Egy mocskolódás margójára 1.

Tisztelt Bíróság

Alperes az XXXX számú perben, a 2016. január 20-i tárgyaláson elhangzottakkal, valamint az ideiglenes végzéssel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot terjesztem elő:

A békés viszony megőrzése érdekében ez idáig nem szándékoztam a Felperes vádaskodásaira reagálni, viszont az utóbbi hetek történéseinek a fényében ma már úgy vélem, hogy az általa indított lejárató kampánnyal szemben valamilyen módon muszáj megvédenem magam. Épp ezért szeretném felhívni a Bíróság figyelmét néhány olyan dologra, amely az eddigi tárgyalások során egyáltalán nem került a látóterébe, amellyel talán sikerül más megvilágításba helyeznem a Felperes és köztem lévő nézeteltéréseket. Az alábbiakkal nem az a szándékom, hogy a Felperest rossz színben tüntessem fel, viszont nem lévén más eszköz a kezemben, kénytelen vagyok valamilyen módon bizonyítani a Bíróságnak, hogy alkalmas vagyok a kislányom nevelésére. A tét hatalmas, hiszen a Bíróság döntésének függvénye, hogy a későbbiekben mennyi időt tölthetek majd el a saját édes gyermekemmel!

Védelmem érdekében a Felperes saját beadványát veszem elő, amelyben részletesen válaszolok minden egyes bekezdés után, hogy ezáltal a Tisztelt Bíróság az alperesi oldalról is megismerhesse azon történéseket, amelyeket eddig csupán a Felperes szemszögéből láthatott.

Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy e terjedelmes beadványt a lehető legnagyobb figyelemmel tanulmányozza át, hiszen ennek függvénye lehet a majdan meghozandó ítéletük, amely a későbbiekben sorsdöntő jelentőséggel bírhat a kislányom életével kapcsolatban.

A Felperes beadványát vastagon szedve, míg az ezekre adandó válaszomat normál betűméretben olvashatja a Tisztelt Bíróság.







Felperes: Mivel az alperes készített egy beadványt a Bíróságnak, melyben kifejti az ö nézőpontját, kénytelen vagyok én is leírni az én oldalamról a tényállást, hogy még az ideiglenes intézkedés előtt elolvashassa.

Válaszom: Tehát a Felperes szándéka az, hogy engem még azelőtt lejárasson a Tisztelt Bíróság előtt, hogy az meghozhatná ideiglenes végzését a kapcsolattartási jogomat illetően. Még ha igaz is lenne mindaz, amit az alábbiakban összehordanak rólam, mégis felvetődik a kérdés, hogy egy felelős szülő miképp viselkedhet így egy olyan apuka ellen, aki semmi mást nem szeretne az életében, minthogy együtt tölthessen egy kevéske időt a saját kislányával? Mennyire erkölcsös az a szülő, aki koholt vádak alapján próbálja meg ellehetetleníteni egy gyermek jogát arra, hogy megismerhesse és szerethesse az édesapját?

Felperes azt írja, hogy kénytelen leírni a "tényállást". Az olvasatában ez annyit tesz: lejáratni és ellehetetleníteni az Alperest, amelyre kézzelfogható bizonyítékai vannak. Ezzel szemben a tényállás az, hogy semmiféle bizonyítéka nincs a beadványában foglaltakra, ugyanis a tényeket csak ő és én ismerjük, egy harmadik fél nem. Minden szó és mondat csak feltételezés lehet csupán és semmi esetre sem TÉNY, ha azt megfelelően alátámasztani képtelen. Hogy a dolgok miképpen történtek meg, rajtunk kívülállóknak tökéletesen ismeretlen, ezért két egymásnak feszülő érv között ember legyen a talpán, aki igazságot tud tenni.

Felperes ezt teszi: tényként közli azokat a tapasztalatokat, amelyek csupán az ő felfogása és ízlése szerint történtek meg a kapcsolatunk alatt. Hiába van számtalan ellentmondás a levelében, ha képtelen felfogni, hogy miről beszél. Kapcsolatunk megromlásának is az ilyen helyzetek voltak az alapjai. Hiába történtek közvetlen ő előtte az események, azt valahogyan mégis másképp látta és másképp élte át, mint ahogy azt normálisan az ember látná és átélné.

Mielőtt belemélyednénk a tanulmánynak is felérő műbe, hagy meséljek el egy példát, amely a minap történt közöttünk: az iskolában elmondtam a Felperesnek, hogy a kéménytűz-elméletüket 100%-osan tudom cáfolni, míg az email-feltörési vádjukat csak részben, ellenben a személyigazolványának ellopásával nem tudok mit kezdeni (mert lehetetlen egy ilyen váddal szemben bármit is felsorakoztatni védelemként). Felperes erre azt találta mondani: "Aha, most elszóltad magad!". Kérdésemre, hogy mégis miben szóltam el magam azt a feleletet adta, hogy elismertem, én loptam el az igazolványát. Holott erről egyáltalán szó sem volt: ugyanis nem az igazolvánnyal nem tudok mit kezdeni, hanem az elhagyásával. Az elhagyása a lényeg és nem más. Lényeges különbség! Szerintem érthető minden ember számára, hogy abban a szövegkörnyezetben mire is céloztam, amit ő egyáltalán nem értett meg, és inkább kitalált egy olyan változatot, amit 3 másodperc alatt magáévá is tett.

Körülbelül így kell szemlélni mindazt, amit a továbbiakban leír...

Felperes: Tisztelt Bírónő. Azt gondolom így korrekt, ha az én oldalam is ismertetve van, ami a tárgyalás során idő hiányában ellehetetlenült. A beadványról a tárgyaláson értesültem, nekem nem tett róla említést, hogy készíti.

Válaszom: Nem is tudom: miért kellett volna őt értesítenem bármiről is?! Ő értesített engem arról, hogy 2015. június elején keresetlevelet adott be a Bíróságra? Ugye nem. Tetszik vagy sem, ez egy olyan jogi helyzet, amelyben a szemben álló felek nem teregetik ki egymás közt a lapjaikat.

De válaszolva a levelében foglaltakra: az igaz, hogy a beadványomat három példányban kellett volna érkeztetnem a Bíróságra, de mentségemre legyen szólva, ezt egyáltalán nem tudtam. Sajnálom, legközelebb figyelmesebb leszek. Mellesleg, nekem nem feladatom a beadványomról való megbeszélés a Felperessel, mert magát a beadványt a Bíróság küldi meg neki a beadott három példányok egyikével. Ebből és nem tőlem értesülhetnek majd annak tartalmáról. Azt hiszem némi különbség van a két meglátásmód között.

Egyébként, hiába adtam volna be három példányban a beadványomat, ha azt a Bíróság nem kézbesíthette volna időben, mivel arra a tárgyalás előtt mindössze 3 nappal került sor. Így jutott rá időm, hiszen sürgősen reagálnom kellett arra a mocskolódásra, amelyre jelen pillanatban válaszolok.

Emellett pedig ne felejtsük el azt a tényt, hogy korábban a Felperes is úgy vitte magával a gyermekem a közös otthonunkból, hogy én arról nem szerezhettem tudomást, hiszen amikor ő elhagyott, én épp a munkahelyemen tartózkodtam! Miközben azon fáradoztam épp, hogy az otthonunkat lakhatóbbá és szebbé tegyem, ő titokban az elhagyásom lehetőségeit szervezgette a hátam mögött, hogy aztán hazatérve a munkahelyemről hűlt helyüket találjam. Felperes erről a korrekt húzásáról egyetlen egy helyen sem tesz említést az alábbi sorok között!

Felperes: Hangsúlyoznám, hogy nem áll szándékomban a Bíróságot befolyásolni. Nem élek az alperes által használt eszközrendszerrel, de a korrektség kedvéért most hallgattassák meg a felperes is. A kislányommal való foglalatosság, a házimunka és tanulás mellett nincs annyi időm írogatni, mint az alperesnek, ezért egy tömör kivonatot bocsátanék a Bírónő tudomására.

Válaszom: Nem akarja a Bíróságot befolyásolni. Tényleg nem. Nem azért írta a beadványt, hogy tájékoztassa a Bíróságot az állítólagos életvitelemről, még véletlenül sem. Az a mocskolódás, amely e levélben szerepel, csupán egyszerű társalgás, ugye? De megemlíthetem a 2016. januári beadványát is, amelyet szintúgy többórás feladat lehetett összeállítani.

Egyébként pedig nem tudom milyen eszközrendszerről beszél. Magam mindig egyenesen és őszintén válaszoltam minden kérdésükre és felvetésükre, amelyet vagy megértettek vagy nem (általában nem). Az én eszközrendszerem a nyíltság és az őszinteség, és semmi esetre sem az az álnokság és kétszínűség, amelyet a Felperes és családja képvisel velem szemben. Épp ezért született meg a Volt egyszer egy Apa című blogom, hogy nyíltan beszélhessek benne azokról a problémákról, amelyek engem körbevesznek. Nincs takargatnivalóm, ők mégis hazugsággal rágalmaznak.

Már elfelejtette a Felperes, hogy a keresetlevelét is úgy nyújtotta be, hogy arról nekem fogalmam se volt? Úgy jött el velem nyaralni, és úgy jött el velem a láthatásokra is, hogy már régen beadta a kérelmét a Bíróságra a kapcsolattartás szabályozásáról, persze ezt egy árva szóval sem említve. Milyen eszközrendszerről beszél? Arról, hogy az egyenességemmel szemben ő és a családja folyamatosan a hátam mögött, hazug és álnok módon cselekedtek mindvégig? A költözésükkel kezdve egészen a keresetleveléig bezárólag.

Még az együttélésünk alatt kezdték el szervezni az elhagyásomat úgy, hogy én közben az otthonunk szebbé tételén fáradoztam. Először a szülők kezdték el biztatni a Felperest, hogy hagyjon el engem, ezután következett az, hogy amíg én dolgoztam, ők kiköltöztek a házból. Majd minekután eljött a nyár, június 4-én beadta a keresetlevelét a Bíróságra, de erről egy árva szót sem szólt nekem! Én persze ezen idő alatt folyamatosan reménykedtem benne, hogy sikerül vele újrakezdenem a kapcsolatom, amelyre az is adott némi biztatást, hogy egy hónapra rá még nyaralni is eljöttek velem a Balatonra. Mindeközben természetesen rendes házaséletet is éltünk (!), és nyoma sem volt annak, hogy célja az én teljes ellehetetlenítésem.

Ez az az eszközrendszer, amelyről a Felperes beszél?! Mert valóban, az én - merőben más - eszközrendszeremmel a Felperes és családja egy csöppet sem tud azonosulni, mivel egészen más műfajt képviselünk.

Hozzáteszem, hogy az általam korábban érkeztetett beadvány egyáltalán nem tartalmazott semmiféle mocskolódást, csupán az igazság felfedését a történésekről, szemben az ő - jelen helyen ismertetett – beadványával, amelyben semmi más nem szerepel, mint tömény mocsok és rágalom.

Ez a Felperes eszközrendszere?

Felperes: Egy példányban küldöm el a bíróságra a három helyett. Én sem kaptam az alperes beadványából másolatot, azt a blogján olvashatom, ahogyan bárki más is, a bírósági tárgyalásunk jegyzőkönyvének rövidített változatával együtt. Igen , közzé tette.

Válaszom: Ebből is látszik, hogy a Felperes egyáltalán nem jár el tisztességesen, s minden cselekedetét akképpen végzi, hogy nekem minél többet ártson. Ugyanis amíg jómagam az ismereteim hiánya miatt érkeztettem a beadványomat egyetlen példányban, ő ezzel szemben már SZÁNT SZÁNDÉKKAL teszi ugyanezt, mert célja, hogy arról magam minél később szerezzek tudomást. Nagyon jól tudja, hogy a beadványokat három példányban kell érkeztetni, de nem teszi, és ezt világosan le is írja:  "Egy példányban küldöm el a bíróságra a három helyett". Erre mit lehet mondani? Azt, hogy ezt a pitiáner szurkálódást csupán azért teszi, mert - ahogy fentebb írta - szeretné, ha a Bíróság még az ideiglenes végzés előtt megtudná, hogy milyen alak vagyok, és ha lehet, erről jómagam még véletlenül se szerezzek tudomást, nehogy esetleg lehetőségem legyen rá időben reagálni.

A 2015. október 21-ei tárgyalás összefoglalóját pedig azért tettem közzé a blogomban, hogy röviden és tömören ismertessem az olvasóknak, hogy hol tart a folyamat és milyen események történtek azóta, valamint, hogy ezen úton válaszoljak a Felperesnek az engem elhalmozott rágalmaira. A blog erről szól, ezért született. Az összefoglalóval semmilyen törvényt nem sértettem meg, ráadásul azt beszéltem el benne, ami a tárgyalóteremben történt. Ezért sem értem, hogy miért zavarja ez a Felperest. Netán nem emlékszik rá, hogy mi folyt az ajtó mögött?
Emellett, ha ő már a blogomban olvasta a beadványomat, akkor miért baj az, hogy a tárgyalás után egyetlen példányt sem küldtem el neki? Mert a későbbiekben ezt is felrója nekem, hogy a Bírónő kérése ellenére sem kapta meg tőlem a beadványom másolatát. Tehát én hibáztam, mert az általa olvasott beadványt még nem küldtem el neki, az viszont már teljesen természetes dolog tőle, hogy annak ellenére is egy példányban érkezteti a beadványát, hogy tudvalevőleg azt háromban kéne.

Felperes: Az ismertetett augusztusi gyermekláthatás felfüggesztése azért történt, mert velem szemben nem játszott tisztességesen. Én korrekt módon, a jogait és apai érzéseit tiszteletben tartva engedtem, hogy a gyermeket bármikor láthassa az elköltözésem után.

Válaszom: Most legyek én is olyan, mint a Felperes, és cserébe függesszem fel a gyerektartás fizetését? Úgy látszik nem egészen érti, hogy miképp működnek a dolgok a hivatalos és az erkölcsi úton.

Azt írja, hogy korrekt módon tartotta tiszteletben az apai jogaimat és érzéseimet. Ez komoly? Először másfél, majd három hónapig nem engedett a gyermekem közelébe, amely nemcsak magyar, de Magyarországon is ratifikált, nemzetközi jogokat is sértett. Ezen kívül a kapcsolattartások alatt mindvégig az ő szabályai szerint játszhattam és foglalkozhattam a kislányommal. Egy percre sem hagyott minket kettesben, s emiatt sem alakulhatott ki az a személyes kötődés közöttünk, amely egyébként az édesanya jelenléte nélkül lehetségessé vált volna.

Magyarán: a Felperes egyetlen egyszer sem engedélyezte a számomra, hogy a kislányommal kettesben mehessek el valahová a kapcsolattartás ideje alatt, mert ezzel  is kizárólagos "tulajdonszerzést" akart a gyermekünk felett. Vagyis jogot formált mindenre, ami a kislányunkkal kapcsolatos. Egyáltalán nem tartotta tiszteletben a jogaimat, de a gyermekünkét sem.

De nem mellékes az sem, hogy a Felperes csak úgy, egyoldalúan felfüggeszti a gyermekemmel való kapcsolattartásomat! Úgy, hogy ehhez semmi joga nem lett volna! Mégis, hogy meri ezt megtenni? Mit szólt volna ahhoz, ha kiragadtam volna a kezéből a gyermekem és én tartottam volna őt elzárva előle? Milyen türelemmel lenne ő a Bíróság jogerős ítéletéig?  Hívtam volna rá én a rendőrt, amikor sírva könyörög az ajtóm előtt a láthatásért? Röhögtem volna rajta én, amikor látom őt sírni az üvegajtó túloldalán? Mert mindezt ő megtette velem!

Mire is hivatkozott korábban: feltörtem az emaileit, eltömítettem a kéményüket és elloptam a személyigazolványát. Aztán felhozta még, hogy fél és retteg tőlem az egész családja, holott a bántalmazásokról nekem van látleletem és nem neki.

Még ha igaza is lenne, felvetődik a kérdés: nem zavarja Felperest, hogy nem akadályozhat meg a kapcsolattartási jogomban csak úgy, kénye-kedve szerint? Ha fél, tegyen feljelentést. Ha eltömítettem a kéményét, tegyen feljelentést. De semmi esetre sem zárhatja el tőlem a gyermekem a saját döntése alapján!

Én is függesszem fel a gyerektartás fizetését?


Felperes: Ő inkorrekt módon, a jogaimat tiporta és teszi azóta is, a számítógépemre telepített billentyűzet figyelő program telepítésével, az email levelezésem másodjára történő feltörésével, a blogja írásával. Ez átlépi az elfogadhatatlan kategóriát.

Válaszom: Pontosan melyik jogát tiportam a Felperesnek? Mert jogból rengeteg van (csakúgy, mint kötelességekből), ezért az állítólagos tiprásra nem tudok feleletet adni.

De a jogtiprásról lehetne beszélni bőven, hogy ki kinek a jogait veszi semmibe. A Felperes volt az, aki elvitte tőlem a gyermekemet úgy, hogy én közben a munkahelyemen tartózkodtam. Azóta többször is akadályozott a kapcsolattartásomban és megszüntette annak a lehetőségét is, hogy a kislányomról érdemben tájékozódjak. Se telefonon, se emailben, se személyesen nem tudtam őket elérni, s mindent, amit tudok, a rokonságától tudtam meg.

Az állítólagos email-feltörések miatt ugyan feljelentett engem a Rendőrségen, de az illetékesek nem tartották megalapozottnak a vádjait, ezért a nyomozást rövid úton le is zárták. Olyannyira nem voltam megvádolható, hogy engem az eljárás során se tanúként, se gyanúsítottként nem idéztek be. Érdekességképp megjegyzem, hogy az ominózus eset után magam is azt javasoltam a Felperesnek, hogy azonnal tegyen feljelentést a Rendőrségen, amit a jelek szerint meg is tett.

Azért egy erkölcsi kérdést feltehetünk még ezzel kapcsolatban: a blogom írása mennyire elfogadhatatlanabb azzal szemben, ahogy ő folyamatosan távol tart engem a kislányomtól? Melyik az erkölcstelenebb tett? Elzárni a gyermeket a saját édesapjától, vagy leírni a blogba, hogy e gyermeket elzárták tőle? Amit leírok a blog keretein belül, az mind igaz, és ezt bizonyítani is tudom, akár a Bíróság előtt is, ha a történések úgy kívánják. Ellenben ő csak vádaskodni tud, de alátámasztani az igazát, azt már egyáltalán nem.

Felperes még arra sem képes, hogy leüljön velem (akár a családja jelenlétében) megbeszélni a problémáinkat. Ehelyett jellemtelen módon a Bíróság elé tárja a legbensőbb családi eseményeinket, amely sem a per tárgyához, sem pedig más, kívülálló személyre nem tartozik.

Különben pedig jogában áll engem megvádolnia és feljelentenie a Rendőrségen az emailjei feltörése miatt, de ezzel együtt nem tilthat el engem a gyermekemtől, hiszen a két dolog nem függ össze egymással, minthogy a gyerektartást is fizetni kell annak ellenére, hogy korlátoznak engem a kapcsolattartási jogomban!

Felperes: A viselkedése primitív, bosszúálló, szándékos ártás és megalázás van benne, Mentálisan rendkívül instabil, gyerekes, beszámíthatatlan.

Válaszom: Nem vagyok primitív, és ehhez elég csak összehasonlítanunk kettőnk beadványait, valamint a Felperes hozzáállását az eseményekhez. Én a jelen sorok írásával egyenesen beszélek, nem térek ki a vádak alól, nem ködösítek semmit, és abszolút nincs az írásaimban semmiféle lejáratás vagy mocskolódás, mint ahogy azt a Felperes állítja. Mindenre van magyarázat, amelyet ő és a családja valahogyan se befogadni, se megérteni nem tudnak. Ez már legyen az ő problémájuk, én mindenesetre minden bosszúállásukat és ártó szándékukat jogi útra terelem.

De mit is ért a Felperes azalatt, hogy ártás és megalázás? Ha felhívom a közvélemény figyelmét rá, hogy ilyen és olyan okok miatt nem engednek a gyermekem közelébe és emiatt őt a társadalom megítéli (pozitívan vagy negatívan, azt nem tudhatjuk), akkor a benne kialakult válaszreakció szüli meg az ebből fakadó érzelmeket. Ez lenne a lejáratás? Viselkedjen példaértékűen, s akkor nem lesz lejáratódva a közvélemény előtt. Egyébként pedig, ha ő megalázásnak érzi az általam írott sorokat, akkor elmondható, hogy valamelyest átérzi már a tetteinek súlyát.

Bosszúállás? Gondolom a Felperes itt is a blogírásra gondol. Sajnálom, ha ő csupán ennyit lát belőle. Egyáltalán nem erről van szó! Nem érdekel a bosszú, mert az élet úgyis engem igazol majd.

Szándékos ártás? Mivel? Csak nem a kéményük "megpiszkálásával"? Csak, hogy világosan lássuk: a kéménytűz azért keletkezett, mert hibás volt a kémény és vastagon állt benne a koromlerakódás! Nem azért, mert "megpiszkáltam", nem. Az állításommal mindent tételesen bizonyítani fogok a megfelelő fórumon.

A blogommal ártok? Kinek? Neki? A blogban sem nevek, sem fényképek nem szerepelnek róla, tehát az olvasóimnak tökéletesen ismeretlen a Felperes személye.

Miért vagyok "mentálisan rendkívül instabil"? Mert nem láthatom a gyermekem? Ő vajon milyen stabil lenne, ha fordított helyzetben állnánk? Ha a Felperes azért volt képes engem többször megrúgni majd összekarmolni, mert érdeklődtem a kislányom hogyléte felől, akkor ezek után nem tudom őt milyen kórképpel lehetne illetni.
 
Kihangsúlyozom: nem vagyok mentálisan instabil, csupán hiányzik a gyermekem, amely miatt kissé felfokozott érzelmi állapotba kerültem! Karácsony közeledtével azon kellett például aggódnom, hogy a kislányomnak vett ajándékokat mikor adhatom át neki! Ebben a helyzetben az ember nem lehet nyugodt. Idegesség és "mentális instabilitás" között hatalmas a különbség.

Hogy miért volnék gyerekes, nem tudom. Talán, mert szeretek élni és optimistán szemlélem a világot? Magam nem látom olyan borúsan az életet, mint a Felperes, és minden apróságnak örülni tudok - ellenben vele, aki oly fokú paranoiában szenved, hogy mindenben és mindenkiben csak a rosszat és az ártó szándékot látja. Elég csak végigolvasni a beadványát: mocskolódások sora minden; egy frusztrált ember kiabálásai, semmi több.

Egyszer – még az együttélésünk alatt - azért is képes volt rám megharagudni, mert egy közösségi oldalra feltöltöttem a kislányom születése utáni fényképét, hogy büszke apaként megmutathassam őt az ismerőseimnek, barátaimnak és rokonaimnak. Mi volt rá az indoka? Az, hogy a nagynénje a fényképen keresztül majd rontást hoz a gyermekünkre! Elmebaj! Rontást hoz a gyermekünkre? Miért is? No, és vajon miféle rontást??

Ebből is látszik, hogy a gyermekem anyja nem a realitások talaján áll, s olyan dolgokban hisz, amelyben épeszű ember nem.

Ez vajon nem jelenthet veszélyt a kislányomra nézve?

Emellett, a Felperes elfelejti közölni a Tisztelt Bírósággal azt, hogy a korábbi telefonszámláját a mai napig nem egyenlítette ki csak azért, mert az a nevemre volt kiállítva. A telefonszám korábban az ő nevén szerepelt, de azt költséghatékonyság végett bevontuk a munkahelyem flottájába, így az átírásra került a nevemre. Így használta a telefonszámát több, mint egy évig. A szám a nevemen volt, de a számlázási cím az ő pilisvörösvári lakhelyén. Amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy rendeznie kellene a tartozását, ő csak ennyit válaszolt: "A telefonszámla a tied, te rendezed". Ennyit. Bizonyíték erre az email (hogy a telefonszámot ő használta, arra pedig a telefonszolgáltató).

Most pedig visszamenőleg követeli tőlem a gyerektartást és szeretné megemelni annak összegét, valamint nem akarja figyelembe venni azokat az összegeket, amelyeket az elköltözése után ajándékok, készpénz, nyaralások és kirándulások formájában rájuk fordítottam. Mi ez a részéről, ha nem egy gyerekes bosszúállás? Véletlenül nem a "szándékos ártás" tanúi lehetünk? A telefonszámlája nem nagy összeg, csupán 6500 forint, de akkor is: itt elvekről van szó. Felperes folyamatosan kioktat, becsmérel és mutogat, de a saját háza táján már nem szeret sepregetni. És még én vagyok "instabil", "gyerekes" és "bosszúálló". Szánalmas...

Felperes: Féltem tőle és féltettem a gyermeket is.

Válaszom: Ha fél, az a személyes szociális problémája, de attól a jogaimat még nem kéne lábbal tipornia a kapcsolattartást illetően. Fél tőlem, holott egyszer sem fenyegettem vagy zsaroltam őt meg, de még csak meg sem ütöttem. Miért fél? Mitől fél?

Ő volt az, aki a szétválásunk óta folyamatosan ordibál, szidalmaz és vádol, mellesleg ő volt az, aki engem többször is megveréssel, megveretéssel fenyegetett, valamint egyszer nekem is támadt! Erről hangfelvételek sorát mutathatom be, hogy milyen primitív módon jár el velem szemben, valamint tanú is van rá, hogy telefonon keresztül ordítva fenyeget meg engem, hogy szétveri a fejem.

Ezen kívül érdemes elolvasni a leveleit: azok hemzsegnek a gusztustalan és trágár szavaktól, amelyeket eleve indokolatlanul használ. Nem tudja magát kifejezni, a mondatai zavarosak és ingerültek.

De fél tőlem. Attól az embertől, akinek soha egyetlen erőszakra utaló magatartása sem volt vele szemben.

