3 éjszaka, 4 nap

Május 15-én felkerekedtünk, hogy vidéken töltsük a hétvégét. Dórival most Velemérre indultunk, hogy a család telkén tartsuk meg a soron következő kapcsolattartásunk.

PÉNTEK

Igazság szerint jó volt végre kimozdulni otthonról, még annak ellenére is, hogy a munkámból fakadóan nekem nem kellett munkaszünetet tartanom a járvány alatti korlátozások miatt, tehát nem fordultam be a bezártságtól. 

A veleméri utazáshoz Dórinak is kedve támadt, de sajnálta, hogy olyan sokat kell ahhoz autózni. Ugyanis eddig - az útdíjat elkerülendő - mindig a vidéki utakat választottam az autópálya helyett, amely mintegy 5 órás menetidőt jelentett. Most viszont inkább kifizettem a 10 napos "matricát", hogy ne kelljen szegénykémnek annyit vesztegelnie az ülésben. És bár az út így 3 órára rövidült, de az autópálya egyhangúsága mindkettőnket untatott. 

Meg kell említenem egy érdekességet ezzel kapcsolatban: elhatároztam, hogy az utóbbi egy hónapban mindenhol betartom a maximálisan megengedett sebességhatárt, azaz lakott területen 40-50-nel, míg lakott területen kívül maximum 70-nel hajtok a kocsival. Ez olyan mértékű üzemanyagfogyasztás esést okozott, amelyen magam is meglepődtem! Ugyanis eddig 40 literből 630 kilométert tudtam megtenni, míg az utóbbi időkben már 730-at, azaz 100 kilométerrel többet! Szupi, nem? 

Most viszont, hogy az autópályára tértünk Dórival, a fogyasztás meredeken megemelkedett, így a veleméri kiruccanásunk nem egy, hanem két tankolást vont maga után. Az oda-vissza 600 kilométeres utat szűk két tankolásból tudtam lebonyolítani, aminek a költsége a házra költendő pénzemet terhelte. Vajon megérte autópályadíjat fizetni azért, hogy drágábban járjam meg az utat? Egyértelműen nem, de még úgy sem, hogy a menetidőben nyertem vele kétszer 2 órát. Szóval ez adta meg az elhatározást, hogy legközelebb falvakon át megyünk mindenképp, s akkor látunk is valamit az országból. 

Tehát Dórival elutaztunk Velemérre.

Szokásunkhoz híven, most is rengeteget beszélgettünk az út során. Szerencsére volt miről, mert Dórit rengeteg minden érdekli.

Például megkérdezte tőlem, hogy kit szeretek a legjobban a világon. Erre azt feleltem, hogy "téged", majd hozzátettem, hogy "a családomat is". Dóri helyeslően mosolygott. Elmondta, hogy ő is a családját szereti a legjobban, de azon belül is Anyát... majd egy kis hezitálás után kiegészítette azzal, hogy "téged is a legjobban szeretlek, Apa". 

Látszott rajta, hogy az anyját mindennél jobban szereti, de rájött, hogy ezzel megbánthat engem, hiszen hogyhogy nem engem szeret a legjobban? Kicsit talán elszégyelte magát emiatt, mert olyannak tűnhetett neki, mintha megsértődnék rajta, hogy nem én vagyok élete csúcspontja, ezért hamar megnyugtattam: - Nem baj, ha Anyát szereted a legjobban, hiszen vele élsz, vele vagy minden nap, meg különben is, egy anyát jobban lehet szeretni, mint egy apukát. Én annak is örülök, ha csak egy pindurkát szeretsz, mert az is szeretet, ami nekem elég. 

Ennek hallatán nagy kő esett le Dóri szívéről. Láthatóan megkönnyebbült, hogy nem kell szégyenkeznie amiatt, hogy Anya közelebb van a szívéhz, mint én.

- Téged szeretlek a második legjobban, Apa - mondta, majd megfogta a kezem, amit épp a sebességváltón pihentettem. 

- Tudod Kicsim - folytattam - én annak örülök a legjobban, hogy vagy nekem. Azért vagyok boldog, mert az apukád lehetek. Ha te nem lennél, semmi értelme nem lenne az életemnek. 

Dóri majd' kicsattant a boldogságtól, úgyhogy az út nagy-nagy békében és szeretetben telt el.

Az autópályáról Tótszentmártonnál tértünk le, majd pár percre félreálltunk egy búzatábla mellett pisilni. Itt Dóri énekelt nekem egy dalt, amit ő költött és az volt a címe, hogy "Szép apukám". 

Az erről készült videó egy kockája

Kicsikém azért is örült az útnak, mert tudta, hogy Veleméren vezetheti az autót, s nem kell rendőröktől tartanunk. Épp ezért, mielőtt megérkeztünk volna a célig, Dóri már 17 kilométerre Velemér előtt megkapta a volánt, hogy végül a maradék távot maga kormányozza le. Ennek annyira örült, hogy az leírhatatlan!

