis akármi, merthogy egyesek szerint csupán azért tartatom Dóri rokonságával a kapcsolatot, merthogy Dóri így ajándékokat kap másoktól - amit mondjuk nekem már nem kell megvennem, vagy mi. A logikát értem is meg nem is, viszont az világosan látszik, hogy az emberek milyen szemetek tudnak lenni egymással és mennyire félre tudnak érteni dolgokat. Úgy álítják be az egészet, mintha csupán ajándékgyűjtögető körutat tartanék Karácsonykor és születésnapkor, én meg nézek, mint a pillázó boci, mert nem értem, hogy miért kell ilyeneket kitalálni.

De az is érdekes, hogy amikor megkérdezem a másiktól, hogy ne dobjuk-e össze játékra közösen, mert úgy egyszerűbb és olcsóbb lesz az ajándékozás, akkor azt hallom vissza, hogy "velem akarta megvetetni" a gyerek ajándékát. 

Ezek a családi szarkavarások úgy fel tudnak baszni agyilag, hogy épp emiatt gondoltam rá idén, hogy jövőre Dórival nem megyünk el sehová karácsonyozni, hanem mindvégig kettesben töltjük az időt valahol messze, távol a rokonságtól, s inkább elutazunk vidékre "nyaralni". Aztán meg, ha valakinek tényleg hiányzik a gyerek és valóban látni szeretné őt, akkor a hazaérkezésünkkor eljöhet hozzá meglátogatni (különben meg mindenki adjon be keresetet a bíróságra, hogy külön kapcsolattartási időt szerezzen magának, ahogy én is tettem azt Anyával szemben éveken át!). Mert egyébként így, a mostani formában kelletlenül is részese kell váljak a család egymás iránti szemétkedéseinek, holott csupán csak eleget tettünk annak, hogy a család egyéb tagjai is láthassák Dórit (megjegyzem: az én kapcsolattartási időmben!). 

Tehát 28-án apósoméknál voltunk, ahol Dóri örömmel játszott a nagybácsijával...

Igen, ugyanis az ugyanolyan korú kisfiú az édesanyja (azaz Anya) féltestvére, az apja második házasságából. 

A két kicsi ajándékbontás közben

A két gyerek egyébként tök cuki együtt. Egész nap elvoltak a lakásban, én pedig a szülőkkel beszélgettem az étkezőben. 

Játékrobot (és a kalózhajó a háttérben)

Aznap viszonylag későn értünk haza. Dóri ezen az estén már második alkalommal csinálta, hogy kizavart a fürdőszobából, amikor fürdik. Nem a szégyellőség miatt, hanem mert valami furmányos dolgon törte a buksiját. Korábban folyton velem akart pancsolni, míg most kijelentette, hogy menjek ki, s majd szólít, ha végzett.

Később rájöttem, hogy mi ennek az oka: az egész onnan indult, hogy a nyáron - amikor eléggé megnőtt a haja - kértem, hogyha Anyával fodrászhoz mennek, akkor hagyjanak meg nekem egy tincset a fürtjei közül, hogy nyakláncra téve horhassam azt. Dórit ez nagyon fellelkesítette, viszont amikor fodrászhoz mentek, a kérlelése ellenére se tettek félre nekem egyetlen kis tincset sem. Másodjára már külön felhívtam rá Anya figyelmét is, hogy szeretnék Dóritól egy tincset, de a fodrásszal ugyanúgy figyelmen kívül hagyták a kérésem, holott állítólag Dóri is figyelmeztette őket a szalonban. Ez sokáig bántott engem, mert nem hittem el, hogy ilyen bonyolult kéréssel álltam volna elő, mégsem adták meg nekem, amit kértem (mert totálisan leszarnak: csak nyűg vagyok az életükben, akit csupán a gyerek miatt tűrnek meg).

Dóriban mindez a mai napig motoszkált, mert amikor végzett a fürdéssel és szólított, hogy töröljem meg őt a víztől, ez a látvány fogadott:

Hajtincsek a kád szélén

Először megijedtem, hogy most mi is történhetett itt a tudtomon kívül, majd csakhamar rájöttem, amikor elkezdte ecsetelni a cselekedetének okát. Ez a kis Drága titokban előkotort valahonnan egy kisollót és levágott nekem pár tincset!!!