Hogy mennyi mindent félreértelmezett az utóbbi időkben, azt jól szemlélteti az a példa, amelyet alább olvashat a Tisztelt Bíróság:

Felperes: Többször mondta nekem, hogy mivel egyenlő jogaink vannak a gyerekkel kapcsolatban, amíg a bíróság nem dönt, bármikor kiveheti a kezemből a gyereket és elviheti, örüljek, hogy nem ver meg, mint ahogy hasonló esetekben teszik a férfiak, jogosan. Ezek után nem voltam hajlandó beengedni a lakásba, találkozni vele. Ezen incidens után készültek sorra a blogok.

Válaszom: És nincs igazam? Elolvasta egyáltalán az erre vonatkozó paragrafusokat? Kétlem, mert akkor talán nem írogatna ennyi hülyeséget. De komolyan, melyik része az értelmezhetetlen a számára?

Nem azt mondtam neki, hogy mivel egyenlő jogaink vannak, ezért leütöm őt és elragadom tőle a gyermekem. Nem, nem ezt! A szakításunk után többször is nyilatkoztam neki a gyermekünkről, miszerint nem akarom őt elperelni tőle, mert úgy vélem, nála jobb helyen van. Magyarán: semmi értelme nem lett volna őt megverni, hiszen a gyermekemet amúgy sem akartam elszakítani a megszokott környezetétől! Ez a tény valahogy elkerüli a figyelmét.

Viszont valóban megemlítettem neki, hogy más szülők agresszíven és tettleg is fellépnek a volt feleségükkel szemben, ezért becsülhetné azt, hogy magam nem ilyen vagyok. Tehát nem folyamodom erőszakhoz, mint ahogy azt mások teszik!

A felháborodásom pedig teljesen érthető annak tükrében, hogy a Felperes bírói végzés nélkül tartott engem távol hónapokig a gyermekemtől úgy, hogy azt hiszi övé a kizárólagos felügyelet. Ennek jogszerűségéről totálisan meg van győződve! Lehet, hogy a későbbiekben az lesz, de bírósági végzés nélkül egyelőre mindketten közösen döntünk a gyermekünk sorsa felől.

Mit szólna hozzá, ha elcsattanna néhány pofon, mint ahogy máshol ez elég gyakran megtörténik? Nem lenne érthető dolog tőlem? Mit tehet egy apuka, akit jogtalanul tartanak távol a gyermekétől? Nem indulhat be a természetes apai ösztön? Az anya karmolászhat és rugdoshat az ösztönei által, de az apa inkább fogja be a száját és lapítson a barlangjában, ugye? Nem lehetek dühös, amiért így viselkedik velem?

ELVETTÉK TŐLEM A GYERMEKEM! Nekem ez nem lehet fájdalmas?

És még neki áll feljebb, amikor kihangsúlyozom: magam nem vagyok olyan, aki szétcsapja az asszony fejét. Emiatt fél és retteg.

Látható, hogy egy szót sem értett meg a mondandómból és félreértelmezi az egésznek a lényegét. Felperes mindent fenyegetésnek vél, most pedig előadja, hogy retteg tőlem, holott a későbbi kapcsolattartások alatt egyszer sem szaladtam el a gyermekünkkel. Mindvégig nyugodtan viselkedtem vele, s csupán azért alakultak ki az állandó viták közöttünk, mert a találkozások alkalmával folyton valamilyen rágalommal illetett, valamint meghazudtolt engem, folyamatos magyarázkodásra kényszerítve általa. Gondolom ekkoriban kapta meg a családjától az ívet, amellyel befolyásolni tudták őt mindvégig, s valószínűleg azért, mert a vádjaikat a lányuktól kapott hamis vagy fél-információk alapján állították fel.

Felperes: A r..............y@gmail.com levező rendszeremet az elköltözésem után törte fel, melyről a rendszer üzenetet küldött nekem. Mindvégig tagadta, majd egy beszélgetésünk alkalmával négy hónap után bevallotta nekem szóban, hogy ő tette.

Válaszom: Egyáltalán nem vallottam be neki semmiféle email feltörést. Arra kérem a Felperest, hogy csak gondolja át mit is jelent az a szó, hogy "feltörés", abban a kontextusban, amelyben használja. Nem vallottam be neki ilyesmit. Netán hamisan vádol vele?

Felperes: Másodjára is csak neki állt szándékában, senki másnak, egy másik email címemet feltörni (m..............i@gmail.com) A rendőrségen jegyzőkönyvbe vették a bejelentésemet, de nem indítottak nyomozást az ügyben.

Válaszom: Hogy a Rendőrség nem indított nyomozást az csakis azért lehetett, mert tudják jól, hogy egy tipikus családi perpatvarral állnak szemben, s ilyenkor a felek mindenféle hülyeséget vágnak a másik fejéhez, amiből ők - köszönik szépen, de - nem kérnek. Kihangsúlyozom: a vád olyan komoly volt, hogy engem a nyomozás során se tanúként, se vádlottként nem idéztek be.

Felperes: Olyan telefonról törték fel ezt a címemet, mint amilyen neki van. Nem tudom 100%-osan rá bizonyítani, de tudom, hogy ő tette. Teljesen nyilvánvaló.

Válaszom: Ha nem 100, akkor hány százalékosan tudja rám bizonyítani? 50? 50%-kal már lehet mit kezdeni? Az ember valamit vagy bizonyítani tud, vagy nem. Itt nincsenek százalékok.

Ellenben elmondható, hogy jelen sorok által ő nyíl egyenesen megrágalmazott az email címének feltörésével! Szerinte az emaileit egy telefonról törték fel, amely típus nekem is van. A telefonom egy alig néhány tízezer forintos készülék, amelyből rengeteget adtak el Magyarországon, ezért meglehetősen sok van belőle forgalomban. Elég nagy felelőtlenség megvádolni engem azzal, hogy ennek alapján csakis én lehettem az elkövető. Ha a Rendőrség úgy dönt, bármikor a rendelkezésükre bocsátom a telefonomat bevizsgálásra, csakhogy az igazamat alátámasszam!

Felperes: Ezt ő is pontosan tudja, hogy nincs elég bizonyítékom ellene, így gyakorlatilag mindent megcsinálhat, amit nem szégyenl, Tesz is folyamatosan.

Válaszom: Igen, a Felperesnek nincs ellenem bizonyítéka, nagyon jól tudom. Nemcsak elegendő nincs, de semmilyen se, hiszen amivel vádol, az nem történt meg! Ő mégis megvádol vele, melyet a bírósági beadványában is leír! Célja ezzel az, hogy a Bíróságot befolyása alá vonva, eltiltasson engem a gyermekemtől!

Miért nem teszi közzé azokat a bizonyítékokat, amelyeknek a birtokában van? 50 százalékukkal rendelkezik, a saját bevallása szerint. Kíváncsi vagyok rájuk. Mekkora csúsztatás ez a részéről, hogy azt sugallja a publikumnak: neki aztán vannak rá bizonyítékai, hogy én törtem fel a levelezését.

Felperes: Szavahihetetlen, hazudozó ember, aki nem vállalja az arcát a tettei mögött. A tettei következményét még kevésbé.

Válaszom: A tetteimet vállalom, ha történetesen azokat én tettem. Az, hogy Felperes nem hiszi el egyetlen szavamat sem, az az ő rövidlátását és befolyásoltságát bizonyítja. Számtalan bizonyítékkal szolgáltam neki az elmúlt hónapok alatt mindenről, de a tudomásulvétel mellett semmit sem értett meg belőlük. És ez itt a lényeg: nem nem hitte el, hanem nem értette meg!

Ha ő a bizonyítékokat hazugságnak véli, akkor bizony szakemberhez kellene fordulnia, mert úgy látszik nem működnek nála az alapvető értelmező funkciók.

Felperes: A blobjában mocskolódik, rágalmaz engem, a családomat, valós nevekkel, helyszínekkel írta és írja a történeteket ma is. Fényképeket tett közzé, melyen felismerhető vagyok. Nem indítottam ellene pereskedést, még.

Válaszom: Ha figyelmesen végignézi a blogomat, akkor láthatja, hogy a lányomon kívül egyetlen egy kép sem szerepel az oldalakon, se pedig név, amely a Felperesre vagy családjára utalna. Vajon mi az, ami őt a blogomban zavarja? Az igazság? A tények? Ez lenne a rágalom? Ismétlem: mindent és mindent tételesen bizonyítani tudok!

Szorgalmazom az általa felvetett "eljárás" lebonyolítását: amit állít, az az ő szemléletmódját tükrözi, és ezt illik bizonyítékokkal is alátámasztania. A Jog lehetőséget ad rá, ezért arra biztatom őt, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket, csakhogy végre pont kerüljön ennek a végére is.

Felperes: Nem akartam az időmet és energiámat elvenni a gyermekemtől és ilyen ostobaságokra pazarolni. Az alperesnek ebből is látszik, rengeteg felesleges ideje és energiája van.

Válaszom: Ezért írta meg helyette más valaki a beadványát és nem ő. Nekem egyáltalán nincs felesleges időm és energiám írogatni, viszont szívesebben játszanék például most a kislányommal, minthogy válaszolgassak a Felperes hülyeségeire. E sorokat is este fél 11-kor írom ahelyett, hogy aludnék. Csak közlöm: hajnal 4:30-kor kelek. És hogy a felesleges időmet mire pazarlom, ahhoz az ég világon semmi köze.

Egyébként pedig, hogy mivel foglalkozom ezen kívül: telekvásárlást intézek, építészekkel és kivitelezőkkel konzultálok, bejárok dolgozni, intézem a házam eladási ügyeit, iskolába járok, árajánlatokat kérek ablakkereskedőktől, építőanyagot rendelek az épülendő házamhoz, valamint beadványokat írok a gyerekelhelyezési perembe (és még hosszasan sorolhatnám).

Megjegyzem: ha engedné a kapcsolattartási jogom (és a gyermekem jogának) gyakorlását, akkor nem csak hogy a blog nem lenne, de minden szabadidőmben a gyermekünkkel foglalkoznék! Különben pedig nem mindegy a Felperes számára, hogy a szabadidőmet mire fordítom? Egyedül élek, és már nem tölti ki az életem a családommal való mindennapos törődés - sajnos.

Felperes: A blogok írása folyamatos, mániákusság jellemzi, rosszindulat, önmagát istenként magasztalja és szentté avatja a nagyvilág előtt, melynek célja a mártir szerepe megtartása, a sajnálat, együttérzés és önigazolás kiváltása ismerős és vadidegen embverekből.

Válaszom: Kár, hogy ő csak ennyit lát belőle. Amúgy folyamatos, igen: hetente írok egy bejegyzést. Az sok? Milyen következtetést lehet ebből levonni? Azt, hogy "mentálisan instabil" vagyok? Kedves Felperes! Nekem ez a hobbim, ennyi. Kinek mi, nekem a blogírás. Ezért mániákus vagyok? Kétlem.

Lehet itt dobálózni a szavakkal, csak épp nincs semmi értelme, mert ezzel a Felperes magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. A meglátása alapján elmondható, hogy a bélyeg- és a kaktuszgyűjtőktől kezdve a sportolókon át, egészen a blogírókig mindenki mániákus lehet, ráadásul aki ír és véleményt alkot, azt a rosszindulat vezérli. Rosszindulat, mert elmondják a véleményüket, netán kimondják az igazságot. Vajon a Felperest milyen indulat vezérli, mikor sorozatosan adja be a mocskolódásaival telt műveit?

Erről egy Jókai idézet jut eszembe: "Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek".

Felperesnek fáj az igazság, amely ennek ellenére igazság marad. Bárhogy vergődik, ezek a tények, és a blog ezekről a tényekről szól. Ok és okozat. Ismerős?

Együttérzés kiváltása? Csak elmondom, úgy a lap margójára: jelenleg étvágytalanságban és álmatlanságban szenvedek amiatt, mert kiszakították belőlem azt a darabot, amely az egyetlen értéket jelentette az életemben: a kislányomat! Hogyan dolgozhat fel az ember egy ilyen eseményt? Felperes hogyan tenné? Nyugodtan folytatná a hétköznapi teendőit arra gondolván, hogy majd csak megoldódik a probléma valahogy?

Nem vagyok mártír, csak egy apa, akit távol tartanak a gyermekétől...

Felperes: Azt gondolom, ez nem egy elfogadható viselkedés egy felnőtt embertől, erkölcsileg még inkább nem.

Válaszom: Értsem ezt úgy, hogy a világ összes bloggere erkölcstelen és gyermeteg? Bocsánat, de erre nem válaszolok bővebben, mert e pocskondiázás úgy ahogy van egy gyermekes színjáték. Felperes inkább arra adjon feleletet, hogy vajon mennyire erkölcsös az a viselkedés, amelyben ő és a családja elzárva tartják a gyermeket annak édesapjától? Ez vajon elfogadható? Jelenleg hetente egyszer (!), mindössze KÉT ÓRÁR LÁTHATOM A GYEREMEKEM!!! Ez mennyire erkölcsös egy felelős gondolkodású anyától???

Felperes: Miért van szüksége a külvilág egyetértésére, vadidegen emberek támogatására a saját igazságának igazolásához? Miért vonja bele a világot a saját magánéletébe úgy, hogy közben belőlem bohócot, idiótát, kényszeres és neurotikus embert csinál, lejáratva, megalázva, megszégyenítve, melynek súlyát sem mérlegelni, sem érezni nem tudja?

Válaszom: Hogy miért? Azért, mert különben nem jut el a Felpereshez az üzenet, amit a cselekedeteivel kapcsolatban el szeretnék mondani. Hányszor és hányszor kérleltem őt, hogy üljünk le beszélgetni a problémáinkról. Engem sosem hallgattak meg, ellenben e beadvány útján folyamatosan mocskolódik.

Különben pedig a blogírás egy ilyen forma: az emberek olvassák azt, majd megemésztik és véleményt formálnak róla. Ahogy a dinokutató is közzéteszi a megállapításait a megfelelő célcsoport számára, ugyanúgy én is megosztom a gyermekem iránti érzéseimet az aziránt érdeklődőknek. És higgye el a Kedves Felperes, hogy rengeteg olyan apuka van az országban, akiket jogtalanul fosztottak meg a gyermekétől, ezért hatalmas tábort érint az a blog, amelyet útjára indítottam.
 
Hogy a Felperes a blogom alapján neurotikusnak, egy lejáratott és megalázott bohócnak érzi magát, az az egyéni problémája. Viselkedjen úgy, hogy példaértékű legyen a társadalom szemében. Ha tényleg bohócot csinálok belőle, akkor elmondható, hogy valamit nem jól csinál. A közvetlen környezetében élők talán megpacskolják a vállát, hiszen nem ismerik őt, sem engem, és a bűbájával egyhamar megtéveszt mindenkit, de a társadalmat már nem vezetheti félre. Az olvasók a tények alapján ítélnek, s a tények arról mesélnek, hogy a felperes valamit nagyon nem jól tesz.

Ismétlem: ha engedné, hogy találkozzak a kislányommal a törvényes keretek között, akkor nem lenne blog.

A megszégyenítésének súlyát pedig érzem, de mindezt ő maga produkálja azokkal a cselekedetekkel, amelyekről a blogomban írok. Nem én karmoltam össze az arcom, hanem ő. Miért is? Mert addig nem engedtem őt továbbhaladni az iskola folyosóján, amíg nem adott rá választ, hogy mikor láthatom a kislányom. És nem adott: az egyenes beszéd helyett csak rugdosódni és karmolászni tudott, pedig rövidre zárhatta volna a vitát azzal, ha akkor és ott nyíltan feleletet ad a kérdéseimre. Annyit mondott csupán, hogy „Nem láthatod és kész!”. Ennyit.

Vajon ki nem tud mérlegelni?
Ki nem tudja átérezni a történések súlyát?
Válasz helyett támadás?

Hónapok óta a tárgyalásos utat szorgalmazom, amelytől a Felperes és annak családja elzárkóznak. Rám kenték, hogy felgyújtottam a kéményüket, amelyről azóta már bebizonyosodott, hogy az semmi több nem volt egy véletlen balesetnél. Vagy tán ők nem olvasták el a hivatalos rendőrségi iratot? Szabálytalan volt a kéményük. Ennyi.

Az indokolatlan és aljas rágalmaik összedőltek, ezért olyan eszközökhöz nyúlnak, amely minden emberi méltóságot és erkölcsi érzéket nélkülöz. A szekrény alatti morzsákat söprögetik össze, hogy azt egy kupacba téve, távol tartassanak vele a kislányomtól.

Az sem érdekli a Felperest, hogy a vádjai nem állják meg a helyüket. Olyan "vastag bőr van a képén", hogy az irracionális gondolkodás mellett még egy bocsánatkérésre sem képes. Pedig egyszerű: én gyújtottam fel a kéményüket vagy sem? Hát nem! Akkor?

Kihangsúlyozom: 100%-os bizonyítékom van arra, hogy a kéménytüzet baleset okozta!

Felperes édesanyja mit mondott erre: „Mindenki azt ír le, amit akar. Se ezt nem lehet bizonyítani, sem azt”. Ezt volt képes mondani egy hivatalos szakértői véleményre csakis azért, mert az a meggyőződésükkel szemben foglal állást! Erre mit lehet mondani??

Emellett a Felperes gyilkossági kísérlettel vádol, de mikor bebizonyosodik, hogy tévedtek velem szemben, sunyin félrefordítják a fejüket és képtelenek bocsánatot kérni. Vajon én járatom le őket? Én tehetek a megszégyenüléséről? Ugyan...

És ezért született meg a blog, hogy a becsületsértésemet rendbe tegyem, ha már a Felperes és családja erre nem képes.

Egyébként pedig feltehetjük a kérdést: a Felperes vajon miért teregette ki a legbensőbb családi titkainkat a Bíróság elé?

Felperes: Mindeközben folyamatosan mondja és írja, hogy ezek ellenére ő szeret engem és a feleségének akar. Ha bolondnak tart, miért élne velem továbbra is?

Válaszom: Látom a Felperes még mindig nem érti...

Igen, a beadványa és a tettei ellenére is elvenném őt feleségül. Mindenki más szerint én lennék a legnagyobb ökör a világon, ha felhúznám a gyűrűt az ujjára, de csak azért mondják, mert nem ismerik őt. Amit tett, vagy amit leírt, az egy jelenlegi állapot eredménye, de nem azé a lányé, akit megismertem.

Úgy vélem, ha megszüntetjük a problémát (azaz bizonyítom az ártatlanságomat), akkor nem lesz rá oka, hogy haragudjon rám. Ennyire egyszerű az egész.

Az elmúlt egy év alatt mindvégig azon törtem magam, hogy bizonyítsak neki, de ő képtelen volt meghallani és megérteni amit mondok. Az édesanyja szavai voltak az irányadók, holott nem az ő gyermekét szülte meg, hanem az enyémet.

Felperes jelenleg az anyja és a családja befolyása alatt áll, és nem képes felmérni a tettei súlyát. A jelen beadványának nagyobb részét sem ő írta, csupán a lap végén az aláírásával látta el, és fel sem méri, hogy ezzel milyen kárt okoz közvetett módon a gyermekünknek!

Bolondnak tartom, igen. De tudom, hogy ez nem egy állandó állapot nála, hanem a pillanatnyi befolyásoltság része. Ő nem ilyen! Állítom, ha kiszakadhatna egy csöppet is abból a környezetből, amelyben jelenleg él, rendeződhetnének a dolgaink. Nem a Felperes mondja azt a sok disznóságot, amellyel ellenem élnek, hanem csupán meggyőzték őt arról, amelyet - butaságából kifolyólag - magáévá tett és fel is használt. Csak reménykedhetem benne, hogy egyszer majd rájön a tévedéseire és hajlandó lesz velem megbeszélni a problémáinkat. Azokat, amelyek a szakításunk tényleges okai voltak!




Felperes: Ha szeret, miért csinál belőlem hülyét?

Válaszom: Azért, hogy ezáltal felnyissam a szemét. Édesapám engem is sokszor "kioktatott" életem során, és lássuk be, ha igaza volt, akkor jogosan tette. Ez baj? Véleményem szerint az embernek magának kell belátnia, hogy hülyeséget tesz, különben sosem jön rá a hibáira és sosem emelkedik feljebb a tudás képzeletbeli szintjén. Ha a Felperes kapizsgálja ezt, akkor már jó úton halad, csak kérdés, hogy túl tud e lépni a családja által felállított falakon és a korábbi sérelmein? A Világ nem bent van, amelyben a családja él önmagába zárva, hanem kint, ahol meglelhetné azt az utat, amely az igazsághoz vezeti.

Szeretem igen, mert - bár bizonyos téren hiányosságai vannak - ismerem a lelkének azokat a csodálatos részeit is, amelyekkel hét évvel ezelőtt "elkápráztatott" engem. Sok mindenhez ért, amihez én nem, s ezáltal egészített ki engem.

A szerelmem vajon tényleg csak "színház"? - hogy idézzem a szavait. Írnám ezeket a sorokat, ha az lenne?

Felperes: Ha szembesítem ezzel az ellentmondással vagy tette ezt a barátnőm is, nem érti és újból skandálja a saját véleményét. Mindenkit ostobának nézve, aki nem ért vele egyet.

Válaszom: A Felperes ellentmondásokról beszél? Talán annak a bizonyos barátnőnek engem is meg kéne hallgatnia, és akkor értené, hogy miről is van szó. Szerintem létezik úgy szerelem, miközben a szerelmemet hülyézem. Ez is azt jelenti, hogy a realitások talaján állok, mert képes vagyok tisztán látni a szerelem rózsaszín ködén keresztül is.

Szerelem... Mint feljebb már írtam, voltak benne olyan tulajdonságok, amelyeket szerettem és becsültem. Sokszor dicsértem őt a barátaim vagy idegenek előtt, mert voltak olyan képességei, amelyek büszkeséggel töltöttek el. Tudom, ezt ő nem hiszi.

A haragom jelenleg azért áll fenn, mert képtelen elhinni nekem bármit is. Hiába van bizonyítékom a vádjai ellen, ha az anyjának és a testvéreinek hisz mindenben. Képtelen elrugaszkodni a rágalmak talajáról, és képtelen észrevenni a logikus következtetéseket. Az anyja és az öccse cselszövéseinek áldozata ő, mert még mindig nem vette észre, hogy felhasználják őt is a terveik eléréséhez.

Hogy a Felperes butaságokat tesz, az nyilvánvaló. A közvetlen környezetén kívül ezt mindenki más látja, csak ő nem. Ha valaki ezért lenézi őt, az a saját viselkedésének a rovására írható. Vannak bosszantó dolgok vele kapcsolatban, de mivel mindezt az erős és folyamatos befolyásoltság hatásának vélem, ezért nem tudom őt nem szeretni.

Vajon a Felperes barátnője is azt vallja, hogy a Bíróság épületében elloptam tőle a személyigazolványát úgy, hogy közben mindvégig velem beszélgetett? Mindvégig ott állt mellettem, és egy pillanatra sem mozdultam el mellőle. Vajon volt rá módom, hogy akár csak a közelébe is férkőzzek? A barátnője nem fog ellene beszélni, ez világos. De nagyon jól tudja, hogy a lopás vádja nem állja meg a helyét.

Nem szerethetek egy olyan nőt, akit - mondjuk - történetesen "hülyének" tartok? Lehetnek hibái, amelyekkel nem tudok azonosulni, viszont lehet rengeteg jó tulajdonsága is, amelyek miatt az életem adnám érte. Ezen mit nem lehet érteni? Mi ebben a felfoghatatlan és a különös? Vagy a szerelmet csak sablonra gyártják? Elgondolkodtató: a Felperes rögtön elhagyja a párját, ha a kapcsolatukban nehézségek merülnek fel. A Felperes szerelme vajon mennyire volt komoly a kapcsolatunk alatt? Ahogy látszik, semennyire.

A filmjeiben Woody Allen is egy szerencsétlen félnótás, mégis szerethető ember. Ő nem a női eszménykép megtestesítője, mégis nők milliói rajongtak és rajonganak érte. Csupa ellentmondás, nem igaz?

Véleményem szerint Felperes olyan mértékű paranoiában szenved, amely miatt még a táskáját is magával cipeli a WC-re az iskolai órák közötti szünetben, nehogy belekukkantsak véletlenül, amíg ő nincs jelen. Hiába van ott az egész osztály, rögeszméjévé vált, hogy kutakodom utána és ártó szándék vezérel. A legkisebb mozdulatomra is megrezdül, és figyeli minden lépésemet, ha a közelében vagyok.

Ez a normális viselkedés? Aligha. Üldözési mániája van, amit kezeltetnie kéne.

Azoknak, akik most mocskolódással vádolnak, elmondom: azért fontos mindezekről írnom, mert jelen pillanatban a gyermekem elidegenítése zajlik! Olyan okok miatt, amit a Felperes és családja kitalált, illetve alaposan félreértelmezett.

Felperes: Az ismét elindított blogjában (www.voltegyszeregyapa.blogspot.com) azt sem tartja túlzásnak megemlíteni, hogy a Tisztelt Bírónő úgy vezette a tárgyalást, ahogyan azt az alperes akarta, mivel elolvasta előtte az alperes által benyújtott beadványt. Emberileg elfogadhatatlan a viselkedése.

Válaszom: Ismét egy ferdítés tanúi lehetünk: felperes azt sugallja, mintha befolyásoltam volna a Bírónőt a döntésében, irányítva ezzel a tárgyalás menetét. A legelső beadványomra fogja mindezt, jelezve, hogy egy intelligens és képzett bírót csak úgy egyszerűen befolyásolni lehet egy egyszerű fogalmazvánnyal. Ennél a képtelenségnél már csak a személyigazolványa ellopása a képtelenebb.

Milyen bíró lehet az, akit egy egyszerű, senkiházi jöttment csak úgy befolyásol a Bíróságnak címzett beadványával? Egy egyszerű elbeszélést írtam, amely nyugodt hangon, a szeretetre alapozva ismertette az Alperes szemléletét a történtekkel kapcsolatban. Nem volt benne rágalom, se pocskondiázás.