Ennek kapcsán megemlítendő, hogy nagyon nagy érzékkel és ügyesen tekerte a kormányt, s már az első kilométerek után ráérzett arra, hogy milyen ívben kell bevenni egy-egy kanyart, s hogy a kormányt milyen erővel kell tartania, hogyan kell korrigálni az esetleges sodródásokat (megkérdezte, hogy mit jelent a "korrigálni", mire elmondtam, hogy "javítani". Ezután már ezt a szót használta mindvégig). Magam egyedül a gáz- és a fékpedált kezeltem, s Dóri ügyességének jóvoltából tartani tudtuk a 40 kilométeres átlagsebességet. Szerencsére az esti órákban már abszolút nem volt semmi forgalom az úton, de persze ez érthető is, hiszen az ország szélén voltunk, harmadrendű utakon. 

Amikor megérkeztünk Velemérre, eleredt az eső. Ez annyiban volt kellemetlen, hogy esőben és sötétben kellett megkeresnem a kulcscsomón a lakóhelyünk kulcsait - mivel 4 ház van a telken és mindegyikhez tartozik 3-4 kulcs, ezért nem volt könnyű végigzongorázni, hogy melyik lesz a miénk. Ezen túlmenően pedig a vízóra aknában lévő fő vízcsap kinyitása után minden házba be kellett mennem, hogy elzárjam a télire nyitva hagyott csapokat. Ez sem ment gyorsan, így Dórival csak éjfélkor kerülhettünk ágyba. Aminek kimondhatatlanul örültem, hogy nyafogás helyett mindvégig tartotta nekem a lámpát, amíg a kulcsokkal bajlódtam. Olyan türelme volt, ami szerintem nem a gyerekek jellemzője.

Aznap este már nem akart vacsorázni, úgyhogy fürdés után egyből ágyba kerültünk. De itt sem aludt el rögtön, hanem éjjel 2-ig nyomkodta a tabletjét.

SZOMBAT

Másnap viszonylag korán, már reggel 8-kor talpon voltunk. Miután elköltöttük a reggelinket, sétáltunk egyet a környéken. 

A szomszéd telken két kisgyereket láttunk, akik valamilyen állatkákkal játszottak. Bekéredzkedve hozzájuk megkérdeztem, hogy csatlakozhatunk-e mi is a mókához, így végül Dóri megismerkedve velük, maga is kézbe vehette azokat a fürjeket, amikkel a két vendéglátónk foglalatoskodott. 

Aznap végülis estig járkáltunk a környéken fel s alá. Elmentünk a templomig és vissza, bementünk az erdőbe rémeket keresni, átmentünk a szomszéd faluba bevásárolni, élveztük a csendet és a nyugodt tájat, ilyesmik. Megismerkedtünk egy másik szomszéd gyerekeivel is, ahol otthagytam Dórit pár órára játszani. Ide amúgy épp időben érkeztem meg, mert amikor érte mentem és elindultunk a szállásunkra, észrevettem Dóri karján egy araszoló kullancsot. Szerintem, ha akkor még hagyom játszani őt a gyerekekkel, észre se vette volna, hogy a kullancs belefúrja magát a bőrébe.

De kullancsot később is találtunk: amikor ismét sétálgatni mentünk az erdőbe, megálltunk egy méretes hangyaboly mellett, hogy megfigyeljük a hangyák életét. Itt történt meg, hogy míg álltunk az erdő szélén a gallyakon, Dóri cipőjén mászott egy példány, ami olyan apró volt, hogy éppen csak látni lehetett. Szerencsére a pixelekhez szokott szemem egyből kiszúrta, s nem győztem mondogatni Dórinak, hogy figyeljen oda magára, hogy mi mászik a lábán vagy a kezén, akárhol. 

VASÁRNAP

Másnap reggel esett az eső és csak délutánra mondtak némi javulást. Mivel nem lehetett a szabadban tevékenykedni, Dórival elindultunk haza. Közben Anyával is megbeszéltük, hogy a következő kapcsolattartás rovására ad nekünk még egy napot, azaz Dóri vasárnap is nálam aludhat. 

Elég lassan ment a pakolás, mert Dóri picit lustább volt a szokottnál, na meg annyira széthagyta a dolgait, hogy nem volt könnyű rendszerezve becuccolni a kocsiba. Végül elindultunk, s a Balatonig meg sem álltunk. 

Balatonszárszó szabadstrandján kötöttünk ki, ahol egy órányit játszóterezhetett.

Játszóterezés után fagyiztunk, majd megnéztük a kőröshegyi völgyhidat. Dórit is levette a lábáról a látvány. 

Amikor hazaértünk, a nap hátralévő részében filmeket néztünk.

HÉTFŐ

Utolsó napunkon a lupaszigeti Duna-partra mentünk strandolni, bár a víz meglehetősen hideg volt. 

Mivel e bejegyzést a kapcsolattartásunk után 3 héttel írtam, ezért el is felejtettem, hogy mi mindent csináltunk a továbbiakban :)

Sebaj. Jó volt.