- Apa, ezt azért csináltam, hogy örülj neki! - mondta nekem kissé remegő hangon. De a hangja nem az esetleges szidalmazásom okozta félelemtől remegett, hanem mert szinte elcsuklott a fel-feljövő könnyektől, amelyek a boldogságából fakadtak. 

Annyira meghatódtam, hogy szóhoz se jutottam. Dóri csak nézett nagy boldogan a szemeimbe, s közben azt fürkészte, mit szólok hozzá.

- Kicsikém, ezt nekem csináltad? - kérdeztem tőle.

- Igen, Apa. Neked, mert tudom, hogy nyakláncot akarsz belőle csinálni - felelte.

- Jaj, de a hajad... Mit fog szólni hozzá Anya, hogy levágtad?

- Majd megnő.

Dórit voltaképp nem érdekelte, hogy az anyja mit szól a tettéért, mert egyedül az számított neki, hogy boldoggá tegyen engem. És ez sikerült is: letérdeltem elé, majd finoman magamhoz öleltem a kis vizes testét, belefurva az orromat a nyakába. Dóri viszonozta az ölelést, majd hallottam, ahogy szipog. 

- Ez a legszebb karácsonyi ajándék, Kicsim - Súgtam a fülébe. - Köszönöm!

Rövidke ölelgetés után megtörölgettem őt a törülközővel, majd bebújtunk az ágyba (a galériáján). 

Elalvás előtt felolvastam neki két történetet az öcsémtől kapott mesekönyvből, majd jó éjszkát kívántunk egymásnak.

29. 

Huszonkilencedikén végre nem kellett mennünk sehová. Dóri a Sylvánia-házikóval kezdte a napot:

Órákig eljátszadozott vele, s hallottam a párbeszédeket, amelyek a lakói között hangzottak. Míg ő játszott, én megfőztem az ebédet. Aznap palócleves volt a menü.

Az egyik legjobb barátom volt aznapra hivatalos hozzánk, így a nap nagyrészt azzal telt, hogy vártuk az érkeztét. Dóri és a barátom fia már ismerték egymást, bár még nem töltöttek el annyi időt együtt, hogy alaposabban megismerjék a másikat. 

Miután a leves elkészült, elmentünk egyet a délutáni Napsütésben bicajozni, s közben vettünk egy kiló kenyeret is. 

Dóri az ezelőtti hónapokban csomószor kérte, hogy menjünk el tekerni egyet, de mivel hideg szelek fújtak vagy épp esett az eső, ezért az mindig elmaradt, illetve későbbre tolódott. Most annyira megörült, hogy alig bírtam követni, úgy tekert fel s le az utcákban. Majdnem két órát voltunk távol, s mire hazaértünk, a barátom is megérkezett a fiával. 

Együtt játszanak a szlájmmal

E barátom kábé két évvel ezelőtt volt nálam legutóbb, amikor a házat még csak építgettem, s most alig győzött betelni a csodálkozástól, hogy milyen pofásra sikerült. Közben átjött a barátnőm is, majd megebédeltünk mindannyian. Ebéd után a két gyerek végighancúrozta a lakást: kardoztak a lovagi felszereléssel, majd össze-vissza bújócskáztak a házban. Annyira hevesen művelték, hogy néha már rájuk kellett szólnom, nehogy leverjenek valamit. 

Dóri egyébként immáron saját maga veszi elő a tányérokat a kredencből és saját maga is teszi bele a mosogatóba. A kenyeret is maga kente meg mogyorókrémmel, majd bocsánatot kért, amiért sokat kell majd mosogatnom miatta. Hihetetlen ez az önállóság és figyelem a részéről.

Végül ismét eljött az este, s miután a vendégek eltávoztak, mi aludni tértünk.

  

30.

Harmincadikán későn keltünk. 