Felperes számára mindenki érthetetlen és ellenséges, aki velem szóba áll vagy netán még egyet is ért velem. Szerinte mindenki a "másik oldalon áll", ha történetesen azok a valakik nem értenek vele egyet. Szerinte csak egy igazság van, és azt egyedül ő képviseli, s még véletlenül sem fordulhat elő az, hogy netán tévedhet ő is valamiben. És persze gondosan ügyel rá, nehogy valaki meggyőzze őt a tévedéséről, ezért egyáltalán nem áll szóba senkivel, aki az érdekével ellentétes oldalt képviseli.

Az történt, hogy a Bírónő elolvasta a beadványomat, amelyből kitűnhetett, hogy egy jóindulatú, békét akaró apukáról van szó, aki nem csak hogy nem akarja elperelni az anyukától a gyermekét, hanem még a havonkénti tartásdíj összegét is elfogadja (amely összeget a tárgyalás alatt a Felperes természetesen megemelt). A Bírónő világosan látta a beadványom által, hogy a Felperessel miért mentünk szét, s ezért kérdezte leginkább a Felperest, akitől további részleteket szeretett volna megtudni rólunk.

Felperesnek minden lehetősége megvolt rá, hogy beszámoljon a Bírónőnek a valódi problémáinkról, de nem tette. A kéménytűz helyett inkább arról beszélt, hogy azért nem tart engem jó apának, mert beleléptem egy szögbe és vérmérgezést kaptam, s mint ilyen apa, hogy tudnék vigyázni a gyermekemre, ha még magamra se tudok?

Mivel nagyon jól tudja, hogy az email-feltörések, a kéménytűz és a személyigazolvány ellopása nem állják meg a helyüket, ezért a családjával karöltve megszült egy olyan förmedvényt, amelyet beadványként terjesztettek a Bíróság elé. Ezzel szeretnék elérni, hogy számukra kedvező ítélet szülessen: azaz, hogy az apuka semmi esetre se férkőzhessen a kislánya közelébe. Nem szánalmas mindez?

Vajon alkalmas rá a beadványom, hogy irányítsam vele a Bírónő ítélőképességét? Kétlem.

Viszont alkalmas lehet rá, hogy esetleg más szemszögből is megláthassa a történéseket.

Hogy is írja Felperes: "nem áll szándékomban a Bíróságot befolyásolni. Nem élek az alperes által használt eszközrendszerrel". Nem, persze. Még véletlenül sem akar senkit befolyásolni. Mégis kit néz teljesen hülyének? A Bírónőt?

Mellesleg: a Felperes által használt "eszközrendszer" mennyivel szebb, mint az enyém? Mintaként szolgálhat vajon egy gyerekelhelyezési per során?

E beadványba a Felperes (és családja) belevett mindent, amit a fiókban vagy a szekrény alatt talált, csak azért, hogy az apuka jogait korlátozni tudja. Minden, a Bíróságot érintő befolyásolás nélkül... Na persze…

Felperes: A családjából hozza magával a kisebbségi komplexust és azt, hogy a figyelem középpontjában kell állnia folyamatosan mindig, mindenhol úgy is, hogy ezzel megaláz másokat. Ezt a viselkedést nem csak velem alkalmazza.

Válaszom: A családomról vajon mit tudhat? Ismeri az Édesapámat, annak a feleségét és a testvéreimet. De semmi több. Összesen talán kétszer járt apáméknál, és azok közül is az egyik egy karácsonyi összejövetel volt. Bármit, amit a családomról tud, azt tőlem tudja.

Mit ért azalatt, hogy folyamatosan megalázok másokat azzal, hogy a figyelem középpontjába szeretnék kerülni? Felhívom magamra a figyelmet és azzal beégetek mindenki mást? Vagy mire gondol? Mert én nem tudom...

Magam amúgy sosem szerettem, ha a figyelem középpontjába kerülök, mert zavarba jövök, ha sokan figyelnek rám. Épp ezért nem igaz az az állítás, miszerint a figyelem középpontjában kell állnom. Az igaz, hogy van egy másfajta nézőpontom bizonyos dolgokról (és ez zavarhatja a társaságban azokat, akik nem osztják velem ugyanezt), de túlzás lenne azt állítani, hogy a figyelemfelkeltő véleménykülönbségem miatt megalázok másokat.

Ellentmondást szül az egészben az, hogy kisebbségi komplexusom van: ugyanis, aki kisebbségi komplexusban szenved, az nem szeretné magára terelni a figyelmet, ezáltal a figyelem középpontjába sem akar belekerülni. Persze nem vagyok pszichológus, így az elmélkedésem csupán a logikus következtetésen alapul.

Tehát egyáltalán nem szenvedek semmilyen komplexusban sem. Magamról tudom azt, hogy jó képességeim vannak bizonyos dolgokban, de nem volt emiatt feltűnési viszketegségem. Vagy baj az, ha valaki ismeri a saját erősségeit? Netán úgy kéne élnem, mint aki reggel felkel, bemegy a munkába, majd este hazajön és lefekszik?

Az emberek - ha értenek valamihez - általában azzal foglalkoznak, amelyben tehetségesnek érzik magukat. Ennek eredménye lehet az, hogy ezáltal a figyelem középpontjába kerülnek, de erős túlzás velem kapcsolatban azt állítani, hogy benne akarok állni (amivel ráadásul meg is alázok nem tudom kiket). Ahhoz pedig már nem is tudok mit hozzáfűzni, hogy valakinél is alkalmaztam volna e valami nem tudom mit. Zagyvaság az egész, amit a Felperes ír, így érdemben válaszolni se lehet rá.

Azt azért jó, ha megértjük: ha valaki hülye és azt megalázónak érzi, akkor ne másban keresse a hibát, hanem saját magában.

Felperes: Az édesanyja nevelőszülő volt. 10-12 gyerek lakott náluk folyamatosan, Máté így nőtt fel. Saját elmondása szerint, egy idő után romlott a tanulmányi eredménye, mivel az édesanyjának nem jutott elég ideje vele foglalkozni. Egyre kevesebb figyelmert, megértést, szeretet, időt kapott az anyjától. Ezzel szemben több testi rovást.

Válaszom: Tipikus filmes sztori az elhanyagolt gyermekről, aki később egy akármilyen ember lett. Talán gyilkos? Mit akar ezzel mondani a Felperes? Azt, hogy sérült lelkű, beteg ember vagyok? Vagy csak egy apa, aki a boldogtalan gyerekkori emlékekkel a lelkében, küzd a saját gyermekéért, mert nem akarja őt elveszíteni?

Meg kéne keresni ezzel a megható történettel egy forgatókönyvírót, aki Oscar-díjas filmet készít belőle a tiniknek, hogy azok vég nélkül hullajthassák a könnyeiket a Főhős iránt. Már látom is magam előtt a főcímet: Az ember, akit nem értettek meg.

De a viccet félretéve: mi köze a gyerekkoromnak a jelenleg zajló gyerekelhelyezési peremhez? Mire akar kilyukadni mindezzel a Felperes? Csak nem azt akarja sugallni a Bíróság felé, hogy Varga Máté egy sérült lelkű ember, akitől el kell venni mindenféle kapcsolattartási jogot?

Kedves Felperes! Ezt nem úgy hívják, hogy "manipulálás"?

Tudvalévő, hogy a Felperes használta ellenem ezt a szót, mondván, hogy a fiammal manipulálom őt, annak érdekében, hogy így kerüljek közelebb a kislányomhoz. Pedig csupán a fiam szerette volna megismerni a húgát.

De folytassuk életem történetét:

Felperes: Nevelőapjával kifejezetten ellenséges volt a viszonyuk, az édesapját látta időnként, de a mai napig nincs köztük szeretetteljes kötelék.

Válaszom: Honnan veszi ezt a badarságot, hogy milyen kötelék van köztem és az Édesapám között? Néha vannak ugyan nézeteltéréseink, de azt messzemenő tévedés lenne kikövetkeztetni, hogy nincs közöttünk szeretetteljes kapcsolat. Különben meg honnan tudja Felperes, hogy kinek milyen a szeretet megnyilvánulása, ha még azokból az egyszerű jelekből sem tud olvasni, melyeket én tettem le elé az utóbbi 9 hónap alatt?

Felperes: Néhány évig az utcán élt, mivel az édesanyja kidobta otthonról egy vita után, melyben a nevelőapját bántalmazta.

Válaszom: Miután a nevelőapám bántalmazott engem, igen - csakhogy pontosítsunk! Önvédelemből tettem azt, amit tettem. Sajnálom, ha ezzel megsérült. Na és? Nem édesanyám dobott ki otthonról, hanem önként mentem el, miután megbeszéltük, hogy kerülendő a további bajt, költözzek el máshová. Persze-persze, előbb kiutasított engem otthonról, de miután megtudta mi volt a kiváltó ok, máris más lett a felállás: az incidens után két héttel hazamehettem, majd miután nevelőapám emiatt nem tért haza, Édesanyámmal úgy döntöttünk jobb, ha én költözöm el otthonról végleg. Egyébként néhány évre rá bevallotta, hogy nem kellett volna hagynia, hogy mindez bekövetkezzék. Ez a történet lényege röviden és tömören.

Tehát, a Felperesnek nem kellene manipulálnia a Bíróságot azzal, hogy úgy tűnjön az egész, mintha én lettem volna az agresszor. Csúsztat, mintha én lettem volna olyan megátalkodott, aki megveri a nevelőapját, mire válaszképp kidobtak engem otthonról.

Felperes: Kitaszított lett, még inkább nélkülözött mindenfajta szeretetet, nem segített neki senki. A nagymamája udvarán lakott egy rövidebb ideig sátorban, télen.

Válaszom: Azért ez elég szomorú, nem? Mit akar ezzel sugallni a Bíróság felé? A nagyim egyébként ugyanott lakott, ahonnan eljöttem: anyám háza udvarának a végében, egy apró kis házikóban. Azután költöztem vissza, miután Édesanyám elhunyt, a nevelőapám pedig újranősült, majd kiadta a házat bérbe. A nagymamám alig 20 m2-en élt, s mivel nem fértem el mellette, inkább sátrat vertem a kertben, ahol nagyjából egy évig éltem, nyáron és télen. Nem volt jó időszak egyáltalán, de a nagyim felajánlása ellenére is kitartottam a sátorban, mert nem akartam őt bizonytalan hosszúságú időre zavarni a megszokott életében.

Volt egy szivacsom, egy lepedőm, egy pokrócom és néhány pulóverem. Meg egy kutyám, akit behúztam magam mellé a pokróc alá, hogy ne fagyjak meg a -10 fokos hidegben. Kihasználtam azt a szerencsétlent. Még menhelyről hoztam, mert általa találtam munkát, majd végül évekig velem volt, míg ki nem múlt.

Én akarok a figyelem középpontjában állni?

Ezen időszak olyan leckét adott az életemben, amelyet nem kívánok senkinek. Olyan tanúságot vontam le mindebből, amely által sokkal gazdagabb lelki világra tehettem szert, mint amiről bárkinek is fogalma lehet! A tapasztalat és az értékítélet fejlődésével olyan kincsre tettem szert, amelyre sok embernek egy élet is kevés, hogy megszerezze. A nélkülözések és szenvedések megtanítottak engem arra, hogy a legapróbb dolgoknak is lehet örülni: például annak, hogy nem egy 100-200 m2-es ház és egy jó kocsi a boldog élet titka, hanem a meleg otthon (legyen az egy kicsiny faház) és egy szerető család, amely kitölti az életünket.

A Felperessel való együttélésem során ezeket ő nem értette meg, s így nem is várható el tőle, hogy az élet ezen vonatkozású ismereteit átadja majd a kislányomnak. Tehát ezzel is bizonyítható a felvetésem, miszerint a gyermekem életében nélkülözhetetlen vagyok, mint apa, hiszen a tapasztalataimhoz kapcsolódó megszerzett tudást csak én adhatom át neki.

És ezért vallom azt is, hogy bármennyire is különbözünk egymástól a Felperessel felfogásban és életvitelben, ha csupán e különbözőségek során taníthatunk meg a gyermekünknek azon dolgokat, amelyek az élet színes és szürke oldalaival kapcsolatosak. Röviden: anyára és apára ugyanúgy szüksége van a gyermeknek, mert az csak általuk lesz teljes.

Felperes: A testvéreire sem számíthatott, soha nem volt valódi kötődés közöttük. Most már beszél velük, de a mai napig ő a család fekete báránya.

Válaszom: Van ilyen. De mégis mit szeretne ebből kihozni a Felperes? Alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre? Mert még a családom is utál engem és elkerül? Pszichopata vagyok? Traumás, komplexusos személyiség? Nem lehetséges az, hogy azért nem olyan rózsás a testvéreimmel a viszony, mert ők nem látják azon értékeket, amelyek én?

Csak közlöm: mindhárom testvérem diplomás ember, akik közel félmillió forintot keresnek havonta és meglehetősen jó anyagi körülmények között élnek. Nekem sajnos nem adatott meg a továbbtanulás lehetősége, mert a tanulásra alkalmas éveim javát hajléktalanként éltem! A gimnáziumot ennek ellenére háromszor kezdtem el, de minduntalan abba kellett hagynom a körülményeim miatt, s csak negyedszerre, felnőtt fejjel érettségizhettem le, amikor már késő volt bárminemű felsőfokú iskolát kezdenem.

Vajon emiatt alkalmatlan vagyok az apaszerepre? Kétlem.

Felperes a mondandójával azt szeretné elérni, hogy a Bíróság azon megállapítást tegye velem kapcsolatban, hogy olyannyira lehetetlen velem együtt élni, hogy még a családom is "kivet" magából. Holott ez a megállapítás nem állja meg a helyét, mert a testvéreimmel heti szinten tartom a kapcsolatot, csupán messze élünk egymástól és más körben mozgunk. Ők a felsőbb társadalmi réteget képviselik, míg én a lassan eltűnő középosztályt.

Vajon alkalmatlan vagyok a kislányommal való kapcsolattartásra?

Felperes: Ilyen életút, neveltetés után a kötődést nem tudja átélni csak részlegesen, szeretetet a maga módján ad, a világot az ellenségeként kezeli, melyben a mártír szereppel tudja önmagát megvédeni és kibújni a felelősségvállalás alól.

Válaszom: Ennyi ál-pszichológiai okoskodást már régen olvastam. Felperes vajon miből következtet ilyenekre, ha még Budapest utcáin sem ismeri ki magát? Egy érettségizett, pénztárosként és árufeltöltőként dolgozó lány vajon hogyan tehet szert ilyen megállapításokra? Netán csak nem az anyjától veszi mindezt, aki ugyan tanult pszichológiát, de abból sosem diplomázott le, viszont ennek ellenére folyamatosan sulykolja belé a különféle ál-elméleteit?

A nélkülözéseim során rengeteg sérülést szenvedtem el, való igaz. Épp ezért alakult ki bennem az az immunitás a társadalom felé, amellyel fel tudom ismerni a rám leselkedő veszélyeket. Mondhatjuk úgy, hogy a közel tíz éves sodródásom alatt ellenállóbbá váltam az élet árnyaltabb oldalával szemben: a hánykolódásaim alatt nem lettem alkoholista, se drogos. Nem vagyok bűnöző, sem ártó szándékú ember. Olyan valaki vagyok, aki mindenki felé nyitni képes (társadalmi besorolásától függetlenül) és mindenkivel egyenesen beszél. És lám, ezt a nyitottságomat használja fel ellenem a Felperes, aki épp a tőlem kapott információk birtokában próbálja meg ellenem hangolni a Bíróságot, mondván, hogy beszámíthatatlan, a gyermekem nevelésére alkalmatlan, zavarodott  személyiség vagyok. Mekkora aljas húzás ez a Felperes részéről?

A társadalom ezt a legaljasabb árulásként ismeri, amelyet ember elkövethet valakivel szemben: Felperes a saját hasznát remélve hátba támad engem azzal, hogy a legbensőbb családi titkaimat teszi közszemlére. Ráadásul úgy, hogy abból egy torz személyiségképet próbál meg felállítani rólam.

Most én is írjam le azt, hogy azért viselkedik így a Felperes, mert a családjában ilyen meg olyan dolgok történtek? Ismerem én is a gyerekkori lakhatási körülményeit és azt is, hogy az anyja kivel mit csinált mások háta mögött, miket művelt az erkölcsösség köntösébe bújva. De nem teszem, mert semmi közöm hozzá, s mert a célom nem a gyermekem anyjának a lejáratása, hanem csupán az, hogy tartsák tiszteletben a kapcsolattartási jogomat. Pedig milyen jól állna a bírósági beadványomban az, hogy a Felperes azért olyan amilyen, mert a családja ezt meg azt csinálta vele. Vica versa…

Nem tudom átélni a kötődést? Ezt nem is értem. Nem kötődöm senkihez, vagy ha kötődöm is, azt nem tudom átélni? Értelmetlen az egész, zagyvaság.

Hogy kihez kötődöm igazán? A kislányomhoz...
Nem tudom átélni? Ezt hagyjuk...
Annyira egyértelmű minden, amit teszek, hogy csak az nem látja a kötődést és az érzelmeket, aki szándékosan nem vesz róluk tudomást.

Ha volt olyan ember az elmúlt években, akit valamiért kevésbé szerettem, akkor az azt jelenti, hogy kevésbé érdemelte azt meg. Szerintem világos, hogy mire gondolok.

Ellenben semmilyen mártír szerepem nincs. Vagyok aki vagyok, teszem a dolgaim, és blogot írok arról, miképp akarnak engem elszakítani a kislányomtól. Ez mártíromság? Kinek a szemében? Semmilyen más dolog ellen nem kell magamat megvédeni, csak a Felperes és annak családja rágalmaitól!

Felperes az, aki folyamatosan sérteget, megvádol engem, agresszív velem, közben pedig a jogtiprásai mellett eljátssza a hattyú halálát.

Felperes beszél nekem a felelősségvállalásról, de közben elfelejti, hogy a gyermekünk felnevelése és gondozása az én felelősségem és kötelességem is lenne, amelyben egyelőre nem enged részt vennem. Hogyan legyek így felelősségteljes szülő? Vagy netán más felelősségvállalásra gondolt? Melyikre? Máskülönben pedig, a gyerektartást elfogadja, ugye…

Felperes: Valamint megtanulta a kiskapukat, mindenben a kibúvókat megtalálni, mert a lustaságát is ezzel ellensúlyozza. Nem az egyenes utat választja, hanem a ravaszságot, fondorlatosságot műveli magas szinten.

Válaszom: Lustaság. Én...
Ki szerint? Látta valaki a Felperesen kívül, hogy netán lustálkodom?

Aki a házépítésem blogját olvassa, annak nem a lustaság tűnhet ki belőle leginkább: http://voltegyszeregyhaz.blogspot.hu

Emellett a Felperes elfelejti azt a tényt, hogy az egyik gyámolatlan szomszédomnak évről-évre segítettem tavasztól őszig a ház körüli munkákban, teljesen ingyen! Tetőt javítottam, kertet ástam, palántáztam, komposztáltam neki, de még a lakása földszintjét is kifestettem mindenféle ellenszolgáltatás nélkül! Lusta vagyok?
 
Nem az egyenes utat választom? Éppen én voltam az, aki az elmúlt 8 hónapon át folyton kerestem a kapcsolatot a Felperes családjával, hogy megbeszélhessük a nézeteltéréseinket, de ők minduntalan kibújtak a lehetőség elől, megfutamodtak, s csupán annyira tellett tőlük, hogy az ágy alól pufogjanak rám. Nem mertek velem vitatkozni, mert nem volt egyetlen értelmes érvük velem szemben. Gondolom, ők úgy vélik, hogy „nem voltam rá méltó”, de ez nem más, mint egy közönséges színjáték.

Nem voltam egyenes?! Ki az, aki egyszer is meghallgatott a Felperes családjából? Elmondom: az Édesapja, akit emiatt kiközösítettek. Csak azért, mert meghallgatott engem. Ismertettem neki a hibáimat és megbocsátást kértem azért, ahogy a lányával viselkedtem az együttélésünk alatt. Ő szóba állt velem és megbocsátott. Ugyanígy tett a Felperes édesanyjának élettársa is, akitől személyesen kértem bocsánatot a történtek miatt. Én vagyok ravasz? A feltevésük ellenére nekem ezzel egyáltalán nem volt más szándékom, csupán az, minthogy kifejezzem a megbánásomat.

Felperes jelenleg emiatt neheztel az Édesapjára, mert ő halandó volt engem beengedni az otthonába és meghallgatni az én felvetéseimet is. Felperes megharagudott rá, majd kitagadták annak feleségét is a családi "belső körből". Bezzeg a pénzt elfogadja tőle a tanulmányaira, de hogy meghallgassa az Édesapját és - ne adj Isten - adjon a véleményére is, arra már nem képes. Hogy miért nem? Mert megrögzött lett velem kapcsolatban. Annyira átmosták a fejét odahaza, hogy képtelen meglátni az igazságot.

Ravasz vagyok és fondorlatos. Miben is? Nem vagyok egy elveszett ember, az tény. Megviselt az élet, amiből merítettem jócskán és tanultam belőle. Ravasz lennék emiatt? Fondorlatos? Mire célozhat a Felperes, amikor ezekkel a jelzőkkel illet engem? Azt szeretné sugallni a Bíróságnak, hogy rosszindulatú vagyok és ártó szándék vezérel? Vagy azt, hogy rossz apa lennék?

Miért nem szembesít engem példákkal is az állítását alátámasztandó? Most mondjam azt én is, hogy Felperes a ravasz?

Felperes: Megtanult minimum feltételek mellett élni, ezért sem érez magában indíttatást egy magasabb fizetésre való törekvésben. Ezt csak szóban hangoztatja, valójában eddig nem tett érte érdemi lépést.

Válaszom: Lássuk csak:

1: Az életem során rengeteget nélkülöztem, való igaz. Hajléktalanként éltem két és fél évig. De ennek során tanultam meg, hogy mi az igazi érték az életben (nem a nagy ház és a szép kocsi, nem). Éppen ezért olyan dolgokra költöttem a pénzem, amely az élethez feltétlenül szükségesek, s inkább azokra fordítottam több figyelmet, amik és akik igazán sokat jelentettek a számomra. És lám, megszületett a kislányom, akiért élni-halni szeretnék, de nem lehet, mert nem engedik.

Amikor sátorban éltem, még egy lakókocsinak is örültem volna, nemhogy egy kisebb faháznak. Jelenleg egy 100 m2-es házban lakom és van egy autóm. Kellhet ennél több? Persze, jó lenne egy jobb és újabb autó, beismerem, de nem azért akarok többet dolgozni, hogy ezek a hasznos, de értéktelen cuccok foglalják le az életem.

Azért szeretnék dolgozni, hogy a kislányommal lehessek, s fel tudjam nevelni őt becsületben, egészségben és biztonságban, amit a Felperes mintegy öt hónapig akadályozott.

Felperes ennek tetejében még több pénzt is követel tőlem, mondván, hogy a gyereknek szüksége van az anyagi biztonságra, ugyanakkor a kapcsolattartást már nem biztosítja az erkölcsi és törvényi normáknak megfelelően. Csak azért, mert nem ismeri el, hogy a lányunknak apára is szüksége van. Felperes szerint elég lesz ő is a kislányunknak, ráadásul ott van neki a nagymamája és a nagypapája is, akik kitöltik az életét, viszont elfelejti, hogy e gyermeknek az apai részről is vannak nagyszülei, akiket szintúgy korlátoz a kapcsolattartásban (nem beszélve a vér szerinti féltestvéréről is).

Több pénzt követel tőlem, mert arra alapozza az életét. Az viszont eszébe sem jut, hogy van, ami a pénznél is fontosabb: a szeretet. Hogyan kaphat meg minden szeretetet az a kisgyermek, akit elzárnak az édesapjától? Majd pótolja az édesapát a nagymami? Vagy pótolja őt a Felperes öccse? Milyen erkölcsi értékítélet kell ahhoz, hogy valaki ennek az elképzelésnek hitelt adjon?

Igen, a pénz nagyon fontos az életben, hiszen - mivel nem vagyunk önellátóak és betagozódtunk a civilizációs társadalom vérkeringésébe - annak megkeresésétől függ minden, ami a biztonságos élethez szükséges. De lehet e boldog az ember a pénzzel, ha nincs más semmije? Boldog lehet e a gyermekem a követelt gyerektartás összegétől, miközben nem találkozhat az édesapjával és nem ismerheti meg azt?

Mit fog a Felperes válaszolni neki akkor, ha a kislányom megkérdezi tőle:
- Hol van az apukám?

2: Nem tettem érdemi lépéseket azért, hogy több pénzt kereshessek? Felperes ebben is téved. A BudapestCity.org című történelmi-turisztikai portált magam építettem, amelyből hellyel-közzel bevételem is származott. Volt egy idő, amikor nem is kevés! Miután a Felperes odaköltözött hozzám, a honlapom fejlesztéseit egy időre szüneteltetnem kellett, hogy a házat ahol éltünk, mielőbb otthonossá varázsoljam. A  honlapommal aztán sajnos nem foglalkoztam eleget a későbbiekben sem, mert minden időm a házra és a biztonságunkra fordítottam, emiatt a látogatottsága is lecsökkent, majd elmaradtak az újabb üzletkötések is.

Felperesnek felajánlottam, hogy vegyen részt a honlapom fejlesztéseiben, de ő ettől elzárkózott, mondván, hogy abból nem lehet megélni. Mivel nem ért hozzá, ezért nem tudhatja; tipikus buta megnyilatkozás volt ez a részéről. Ő azt szerette volna elérni, ha inkább elmegyek másodállásba vagy kimegyek külföldre dolgozni azért, hogy biztonságban tudja magát és a kislányunkat, csöppet sem törődve azzal, hogy ebben az esetben viszont én nem lehetnék velük eleget. Ellenben magam arra próbáltam őt rávenni, hogy telefonon tartsa a kapcsolatot az általam megadott cégekkel és emberekkel, akik fontos befektetők lehettek volna a honlapommal kapcsolatban. A Felperes elzárkózott ezek elől, mert nem látta, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne.

Emellett elhatároztam, hogy kiváltom a kistermelői engedélyt is, majd lekvár főzésbe kezdek. Hatalmas a kereslet a házi lekvárokra, viszont a forgalomban lévők túlontúl drágák, így ha egy picivel is olcsóbban adnánk, jelentős piaci rést tölthetnénk ki.

Felperes szerint ez hülyeség, mert ő inkább a biztosra menne, minthogy "kockáztasson" bármiért is. Én azokat a megoldásokat kerestem, amellyel a család együtt lehet minden nap, míg neki az lett volna a legcélszerűbb, ha robotként járok be dolgozni valahová az ismert magyarországi bérekért (amellyel épp a családunkat ítélné halálra). Érettségivel nem nagyon lehet ugrálni, ezért folyton azon törtem a fejem, hogy mely lehetőségekkel lehet kilépni az átlagéletből úgy, hogy kevés befektetéssel, otthonról is végezhető munkával keressünk jobban, mint ahogy eddig kerestünk.

A Felperesnek egyszerűbb vádaskodnia azzal, hogy nem tettem meg az érdemi lépéseket a jobb élet reményében, de csak azért mond ilyeneket, mert amúgy neki semmilyen (ismétlem: semmilyen!) kreatív ötlete nem volt az előrelépés terén.

Milyen karriert is tervezett magának a Felperes a közeljövőre nézve?

Kinyilatkozta nekem többször is, hogy jósolni fog az embereknek. Hogy jósnő lesz (vagy Látó, tök mindegy), mert ahhoz ért és abból rengeteg bevétele származhat. Én meg álltam ott kikerekedett szemekkel.

A gyermekem anyja Látó lesz, aki kártyavetésből fogja megmondani kinek mi a sorsa. Már látom magam előtt, amikor az emberek megkérdezik: - A feleséged mivel foglalkozik?

Vajon ez a normális? Az a normális, hogy 5-10.000 forintokat költött anno jósnőkre, akik elvezették őt az igaz útra? Például egy ilyen jósnő mondta el neki, hogy velem nincs közös jövője... A végeredményt tudjuk: elhagyott.

Ilyen egy felelős szülő? Ilyen?

Magam minden álmom és elképzelésem megosztottam vele, míg ő kinevetett engem, majd - ahogy e beadványban is látni - visszaélt vele.

Megjegyzem, hogy az elmúlt nyáron 80 üveg meggylekvárt főztem, amely két nap alatt készült el. Van benne ráció? Szerintem van: 100.000 forint, ha eladom.

Felperes: Én mindig többet kerestem a vele való együttélésünk alatt, mert hajlandó voltam több pénzért, többet dolgozni.

Válaszom: Én pedig hajlandó voltam olyan munkahelyen dolgozni, amely biztonságos és állandó, ahol nem rúgják ki az embert ok nélkül és nem áll fenn a leépítés veszélye. Nem kerestem vele jól, de megteremtettem vele a családomnak a megbízható hátteret. Felperes ezt valahogy nem látja, nem érti, így értékelni sem tudja. Neki egyszerűbb a pénzt kérni, mint belátni, hogy napjainkban egy biztonságos munkahely igenis sokat jelent, mert annyira bizonytalan minden a gazdaságban, hogy egy gyerek mellett felelőtlenül nem ugrálhat az ember. És ezt a felelősséget nem értette meg sosem! Én felelősen és előrelátóan gondolkodtam, míg ő nem. Nekem nem csak az anyagiakat kellett megteremtenem, de közben otthont is kellett varázsolnom abból a házból, ahová a Felperes később költözött.

Megjegyzem, ha netán fordítva vannak a dolgok, amikor egy férfi keres többet, akkor nem nyafogna amiatt, hogy ez így nincs jól, ő is szeretne többet dolgozni és többet keresni. Mellesleg, a fizetéskülönbségünk nagyjából 5-10.000 forint volt maximum, tehát nem keresett annyival többet, hogy szót érdemelne. A munka, amit pedig otthon végeztem, az a szemében mintha nem is létezett volna.

Felperes: Otthon a házimunkát egyedül csináltam, ő a kerttel foglalatoskodott és a honlapját csinálta, amire azóta sem lehet alapozni, mert érdemi jövedelem nem származik belőle.

Válaszom: És ismét a pénz, a pénz. Csupán az üzleti titok miatt nem árulom el, hogy mennyit kerestem a honlapommal kapcsolatban az utóbbi években. Emellett még egy tucat étterembe járhatunk azóta is ingyen ebédelni, amit valahogy elfelejtett közölni. De megemlíthetem azt a 32.000 forintos babahordozót is, amit a honlapom által szereztem, s amit a mai napig használnak a kislányommal. Ha felveszi, akkor remélem eszébe jut a honlapom.

Ezen kívül egy apró ellentmondásba is keveredik önmagával: fentebb valahol arról ír, hogy lusta vagyok (nem csinálok semmit), míg az előbb már arról panaszkodik, hogy a kerttel foglalatoskodok (és gondolom nem csinálok semmi érdemi munkát a ház körül, míg ő egész nap robotol és házimunkát csinál).

Aki kertészkedett már otthon - és itt most a konyhakertről van szó - az tudja, hogy nem kevés fáradtság és idő annak fenntartása és gyümölcsözővé tétele. Az utóbbi két év gyatra termését leszámítva a konyhakertem értékelhető termést hozott, tehát megérte vele foglalkozni. 2010-ben például 50 üveg lecsót termett, 2012-ben pedig 50 üveg tökfőzeléket! Egyedül 2015-ben nem csináltam rajta semmit, mert elment tőle a kedvem a családom költözése miatt. Nem éri meg kertészkedni? Ha a rengeteg munkát, ami ezzel jár, nem számítom bele, akkor megéri, egyébként pedig nem, hacsak nem vesszük figyelembe azt, hogy bio-gazdálkodást folytattam. Annak pedig felbecsülhetetlen értéke van!

Felperes szerint erre nem lehet alapozni, szerintem pedig lehet. Nos, ilyen nézetkülönbségek miatt nem kezdené velem újra, mondván, hogy "tűz és víz vagyunk".

Felperes: Én csaknem napi szinten 9 km-t bicikliztem télen- nyáron a kompig, hogy eljuthassak a tömegközlekedésig, hogy munkába járhassak. Ő ezzel szemben havi 10 napot mozdult ki a szigetről.

Válaszom: Gyors fejszámolás: Felperes a napi 10 órás munkaidővel és a heti 5 nap munkanappal számolva nagyjából 200 órát dolgozott egy hónapban. Nem tudom pontosan milyen beosztása volt, de kábé így alakulhatott. Én ezzel szemben havi 240 órát dolgoztam, viszont igaz, hogy míg ő minden nap utazott a munkahelyére és vissza, addig én csak havonta 10-szer. És tényleg 9 kilométert biciklizett a buszmegállóig, azaz 4,5 km-t oda, majd ugyanennyit vissza. Hajnalban kelt, késő este érkezett. Bár nagyon sajnáltam őt, amiért ilyen körülmények között kellett munkába járnia (és emiatt nagyon becsültem is), de nem értem a felvetését, mit is szeretne ebből kihozni. Azt, hogy semmirekellő, lusta ember vagyok?

Felperes egy bekezdéssel feljebb azt ecseteli, hogy egyedül csinálta a házimunkát. Na és? Én meg a ház körüli munkát. Anya bent dolgozik, apa meg kint. Ez a szereposztás. Ő szívesebben mosogatott, míg én szívesebben álltam a tűző nap alatt és huzigáltam a gyomot a paradicsom körül. A ház tisztán tartását is munkának fogja föl, holott az az egyén kényelmi szükséglete, semmi más. Persze, nehéz és időigényes, de nem kell minden nap vele foglalkozni. Nem kötelező, de igényességi foktól mérten elvégezhető. Viszont én sem azért görnyedtem a kertben, mert hobbim volt a földtúrás. Akár be is füvesíthettem volna a szóban forgó területet és akkor nem kellett volna ennyi időt rászánni a friss ételre, ami az asztalra került alkalmanként.

Felperes: A bevásárlást én intéztem még terhesen nagy pocakkal is, mert ő lusta volt leszállni a metróról hazafele és elmenni a piacra, hogy egy jobb minőségű zöldség és hús áruból élelmezzük magunkat. Neki jó volt a közeli szupermarketben megvett élelmiszer, ami árban nem olcsóbb, de még a minősége kifogásolható.

Válaszom: Igen, néha valóban előfordult, hogy nem szálltam le a metróról és nem mentem be a piacra. Hogy miért? Mert akkor már 27 órája talpon voltam és alig vártam, hogy végre hazajussak. 27 órája! A munkahelyemen van ugyan 4 óra pihenő, de nem tudok rögtön elaludni az első percben, és gyakran csak a második órában jön álom a szememre, amely alvás is csak forgolódással telik el. Tehát a 4 óra pihenés igazából fikarcnyit sem ér. Szellemileg fáradtam el és nem testileg, amit a felperes valahogy nem értett meg. És kihangsúlyozom: nem állandó jelenség volt ez, de igen, néha-néha azért előfordult, hogy nem mentem be a piacra a hazaút során.

Megjegyzem: Sokszor fordult elő az az eset, hogy hazavittem a piaci árut, de a Felperes akkor is leszidott, mondván, hogy az rossz minőségű. Magam nem találtam annak, de szerinte silány volt, amit vittem. Ezek után lelkesedjek a bevásárlásért?

Kérdésem: Felperesnek miért nem volt jó, ha elmentünk együtt a hétvégéken bevásárolni a közeli hipermarketbe? Amire egyébként számtalan példa volt az együttélésünk során...

Felperes: Várandós anyaként fokozottabban kellett vigyáznom, mit eszek. Ez, azt gondolom megint csak igényesség kérdése, mint ahogyan az is, tisztán tartom-e a házamat, környezetemet. Szerinte kényszeres tisztaságmániában szenvedek. Mihez képest? Hozzá képest igen, valójában egy természetes igényem van a tisztaságra, hogy jó közérzetem legyen. Akiben belül rend van, kívül is azt teremt.

Válaszom: Elmesélek egy történetet: az egyik láthatás alkalmával a kislányom kezébe adtam egy csillogó felületű, fáról lehullott gesztenyét. A Felperes rám szólt, hogy ne adjam neki oda, mert koszos. Az a gesztenye, amely szemlátomást frissen hullott le a fáról és egy fikarcnyi porszem se volt rajta.

Aznap, a láthatás elején ki akartam venni a kislányom a babakocsiból, hogy magamhoz öleljem. Felperes rám szólt, hogy addig nem érhetek hozzá, amíg nem fertőtlenítem le a kezem - és már nyúlt is a táskájába a fertőtlenítő gélért. A viták elkerülése érdekében megtettem amit kért, de ő továbbra is megtiltotta, hogy a gyerek kezét megfogjam. Ugyanis, ha megfogom a kezét, akkor a  fertőtlenített kezemről átmegy a baci a gyerek kezére, majd ha azt ő beveszi a szájába, máris megtörténik a baj! Miközben épp a gélt kentem szét a kézfejemen, a kislányom eközben a lépcsőházuk aljában tárolt, szemmel láthatóan koszos és poros babakocsit szopogatta. A bacik ilyenkor nincsenek sehol? Ezután a Felperes bekente a kislányom kezét is a géllel, amit ő az indulásunk utáni pillanatban rögtön le is nyalogatott.

Gratulálok!

Felperes: Az elköltözésemhez ezek a kijelentések adták a legutolsó cseppet a pohárban: „Miért becsüljelek? Mert szültél nekem egy gyereket? Szülni az utolsó cigányasszony is tud. Ez a női test biológiai felépítésének következménye, nem nagy teljesítmény

Válaszom: Tipikus szókiforgatás, amit állít.

Hogy is volt mindez? A Felperes többször kijelentette nekem, hogy őt nem becsültem azért, mert szült egy gyereket. Ez így van, valóban ezt mondtam. De amiért mondtam, azt a mai napig nem érti!

Arról van szó, hogy a kislányom anyját nem azért becsülöm, mert gyermeket szült - hiszen azt az "utolsó cigányasszony is tud" (valójában sarki kurvát mondtam) -, hanem azért, mert a születendő gyermekünket becsülettel ellátja és fel tudja nevelni, amelyre - lássuk be - nem mindenki képes (és itt nem az anyagi oldaláról közelítem meg a kérdést). Nem logikus? Amit én mondok, az teljesen más tartalommal bír, mint amit ő fest le róla.

Kihangsúlyozom: tisztelem azt a nőt, aki becsülettel kihordja a gyermeket és meg is szüli, de nem azért becsülöm, mert szülni tud / szülni képes, hanem azért, mert a megszületett gyermeket becsülettel gondozza, ápolja és felneveli!

Van, aki nem érti? Szerintem teljesen logikus.

Hogy "nem nagy teljesítmény" a dolog, azt nem mondtam, úgyhogy nem igaz amit állít! Hiszen mindig is csodáltam őt azért, mert erővel és kitartással viseltetett a terhessége alatt, valamint hogy érzéstelenítés és gátmetszés nélkül szülte meg a kislányunkat. Büszke vagyok rá a mai napig, mert láttam, hogy milyen erő és odafigyelés kell egy gyermek születéséhez, ami benne megvolt mindvégig.

Kérem ezt megjegyezni!

Felperes: Minden nő életképtelen. Olyan, mint a seggem, ami arra van, hogy szarjak vele. Ha nincs mellettük pasi, életképtelenek, meg kell nekik mondani, mit csináljanak

Válaszom: Az ember mond ezt-azt dühében, így ez a mondat (a "szarjak vele" kivételével) valóban elhangzott a számból. Már nem emlékszem, hogy miért. Annyi biztos, hogy nem mondok ilyet minden nap, tehát valamiért nagyon nagy hülyeségnek kellett történnie, amiért kimondtam. Ok és okozat. Valószínűleg olyan esemény miatt szaladt ki a számon ez a csúnya mondat, ami minden észt nélkülöz. Ahogy ezt a beadványt elnézem, nem nehéz elképzelni mivel állhattam szemben, amikor kiszaladt a számon a sértés.

Viszont megbántam, mert egy érthetetlen butaságra nem így kellett volna reagálnom. Bocsánatot kérek!

Felperes: Folyamatosan racionális érvekkel okol meg mindent, érzelmeket csak a manipulálás miatt mutat.

Válaszom: Racionálisan magyarázok meg mindent, igen. Mint ahogy teszem azt most is. Az élet nem működik feltételezésekkel, mert mindenre van pontos magyarázat. Minden dolog szabályok és törvények szerint működik. Minden. Ha Felperes az eléje tett bizonyítékok által sem ért meg bizonyos dolgokat, az nem az én szegénységi bizonyítványom. És az sem, hogy a mai napig azt gondolja én nem szeretem őt. Szerinte manipulálom, amikor kigurulnak a szemeimből a könnyek. Erre nincs mit mondanom.

Megjegyzem: anyósom kedvenc szava a "manipulál", tehát világosan látszik a Felperes kinek a szava járása és gondolata szerint él. A 7 éves együttlétünk alatt egyszer sem hangzott el a szájából ez a szó, csupán csak az utóbbi 4 hónapban, miután augusztus végén a szülei hazajöttek a nyaralásból és megbeszélhették végre, hogy milyen "szar" alak vagyok.

Felperes: A gyermek kezének tisztántartáásra is figyelek, valamint azokra, akik hozzá érnek. Ez a prevenció. Kisbabához nem nyúlunk koszos kézzel, az utcáról, akárhonnan beesve, mert egész nap a keze a szájában van, így csökkentem a megbetegedés kockázatát. Mindent nyilván nem lehet kivédeni, de egy alapvető figyelemre minden szülőnek kötelessége figyelni. Egy intelligens, felnőtt embernek ezt nem kell magyarázni, azt gondolom. Mivel ezzel is vádol.

Válaszom: Igen, ezen már átestünk feljebb. Jön itt az intelligenciával, de maga már képtelen felfogni, hogy az a vegyszer, amit ráken a gyermek kezére az rajta is marad! Azért, mert már megszáradt a kis ujjacskáin a fertőtlenítő gél, attól még rajta van, amit a gyerek le is szopogat! És ezt naponta többször. Nem is csodálkoznék, ha ilyen kicsiként rákos lenne, mert olyan mennyiségben kapja meg az ilyen esetek által a dózist, hogy az már - véleményem szerint - komoly kockázatokat rejt magában.

Felperesnek hiába mondtam az esetek többségében, hogy alig 5-10 perccel ezelőtt mostam kezet (szappannal), őt sosem győzhettem meg a higiénikuságról, mert meggyőződése volt mindig is, hogy az én kézmosásom nem alapos, valamint az ő fertőtlenítő gélje jobb, mint az egyszerű szappanos kézmosás.

Felperes a fürdést is úgy kezdi, hogy a zuhany alatt állva előbb kezet mos legalább háromszor, majd utána kezdi el a testét szappanozni. Mondván, hogy koszos kézzel nem nyúl magához.

Megjegyzem: a gyermek immunrendszere úgy fejlődik a leginkább, ha bekap néha egy-két bacit az ujjairól. Közhely, így nem is részletezem. Emellett még az is lehet, hogy egyáltalán nincs baci a gyermek kezén, hiszen nem minden koszon van belőle. Előfordulhat, de nem általános.

A bacik is érzékenyek hidegre, melegre, sósra, savasra, stb, akárcsak mi. Azért mert a kicsink megfogott egy kavicsot, majd a kezét a szájába veszi, nem feltétlenül kell megbetegednie, hiszen a körülmények nem biztos, hogy adottak rá. Ha mondjuk egy HIV-fertőzött emberrel csókolózik az ember, még akkor sem biztos, hogy elkapja a vírust, akkor hogyan is feltételezhetjük egy gesztenyétől, hogy megbetegíti őt? Az immunrendszer folyamatosan fejlődik és erősödik, a kislányom pedig a nagy tisztaság és fertőtlenítés ellenére is gyenge és beteges. Hasonló korú gyermekek nem betegszenek meg annyiszor, mint ahányszor a kislányom az utóbbi időben volt.

Felperes: Leírom miért is ragaszkodom a láthatásokon a jelenlétemhez, miért nem akarom a gyermek öt éves koráig, hogy nélkülem elvihesse. Anyatejet kap reggel-este a gyermek, ez a rituálé biztonságot ad neki, ezt szokta meg.

Válaszom: Rituálé? Felperes tudja, hogy maga a szó mit jelent? Nemrég olvastam a cheyenne indiánokról azt, hogy a Naptáncuk során a táncosok négy nap és négy éjjel nem esznek, nem isznak, és semmilyen táplálékot nem vesznek magukhoz, majd ezután lefutnak egy mérföldet. Ez az a szokás, amelyet rituálénak hívnak, de semmiképp sem az, amit a Felperes az etetési szokásairól felvázol.

Emiatt az etetési szokások miatt nem vihetem el a gyermekemet annak öt éves koráig? Felperes teje mára már amúgy is kevés lett, ezért a kislányomnak rendszeresen ad tápszert, valamint különféle babapüréket is. Ha ő meg tudja etetni a gyermeket cumisüvegből tápszerrel, akkor feltételezhetően én is. Egy 15 hónapos kisgyermek már nincs rászorulva az anyatejre, ezért talán magam is alkalmas lehetek a gyermek táplálására különféle módokon. Az anyatejre fogni a távoltartásomat, kész vicc!

A gyermek környezete folytonosan változik, amelynek során sorozatos impulzusok érik. Ez a fejlődésének mozgatórugója! Ha nem lenne változás, maga sem fejlődne. Viszont nem zárható ki az életéből a saját édesapja csak azért, mert az anyja valamiféle rituálékról beszél! Az élet "rituáléja" az is, hogy időnként a kislányom az édesapjával találkozik. A Felperesnek tetszik vagy sem, a kislányomnak szüksége van rám, és akár hiszi akár nem, én is ugyanúgy meg tudom őt etetni reggel, délben és este, ahogyan ő.

Ilyennel védekezni szánalmas! Vajon ha együtt élnénk mindhárman, akkor sem etethetném meg a saját gyermekem?

Felperes: Lehetetlen munkaidőbeosztásban dolgozik az alperes a kórházban, 24-48.

Válaszom: Tehát nem láthatom a lányomat, mert olyan időbeosztásban dolgozom? Mivel egyelőre nincs más munkalehetőségem, ezért váltani sem tudok, viszont a gyerektartást stabilan fizetem!

Vajon a Felperes miért nem tud alkalmazkodni hozzám egy kicsit, hogy együtt lehessen a kislányunk az édesapjával? Ha netán pénteken dolgozom és emiatt nem tudok elmenni a gyermekünkért, akkor a Felperes vajon megengedi majd, hogy a kapcsolattartás időpontja csütörtökre vagy szombatra essék? Van benne ennyi jóindulat és mobilitás?

De hagy jegyezzem meg azt is: Felperesnek mi köze van hozzá, hogy én mikor, hol és milyen körülmények között dolgozom? A munkahelyem befolyásolhatja azt, hogy a gyermekemmel milyen a kapcsolatom a láthatások alatt? Az is lehet, hogy már régen más munkahelyem van, csak épp nem számoltam be neki erről. Az is lehet, hogy otthonról végzek valamilyen számítógépes munkát, így bármikor a kislányom rendelkezésére állhatok.

Minden csak rajtunk múlik! A gyermekünk jövőjéről mi dönthetünk!
Ebből is látszik, hogy ki a jóindulatú és ki a rossz...


Felperes: Egyedül él, nincs segítsége.

Válaszom: Na és? Lehet, hogy holnaptól már lesz. Felperesnek mi köze hozzá, hogy én együtt élek e valakivel vagy sem? A kapcsolattartás idején nem mindegy, hogy egymagam vagyok jelen, vagy van e ott valaki más is? Különben pedig, mi van akkor, ha a kapcsolattartás ideje alatt Édesapáméknál vagyunk?

Egy kérdés: mire kellhet nekem segítség? Pelenkát cserélni? Megetetni a gyermekem? Abszurd a feltételezés...

Felperes: Teljesen tapasztalatlan a gyermekgondozásban, soha nem etette, fürdette, pelenkázta. Nem azért, mert én nem engedtem. Benne nem volt motiváció, fürdetések alatt rendszerint a televíziót bámulta, odajöhetett volna, mivel tőle 2 méterre fürdettem a picit. Arra sem volt képes, hogy vigyázzon rá, mialatt én lezuhanyozom. Be kellett raknom a babahordozóba és bevinni magammal a fürdőbe. Nekem is nagyobb könnyebség lett volna, ha tudott volna vigyázni rá.

Válaszom: Bocsánat, de engedjenek szóhoz jutni engem is: az említett televíziózás alig néhány alkalommal történt meg, és akkor is általában a Híradó erejéig! Számtalanszor fordult elő, hogy magam akkor már 40 órája talpon voltam, és egész egyszerűen elaludtam a kanapén. Úgy, hogy a Felperes éjfélkor keltett fel, amikor aludni tért. Az elhasznált fürdővizet ilyenkor rendszeresen én öntöttem ki a babakádból, valamint ha lehetett, minden egyes alkalommal jelen voltam a fürdetések során. Csupán hagytam az anyukát elvégezni a "rituáléját", mert ő gyakorlottabb volt benne és jobb volt bennük gyönyörködnöm, mint lelassítani a tevékenységét az én szerencsétlenkedésemmel. Viszont megcsináltam volna a fürdetést bármikor, ha erre megkér, vagy ha kiássa helyettem azt a 3 köbméter agyagos földet, amely a garázs szervizaknájához kellett. De hasogathatta volna a tűzifát is, vagy beállhatott volna betonozni... Soroljam még?

Egyébként pedig elmondhatom: az előző házasságomban míg a feleségem iskolába járt, rendszeresen én fürdettem, etettem és pelenkáztam a fiamat közel két éven át. Természetesen ezek olyankor fordultak elő, mikor a feleségemnek órája volt.

Felperes: Önmagára sem tud vigyázni, a nyáron egy szögbe lépett, nem látta orvos, vérmérgezés tünetével ment el végül kezelőorvoshoz, kettő vagy három nap elteltével. Korábban volt neki hasonló esete, tehát tudta mit kellene tennie, de hanyagságból nem törődött vele. Hogyan bízhatnék rá egy ilyen önmagával szemben is felelőtlen emberre egy gyermeket, akire fokozottan kell vigyázni?

Válaszom: Csak elmondom, hogy a Felperes is tudja: az építkezés alkalmával rendszeres szúrtam meg vagy vágtam el magam valamivel, de mégsem rohantam minden egyes sérüléssel az orvoshoz. Rendszeresek voltak a horzsolások a bőrömön, tucatjával húztam ki magamból szálkát, de mégsem történt baj az adott 5 hónap alatt, amíg a munkálatok tartottak! Illetve ez az egy eset volt az, aminél az első tünetek megjelenésénél rögtön orvoshoz fordultam. Előfordul az ilyen, nem? Ezért vagyok alkalmatlan? Ez nem hanyagság vagy felelőtlenség, az ég szerelmére, hanem indokolatlanság: minden apró karcolásért az ember nem megy orvoshoz és nem nyúl a fertőtlenítő gélért, ha nem muszáj.

Felperes: Nincs türelme huzamosabb ideig a gyermekkel foglalatoskodni, ami a nyáron történt láthatások mindegyikén megmutatkozott. Cigarettázott, evett, megcsinálta a kis szerttartásait, mialatt én vigyáztam és foglalkoztam a lányunkra. Többször szóltam rá a láthatásokon, hogy a gyerek miatt vagyunk együtt, vele foglalkozzon, vele játszón. Mi lett volna, ha nem vagyok ott? Nem rakhatja be a sarokba.

Válaszom: Nem, nem is raknám. Ha a Felperes nem lenne ott, akkor nem azokat az idióta és felesleges játékokat játszanám a gyermekemmel, amit ő. Színesebbé és érdekesebbé tenném a programunkat, amely a gyermekemnek sokkal jobb elfoglaltságot jelenthetne. Nekem van türelmem hozzá, de nem az anya jelenlétében.