Alszik, mint a bundás

Az elmúlt napok alatt Dórival nagyon közel kerültünk egymáshoz. Nem mintha eddig nem lettünk volna, de azt hiszem ezt még mindig lehet fokozni, ugyanis többször is kifejezte a kötődését számomra. Hol elmondta, hogy mennyire szeret, hol pedig készített nekem pár meglepetést, rajzok vagy cukorkák formájában.

Ma többször is megkérdezte tőlem, hányat alszik még nálam, amire elmondtam, hogy ma már sajnos haza kell mennie. Erre mindig valami sajnálkozás volt a válasza. Látszott rajta, hogy nem szeretne tőlem elválni, s nagyon szomorúan viseli. 

Egyébként a nagynénit és a párját áthívtam ebédre, ezért volt még egy kis mozgalmasabb pár óránk mára is. 

Dóri kiütést kapott, amitől fekélyek lepték el a lábait

Dóri nagyon örült nekik és rengeteget beszélgettek. Az egyik párbeszéd alkalmával Dóri elpanaszolta magát, hogy az oviban egy új lány elcsábította a legjobb barátnőjét és most nincs senki, akivel játszhatna. Annyira őszinte volt a bánata, hogy Kicsikém el is sírta magát. Döbbenet volt látni, hogy ebben az amúgy boldog kislányban mekkora szomorúság lakozik, amit úgy látszik megpróbál elnyomni magában. 

Azzal próbáltam meg vígasztalni, hogy szembesítettem őt a hibáival. Nem tudom jól tettem-e, de nem akartam neki hazudni. Elmondtam, hogy az óvónénitől már tudjuk jól, hogy hogyan viselkedik az oviban a többiekkel, amely miatt elfordult tőle mindenki. Ez már többször volt téma, úgyhogy nem volt meglepetés a számára. Mindannyian elmondtuk neki, hogy meg kell tanulnia elfogadni másokat; például nem szabad irigynek és önzőnek lennie, de az sem ártana, ha néhanap megdícsérne valakit, hogy lássák milyen jószívű és szeretettel teljes. Mert ugye, ha azt látják rajta folyton, hogy ellenséges, akkor a többiek kiközösítik maguk közül. 

Nem tudom mindebből mennyit ért meg, de gyanítom, hogy nem sokat. Szerintem a mondataimat felfogja, de érzelmileg nem tudja átélni, mert nem ezt a mintát látja otthon. 

És bár bevallom őszintén, hogy fogalmam sincs miképp viselkednek egymással otthon, de a tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a családi légkör nem túl rózsás náluk. És nem arról van szó, hogy otthon veszekednének a családtagjai, hanem inkább arról, hogy folyton hallhatja, ahogy a családból kiközösítettekről miképp vélekednek a felmenői. Például a családja gyűlöli a nagynénit és engem, de emellett kiközösítették az apósomat is. Gondolom megvan rá az okuk (ok és okozat), de az gáz, ha ezt a gyerek előtt folyamatosan teregetik. Mert ugye mit is lát tőlük Dóri? Azt, hogy Apát ezért utáljuk, a nagypapát meg azért, a nagynéniről már nem is beszélve, s ki tudja még, hogy hány és hány embert illetnek negatív kritikával.

Ahogy magam megtapasztaltam az együttélésünk során, az Ex családjában az dívik, hogy mindenki más egy szerencsétlen számító balfasz, míg ők maguk a tökély. Engem már a kezdetektől fogva taszítottak épp emiatt, és ugye pontosan ezért is lett vége a kapcsolatunknak, ami a részükről a mai napig tart. 

Mert ugye látjuk mi zajlik most is: szerintük azért viszem a gyereket apósomhoz és a nagynénihez Karácsonykor, mert ajándékgyűjtögető körúton vagyok. Tudjátok, így olcsóbb a Karácsony, mert magam már kevesebb ajándékot kell vegyek. Azt már nem is látják, hogy azért megyek hozzájuk, mert képtelen vagyok a haragot tartani, s hogy kialakítsak valamiféle jó (vagy jobb) viszonyt velük, s alányomnak is szüksége van rájuk. Mindezt persze csak madárcsicsergések alapján tudom, tehát semmi sem tény, viszont egybevágnak a saját tapasztalataimmal.