Az esetek többségében bármit szerettem volna megtenni, a Felperes ebben megakadályozott, vitatkozott velem. Legutóbb is én találtam ki, hogy menjünk el a pilisvörösvári bányatavakhoz, ahol megnézhetjük a vizet a horgászházak mellől. Sokkal jobb élményt nyújtott a gyereknek, mint a hintázás. Velem a kislányom bejárná a környező tájakat, felkapaszkodnánk a hegyoldalba, körbenéznénk a hegycsúcsokról, megmutatnám neki a rókavermet, vagy a szarvasetetőt, hogy csak a helyi programlehetőségekről mondjak pár példát.

Nem raknám őt be a sarokba, hanem felfedeznénk együtt a világot. Anyukával nem lehet ilyet, mert túlontúl gyenge hozzá és finnyás. Neki a steril játszótér az élettere, míg nekem (emellett) minden más, ami körbevesz. Nekem tág ez a világ, míg Felperesnek erősen korlátozott.

Felperes a fentieket úgy állítja be, mintha a két óra alatt csak ezzel foglalkoztam volna. Amit állít, az erős túlzás és ferdítés, semmi más. Szertartásokról beszél, nem pedig megszokott életritmusról. Neki nincsenek szertartásai? Reggel ugyanúgy megissza a kávéját, ahogy én. Enni nem szokott?

Blődség az egész, amit leír...

Felperes: A láthatásokon azóta sem a gyerekre koncentrál, hanem a velem való vita foglalja le, amit Ő kezdeményez. Én kifejezetten kerülni igyekszem a gyerek jelenlétében a vitát, mivel a feszültség a gyerekre is átragad. Tartalmas időt akar eltölteni vele? Akkor miért nem azt teszi? Ezt a barátnőm tudja igazolni, aki részesen volt ezen vitáknak láthatás alatt néhány alkalommal.

Válaszom: Én kezdeményezem a vitákat? Melyek is voltak ezek? Amikor megemlítettem neki, hogy a fiam szeretné megismerni a húgát, de ő meghazudtolt engem, mondván, hogy egy 13 éves kisfiú nem mond ilyet az apjának? Felhívtuk őt telefonon és bebizonyosodott, hogy igen is ő akarja látni és megismerni a testvérét, és nem én találtam ki.

Vagy az volt a hazugság, hogy eladom a házam és odaköltözök a közelükbe? Kinevetett, mondván, hogy sosem adnám el a házamat, mert nekem Horány a mindenem. Hát eladtam...

Búcsúzásképp mondtam neki, szeretlek... Ő kinevetett, hogy ez hazugság, csak "színház". Ki kezdte a veszekedést? Én?

Bármit mondtam neki az elmúlt egy év alatt, a Felperes folyton meghazudtolt, mert erre biztatták a szülei. Hiába bizonyítottam neki mindent, hogy mit és hogyan csinálok vagy érzek, szerinte csak megjátszottam magam és manipulálom őt. Folyton meghazudtolt, én pedig bizonyítási kényszerbe kerültem. Csakis azért, mert javítani szerettem volna a kapcsolatunkon.

Kihangsúlyozom: a vitákat ő kezdte el azzal, hogy semmibe vette a szavaim és kétségbe vont mindent, amit állítottam. Egyértelmű bizonyítékokat tartott figyelmen kívül!

Vitatkoztunk? Veszekedtünk? Az csak is magának volt köszönhető...

Felperes: Önmagára és környezetére is igénytelen. A háza kifejezetten koszos.

Válaszom: A házam akkor volt koszos, amikor építkeztem. Vagy nem arra az időszakra gondol? Ha nem, akkor felmerül a kérdés: hát hogyan vezette a háztartást az együttélésünk alatt, ha az kifejezetten koszos volt? Az utóbbi 5 hónapban nem is járt nálam. Honnan tudja, hogy koszos a házam? Honnan tudja, most milyen a ház állapota?

Igénytelen vagyok? Mégis miben? Mit jelent számára az igénytelenség?
Igénytelen az, ha az ember egyszerűen él?

Felperes: A kút és az emésztő között 2 méter a távolság, a kútvizet csak kézmosásra, fürdéshez lehet használni. Be kellene vizsgáltatni, de erre nem hajlandó az alperes.

Válaszom: Felesleges bevizsgáltatni. Minek? Évekig ittam, mégsem lett belőle bajom. Se szaga, se színe nincs, teljesen jó ízű. Ennek ellenére az utcai csapról hoztam a vizet kannákban, mert biztos ami biztos, az már bevizsgált és biztos ivóvízforrás. Sajnos még nincs kiépített vezetékes víz, de számtalan család él így a Szentendrei-szigeten.

Az emésztő pedig valójában nem az, hanem szennyvíztározó, mert teljesen zárt rendszerben működik. Elvileg semmi sem szivárog ki belőle, amit igazol a kútvíz minősége.

Ezek miatt nem hozhatom el a kislányomat láthatásra? Érdekes, hogy oda szülte meg őt az anyja, s akkor ez a probléma fel sem merült benne. A kislányom hat hónapos koráig - amíg együtt éltünk - minden jó volt, de most nem jöhet el hozzám havonta két hétvégére, mert még megtalál betegedni a fürdővíztől! Nem ellentmondásos egy kicsit?

Felperes: Az emeleten nincs korlát, gyermekzár, balesetveszélyes. A padló a galérián nem volt rögzítve mindenhol, billegett. A lépcsőt még egy felnőttnek sem egyszerű használni, mert hajolgatni kell, egy gyermekre nézve fokozottan veszélyes. Gyermekre nincs berendezve a ház.

Válaszom: A Felperes az átépítés, felújítás közben hagyott el. Mikor a munkálatokat megkezdtem, ők anyósomhoz mentek ideiglenesen, hogy ne zavarjuk egymást a munkálatok során, de mire az egész befejeződött volna, ő titokban lelépett tőlem. Nem számítottam rá, hogy hazajön és kirámolja a házat, ezért nem is tettem ki a bejárati ajtó elé a figyelmeztetést: Építési terület, tilos a belépés!

Amíg ő anyósomnál volt, én padlót csiszoltam, falaztam, burkoltam, galériát építettem. Egyedül voltam a házban, ezért nyugodtan tehettem a dolgom, senki sem zavart.

A galéria szerkezetének felállítása után azokat valóban nem csavaroztam még össze, mert aznap - amelyről szó van - nem jutott rá idő. Hatalmas gerendákról és szarufákról van szó, amelyek önmagukban is megálltak, s mint ilyet, tudtam, hogy hová kell lépnem, hogy le ne szakadjon az ember alatt.

Épp nem voltam otthon, amikor a Felperes váratlanul hazament, majd a családja segítségével kiköltözött a házból. Úgy tette mindezt, hogy magam sem tudtam. Ezzel ők voltak azok, akik veszélyeztették magukat, mivel nem voltak tisztában az otthoni balesetveszélyes körülményekkel. Én vagyok ezért a hibás??? Miért nem szólt előtte, hogy hazamegy és elköltözik tőlem? Mert akkor elmondtam volna neki, hogy mire figyeljen, nehogy leessen, vagy kimozduljon alóla a rögzítetlen lépcső.

Mindezzel csak másnap szembesülhettem: a bútorok cipelésével úgy megterhelték az önmagában álló de még nem rögzített galériát, hogy amikor a lépcsőn jöttem felfelé, az kibillent alólam és leestem. Szerencsére nem történt komolyabb bajom, de akár a nyakam is törhettem volna. Akkor vettem észre, hogy a lépcső ki volt csúszva abból a tokból, amelybe belehelyeztem.

A hajolgatás pedig nem veszélyes, mert napi szinten használom a lépcsőt. Arról van szó, hogy a lépcsőforduló fölött még kobakmagasságban ki kell vágni a plafonból, mert e nélkül egy kis fejbólintással lehet csak az emeletre jutni. De azért nem fejeztem még be a galéria ezen részét, mert a házat eladtam, és az új tulajdonos megkért rá, hogy ne nyúljak hozzá, ők majd befejezik. Úgy is tettem.

Mitől lenne veszélyes nálam bármi is? A Felperes miért nem jön ide és próbálja ki, mi hogyan működik? A korlátot ugyanezen oknál fogva nem építettem be, de nincs is rá szükség, mert egy kanapét húztam a galéria szélére, amely meggátolja az embert a zuhanásban. Mellesleg: a lányommal nem a galérián játszanék, hanem a szobában, amely majdnem akkora, mint a galéria.

Felperes: A ház nem összközműves. Csapvizet egy másik utcából kell hozni a mai napig, csatorna nincs. A villany csak egy része van kiépítve a házban, hosszabbítókkal van megoldva a másik része. Fűteni fával lehet, de a fürdőszobát külön kell melegíteni, azt a kályha már nem tudja befűteni. Nála kétséges, hogy van-e otthon tűzifa.

Válaszom: Tanyákon élők, figyelem! Holnaptól tilos gyereket szülnötök és családot alapítanotok, mert nincs vezetékes víz a házatokban! Még villany sincs a házban? Gátló tényező! Fával se fűtsetek, mert a gáz jobb!

Ezekre a vádakra már nem is tudok mit mondani...

Felperes oly primitív, hogy - mivel nincs komolyabb érv a kezében - ezeket az abszurd dolgokat kell felhoznia ellenem annak céljából, hogy engem lejárasson vagy ellehetetlenítsen a Bíróság előtt.

Hány meg hány család él ennél rosszabb körülmények között. Nézzük meg a roma társadalmat: náluk milyen körülmények vannak, mégsem veszik el tőlük a gyermeküket. Nem az a lényeg, hogy víz, villany és meleg legyen az otthonban? Nálam van mindháromból, maximum a villanyt hosszabbítókkal vezetem el a ház egyik részéből a másikba. Oly nagy gond ez? Aranyból legyen minden?

Egy kérdés: a Felperes miért szült nekem gyermeket ilyen körülmények közé?

Felperes: A gyermek csak velem tud elaludni esténként, nappal az édesanyámra tudom bízni, ha elintéznivalóm akad, de estére csak mellettem nyugszik meg.

Válaszom: Sajnálom, de meg kell majd szoknia azt is, hogy az apjával kell elaludnia a láthatások alatt. Neki nem csak anyukája van, hanem apukája is. És higgye el a Kedves Felperes, hogy olyan hamar megszokja majd, hogy el sem hiszi! A kislányom olyannyira szeretni fog majd nálam lenni, hogy azt a Felperes családja most még csak elképzelni sem tudja.

Szánalmas, hogy ilyen dolgok miatt kell magyarázkodnom egy 28 éves "érett gondolkodású" nőnek. A kapcsolattartás idejére semmi más dolgom nem lesz, hanem minden pillanatban a kislányommal leszek, ezért nem is kell senkire sem hagynom őt. Felperes netán azt hiszi, hogy el szeretném tőle perelni a gyereket? Ha így is volna, vajon nekem nem lehet majd élettársam, feleségem a későbbiekben, aki vigyázna rá, amíg dolgozom? Vagy Édesapám nem tud rá felügyelni? Csak az anyukának van szülője, akit mobilizálni lehet?

Csak egy kérdés: anyósom nem dolgozik, hogy folyton ráér és minden egyes pillanatban vigyázni tud a lányomra?

Felperes: A gyermek apához való kötődése nem szoros, bárki ismerősnél, idegen kezében oldottabban viselkedik, mint az apjával.

Válaszom: Elég szomorú dolog ez az anyára nézve. Annyiszor és annyi időre tiltotta már el a gyermeket a saját tulajdon édesapjától, hogy így nem alakulhatott ki benne a természetes kötődés az apa irányába. (azóta már, hál’ égnek, az ideiglenes végzés alapján már találkozhatok a gyermekemmel, aki nemcsak megjegyzett, de messzemenően meg is szeretett! Minderről a blogom tesz tanúbizonyságot)

Mire jó ez? Miért jó fenntartani ezt az állapotot a mai napig?

Felperes szerint jó az, ha a kislányom nem ismer meg engem? Ráadásul a saját hibáját fordítja meg ellenem, hogy bizonyítsa vele: nem jó az, ha a gyermek az apjával van, mert amúgy sem ismeri. Vajon jó az, ha a gyermek máshoz jobban kötődik, mint a saját szüleihez?

Felperes azt állítja, hogy mások kezében oldottabban viselkedik, mint az apjáéban. Szánalmas! Ha nem korlátozna engem folyton a kapcsolattartási jogomban, akkor az én kezemben szeretne lenni a leginkább, mint másokéban. Nem botrányos az anyára nézve, hogy az ismerősöket a lányom közelébe engedi, míg engem nem?

A Felperes gondolkodására jellemző ez a rengeteg sületlenség, amelyet érvként felhozott a kapcsolattartás ellen. A gyermek öt éves koráig ez fog menni? Szerinte öt évesen be tudom majd pótolni azokat az éveket, amelyeket jelenleg ellop a gyermekünk életéből?

Nem én nem fogom ismerni és szeretni a lányomat addigra, hanem a kislányom. Felperes szerint öt évesen miképp fog hozzám viszonyulni a gyermekem, ha folyamatosan akadályoztatva vagyok az apai jogaim gyakorlásában?

Csak megjegyzésképp: a hetenkénti egyszeri két (vagy több) órás kapcsolattartás is kevés lesz ahhoz, hogy a gyermek szeretete megfelelő szinten alakulhasson ki irántam. Ismerni fog és tudni fogja, hogy én ki vagyok, de úgy mint Apa, csak egy szót fogok jelenteni a szótárában.

Felperes: Fél év alatt, amíg együtt éltünk, semmiféle kötődést nem tudott kialakítani a lányával, meg sem próbálta.

Válaszom: Hogy tisztázzuk: a gyermekem anyjával közel két évet éltem együtt, s a gyermekünk csupán fél éves volt, amikor elköltöztek tőlem. Azon fél év alatt rengeteget dolgoztam: egyhuzamban, akár 40 órát is. A munkahelyemen 24 órát, az utazásokkal még 4-et, majd otthon (lefekvés nélkül) további 8-at, 10-et, 12-t. Míg a Felperes etette a kislányunkat, elmosogatott és takarított, addig én azon fáradoztam, hogy kényelmesebben éljünk és megteremtsem azokat a feltételeket, amelyekre már alapozni lehet. Aki megnézi a házépítésem blogját, az nagyon is átérezheti, hogy miről is van szó.

A kislányom az adott időszakban még pici volt, és az evésen, alváson kívül nem sok mindent vett észre maga körül. Igaz, talán jobb lett volna, ha a ház körüli munka helyett inkább őt babusgatom éjt-nappallá téve, de úgy vélem, ebben a korban leginkább az anya feladata ellátni a gyermeket, míg az apának a körülmények biztosítása a cél. Nem én laktam a Felperes házában, hanem ő lakott nálam. Nekem volt feladatom a kényelem megteremtése, nem az övé. Felperes képtelen volt megérteni, hogy amit csinálok az komoly és felelősségteljes munka, még ha ő ezt értékelni sem tudja.

Kihez költözött oda, amikor el kellett hagynia a családi fészkét? Nem albérletbe ment, hanem hozzám!

Ha a gyermekemmel többet foglalkoztam volna, akkor ki végzi el azokat a munkálatokat a házon, amelyek miatt végül is sikerült azt eladnom a megfelelő áron?

Egyébként pedig megjegyzem: foglalkoztam én eleget a kislányommal addig, amíg a gyermek fel nem sírt az anyja után. Számtalan fénykép is bizonyítja, hogy törődtem vele - az energiámtól és időmtől függően - eleget, és nem egyszer volt olyan is, hogy együtt aludtunk el azon a bizonyos kanapén.

Emellett többször is hangoztattam, hogy amíg a lányunk ilyen pici, neki leginkább az anyjára van szüksége, s majd akkor jön el az én időm, amikor eléri az egy-másfél éves kort. Mert akkor lehet neki megmutatni az élet csínját-bínját, minden dolog tudományos/természetes oldalát. A Felperes az életfelfogása miatt egészen biztos nem tud majd neki olyan dolgokat megmutatni, mint amelyeket egyébként kellene.

Úgy gondolom, hogy a kislányomnak olykor-olykor jól jönne az apai szeretet és törődés, amely ráadásul minőségében is más lehetne, mint amit otthon kap. Nem azt mondom ezzel, hogy a Felperes felületes vagy rossz anya lenne, de úgy érzem, sokszor talán más módszerekkel kellene nevelnie a lányunkat, mint amilyenre ő hajlandó. Az alábbiakban kifejtem, hogy pontosan mire is gondolok:

Szerintem a Felperes abban az értelemben jó szülő, hogy a kislányunknak egy biztonságos és szerető légkört teremtett meg az utóbbi időben, de abban már kevésbé tartom körültekintőnek, hogy a szellemi képességeit milyen módon engedi majd kibontakozni. Felícia már abban a korban van, amikor egyre inkább kinyílik a nagyvilág felé, és úgy vélem, hogy az édesanyja korlátjai e kibontakozás feltételeit rontja. Az egy dolog, hogy időnként elmennek sétálni a környéken, vagy a játszótéren hintáznak egy-egy órát, de ki mutatja meg neki azokat a dolgokat, amelyek a Nagyvilágban fellelhetőek?

Magam egész életemben természetjáró voltam. A mai napig tisztelem azt az életerőt, amely a környezetünkben körbevesz minket. Emlékszem, amikor kisgyerekként Édesapám megmutatta nekem az ehető és ehetetlen bogyókat, a különféle fafajtákat az erdőben, megmutatta melyik növény micsoda és mit esznek az állatok. Rengeteget kirándultunk, de nem csak a természetben, hanem középkori várakban, kastélyokban, vagy ellátogattunk a különféle múzeumokba is. A jáki templomról a mai napig Édesapám jut eszembe, aki óvodásként megmutatta nekem azt a híres kapubélést, amelyről a templom maga nevezetes. Azóta szeretem az építészetet, s emiatt jött az az elhatározásom a későbbiekben, hogy építek egy honlapot, amely bemutatja Budapest építészetét és műemlékeit (http://budapestcity.org).

És, bár Édesanyám is sokat foglalkozott velem, vigyázott rám és becsületességre nevelt, mégsem kaptam meg tőle azt a tudást, amely az alapvető tájékozottsághoz elegendő lett volna. Édesapám volt az, aki 9 éves koromban elvitt engem az Operába, hogy megnézzük a Carment. Emiatt szerettem meg a klasszikus zenét. Míg Édesanyám testileg ruházott fel, addig Édesapám szellemileg. Úgy vélem, hogy a későbbiekben ez volt az a szellem, amely engem a nélkülözések és a hajléktalanság során kiemelt abból a mély gödörből, amelyben benne maradtam volna, ha nem vagyok annak birtokában. Apró dolgokról beszélek, de mégis egy egész világot jelenthetnek.

A szabadidőmben azóta is annyit olvasok, amennyit csak lehet. Az évek alatt felhalmozott ismeretanyagot időről-időre gyarapítom az újabbnál újabb fejezetekkel. Festészet, történelem, komolyzene, csillagászat, orvostudomány, technika... és még sorolhatnám, hogy milyen sokrétű az érdeklődésem. Ki adja át ezen tudást a gyermekemnek, ha nem én? Az édesanyja? Hogyan? Hiszen ő maga nem rendelkezik azzal a tájékozottsággal és érdeklődéssel, amely erre képessé tehetné, ráadásul a tudományt - azon túl, hogy nem ismeri - úgy ahogy van elveti, bízván a spirituális világ hatalmában. A Felperes még Budapesten sem ismeri ki magát rendesen, hát hogyan várhatnánk el tőle, hogy megmutassa a gyermekünknek e város nevezetességeit (úgy, hogy közben bevezeti őt a történelembe és a művészetbe is). Nem akarom őt lealacsonyítani ezzel, mert neki is megvan az a rálátása az életre, amely a gyermekem javára válhat, sőt, még olyan ismeretanyaggal is rendelkezik, amellyel viszont én magam nem, de épp ezért is vélem úgy, hogy csak kettőnk adhatja meg azt a tudást a gyermekünknek, amelytől az teljessé válhat.

És épp ezért aggódom amiatt, hogy a Felperes elzárja előlem a gyermekem, hisz a lányunk éppen abba a korba került, amikor egyre intenzívebben nyílik ki a Nagyvilág felé, s egyre inkább szüksége volna arra az ismeretanyagra, amit - mint már feljebb említettem - egyelőre csak én adhatok át neki. Ha rendes időben lehetnénk együtt, akkor rendszeresen járhatnánk a természetet vagy a kiállításokat, de a hetenkénti egyszeri alkalom néhány órája az ismeretanyag átadása szempontjából vajmi kevés lesz nekünk.

E sorok írása közben a Felperes ugyan már engedi látnom a kislányomat, de ezek a találkozók még mindig az ő kénye-kedve szerint történnek. Február elsején például elmehettünk volna egy nagyon klassz játszóházba, de nem lehetett, mert a Felperes nem volt hajlandó beülni a kocsimba. Emiatt egy kávézóban kötöttünk ki, ahol a gyermekemmel való tevékenységem az asztalok közötti rohangálásban merült ki.

Kötődés...
Hogy alakuljon ki kötődés köztem és a kislányom között, ha korlátoz az apai feladataim normális ellátásában?!
A Felperes nem látja az ellentmondást az érveiben?

Felperes: Állandóan anyagi gondjai vannak, önmagát sem tudja eltartani, állandóa panaszkodik, hogy nincs pénze semmire, leginkább élelmiszerre. O a melegszendics, fagyasztott pizza variáción elél egész évben. A gyermeknek hogyan venné meg az alapvető szükségleteit? Szilárd ételt most próbálgat enni, leginkább pépeset, darabosat eszik még, mivel 6 foga bújt ki.

Válaszom: Anyagi gondjaim? Keveset keresek, igen. És amit lehetett a házra és a kocsira költöttem, hogy mihamarabb biztonságban érezzék magukat. A Felperes egészen véletlenül mire költötte a pénzét? Jósnőkhöz járt rendszeresen 5-10ezer forintokért, valamint 5ezer forintokat költött Bach-virágcseppre, amely - állítólag - olyan virágszirom kivonatot tartalmaz, amelynek cseppjeit az innivalónkhoz adva, annak rezgésével nyugalmat, termékenységet vagy erőt (stb) kaphatunk. Szerinte erre kell a pénz, hiszen öt csepp rózsaszirom kivonattal el tudjuk űzni az álmatlanságot, s végre harmónia telepszik a lelkünkre (hogy csak mondjak valamit erről). Ezeket miért nem említi meg a Felperes? Ilyen butaságokra költi a gyerektartást?

Jön itt azzal, hogy fagyasztott pizzákon élek. Szerinte miért? Hát elmondom: azért, mert 300 forintból megvan belőle az egy napi étkem, így ki tudom fizetni a gyerektartást, vagy meg tudom tankolni a kocsit, hogy elmehessek a gyermekemért. De hamis az az állítás, hogy ezen élek egész évben.

A munkahelyemen rendszeresen eszem rendes főtt ételt is, míg itthon a melegszendvics kerül terítékre néhanap. Egyébként mikor járt nálam utoljára? Gondolom régen. Tudom, számára ez elképzelhetetlen, de szeretek főzni, és mióta nincsenek itthon, szoktam is. Amíg együtt éltünk, ő főzött, hiszen megosztva a munkafeladatokat, ő vezette a háztartást. De azóta sok idő telt el, így néhanap összerottyantok valamit, ha úgy tartja kedvem.

Vajon meg tudnám etetni a kislányomat "szilárd" étellel is? Ha főzök néhány-száz forintból egy főzeléket és kisütök egy-egy csirkecombot kettőnknek, vajon kitart nekünk másfél napig, amíg nálam lesz az apróság?

Jelenleg egymagam tartom fenn a házat és a kocsit, emellett fizetem a gyerektartást is, míg Felperes három kereső személlyel tartja fenn az otthonukat, plusz kapja tőlem a gyerektartás összegét az édesapja anyagi támogatásával együtt. Könnyen beszél magas lóról, ha egymaga képtelen lenne eltartania magát!

Szerintem Felperes még mindig azt hiszi, hogy el akarom tőle venni a gyermekünk...

Felperes: Megbízhatatlan, félek, ha elviszi, nem hozza vissza időben, vagy máshova viszi, mint amit nekem mond. Erre volt példa nyáron, mikor egynapos kirándulásra mentünk vele és a megbeszélt helyett nála kényszerültünk aludni, mert nem volt hsajlandó hazavinni.

Válaszom: Felperes nagyon nagy tévedésben van: semmi köze hozzá, hogy a kapcsolattartás idején hová viszem a kislányomat! Ő maga beszámol róla nekem, hogy mit csinálnak otthon a gyerekkel? Ugye nem...

A félelmeit pedig tartsa meg magában, és ne rettegjen tőle, hogy nem viszem haza a kislányomat az előírt időben. Pár utcával odébb fogok tőlük lakni, ezért felesleges aggodalmaskodni a hazavitel végett. Az aggodalmai különben meg senkit nem érdekelnek: rettegjen felőlem bármitől, de hagyjon engem békében a gyermekemmel a nálam töltött idő alatt!

A Felperes legyen szíves és vegye végre tudomásul, hogy a kislányunk nem az ő kizárólagos tulajdona, hanem mindkettőnkké. Tudom, hogy ez fájó pont az életében, de gondolkodott volna akkor, amikor összebútorozott velem. A tetteinek vállalja fel a következményeit e téren is: sajnálom, ha fájdalmat okozok vele, de a kapcsolattartási időmet betartva oda viszem el a kislányomat, ahová akarom, és ehhez neki vajmi köze sincs.

Az ominózus esetet pedig, amikor Felperest nem vittem haza nem is részletezem különösebben: a kocsink kuplungja elromlott, ezért kényszerűségből meg kellett állnunk nálam. Másnap hajnalban viszont biztonságban hazavittem őket, minek után rögtön le is robbantam az út szélén, ami miatt késve érkeztem be a munkahelyemre. Tudom, hogy Felperesnek ez egy "emberrablás" volt, de nem tehetek róla, ha olyannyira értetlen, hogy képtelen meglátni a fától az erdőt.

Felperes: Mindig önmagából kiindulva cselekszik, nem figyel arra, mit szeretne a másik, mire van szüksége.