Ha Dóri nálam van, akkor tőlem és a kiközösített rokonoktól csak jót hall és jót kap. Abban biztos vagyok, hogy az esetleges szorongásai nem általunk fejlődnek ki, hanem más miatt. Az is érdekes, hogy míg magam a szeretetre, az önzetlenségre és az odaadásra tanítom őt, addig Dóriban mégis motoszkál a lenézés, a pökhendiség, az irigység, a mások állandó kritizálása, stb. Mert ugye ezek miatt közösítették őt ki a többiek az oviban. Vajon mi állhat a háttérben, amely miatt így össze tud omlani másodpercek alatt.

A nagynénivel láttuk rajta, hogy mélyen érinti a kiközösítés. A vígasztaláson kívül viszont megkapta tőlünk a pontos útmutatást is, amit feljebb már említettem. Nem akartuk őt erősíteni a sajnálatában, nehogy azt higgye, hogy mindenki más a hibás, míg ő nem. 

Amúgy aznap nem nekem kellett őt hazavinnem, hanem Anya jött érte, mert a faszijával vidékről (vagy külföldről) jöttek haza, s útbaejtettek engem. Kérdeztem tőle, hogy hová mennek, de szigorú titokként kezelték (mert meggyőződésük, hogy bármilyen infóim vannak róluk, azt felhasználom ellenük - tehát a Gonosz szállta meg lelkemet). 

Amikor Anya elhozta a gyereket, akkor azt mondta, hogy délután 5-re jön érte. Most 4 órakor felhívtam, hogy mikor érnek ide, mert dolgoznom kell menni, mire kijelentette, hogy az M3-ason baleset volt, ezért késnek, nagyjából 7 óra tájékán érkeznek meg. Elmondtam neki, hogy dolgoznom kell menni 5 órára, mire azt felelte, hogy nem tudta, mert nem szóltam neki előre.

Nos...

1: Miért kéne szólnom előre, hogy mit csinálok este, amikor az ítéletben pontosan meghatározzák az átadás-átvétel időpontját? Hogy utána mit csinálok, az tök lényegtelen a szemszögükből, nem? 

2: Ha ő azt mondja, hogy 5-re érte jön, akkor ahhoz tartom magam, mint eddig mindíg. Ha azt mondja, hogy kéőbb érnek haza, akkor felvilágosítom az elfoglaltságomról, de enélkül nem vagyok rá köteles. Tehát megint én vagyok a hibás, ugye, mert nem szóltam neki arról, hogy hová is megyek este (amihez amúgy semmi köze).

3: Mivel késő este jöttek a gyerekért, ezért aznap már nem tudtam dolgozni menni, amivel húszezer forint kiesésem keletkezett, mert nem tudtam megkeresni azt a pénzt. Vagyis kárt okoztak nekem, ami számukra nem gond, viszont fordított esetben földrengést okoznának felháborodásukban. Mondjuk aznap kellene visszahoznom Dórit a nyaralásból, amikor ők nyaralni mennek, de nem hoznám, mert bleset volt az autópályán, ők meg otthon kaparnák a falat, mert elbuktak aznapra egy szállsáfoglalást vagy mondjuk egy repjegyet. 

(És ugye emlékszünk még rá: múltkor egyetlen órával előbb akartam elmenni Dóriért, de nem engedték meg, mert ragaszkodtak a papírformához)

Szóval, aznap este nem mentem dolgozni, Dóri pedig késő lévén bealudt.

Az új babával

Amikor Anya telefonált, hogy megérkeztek és a kapuban várnak, Dórit elkezdtem ébresztgetni. Persze nem kapkodtam el, nehogy már siessünk anyuci elé. Dórinak még arra is hagytam időt, hogy befejezzen számomra egy rajzot:

Ez a nevének betűi: Felícia
(még gyakorolni kell)

Amit elfelejtettem megemlíteni: Dóri alkonyatkor elment fürdeni, amikor is ismét megmosta a haját. Ezt régebben nagyon utálta, amire anno csak úgy tudtam rávenni, hogy eljátszottuk, mintha egy esőerdőben sétálva eláznánk. A hajmosást mondjuk ennek ellenére utálta, de mégis elfogadta tőlem, hogy hát azért van erre szükség, hogy tiszta és illatos legyen a haja. A hajmosását amúgy Anya mindig is ellenezte, merthogy majd ő hajat mos neki, amit elég bizonyos időközönként megtenni, nem kell nekem is megmosnom. Ezt persze Dóri jelenlétében, amit Dóri - lám lám - megjegyzett. 