Válaszom: Fontosabb volt eleinte a tényszerűség miatt azt cselekednem, amelyet "megkövetelt a haza". Nagyobb léptékben gondolkodtam, mint Felperes, ezért pedig nem vethet rám követ, hiszen maga semmiféle alternatív megoldást nem vetett föl bizonyos kérdésekben. Egyébként pedig felsorolhatna néhány példát is, különben a szavai nem mások, mint felesleges fecsegések.

Csak egy kérdés: Felperes mennyire veszi figyelembe a kislányunk jogát az édesapjához? Miért indul ki önmagából, értem ezalatt azt a bosszúszomjat, amit irántam érez. Csupán azért nem láthatom a gyermekem, mert Felperes a vélt vagy valós sérelmei miatt úgy kíván rajtam bosszút állni, hogy eltilt a gyermekemtől. Ki is cselekszik magából kiindulva?

Felperes: Nem figyel a gyermek napi ritmusára, étkezési, alvási szokások. Nem ismeri fel, ha a gyermek álmos, éhes, szomjas, pelenkát kell cserélni.

Válaszom: Valóban? Mikor figyeljek rá, ha el vagyok tiltva tőle? Vagy azon a heti két-három órán keresztül, amíg anno engedélyezve volt számomra a láthatás? Honnan is tudhatnám a kislányom alvási szokásait? Tapasztalatom szerint a gyermekünk mindig elaludt magától, ha álmos lett. Babakocsiban leginkább, de mivel 3 óránál többet nem lehettem vele, ezért nem is volt alkalmam azt kifigyelni, megtapasztalni.

Ezen úton ígérem, hogy a kislányom az új, tiszta, kényelmes és meleg otthonunkban megfelelően fog majd táplálkozni, játszani, aludni, pelenkázódni és fürdeni a napi ritmus szerint. Nem kell aggódni, 40 évesen tudom mit kell tenni egy kisgyermek érdekében.

Felperes: Éretlen személyiség, nem a valódi kötődés dominál nála, hanem a férfiúi hiúsága.

Válaszom: Az egész csak kitaláció. Mi az éretlen bennem? Az, hogy immáron a második házamat építem? Vagy az, hogy a Felperesnek tudtam netán nemet is mondani, ami sértette a büszkeségét? Nem is értem, honnan vehet elő ilyen sületlenséget.

Felperes: A gyermek lelki egészségét figyelmen kívül hagyja. Ha velem vitázik, engem bosszant a joggal, telefon letiltásával stb. a feszültség a gyermekre is átragad. A tejem is elapadhat, ami megintcsak a picinek rossz.

Válaszom: Tehát, ha jól értem, a Felperes a saját idegességét rám fogva azzal vádol meg, hogy ártok a kislányom egészségének. Ha még így is lenne, felvetődik a kérdés: nem lenne jobb engedni, hogy meglátogathassam őt? Akkor nem lenne vita és nem lenne idegeskedés, és a gyermekünk sem lenne - nem is tudom - egészségtelen?

Felperes nem rendelkezhet olyan végzettséggel, amellyel szakszerűen megállapíthatná, hogy a teje miattam apadhat el. Vagy igen? Ha jól tudom épp azért ad neki tápszert is, mert már az elmúlt nyár folyamán alábbhagyott a tejtermelése. Akkor, amikor még semmiféle problémája nem volt velem, s esély nyílhatott rá, hogy kibéküljünk. Felperes nem átalkodik még ezt is a nyakamba varrni, hogy ezzel távolíttasson el a gyermekem mellől.

Azt rója fel nekem, hogy bosszantom őt a joggal? Naná, hiszen többször is jogsértést követett el velem és a kislányommal szemben, amely miatt többször figyelmeztettem őt SMS-ben vagy emailben! Ez az apróság valahogy nem kerül a látóterében. Önmaga vallja be, hogy a jogainkat eddig semmibe vette, sőt... még ideges is lett tőle.

A telefonját mikor tiltottam le? Mert én nem emlékszem rá. Ehelyett én a mai napig nem tudom az ő telefonszámát, se az email címét, amiket keresztül érdeklődhetnék a kislányom felől. (azóta már megadta, így elérem őt telefonon)

Felperes: Augusztusig semmilyen anyagi áldozatot nem vállalt a gyermek életében. Engem büntetett azzal, hogy nem ad a gyermek után gyermektartást, azt gondolta, hogy így mivel nehezen tartom el a gyermeket, visszamegyek hozzá a gazdasági érdek miatt. Ezt bevallotta nekem.

Válaszom: Minthogy hitelt kellett törlesztenem, sajnos erre már nem futotta. Hibáztam, belátom, de többször is megírtam neki email-en, hogy amint lejár a törlesztésem, azonnal fizetni fogok. Ez augusztusban következett be. A hitelt korábban az ő egyetértésével vettem föl, tehát ne akarjon nekem itt anyagi áldozatról beszélni, mert elég áldozat volt tőlem az, hogy az együttélésünk alatt fizettem a házzal járó ÖSSZES költséget!

Az anyagi áldozatról szólva: gondolom jó érzés volt a nyáron a Balatonban fürdeni, amely út teljes költségét magam álltam. És még sorolhatnám...

Felhánytorgatja a gyerektartást, de engem a gyermekem közelébe nem enged. Tipikus gondolkodás a Felperestől, hogy azt hiszi, azért nem fizettem a gyerektartást, mert azt reméltem akkor majd visszajön hozzám. Hogy mit hisz, az senkit nem érdekel, mert a Bíróságnak tényekre van szüksége. Feltételezhet dolgokat, de maximum azt, hogy rakok e répát a húslevesbe vagy sem. Hitelt érdemlően támassza alá az okfejtését, különben amit mond, csupán szánalmas fecsegés marad.

Felperes: Amikor a gyermek születése után pénzt kapott egy ismerős házaspártól, hogy költse arra, amire szükség van, ő hangfalat vett 17 ezer forintért, az autóba rádiót 25 ezerért, a televízióhoz modemet, ahelyett, hogy félre rakta volna, vagy más valóban szükségesd és hasznos dologra költötte volna. Ez egy kamasz hozzáállása a világhoz, nem egy felnőtt, érett emberé.

Válaszom: Felsorolom: 100.000 forintot kaptunk mosógép vásárlására, amelynek nagy részét az autóm javíttatására fordítottam. Emiatt vettem fel hitelt a mosógépre, amit a fent említett esetben 2015 augusztusáig törlesztettem. Mindössze 11.000 forint volt a kamat, ezért az ajándékba kapott pénzt inkább az autó javíttatására fordítottam (a 100.000-ből 40.000 maradt).

Az autó mellett valóban vettem 17.000 forinttért egy hangszórót, de csak azért, mert az addigi tönkrement, s zeneimádó révén nem volt más megoldás. Az autós rádió 12.000 forintba került (és nem 25-be), amit a sok-sok utazás alatt hallgattunk is számtalanszor a másfél év alatt. A televízió antenna 4.000, a beltéri egység 6.000 forint volt. Összesen 39.000 forintba került minden, amely viszont az addigi szürkeséget valamelyest feldobta otthon. Milyen jó volt annyi év után ismét TV-t nézni esténként. Vagy hallgatni a zenét a kocsiban, amikor kiruccantunk valahová.

Éretlen személyiség vagyok? Ennyi nem jár ki az embernek?

Egyébként ő miért nem mondta meg, mire költsük azt a pénzt, hogy mire van szükségünk? Talán azért nem, mert igazából mindenünk megvolt?

Megjegyzem: az otthoni hangszóró árát később a munkahelyemen kapott borravalók által összeszedtem, amikor egy kollégámat helyettesítettem egy hétig, tehát a hangszóró gyakorlatilag ingyen volt.

Felperes: Erkölcsileg káros példát mutat a gyermeknek:
1. Mások lejáratása szóban és írásban nála folyamatos (pl.blogja),

Válaszom: Nem rágalmazom, hanem tényeket közlök. Ha ez őt zavarja, akkor viselkedjen úgy, hogy ne kelljen blogot írnom róla és a viselkedéséről. Emellett feljelenthet nyugodtan...

Felperes vajon milyen erkölcsi példát mutat azzal, hogy a gyermek édesapját eltiltja tőle? Gondolom, meglesz majd neki erre is a magyarázata, amit a gyermekem el is fog hinni, lévén, hogy velem nem, vagy csupán nagyon keveset találkozik. Tipikus PAS-szindróma, már előre borítékolható.

Vagy az az erkölcsi példa, hogy egy műszaki hiba miatt kigyulladt kéményt ráfogjuk apura? Az erről szóló szakértői véleményt, majd a rendőrségi nyomozati iratot pedig nyugodtan vegyük semmibe? Vajon ez az erkölcsi példa?

Milyen erkölcsi jogalapja van annak, amit tesz azzal, hogy eltilt engem a gyermekemtől? Milyen erkölcsi alap az, hogy a kislányomtól elveszi az édesapját?! Ez a minta? Ez az erkölcs mintaképe?

Felperes: 2. Erkölcstelen eszközök használata (email fiók feltörése),

Válaszom: Ezt az esetet talán bizonyítani is kéne.

Felperes: 3. Lopás (munkahelyeiről több alkalommal, a szomszéd kerti ülőbútorait is átvitte magához, átfestett a fehéret lilára, mondván a szomszéd négy éve nem volt kint a telken, nem kell neki. Van nála egy sárga, piros, színes, férfi bicikli, amit évekkel ezelőtt kötött el a komptól, mert nem akart hazasétálni, azóta is nála van. Nem meri a faluban használni, nehogy a tulaj észrevegye egy alkalommal, ráismerjen. Az előző barátnőjééktől egy mikrofont hozott el, amit mivel ők nem adtak oda, eltulajdonatott. Szándéka volt visszavinni, de nem juttatta vissza időben, így a lány meglátta nála az elveszettnek hitt tárgyat, lopással gyanúsította, ezután tartottak a kapcsolatban szünetet, ami végül nem folytatódott.)

Válaszom: Várjunk csak, mert ez így egyszerre sok.

Lopás? Mégis mit loptam a munkahelyemről? Ha lopós lennék, a munkahelyemről akkor sem tudnék mit ellopni, mert egész egyszerűen nincs semmi, ami arra érdemes volna.

Az említett szomszéd pedig nem 4, hanem 8 éve nem volt a telkén. A kapuja tárva nyitva, a háza ajtaját felfeszítették, vállmagasságban áll a gyom. Gondoltam, ha már ennyire nem érdekli őket a házuk, akkor áthozom hozzánk a kerti asztalát, mert mi magunk viszont használni tudjuk. Kedves Felperes! Ugye milyen jó volt nyaranta leülni mellé ebédelni? Vagy könyvet olvasni. Fényképem is van róla, milyen jól érezted magad az asztal mellett. A tulajdonos egyébként 8 évvel ezelőtt maga mondta el nekem, hogy az a telek örökség útján került a birtokába, és egyáltalán nem érdekli mi lesz a sorsa, s azt se tudja, hogy mi van ott. Hát akkor?

A bicikliről szólva: az nem sárga, hanem piros, és nem loptam, hanem az összehordott fémhulladék-kupac tetejéről bányásztam le a kompkikötő mellől, amelyre 35.000 forintot kellett költenem, hogy működjön. A váza el volt törve, a gumijai szétfeslettek, nem volt rajta fék egyáltalán, és a váltó is rossz volt. Az egész használhatatlanul tengődött egy fémhulladék tetején, amit a vaskereskedésbe óhajtottak beadni apróért. Ettől mentettem meg úgy, hogy felújítottam. Felperes így használhatta ezután az én korábbi kerékpáromat, hogy aztán el is tudjunk menni egy Nyugat-magyarországi kerékpártúrára. A faluba pedig rendszeresen bejártam vele, plusz még a strandra is. Erre valahogy nem emlékszik, de vádol. Soha senkitől nem kellett tartanom, mert az a bicikli ki volt dobva a szemétbe.

A volt barátnőmtől pedig azért hoztam el egyszer egy mikrofont, mert a honlapomhoz szerettem volna hangokat felvenni, de sajnos az egész családja hetekig nyaralt, ezért nem kérhettem az engedélyüket. Egyáltalán nem volt lopás, de megharagudtak rám az engedély nélküli elvitelért. És ezért, nem másért! És mint Felperes is írja: "szándéka volt visszavinni". Tehát miről beszélünk?

Ezekből a piszkálódásokból is jól látszik, hogy a Felperes olyan dolgokkal vádol, amelyekről csak részinformációkat tud. Amit tud, azt is rosszul adja vissza, vagyis ferdít, eltúloz. Ráadásul ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy a kislányommal tarthatom e a kapcsolatot vagy sem. Felperes megállapításai csupán az én lejáratásomra szolgálnak, de semmi több.

Felperes: Mástól várja, hogy eltartsák, mert neki kevés a keresete. Az édesapja, egy ismerős házaspár szoktak neki pénzt adni. Amikor nem volt pénzünk, mindig azt hangoztatta, hogy kérjek a szüleimtől, mert neki nincs pénze. Ezért a szüleim számtalanszor segítettek, amit ő elfelejt (házi vízmű, élelmiszer, terhes vitamin, bútor szállítás),

Válaszom: Túlzás azt állítani, hogy elvárom, de az igaz, hogy Édesapám néha segített engem anyagilag. Na és? Vajon Felperes nem segítene a lányán, ha az anyagi gondokkal küszködne? Egyébként ki fizeti jelenleg a Felperes tanulmányait? Úgy tudom az Édesapja. Ki vette meg a tűzifát az elmúlt télen, hogy ne fagyjanak meg a lakásukban? Az öccse.

Felperes szülei pedig akkor segítettek, amikor tönkrement a házi vízművünk. Lévén az apja vízvezeték szerelő, hozott nekünk egy víztartályt, egy nyomásérzékelőt és egy szivattyút. Ez olyan nagy dolog? Persze, az. És meg is köszöntem, hiszen szükségünk volt rá. De ezt fölhozni ellenem annak érdekében, hogy ellehetetlenítsenek engem a Bíróság előtt, nem más, mint aljasság.

Hozzam föl azt is, hogy a Felperes az én otthonomban lakott bő egy évet még a terhesség előtt? Mondjam azt, hogy én fizettem a ház összes rezsijét az Internettel együtt? Azzal az Internettel, amivel ő tarthatta a kapcsolatot a családjával. A kocsi fenntartását ki fizette? Ugye milyen jó volt benne ülni és utazgatni?

Amíg én fizettem a ház ÖSSZES rezsijét, fizettem az autót és az építkezést, az ezzel járó összes adót, vajon mire költötte a Felperes a pénzét? Bach-cseppekre. Amely állítólag virágszirom kivonatot tartalmaz, s ha mondjuk 3 cseppet a teánkba csöppentünk a rózsakivonatból, akkor a testünk átvéve annak természetes rezonanciáját, megnyugszunk. Vagy elmúlik a fejfájásunk. Vagy szépeket fogunk álmodni... Ennek ára a legkisebb csomag esetén 5.000 forint. És még sorolhatnám, hogy a Felperes mire költötte a pénzét. Például Látókra, Jósnőkre, stb…

De igaz, hogy az ő fizetéséből vettük meg az élelmiszer nagy részét, valamint a vegyszereket. De azokat nagy részt ő is használta fel. Eleve én 10 napot a munkahelyemen voltam, tehát odabent ettem. Amíg ő legalább 2 darab szappant használt el egy hónapban, én mérhetetlen mennyiséget. És nem azért, mert igénytelen vagyok, hanem mert nem volt szükségem többre. Nekem az alapos kézmosáshoz elegendő egyszer kezet mosni. Neki ehhez minimum kettőre van szükség, de inkább háromra. Ezért is dugult el folyton a lefolyó a szappan zsiradékától.

Látható, hogy Felperes képtelen megérteni az együttélés, a kölcsönös segítség és az egymásrautaltság szabályrendszerét. Képtelen megérteni, hogy ez így működik: egy háztartásban két kereső van, így a költségek is megoszlanak. Ő ezt fedezte, ahogy tudta, én meg azt, ahogy tudtam. Mi ebben a probléma?

Ezeket felhozni ellenem vádként, több, mint gyomorforgató!

Felperes: Állandóan hazudik,ferdít, hogy mindenből ő jöjjön ki jól,

Válaszom: Egyáltalán nem. Most is világosan leírom azokat a dolgokat, amelyet a Felperes mindmáig nem ért. Hazudok? Ferdítek? Az, hogy ő nem érti a világot a saját ügye, de emiatt a gyermekét ne tegye tönkre azzal, hogy az apát ellehetetleníti vele szemben. Minden éremnek két oldala van: egyiket én, másikat ő képviseli. Ha leülünk és megbeszéljük a problémáinkat, akkor ütköztethetjük az érveinket, amely által eredményre juthatunk. De így...

Felperes: Bosszúálló, haragtartó

Válaszom: Az utóbbi napokig is azt hangoztattam, hogy békéljünk meg egymással. Azt hangoztattam az elmúlt hónapok alatt, hogy üljünk le beszélgetni. Még fentebb is írtam, hogy a Felperest a mai napig szeretem. Mégis mi a harag ebben? Ki a bosszúálló? Én?!

Felperes az, aki nem hajlandó velem leülni még annak érdekében sem, hogy szembesítsem őt a tévedéseivel vagy néhány rágalmával szemben. Például hivatalos bizonyítékot szereztem rá, hogy a kéménytüzük puszta baleset volt és nem merénylet! Érdekelte őt? Nem. Valahogy ezt csak azért sem volt hajlandó meghallgatni, pedig akkor megszűnne az a probléma, amelynek okán engem a kislányomtól távol tartanak. A haragja még a bizonyíték ellenére is fennáll, mert kényelmesebb abban a hazugságban élnie, mint amit a családja ezzel kapcsolatban felállított. Bosszú vezérli őt az együtt töltött évek alatt felhalmozódott sérelmei miatt.

Ki a bosszúálló? Ki a haragtartó? Egyértelmű, azt hiszem.

Felperes: Ellentmondást nem tűrő személyiség, nem tudja tiszteletben tartani, ha a másik nemet mond valamire.

Válaszom: Például?

Felperes: Egy rózsaszín elképzelése van a családról, családi életről, mely a kályha melletti ücsörgés és játszás a gyerekkel, közben fő a finom vacsora és nagyokat nevetünk képekből tevődik össze, ami valóban jó dolog, de ennek megvalósításához tenni kell, amihez ő nemjárul hozzá, ahogyan addig sem tette, amíg vele éltünk.

Válaszom: Kérdésem a következő: a Felperes mivel járult hozzá? Mert én felépítettem egy házat, vettem egy kocsit. Mindegy, hogy hogyan és miből, mert a lényeg azok megléte. Felperes mit tett le az asztalra azon kívül, hogy hozott egy szivattyút és némi tűzifát? Elmosogatott? Na és... Én meg leburkoltam a konyhát. Felmosta a padlót? Én meg padlót csináltam, hogy ő járni tudjon rajta.

Ez annyira de annyira...

Vajon azt hogy értékeli, hogy minden hajnalban azért keltem fel, hogy nekik begyújtsak a kályhába? Ha netán reggel korán hazaértem, azzal kezdtem a napom, hogy szintúgy befűtsek a házba, hogy mire kikelnek az ágyból meleg legyen.

Felperes: Az első 6 hétben édesanyáméknál laktam, mert az alperes dolgozott a házon, hogy egy gyerek fogadéra alkalmas legyen. Festett, új padlót rakott le a földszinten. Összesen 3 alkalommal jött meglátogatni a családját, azt is foghúzva, mivel nem akarja elpazarolni az idejét ránk, otthon sok a munka. Voltak napok, amikor a munka fázisai miatt nem tudott haladni, mert nem száradt meg a festék pl. Ilyenkor sem jött, hiába kértem, mert lelkileg is szükségem lett volna rá. Fáradtságra hivatkozott, ahogy mindig. Én sem voltam kipihent az újszülött babámmal való éjszakázások után, alig aludtam, de nem panaszkodtam.

Válaszom: Felperes állítása részben igaz, mert valóban sokat dolgoztam a házon (és itt  lényegében elismeri, hogy nem vagyok lusta ember, mint ahogyan azt ő megállapítja egy korábbi bekezdésben!!!), csakhogy nem akartam anyósommal egy légtérben tartózkodni. Ő a kezdetektől fogva gyűlölt engem, s a látszat-megbékélése is csak egy ócska színház volt csupán, amin mindvégig átláttam. Sajnálom, de nem voltam hajlandó szívni vele a levegőt. Összesen 3 alkalommal voltam Felperes családjánál a távollétének másfél hónapja alatt. Oly magányosan érezte magát, hogy kevés volt neki? Sajnálom...

Felperes: 5 napig otthon lehetett velünk az apáknak járó szabadnapok miatt. Ezalatt az idő alatt én egész nap a babával foglalkoztam, mindeközben ő a honlapja egy új grafikai megoldását próbálgatta reggeltől estig a gép előtt, ahelyett, hogy a családjával foglalkozott volna. Abszolút tudomást sem vett arról, hogy mi is otthon vagyunk. Ennyit jelentettünk neki.

Válaszom: Annyit jelentettek nekem, hogy a pihenést jelentő öt nap alatt is azon dolgoztam, hogy plusz bevételre tegyünk szert a honlapom által. Dolgoztam rajta, hogy legyen pénzünk. Hiába ülő munka, ha rettentő odafigyelést és kitartást igényel. Bezzeg, amikor pénz állt a házhoz, az jól esett! Mint például a babahordozó, amit a mai napig használ.

Felperes: Most pedig rágalmaz, mintaapának állítja be magát, aki mindent a családjáért tett. Az igazság ettől szörnyen távol áll, ha ez így lenne, nem választottam volna a magányt, hogy eljövök a kisbabámmal és egyedülálló anyaként nevelem öt.

Válaszom: Felperes eljátssza a hattyú halálát: jelenleg nem egyedülálló anya, hiszen körbeveszi őt a családja, akik anyagilag és szellemileg is támogatják. A szakításunk előtti hétvégén elvittem őt a Szigetcsúcsba, hogy megbeszéljük a problémáinkat, de ő erre nem volt hajlandó, hanem inkább az önkéntes száműzetést vállalta. Hiába mentem utána egy éven át, hiába adtam el a házam és költözöm oda, ahová ő mindig is szeretett volna költözni velem, nem hajlandó a megbékélésre, mert szent meggyőződése, hogy neki és a gyermekünknek így a jó.

Magány... Egyedülálló anya. Persze. Ha valaki magányos, akkor az én vagyok és nem ő.

Felperes: Hirtelen elgondolások alaján cselekszik, nem méri fel a helyzet alkalmasságát. Amikor a lépcsőt cserélte ki a galérián, egyik percről a másikra kellett a babámmal csomagolnunk és elmennünk, mivel otthon ellehetetlenült a ház a munkálatok miatt. Kértem, hogy halasszuk kettő héttel későbbre, amikor el tudok jönni édesanyámékhoz, de ő azonnal cselekedett.

Válaszom: Röviden a lényeg: a hegesztő barátom aznap ért rá csak, mert utána külföldre ment dolgozni. Nem volt mit tenni, aznap a Felperesnek az édesapjához kellett mennie pár napra, amíg a lépcsőt és a galériát megcsináljuk. Ha lakatost hívok akkor, amikor a Felperesnek is jó, az legalább 200.000 forintba került volna. A barátom pedig megcsinálta a lépcsőt ingyen, de csak aznap, akkor és most! Nem mérem fel a helyzetet? Valóban nem?
Ezen kívül örülhetne, hogy a barátom ingyen megcsinálta nekünk a lépcsőt (és besegített a galéria összeszerelésébe). Ezzel plusz 30 négyzetmétert nyertünk a házban, felszabadult egy csomó hely - és elrendezhettük volna végre a Felperes cuccait, ha idő közben el nem hagy engem.

Felperes: Miért féltem tőle a lányomat és ragaszkodom, hogy ne vigye el 5 éves kora alatt? Mert néhány éve véletlenül láttam egy beszélgetést, ami a laptopján volt lementve. Tizenéves tini lányokkal eseteit, lánynak adva ki magát, kifejezetten intim, szexuális tartalmú beszélgetés volt. Tudtam előtte is, hogy sokat beszélget álnevek alatt, de nem tudtam kikkel, miről, mert ezt nem árulta el. Miután szembesültem az esettel, kérdőre vontam, összevesztünk, kimagyarázta magát. Nem csak én láttam, hogy fiatal lányokkal beszélget. Ezt az akkori iwiw-en is eljátszotta.

Válaszom: Álnevek. Igen. Mivel sokat fórumozok Facebookon, ezért regisztráltam pár fiókot, hogy ne a személyemmel azonosítsák a hozzászólásaimat. Ki tudja ki figyel meg kit, jobb a biztonság.

A "tizenéves tini lányok" jól hangzik, főleg egy bírósági perben, ahol egy kislány gyerekelhelyezési pere zajlik épp, de azért sem életszerű a vád, mert miért tettem volna ezt a Felperes előtt, amikor együtt éltünk és ő volt a párom? Miért mondhattam el neki ezeket, ha valamilyen rossz szándék vezérel? Ha pedig nem előtte tettem mindezt, akkor honnan tud róla? De ha előtte tettem mégis, akkor nem lehet, hogy más volt a célom ezzel, mint "becsajozni" a neten?

Kifejezetten szexuális tartalmú beszélgetések? Ne haragudj Kedves Felperes, de ezen most jót röhögtem! Minden egyes beszélgetésemet elolvasta vajon? Mi van akkor, ha netán épp egy olyan beszélgetésbe olvasott bele, amelyben volt is némi töltet?

Kérdőre vont egy esetnél, valóban. Lejjebb még visszatérek rá, hogy miért.

Felperes: O nudista. Mindenhol, ahol tud, meztelenül fürdik és napozik, leggyakrabban a Duna parton, mert az van a legközelebb. Ezzel nincs is probléma.

Válaszom: Tehát? Ezek szerint, ha nincs vele probléma, akkor nincs is miről beszélni. Nem így van? Ha jól tudom, a nudizmust / naturizmust nem büntetik sehol, és szerte a világon egyre nagyobb számban hódolnak neki a tömegek. Nincs vele gond, ezt elismeri a Felperes is.