Most Dóri akarta megmosni a haját, kifejtve, miszerint szeretné, ha illatos lenne NEKEM a haja, majd kérte, hogy beszéljek Anyával, hogy ő már aznap este ne mossa meg ismét. Ezt többször is kérte, úgyhogy amikor Anya megjött érte, egyből azzal kezdtem, hogy megfürdettem és hajat is mostunk, úgyhogy nincs szükség újabb mosásra, majd Dóri is elmondta ugyanezt.

Hogy Dóri miért csinálta, nem tudom.

Hajtincset vág nekem, rajzokat készít, cukrokat rak a párnámra és végül hajat mos, hogy illatos legyen nekem...

Vajon miért?

Annyira szeret, hogy a kedvemben akar járni? Vagy csak az anyja akarata miatti ellenállásról van szó? Mert ugye Anya egy meglehetősen szigorú szabályrendszer szerint neveli, amellyel szemben a magam módszere meglehetősen szabadabb. Ráadásul nincs köztünk alá-fölérendeltetési viszony, mert - pár apró kivételtől eltekintve - egyenrangú felek vagyunk mindenben. Anya részéről Dóri egy gyermek, akit nevelni kell, míg a részemről Dórikám a társam, akivel közösen találjuk meg a megfelelő megoldásokat. Persze mindezt erősen leegyszerűsítve és a felelősség teljes tudatában, viszont világosan látszik, hogy ki uralkodik a gyerek fölött és ki nem. Nevelni sokféleképp lehet, ahogy uralkodni is: lehet elnyomással és fölényeskedve, de lehet szerettel és párbeszédekkel is.

Dóri elmondta, hogy elég gyakran megszidják otthon, merthogy ROSSZALKODIK. Megkérdeztem tőle, hogy ez mit jelent, amire elmondta, hogyha nem indul egyből fürdeni, akkor Anya leteremti és néha kap egy-egy tenyerest a popsijára is. Azt elfogadom, hogy a nevelésbe ez is beletartozhat, bár én nem ütném meg soha a saját gyermekem, s nem is kiabálnék vele, hiszen azzal megbántanám őt. 

Elmagyaráztam neki, hogy egy pillanatig se gondolja, hogy ő rossz, de azért illik odafigyelni rá, hogy Anya miket kér. Ha eljött a fürdés ideje, akkor menjen el fürdeni, s akkor nem lesz semmi baj.

Számomra Dóri viselkedése azt sugallja, hogy nincs minden rendben velük. Ugye nemrégiben költözniük kellett egy sokkal kisebb lakásba, ahol ráadásul nincs külön ágya, hanem egy ágyban alszanak mindhárman (ahonnan folyton leesik). Nem tudom ebből mennyi igaz, de a gyerek ezeket mondja. Mindez megviselheti őt, ami kihathat a viselkedésére. Talán emiatt is kötődik hozzám oly nagyon, hiszen nálam annyira más minden. 

Mielőtt kivittem volna az anyjához a kapuba, Dóri többször is elmondta, hogy szeretne még velem lenni. Nem akart még hazamenni, s nem is ment oda boldogan az anyjához, ahogy azt korábban tette. Láttam rajta, hogy megérti már mi hogyan alakul köztünk és ki az, aki bizonyos dolgokban gátat emel közénk. Egyszerűen megvan köztünk az összhang és nincs semmiféle törés. És mindezt nem a szülinapra vagy a Karácsonyra kapott játékokkal értem el, hanem azzal, hogy jófej vagyok a számára, tehát jó apa vagyok, amit az anyja úton-útfélen elutasít. 

Kicsikém halkan és szomorúan ült be a "másik apa" kocsijába, majd elhajtottak haza.

Így telt hát a 2019-es Karácsonyunk.