Felperes: Többször dicsekedett nekem azzal, hogy tizenéves lányok is lejárnak a partra, nyáriszünetben főként, akik észreveszik, hogy egy férfi nudizik. Ilyenkor összesúgnak egymás között, nevetnek, pironkodnak, és leskelödnek tovább. Ez is természetes reakció lenne.

Válaszom: Sokan járnak le nyaranta a partra fürdeni, köztük gyerekek és kamaszok is, komplett családok. Volt ugyan, hogy észrevett valaki, de ha magától nem ment odébb, akkor én szedtem a sátorfámat és mentem feljebb a parton.

A Szentendrei-szigetnek több száz kilométer hosszúságú partja van, amiből legalább a fele fürdésre is használható. Alacsony vízállásnál pedig szinte az egész. A nyári forróságban dél körül már csak a települések közötti szakaszokon nem látni embert, s olyankor magam is azon a parton fürödtem. A horányi strandon kezdtem, majd lassan - ahogy kezdtek leszállingózni az emberek a partra - mentem egyre följebb és följebb.

Volt olyan, hogy egy-egy ember megbámult, és leginkább a lányok, de úgy érzem nem én voltam ebben a ludas, hanem ők. Az ember kíváncsi, megbámulja a parton sütkérező meztelen embert. Ha valaki késztetést érez benne, hát legyen, engem (bizonyos fokig) nem zavart.

A Felperes felvetésével az a baj, hogy azt sugallja a Bíróságnak, mintha én élveztem volna a kukucskálók (bocsánat: a kislányok) tekintetét, amit ki tudja hogyan éltem ki.

Bocsánat érte, hogy így fogalmazok, de fingja sincs arról, mit jelent a naturizmus és miért örvend oly nagy népszerűségnek. Többek között épp a legkedvesebb barátnője (!) volt az, aki néhány hónappal ezelőtt felvetette nekem, ő is szeretné kipróbálni, mert érdekli.

Hogy is van ez?

Eleve, a Felperes honnan tudja, hogy mik történtek a parton, ha véletlenül nem magam meséltem el neki? Szerinte "dicsekedtem", közben meg annyira életszerűtlen a helyzet, hogy már fájdalmas ennek felvetése is.

Csak képzeljük el a helyzetet, amikor hazaállítok és mosolyogva mesélem el a sok butus kislányt, akik élvezkedve bámulják a himbilimbit. Életszerű mindez? Hát nem.

Ez nem dicsekvés volt, hanem észrevétel!

Ugyanis sokszor történt meg velem, hogy egy elhagyatott partszakasz a délutáni forróságban megtelt emberekkel, s emiatt haza kellett jönnöm, vagy felmenni a parton több kilométernyi távolságot, hogy ismét üres partszakaszra leljek. Mivel Horány üdülőfalu, ezért nyaranta rengeteg a fiatal és a gyerek, így elkerülhetetlen volt a találkozás bizonyos esetekben.

Sokszor volt olyan, hogy mindenhol emberekbe botlottam, és emiatt kissé csalódottan tértem haza, mert nem tudtam nyugodtan napozni. De ez nem dicsekvés volt, az ég szerelmére, hanem közlés, mialatt elmeséltem a Felperesnek, hogy a röhögcsélő, leskelődő gyerekektől nem lehet rendesen napozni. Óriási különbség!

Egyébként Horányban népszerű naturista strand is működik, Szigetmonostoron pedig naturista kemping, mert a környéken igény van rá, hiszen sokan hódolnak a naturizmus szokásának. A faluból vagy két tucat embert ismerek, akik lejárnak a partra napfürdőzni, hihetetlen jó közösséget alkotva ezzel!

Felperes: Ami bennem félelemre ad okot az, hogy az alperes kifejezetten élvezi, hogy ilyenkor lopva kislányok bámulják őt. Egy alkalommal, alperes elmondása szerint az egyik kislány a látvány után önkielégítést végzett.

Válaszom: Felperes nem tudom ezeket honnan veszi. Élvezem, hogy megbámulnak? Miből gondolja ezeket? Magam ilyet sosem mondhattam, de maga a helyzet is abszurd. Valószínűleg ismét agyal a dolgokon, amit el is hisz önmagának.

Ha jól értem, amíg meztelenül napoztam, egy kislány megbámult engem, majd önkielégítést végzett? Valaki hallott már ilyenről? Mert én nem. De ha így van és én láttam, akkor szégyellje magát az a kislány, aki ilyet tett velem...

Amiről szó lehetett az nem egy kislány volt, hanem egy 60 év körüli fickó, aki - úgymond - az erdőből leskelődve próbált engem megrontani. Hagy ne részletezzem...

Ha pedig valóban volt valami kislány, akkor a tetteiért vajon én felelek? Felperes felőlem félhet bármitől, de szánalmas ez a próbálkozás a Bíróság előtti lejáratásomra.

Felperes: Nincs arról tudomásom, hogy molesztált-e bárkit, vagy csak perverz módon élvezi, ha megnézik. Ez abnormális dolog.

Válaszom: Nincs tudomása róla, de azért sejteti. Feldob egy témát, közli, hogy "ezzel nincs is probléma", de azért élvezi, meg önkielégítés, stb... elejt néhány szót, majd rábízza a kedves olvasóra (esetemben a Bíróságra), hogy gondoljon ki az egészből azt, amit akar. Mit is írt épp az imént: "Nincs arról tudomásom". Akkor mégis mit szeretne ezzel mondani? Minek hoz fel ilyen hülyeségeket?

Ha én vetem fel ugyanezt fordítva, ahhoz vajon mit szólna? Vagy mondjuk, ha azt kérdezném: vajon miért akarta a Felperes, hogy fotózzam le a kislányomat meztelenül? (alább kiderül majd, hogy miről van szó)

Távol álljon tőlem bármiféle molesztálás. Nem is értem, hogy miért magyarázkodom ezen ügyben. Felperes viselkedése a tipikus példája annak, hogy egyes emberek miképp állnak hozzá a naturizmus/nudizmus jelenségéhez. Korlátoltságában ő másra se tud gondolni, minthogy egy meztelen férfi csak is perverz lehet, aki megrontja a  parton sétálgató ártatlan lányokat. Holott épp ő írta le az imént, hogy a "kislány" végzett önkielégítést (és rontott meg engem). Nem csak ellentmondásos önmagával szemben, de erős komplexusai is vannak a naturizmussal kapcsolatban.

Felperes nagyon zárkózott, és még akkor sem cserélne pólót a szabad ég alatt, ha mondjuk egy nádas közepén teljesen egyedül van. E téren korlátolt, amivel önmagában még nem is lenne baj. A baj ott kezdődik, amikor a korlátolt gondolkodásával olyan dolgokat próbál meg belemagyarázni bizonyos helyzetekbe, amellyel képesnek érezheti magát a Bíróság befolyásolására.

Ismereteim szerint a naturizmus nem bűn, és az egész világon egyre többen hódolnak e "szenvedélynek". Véleményem szerint a városi élettér nem csak az emberek gondolkodását változtatta meg a természettel kapcsolatosan, de maguk az emberek sem tudnak természetesen (a természetben) élni. Felperes is különféle komplexusoktól, félelmektől szenved, mert olyan magas korlátok veszik körbe, amelyeket képtelen átlépni.
Állandó kézmosás, állandó sikálás, felmosás, fertőtlenítés. Egy porszemet sem tűr meg maga mellett, mert steril világban szeret élni. Közben pedig azon agyal, hogy az emberiség hogyan tud élni ennyi baci meg vírus között.

Úgy néz ki, hogy Felperes már elfelejtette, hogy kétszer is szerelmeskedtünk a Duna partján, amit akkor még nem talált félelmetesnek. A szúnyogok még jól össze is csipkedték a popsiját, amitől aztán egész este vakarózott. És a Margit-szigetire sem emlékszik már, ahol majdhogynem a sétáló emberek előtt szerelmeskedtünk? Mégha véletlen is volt az egész…

Nem lehet, hogy a beteges félelmei közé féltékenység is vegyül?

Felperes: Többször mondogattam neki ezek után, hogy ha nekünk kislányunk lesz és molesztálja, nem állok jót magamért. Most, hogy elválunk és nem leszek mindig a lányom mellett, hogy megvédjem, ha az apjával van.

Válaszom: Igen, én pedig többször is mondtam neki, hogy teljesen elment az esze. Emlékszem, hogy párszor erre fordította a párbeszéd menetét. Beteges, nem tudok rá mit mondani. Mint ahogy az is az volt, amikor egy barátomnál aludtam és féltékenységében megvádolt, hogy biztosan megcsalom vele (!!!). Egy fiúval. Egy barátommal. Csak mert nála alszom.

Erre mit lehet mondani???

Megrontanám a lányomat?! Miért gondol ilyesmire?! Csak mert nyaranta naturista vagyok?

Félelmetes ez a primitívség.

Felperes: Kérem a Bírónőt fontolja meg a gyermekem érdekében az apai láthatás jogának megfelelő szabályozását. A tárgyaláson, a keresetlevelemben is elmondtam, nem akarom a kapcsolatukat megszüntetni. Egy határt akarok, amin belül a lányomat biztonságban tudom.

Válaszom: Hát, ja. Csak egy „határt” akar, amely az ő játékszabályait és egyéb elképzeléseit jelentik. Úgy, hogy közben a gyermek nem az ő kizárólagos tulajdona.

Felperes: Félek, mert attól tartok, ferde hajlamai vannak az alperesnek, ami súlyosan veszélyezteti a gyermeket.

Válaszom: Ferde hajlam. Egy ember ennél jobban le sem járathatja magát. Nem csak azzal vádol meg, hogy felgyújtottam a kéményüket, de a saját lányommal is ferde hajlamú vagyok. Felperesnek sürgősen pszichológiai segítségre lenne szüksége.

És mondom: engem nem érdekel, hogy a Felperesnek milyen félelmei vannak, de ha semmilyen bizonyítékkal nem szolgál, akkor rettegjen magában és ne keverje a szart. (elnézést)

Felperes: Hogy tudom-e bizonyítani? Nem mentettem le akkor ezt a beszélgetést, amit szóban elmondott csak én hallottam. Nem tudom. De meg kell említenem, mert féltem a lányomat. Ha a gyermekemnek bármi baja esik ki védi meg őt? Ki lesz ott mellette?

Válaszom: Kíváncsi vagyok mi jön most...

(Megjegyzem, hogy a Felperes ezt követő beadványában megemlít egy CD-t, amelyen állítólag a velem való beszélgetése van elmentve. E beszélgetésben én nyíltan bevallom, hogy 13 éves szűz kislányokat elégítek ki orálisan, amely ugyan nekem nem tetszik, de csinálom, mert nekik örömet okoz – és ehhez hasonlók. A kérdés, hogy akkor most van a ferde hajlamomra valamilyen bizonyíték vagy nincs? Az előbb azt írja, hogy nem mentett le semmiféle beszélgetést, míg később már azt írja le a Bíróságnak, hogy a rendelkezésére tudja bocsátani a lemezt. Csak nem bizonyíték-hamisítással állunk szemben?)

Felperes: Az alábbi beszélgetés 2013-as évből való, amikor kiköltöztem hozzá. Szintén egy ilyen rajtakapás volt. Ezt fotóval tudom igazolni, valóban az én levelező rendszeremben van ez a beszélgetés.

Válaszom: Tehát az ominózus beszélgetés:

"Felperes: vagy én vagy ő, nem vagyok hajlandó minden kis zűröd kimagyarázását elhinni. Fiatal vagyok ahhoz, h. hazugságokra pazaroljam az éveimet. A hátam mögött azt csinálsz, amit akarsz, mert nem derül ki egyből, de velem nem fogsz szórakozni, én hűséges vagyok, rólad kétséges, nem akarok ilyen életet, ennél sokkal jobbat érdemiek.

Én: Szeretlek és rád van szükségem. Másokat hülyítettem, de téged nem akarlak. Csak unatkoztam és ezért dumáltam másokkal. Viszont veled szeretnék élni, mert nekem te vagy a fontos. Senki más nem számít".

Az esetre már nem emlékszem, de ha állítja, akkor biztos így volt, nem igaz?

Azokban az időkben tényleg sokat cseteltem álnéven. Tiltja a törvény? Ugye nem. Beteges vagyok? Szerintem nem. Később még erre is visszatérek, mert meglesz rá a magyarázat egy másik eset kapcsán.

Felperes csak azt nem említi meg a beadványában, hogy egyszer egy blöff hatására elmondta nekem, a buszon leszólította őt egy buszsofőr, akinek megadta a telefonszámát, majd felment a lakására kávézgatni. A Felperes a felmenést tagadja, de magát a tényt elismeri, hogy volt ez a randi a buszsofőrrel. Aki évekig hordozta a telefonszámát, míg egyszer fel is hívta, Felperes meg zavarában azt se tudta hová ugorjon. Sugdolózva próbálta meg lerázni a fickót. Agyaljak rajta, hogy mi történhetett? Nem teszem, mert végtelenül megbíztam benne. Felperes ezt azzal magyarázta a későbbiekben, hogy kell egy kis flörtölgetés, mert segít neki az egójában. Tehát neki lehet flörtölgetni, nekem pedig nem?

Az a beszélgetés, amit esetleg a számítógépemen láthatott, nem lehetséges, hogy csak egy ártatlan kis flört volt és semmi más?
Felperes: Feketére festi a haját, hogy fíatalabbnak látszódjon a koránál. Mindig fiatalabb barátnői voltak. Köztünk 11 év a korkülönbség.

Válaszom: Felperes itt is áldozatnak állítja be magát. Elszédítettem anno, holott 11 évvel volt nálam fiatalabb. Azért szerelmeskedett velem a parton, mert a 11 évvel idősebb fiúka felcsípte, megbolondította majd megfektette a Duna partján. Még arra is rá tudtam őt venni, hogy szerelmeskedjen velem a parton! Micsoda perverz alak lehetek, ilyet csinálni egy 11 évvel fiatalabb lánnyal! Hozzáteszem: nem ott ismerkedtünk meg, de az első néhány randink alkalmával lementünk oda.

Ha egy filmben látja ezt az ember, akkor egy boldog szerelem kezdeti pillanatait éli át (ahogy a Felperes is átélte velem), de egy gyerek elhelyezési perben visszalőhet vele, mondván, milyen perverz lehet az illető.  Nem furcsa?

Fiatalabb nőim voltak? Igen. És? Én is 10 évvel fiatalabbnak tűnök a koromnál, jó képű vagyok és igencsak sok lány/nő szeretett volna velem járni. Viszont nekem a megismerkedésünk után mindig is a Felperes volt a fontos, még ha ő ezt soha el nem hitte. Volt oka rá, hogy féltékeny legyen, de mivel ezekről az esetekről mindig beszámoltam neki, így a bizalmat erősítettem meg benne és nem a bizalmatlanságot.

És igen, szerettem lányokkal beszélgetni a cseten, s általában nekem lány barátaim is voltak mindig, mert érdekesnek találom a gondolkodásukat bizonyos értelemben. A mai napig vannak olyan ismerőseim, akikkel így ismerkedtem meg, s néhanap még most is beszélgetünk vagy találkozunk. A perverziómat bizonyítja mindez?

Feketére festem a hajam.
Ezzel nem tudok mit kezdeni. Vádol vele? Baj, ha festem a hajam???

Az emberek többsége egy idő után festeni fogja, hogy fiatalabbnak látszódjon. Senki nem szereti az ősz hajszálakat, sem az idő múlását. Megöregedni nem jó, hiszen az élet szép, s ahogy öregszünk, úgy múlik el a lehetőség az átélésére. Próbáltam festés nélkül hordani a hajam, de mikor az lenőtt, többen jegyezték meg, hogy öregebbnek és gyűröttebbnek tűnök, mint máskor. Kinek kell ez? Hiúság? Na és...

Amúgy ő is festette a haját egy időben. Sőt, van csini fülbevalója is, meg gyűrűje. Csak nem fel akar szedni valakit?

Felperestől lassan már semmin sem lepődöm meg.

Felperes: A blogjában, amit vezet a gyermemolesztálásról is található cikk. Az elköltözésem után nekem is , édesanyámnak is felhozta a kérdést, mit csinálok, ha a majdani párom, a gyerek nevelőapja molesztálni fogja a lányunkat. Nem tudtuk mire vélni a kérdést. Miért foglalkozik kiemelt jelentőséggel a kérdéssel, amikor erre alapja nincs? Miért ez jut eszébe azonnal egy nevelőapáról?

Válaszom: Ha ők nem tudják mire vélni, az legyen az ő butaságuk. Még hogy nincs alapja. Néztek mostanában Híradót? Vagy olvasnak újságot? Akkor tudnák, hogy sajnos nagyon sok a gyerektaperoló, pedofil apuka/mostohaapuka körülöttünk. Nem azt mondom, hogy a kisbaba korú lányomra mászna rá a nevelőapja, de ha tizenéves korba lép, kerekedni, nőiesedni kezd, akkor nagyobb lesz rá az esély, hogy megkörnyékezi majd. Mivel számtalan ilyen dokumentált eset létezik, ezért joggal aggódhatok amiatt, hogy a Felperes a későbbiekben kivel bútorozik majd össze. Vagy nem aggódhatok a lányomért?

Inkább ebből fakadóan legyen paranoiám, mint más egyéb miatt!

Nem azonnal ez jut eszembe egy nevelőapáról, de benne van a pakliban. Csodálkozom, hogy ő nem gondol erre. Mitől olyan jóhiszemű az idegenekkel, míg velem pedig rossz??

Felteszem a kérdést: ha ez eszébe sem jut, akkor vajon mennyire érezhetem nála biztonságban a gyermekem? Az ilyen esetekre fel sincs készülve? És ha én igen, attól már egyértelművé válik, hogy megrontanám a lányom? Mert a mondanivalójából ez derül ki (főleg, hogy fentebb már meg is gyanúsított vele).

Felperes: Amikor együtt éltünk, többször kértem, hogy fotózza le a lányunkat meztelenül is, pl. fürdés, pelenkázás közben. Egy meztelen baba látványa mindenkit megmosolyogtat és később jó érzéssel nézi vissza őket mindenki, milyen gyönyörűen fejlődött. Az ő reakciója az volt, hogy meztelen fotó nem készülhet a lányáról. Nem tudta megindokolni, miért ellenzi, de határozottan elutasította.

Válaszom: Visszakérdezek: miért akar meztelen képeket a lányunkról? Élvezi? Bámulgatja? Engem tart betegesnek azért, mert nem szeretnék meztelen képeket a lányomról, de szerinte az a természetes, ha meztelen képek készülnek róla. Nem fura? Azt nézi, hogy milyen szépen fejlődött. Na persze. A popsiján. Hát nem tudom, én az arcán nézem elsősorban a fejlődését és nem a popsiján vagy a csípőjén. Szerintem pedig ez a „ferde” és nem az, hogy én féltem a kislányomat egy esetleges gyerektaperoló mostohaapukától!

És, hogy pontosítsak: nem azt mondtam neki, nem készülhet meztelen fotó a lányunkról, hanem azt, hogy én nem készítek róla ilyen képeket. Lényeges különbség!

Ha akkor készítek a lányomról képeket, akkor vajon most felhozná ellenem azt is, hogy a lányomról meztelen képeket készítettem?? Hm?? Mert tőle már ez is kitelik.

De megadom erre is a megfelelő magyarázatot: a régmúltban zajló és a jelenlegi gyanúsítgatásai miatt nem akartam, hogy úgy tűnjön neki, mintha élvezném a gyermekünk meztelenségének a fotózását. Egyszerűen zavart és kész. Nem fogom a lányomat meztelenül fotózgatni még akkor sem, ha történetesen csak egy kisbaba.

Nagyon szép baba, cuki kis combjai vannak, de nem fogom őt lefényképezni ruha nélkül. Felperes is megtehette volna, hiszen otthon volt a fényképezőgépem. Arra kértem csak, ha a gépet használja, akkor megfelelő világítás mellett tegye, mert anélkül csak erőlködik a mechanikája, ami miatt hamar tönkremehet. 320.000 forintos fényképező, aminek méreg drága a javíttatása.

Nem tudom másnak feltűnt e, de a Felperes itt is ellentmondásokba keveredik önmagával. Ugyanis előbb még olyan apukának fest le, aki megfektetné a saját kislányát, míg ebben a bekezdésben már nem érti, miért nem szeretnék a kislányomról meztelen képeket készíteni. Azért, hogy titokban történjen minden az ő tudta nélkül? Vagy miért? Egyszerűen nem értem mit szeretne ebből kihozni.

Paranoia. Mondom: Paranoia!


Felperes: Egy alkalommal, mikor megkérdeztem akarja-e fürdetni a lányát, azt válaszolta nem nyúl a puncijához. Egy fürdetéshez hozzátartozik ennek tisztántartása is, de nem ekörül forog a rituálé.

Válaszom: Ez csak egy ok volt, amit azért mondtam, hogy ne nyaggasson vele. Ő volt vele gyeden, ő szokta nap mint nap fürdetni. Nem félek megmosni a kislányom punciját, de - talán a korlátoltságom miatt - úgy tartom jónak, ha a kislányát az anya fürdeti, míg a kisfiát az apja.

Egyébként a volt feleségem ugyanígy volt vele, hogy kellemetlennek tűnt neki a férje kukiján kívül egy másik kukihoz is nyúlni, ezért eleinte én fürdettem meg a fiam mindaddig, amíg a feleségem hozzá nem szokott. Lehet, hogy a lányom esetében nekem is csak a megszokásra, gyakorlásra lett volna szükség?

Már azt is elképzelhetőnek tartom, ha akkor megfürdetem a kicsim, a Felperes most úgy írná le azt a beadványában, hogy az apa "élvezettel tette". Majd hozzátenné azt is: "meztelen képeket csinált róla". Egy ilyen nő, mint amilyen a Felperes, még ez is kitelne tőle.

Felperes: Nagy családban nevelkedett, ahol együtt nőttek fel, előbb-utóbb a nemi identitás is fontossá vált. Egy alkalommal azt mesélte, előfordult, hogy a gyerekek egymásra nyitottak fürdés közben, illetve egymás előtt fürödtek tíz éves koruk körül a lányok, fiúk. Mátéban fixálódhatott ez a kép a meztelen lánytestvéreiről, aminek ezek a reakciói a következményei.

Válaszom: A fentiekben olvasottak a Felperes primitív erőlködése azért, hogy megpróbáljon megmagyarázni valamit, ami nincs. Figyelembe se kéne vennem, hiszen ez nem is az ő agyszüleménye, hanem másé.

(És még az anyósom mondja nekem, hogy e beadványt ő el se olvasta, és az egészet a lánya fogalmazta meg. Persze. A lánya tanult négy éven át pszichológiát az egyetemen, vagy ő? Ki tanult ezen belül személyiséganalízist? A gyermekem anyja? Ugyan. Teljesen világos, hogy e beadvány egy össznemzeti kerekasztal-megbeszélés folyamán született meg ellenem!)

De lássuk: fontossá vált a nemi identitás? Gyerekként úgy elszálltak felettünk az évek, hogy eszembe sem jutott a nemi identitással törődni. Az csak úgy jött magától. 10-12 évesen inkább Legóztam, és nem az identitásommal voltam elfoglalva. Na és mi van akkor, ha elmeséltem neki, hogy nagycsaládban sokszor fürdenek együtt a gyerekek? Mély sérülést okozott egy meztelen test látványa? Gondolom ezért vagyok naturista és ezért másznék rá a lányomra. Világos következtetés. Nem is tudom, hogy ezen sírjak e vagy nevessek. Félelmetes az a butaság, amit a Felperes kiokoskodik rólam.
Felperes: Nem vagyok pszichológus, de ha szükséges, igénybe fogom venni pszichológus szakértő véleményét az apai alkalmasságának meghatározásához.

Válaszom: Jómaga nem pszichológus, de azért fecseg itt badarságokat. Az anyja ugyan tanult pszichológiát, de nem diplomázott le, s egyedül neki lehet némi rálátása a szakmára, aki felbújtatja a lányát. Valljuk be, e levélből nagyon is kitűnik ki fogalmazta meg e beadványt.

De bárcsak így lenne: fizessen meg egy pszichológust, aki megállapítja majd kinek van lelki defektje. Legyen úgy, de ne az én gyerektartásomból finanszírozza.

(megjegyzem, hogy a Bíróság a második tárgyalás után elrendelte a pszichológiai szakvélemény elkészítését mindkettőnk számára)

Felperes: Neki sem volt jó példája, az édesapjával soha nem volt jó kapcsolata, nevelőapjával ellenségek voltak.

Válaszom: Van ilyen. Édesapámmal valóban sokat vitatkozunk, de ő ezt nevelő szándékkal teszi (a szülők már csak ilyenek), míg én makacsságból (a gyerekek már csak ilyenek). És Édesapámmal ezek ellenére jó a kapcsolatom. Napi szinten beszélünk és rengeteg mindenben segít. A nevelőapámmal viszont valóban rossz volt a viszonyom, de azt hiszem mindez érthető, hiszen számomra ő egy idegen volt, semmi több.

Vajon a kislányom hogyan fog viszonyulni a mostohájához?

Nemkülönben pedig épp a Felperes az, aki nem hajlandó az édesapjával kommunikálni, mert az apja egész véletlenül szóba állt velem és meghallgatta az érveimet. Azért tagadja meg az apját, mert az beszélt velem? Mennyire intelligens hozzáállás ez tőle?

Felperes: A fiát sem nevelte, elhanyagolta, nem fizetett utána gyermektartást sokáig. Körülbelül 2 éve vette fel a fiával ismét a kapcsolatot, előtte ne foglalkozott vele. Most többször kint járt nála a fia, próbálja mutatni a gondoskodó, szerető apát, valójában évekig felé sem nézett. Hiteles a szeretete ezek után?

Válaszom: Hogy miért nem foglalkoztam vele? Egyszerű: évekig hajléktalanként éltem, utána pedig öt évig próbáltam benne dűlőre jutni, hogy megjelenjek e az életében újra vagy sem. Végül megjelentem és elmondhatom, hogy egyre jobb a kapcsolatunk. És nem az utóbbi két évben, hanem évente, fokozatosan kerestem vele a kapcsolatot. Az utóbbi egy évben találkozunk havonta legalább egyszer. (jelenleg 17 éves)

És megjegyzem: a Felperes volt az, aki a fiam többszöri kérésére sem engedélyezte, hogy az megismerkedhessen a saját lánytestvérével! Milyen erkölcsi alapjai vannak egy ilyen anyának? Hogy van képe a fiammal manipulálni a Bíróságot? Vajon a lányomnak mit mond majd, amikor az megkérdezi hol van az apukája? Ha majd a következő barátnőm megkérdezi tőle, vajon mi van a lányommal, miért nem látogatom, mit feleljek neki? Ha nagyobb lesz a lányom és megkérdezi tőlem, miért nem voltam jelen az életében, mit válaszoljak?

Felperesnek gondolom erről egy fikarcnyi gondolata sincs, de megbélyegez engem a fiammal, holott az ég világon semmit se tud a kapcsolatunkról.

Hogy a lányom iránti szeretetem mennyire hiteles, azt bizonyítja azon több száz fénykép, amit a kislányomról készítettem az utóbbi egy év alatt. Valamint az a viselkedésem, amelyet a kislányomért folyó küzdelmemben nap mint nap teszek! Ezek nem elég bizonyítékok a hitelességre?

Felperes miből állapítja meg, hogy én mennyire szerethetem a lányom? És vajon ő mennyire szeretheti a lányát, ha képes volt elzárni azt az apja elől és megszakíttatni vele minden kapcsolatot? Ilyen a szeretet megnyilvánulása? Vagy inkább a bosszúé, amellyel a Felperes vág vissza a vélt sérelmei okán?

Felperes: Álnevek mögé bújik mindig: iwiw, facebook fórumok, nekem is álnéven írogat leveleket.

Válaszom: Rögeszméje ez az álnevesdi. Rögeszméjévé vált, hogy álnéven írogatok neki leveleket. De jó, bevallom: titkos ügynök vagyok és kész, csak ezt nem mondhattam el eddig senkinek. Sajnálom.

Egyébként azért hiszi azt, hogy én álnéven írogatok neki, mert jól tudja, hogy a fórumozásaim során használtam más regisztrációkat is. Erre mondom, hogy paranoiában szenved.

Felperes: Minden kis-és nagy dologban hazudik, ha érdeke úgy diktálja, ezért fennáll az esélye, hogy nem hozza vissza a megbeszélt időpontra a gyermeket, vagy máshova viszi, mint amit megbeszéltünk.

Válaszom: Mégis miben hazudok? Erről fentebb már volt szó.

Miért nem írja le pontosan a hazugságaimat? Feltételezésekkel már tele a padlás. Én is mondhatnám rá azt, hogy folyamatosan hazudott. Kit érdekel egy vérig sértett nő bosszúszomjas vádaskodása? Nincs ennél jobb dolga? Miért nem tud felnőtt fejjel, józanul és logikusan gondolkodni? Miért alázza meg a nőket azzal, hogy így viselkedik? Jó az, ha a női társadalmat az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt járatja le?

De azért elmondok én is valamit, amit a Tisztelt Bíróság egész biztosan nem tud: amíg én a lakótér rendbetételén dolgoztam, Felperes már szervezte az elköltözését. Szervezte a teherautót, a segítőket, meg mindent, amely egy gyors elköltözéshez szükséges. Korábban már láttam rajta egy-egy gyanús jelet, arckifejezést, telefonálásokat, sugdolózásokat, de nem sejtettem, hogy az éj leple alatt kisurrannak az életemből. Azt, hogy képes ezt megtenni velem! Még akkor sem sejtettem, hogy elmegy, amikor előtte pár nappal felmentünk a Szigetcsúcsra, hogy beszélgessek vele a problémáinkról. Aznap ő azt mondta, hogy "ez egy szép nap volt, olyan voltál, mint régen, mint amikor megismertelek". Mégis elhagyott. Mert eldöntötte. A legnagyobb titokban. Tehát hazudott nekem minden nap, titkosan szervezve a jövőjét.

Még miben hazudott nekem?

Hát abban, hogy azt állította, a szülei nem szóltak bele a dolgainkba és nem hangolták őt ellenem sosem. Na persze, csakhogy én nem most jöttem le a falvédőről. Hülyének néz, de tudhatná, hogy nem vagyok az.

Máskor persze azt hangoztatta nekem, hogy ő annyira de annyira szeretett, hogy a szülei és a barátai uszítása ellenére is kitartott mellettem.

Most akkor mi az igazság? Melyik a hazugság?

Olyan, mint az anyja, aki folyamatosan hangolta ellenem a lányát, bezzeg négyszemközt mindig mindent letagad.

Felperes: A lányával a mai napig nem tud szeretetteljes, kötődő lapcsolatot létesíteni. Folyamatosan érzelmekről beszél, ezzel manipulálva a környezetét. Azt látom, ezekről csak beszél, azokat megélni valójában nem tudja.

Válaszom: Hihetetlen magasságokba ugrott a primitívség a Felperes elméjében: hogyan legyek szeretetteljes a lányommal, ha elzárják őt előlem?! Hogyan tudjak "kötődő kapcsolatot" létesíteni a lányommal, ha nem engednek a közelébe?! Beszélek, beszélek... persze. De a tény azért tény marad: hiába mondom, hogy találkozni szeretnék vele, ha mindeddig nem volt rá lehetőségem! Vagy nem így van?

A félrebeszélés mintapéldája...

(E beadvány és az erre adott válaszom óta az ideiglenes végzés szerint már láthatom a kislányomat, amely által egy meglehetősen szoros kötelék alakulhatott ki köztem és a kislányom között – lásd a blogom „Kötődés” című írását. És megjegyzem, hogy mindez a Bíróság segítségével és ésszerű döntésével jöhetett létre! Ezúton is köszönöm!)

Felperes: Az unokanővére nagyobb lányának fotóját használta az egyik álnevéhez, amikor ő „Zsófinak” adta ki magát. Erről a szomszédban a barátai is tudtak. Akkor egy 18 éves lánnyal beszélgetett, akit Kovács Hannának hívnak. A lány beleszeretett Mátéba, és hogy kiszeressen belőle, ne legyen gondja emiatt, mivel akkor már régóta én voltam a párja, kitalálta magának ezt a lány szerepet, hogy bizalmasabb dolgokról beszélhessenek, méginkább a lány bizalmába férkőzhessen és lebeszélje őt Mátéról, mint egy barátnő.

Válaszom: És itt jön a magyarázat arra, hogy miért (is) beszélgettem álnéven. Röviden: azért, mert például sok lány nem tudja elmondani a problémáit másnak, én pedig vevő voltam rá. És nem azért, hogy "pedofil terveket szövögessek" ellenük, hanem mert meg tudtam őket érteni.

Mint Hannát, akit az apja elhagyott egy másik férfi miatt, majd az anyja agyvérzést kapott a karjaiban, s egyedül etette és ápolta őt hónapokig. 13 éves volt ekkor, és 15, amikor megismerkedtünk. Nagyjából egy évig tartott a kapcsolat, s időközben belém szeretett. Vagy talán helyénvalóbb megnevezés az, hogy a bátyjának tartott. Mindig is szeretett volna egy fiú testvért, s a viszontagságos életében én voltam az, akire támaszkodhatott lelkileg. Én mondtam meg neki, hogy mit csináljon a tanulmányaival, mire ügyeljen, kivel érdemes felvennie a kapcsolatot ezügyben. Rengeteget beszélgettünk a külföldi munkalehetőségekről is.

Aztán később, hogy megpróbáljam őt magamtól bizonyos szinten távolabb tartani, kitaláltam egy lány-profilt annak érdekében, hogy elfelejtsen engem és megtalálja a maga útját a nagyvilágban, hogy legyen egy barátnője, akivel beszélgethet. Úgy is lett. E profil pedig nem a másodunokahúgom fényképével volt, hanem a szomszédom barátnőjének a képével, az ő teljes beleegyezése mellett. És ez utóbbi fontos momentum!

Hogy miért volt erre szükség? Miért beszélgettem álnéven évekig? Mert egyedül éltem és unatkoztam. Jó volt emberekkel megismerkedni, ötleteket adni nekik, tanácsokkal látni el, meghallgatni őket. Ez az az úgynevezett sokat emlegetett „internetes társadalom”, amelyről annyit ír a média, s amelyről jót is, rosszat is hallani. De addig tartott mindez, amíg a Felperes odaköltözött hozzám. Utána már nem volt rá szükség, így a csetelést rövid úton felfüggesztettem.

Szeretek emberekkel beszélgetni, akár személyesen is, de idő és pénz híján olcsóbbnak tűnt az Interneten meglelni a megfelelő társaságot. Érdekel a női lélek, a női gondolkodás, és emiatt is vannak nagyobb számban női barátaim. A Felperes szerint ez biztos valamilyen "hajlam" eredménye, de nem igaz. Ugyanolyan normális srác vagyok, mint bárki más, azzal a kivétellel, hogy nem szexuális töltöttségből történik mindez.

Felperes: Az erről szóló levelet, melyet Hanna írt Máténak, az éjjeli szekrényének fiókjában tartotta, amikor elköltöztem tőle. Nem tudom azóta nem semmisítette-e meg ezeket.

Válaszom: Ha olyan titkos dolgokat írt nekem az a lány, akkor miért nem rejtettem el egy olyan helyre, ahol a Felperes sosem találja meg? A rejtegetés helyett inkább betettem a fiókomba, és évekig ott is volt. Jó hosszú levélről van szó, amit emlékül tartottam meg. Dobtam volna ki? Mellette sok-sok fényképet is kaptam tőle. Egy igaz barát emlékei és búcsúja. Baj? A fiókomban volt, nem kellett takargatnom. Felperes mindig is tudta, hogy ott van. Nem voltak előtte titkaim.

Felperes: Nem, ezeknek birtokában nem vagyok, bizonyítani ezt megint csak nehezen tudom, de egy másolatot mellékelek ezen levelemhez, melyben egy Máté által nekem írott levél található. Ezt a levelet a tanfolyamon, melyre járok és ö is beiratkozott, közvetlenül mellettem írta nekem. Tudtam, hogy nekem szól, nem titkolta. Amolyan iskolai levelezésként óra közben. Egy idegennek, aki „Jóbarátnak” hívja magát adja ki saját magát, miközben mellettem ül. Odacsúsztatja elém a levelet, hogy olvassam el. Ez abnormális. Miért nem a saját nevében írja, mikor tudja, hogy tudom, nekem irkái? Miért megy vissza kisiskolás szintre?

Válaszom: Az órai levelezgetésről annyit, hogy azért írtam neki az egyiket úgy, mintha egy jó barátomnak címeztem volna, mert Felperessel már volt egyszer részünk egy hasonló esetben: akkor hazafelé tartottunk gyalog az egyik áruházból, amikor is kitaláltam, hogy úgy teszek mintha fel akarnám őt csípni. Egymás mellett sétáltunk a Duna-part felé, én pedig elkezdtem neki udvarolgatni úgy, mintha vadidegen férfi lennék. Ő mosolygott és ugyanúgy megjátszotta magát, mint én. Ellenállást tanúsított velem szemben, majd kijelentette, hogy van barátja és szereti őt, így esélyem sincs a kalandra. Én pedig udvaroltam neki és gyönyörködtem a tekintetében, ahogy felragyog. Ennyi volt az egész. A végén elnevettük magunk, majd felszálltunk a kompra. Jó volt ismét átélni egy kicsit az udvarlást, amely annyi éve a hátunk mögött volt már.

Az iskolában is azért írtam neki cetlit úgy, mintha egy jó barátnak címezném, mert szerettem volna, ha nem egy nyomulós, ugyanazokat ismételgető szerelmeslevelet kap tőlem, hanem olyat, amely egy barátnak tárja fel az elvesztett szerelme iránti érzéseket.

Egy kísérlet volt a sok közül, hogy bizonyítsam a szerelmemet. Azt a szerelmet, amit ő egyszerűen csak "színháznak" tartott.

Hogy visszamegyek a kisiskolás szintre? Próbáltam vele dűlőre jutni "felnőtt fejjel" is, de haszontalan próbálkozás volt. Bevetettem mindent annak érdekében, hogy meglágyítsam a szívét. Sikertelenül. Volt ugyan rá esély, mert néha azért elmosolyogta magát, de miután megkértem a kezét az iskola lépcsőfordulójában, az anyósom magasabb fokozatra kapcsolt: beleültette a Felperes fejébe, hogy eltömítettem a kéményüket, valamint elloptam a személyigazolványát a Bíróság folyosóján. Ezt olyannyira sikerült magáévá tenni, hogy a bizonyítékok és képtelenségek ellenére is azt hiszi, minden mögött én állok.

(megjegyzendő, hogy azóta a Rendőrség nyomozása során kiderült, hogy a kémény műszaki hiba miatt gyulladt ki – természetesen a Felperes lapít mert rájött, hogy tévedett ezzel kapcsolatban, de képtelen bocsánatot kérni a rágalmai miatt)

Felperes: Bízom benne, érti a tisztelt Bíróság, hogy mi a problémám, még ha bizonyítani keveset is tudok.

Válaszom: Úgy vélem, hogy a Tisztelt Bíróság érteni fogja, hogy a Felperesnek mi a problémája. Jó lenne, ha egy elmeorvosi szakértőt rendelne ki az ügy mellé.

Felperes: Mindezeket persze letagadhatja, de én nem felejtek. Igazság csak egy van, hazugság sok. Hadd említsem meg végül, hogy ha valóban egy idegbeteg, kényszeres idióta lennék, nem lenne a lányom egy jókedélyű, kiegyensúlyozott, életvidám gyermek.

Válaszom: Pár bekezdéssel feljebb a Felperes még arról ír, hogy elapad a teje az idegeskedéstől, valamint a gyerek is betegesebb lett, mióta "bosszantom" őt. Most akkor hogy is van ez? Egy baba egyébként lehet még boldog és életvidám, hogy a szülő mellette idióta. A kettő egymást nem zárja ki, főleg úgy, hogy a babák még ebből alig éreznek valamit.

Az igazságról pedig annyit, hogy érdekes módon eddig semmit se bizonyított annak alátámasztására. Sejtéseket hint el a Bíróság felé, hogy az majd ennek alapján ítéljen meg engem, csakhogy ez édes kevés. Épp ezért is jelentettem fel a Felperest Hamis vád miatt, mert megpróbált a vádaskodásaival engem alaposan lejáratni, vagyis rossz színben tűntetett fel, de semmit az ég egy adta világon bizonyítani nem tudott.

Felperes: A gyermek szükségletei megnőttek a keresetlevelem beadása óta, mivel akkor zömében anyatejet kapott most, egy évesen már csak napi kettőször kap anyatejet, sok tápot, bébiétlet és az általam főzött szilárd ételeket eszi, ami az anyagi kiadásokat jócskán megnövelte. Most már venni kellett neki cipőt, a tél folyamán csizmát. Ezért ragaszkodom a havi húsz-ezer forintos gyermektartáshoz.

Válaszom: Ismét egy ellentmondás: korábban nyilatkozta Felperes, hogy azért nem szeretné, ha elvinném a gyermekem a kapcsolattartás idejére, mert ő még anyatejet eszik, amit én nem tudok neki biztosítani. Most akkor eszik anyatejet a kicsink vagy sem? Napi ötször igen? Akkor hányszor is eszik naponta? Főleg anyatejet.

A gyerektartásról pedig annyit írok, hogy nem tudok 15ezer forintnál többet fizetni. A munkabérem nem teszi lehetővé. Hiába követel, ha nem megy. Ha máshonnan kell elvonnom ezt a pénzt, akkor mást már nem tudok kifizetni. Ha mondjuk a villanyszámlával tartozom emiatt, akkor kikötik tőlem az áramot és akkor a kislányommal ülhetünk gyertyavilág mellett. Ami nem baj, régen is éltek így emberek és még hangulatos is, de a Gyámhatóság azt hiszem rövid úton megtiltaná, hogy a gyermekem magamhoz hozzam.

Még valami: Felperes iskolai padjára tettem egy cetlit korábban, amit ő nemes egyszerűséggel félresöpört. Meg se nézte, hogy mi van rajta. Azt írtam rá: "eljössz velem a Vörösmarty térre a Karácsonyi Vásárra? Gyereknek vennék ruhát meg ajándékot. Elmehetnénk 5-kor és úgy még időben hazaérsz. Adok 20ezer Ft-ot is az egyéb dolgokra".

Tehát venni és adni szerettem volna neki, de az anyukát ez nem érdekelte. El se olvasta, hogy mit írtam! A dölyfössége miatt a kislányunk nem kaphatott ajándékot, se ruhát, se 20ezer forintot.

Felperes erre folyton azt mondja, hogy adjam oda neki és kész, de azért lássuk be, ez nem úgy megy. Én szeretném megvenni a dolgait, méghozzá úgy, hogy közösen választjuk ki. Ne emeljük fel a gyerektartás összegét inkább 50.000 forintra? Mert akkor bármit megvehetne neki, és végül is nincs is rám szükségük. Nem érdekes, hogy az apja vagyok e...

Felperes: Az alperes a nyolcvankettő-ezer forintos havi jövedelméből, ha nem tudja kifizetni, keressen magának más állást vagy másodállást. A másodállást harmadik éve keresi, de nem a tettekkel, csupán szóban. Ez probléma volt akkor is, mikor együtt éltünk.

Válaszom: Igen, mert az álláskeresés olyan könnyen megy, ugye?. Régebben is elzavart volna külföldre, csakhogy neki minden kényelme meglegyen. Visszakérdezek: miért nem megy el a Felperes dolgozni, és teszi be a gyermekünket bölcsibe, mint ahogy teszik azt nagyon sokan? Vagy akár lehetne váltott elhelyezés is: egy hét nálam, egy hét nála. Milyen áldozatot hajlandó megtenni a gyermekünkért? Én adjam a véremet is, de a gyermekemet nem láthatom? Hogy megy ez? Mennyire normális az ilyen ember?

Különben pedig a Felperes vállalta, hogy elhagy. Ha nem tudja fizetni a különélés árát, akkor miért hagyott el? Nem gondolta át? Ennyire előrelátó? Majd keresni fog egy új pasit, aki alá teszi a lakást, a pénzt és az autót? Mert más megoldása nem lesz. Ha nem tudja eltartani a gyermekünk, akkor miért tart igényt a nevelésére? Miért ne nevelhetném én? Apám nekem is segíthetne akár, mint ahogy az ő anyja és apja teszi vele.

Felperes: Havi tíz napot megy dolgozni a 24-48-as beosztása miatt. Ez egy nyugdíjas állás. Egy egészséges, fiatal, tetterős embernek nem egy nyugdíjas állásban kellen ücsörögnie, akkor méginkább nem, ha családot akar eltartani.

Válaszom: Ne ő mondja meg, hogy mit kellene tennem, amikor azt se tudja élek-halok e. Semmit nem tud rólam, semmit.

Felperes: Többször kijelentette nekem, hogy neki ez így jó, éhen nem halunk, mások is szegénységben élnek, én is elégedjek meg ennyivel, mert ő a kettő napos szabadidejében nem fog elmenni robotolni egy másik helyre. Ez nem elfogadható hozzáállás egy családos embertől, akinek kötelessége lett volna gondoskodni a gyermekéről és párjáról.

Válaszom: Igen, mert a honlapomból reméltem a plusz jövedelemforrást, meg az egyéb terveimből, amit ismételten nem fogok leírni.

Felperes: Beiratkozott arra a tanfolyamra, amit szeptemberben kezdtem el. Számára felesleges dolog, viszont drága és így is betegesen követheti mit csinálok, kivel takálkozom, kivel és mit beszélgetek. Ha nincs pénze 15 ezer forintnál többet fizetni gyermektartásként, miért vállalt egy több százezer forintos tanfolyamot? Miért nem a gyermekére költi azt az összeget?

Válaszom: Nem felesleges. Miért lenne az? Lesz egy szakmám, amivel jól fizető állást találhatok. Egyetlen lépést sem tettem meg a jobb anyagi lehetőségek érdekében, mi?

A tanfolyam árát pedig hitelből (!) fizettem, amit havi 8600 forintonként vonnak le fizetésemből. Egyébként minden pénzem inkább a gyerekre költsem? Adjam el a Trabantom, ugye? Annak az árát is költhetem a gyerekre. És vajon a Felperes csinál azért valamit, hogy jobb sorsa legyen a gyermekünknek?

Na de mikor láthatom a gyermekem?
(heti két órát, ahogy a Bíróság megállapította)

És, hogy miért járok ugyanarra a tanfolyamra, amire a Felperes? Azért, mert csak így beszélhettem meg vele a félreértéseket. Ugyanis a tanfolyam előtt már egy hónapja nem állt velem szóba, se telefonon, se emailen, se személyesen. Csak ez a lehetőségem rá, hogy megbéküljünk és javuljon köztünk a viszony.

Mindenki nagyra értékeli ezt az áldozatot, csak épp a Felperes nem. Képtelen meglátni a dolgok valódi értékét, mint például azt, hogy én csak azért fizetek 300ezer forintot egy „felesleges” dologra, hogy a közelében legyek és visszahódítsam őt. Ő valahogy ezt nem érzi át, nem látja a tetteim jelentőségét. Miért nem?

A suliban eleinte került engem, direkt a terem másik felében foglalt helyet, majd idővel beültünk egymás mellé a padba, végül megkértem a kezét az iskola lépcsőfordulójában, amelytől fogva már az se zavarta őt, ha összeért a kezünk véletlenül. Elindult egy beszélgetés, egy "barátság", és esély nyílt rá, hogy kibéküljünk. Ezért iratkoztam be, mert meg akartam menteni a kapcsolatunkat.

Majd jött anyós és jött a kéménytűz...

Felperes: Nem vagyok hajlandó beszámítani a 25 ezer forintos kiadását a gyermektartás visszamenőleges pótlásába, mert olyan dolgokat vett a gyermeknek, amire nem volt szüksége. Amikor mondtam mit vegyen, mindig azzal érvelt, nincs pénze.

Válaszom: Felperes felsorolhatná ezeket, mert sok mindent mondott eddig, de mégsem világos semmi.

Felperes: Ez volt hó elején, közepén, végén. Azok a számlák az elmúlt egy hónapban keletkeztek, amiket ténylegesen vett, de az is csak azért, hogy lobogtassa a bíróságon. Amikor valóban szükség lett volna új cumira, pelenkára, tápszerre,testápolási dolgokra, én vettem meg. Ö ruhákat hozott, amiből most kölcsönkapva elegendő van, tehát nem azt hozta, amire valóban szükség van.

Válaszom: Felperes neveli a gyermeket, így minden kockázat az övé. Ő vállalta fel a magányt és az egyedüllétet. Sajnálom a gyermekem, de az anyja ne csináljon belőlem bohócot.

Amikor a kislányom beteg volt és bekerült a kórházba, és nem volt pénze ételre, én a hó végi 5000 forintomból adtam neki hármat. De azt is elfelejtette megemlíteni, hogy amikor elmesélte nincs pénze cumisüveg-gumira, én szó nélkül a konyhapulton hagytam neki 2000 forintot, mert állítása szerint annyiba kerül az a cucc, ami tönkrement a cumisüvegen. Hányszor vettem neki pelenkát is?

Valóban vehettem volna neki több mindent, de miből? Nekem egy látogatás útiköltsége 3000 forintba került, ami egy hónapban 12.000 forint. Nem egy nagy összeg, de a 82.000 forintos fizetésemhez képest rengeteg. Ezért is adtam el a házam, hogy a közelükben lehessek, s ezáltal olcsóbbá váljék a kapcsolattartás költsége. Nemcsak a lányom miatt költözöm a közelükbe, hanem költséghatékonyság miatt.

Egyébként ezt az áldozatomat milyenre értékeli? Azt az áldozatot, hogy képes voltam a hátam mögött hagyni az eddigi életemet csak azért, hogy a közelükben lehessek. Ez egészen véletlenül nem a szeretet megnyilvánulása?! Mennyire őszinte a szeretetem ezek tükrében?

Felperes: Plusz bevételt a honlapjából remél, immár nyolcadik éve, ami eddig sem jövedelmezett, csak időnként, elhanyagolható összegben. Erre alapozni képtelenség. Alperes állítása szerint én nem állok a valóság talaján. Egy álomra építeni család mellett felelőtlenség.

Válaszom: Persze. Ahogy akkor sem avattam bele a részletekbe, most se fogom. Majd meglátjuk ki álmodik és ki áll a valóság talaján.

Felperes: Alperes gázfegyvert tart otthon. Nem tartja elzárva, elkülönítve. A polcon van, jól látható helyen, gyermek számára hozzáférhető, mivel minden polcot lerámol, amit elér.

Válaszom: Nem működik és töltény sincs benne. Így az csupán egy szimpla vasdarab. Van még valami? A gyufát is az asztalon tartom, az pedig kiszúrhatja a szemét.

A balesetek mindig abból alakulnak ki, hogy a szülő nem figyel a gyermekére. Miből gondolja Felperes, hogy nem figyelnék a kislányomra, ha nálam van láthatáson?

Felperes: Dühkitörései vannak, amiket teljesen váratlanul, kiszámíthatatlan módon a legkisebb apróságok képesek előidézni. Ilyenkor ordibál, tör-zúz, csapkod. Ezért is féltem a gyermekünket, mert nincs biztonságban mellette. Tavaly a tél folyamán voltam tanúja a legutóbbi dührohamának, amikor a kicsi 3-4 hónapos lehetett és a konyhában mellettem ücsörgött. Alperes azt mondta, legszívesebben megütne. Akkor nem tette, de ilyen állapotában ezt nem lehet előre tudni. Kiszámíthatatlan és labilis személy.

Válaszom: A rágalom és túlzások még mindig. Egyelőre nekem van látleletem és nem neki.

Felperes: A gyermek intim higiéniájára fokozottan kell ügyelni, mivel kislány. Mivel alperes soha nem fürdette őt, nincs benne gyakorlata, fogalma sincs hogyan kell fürdetésnél és pelenkázás alkalmával erre ügyelni. Valamint nem szívesen bízom rá ezt a feladatot azok után, hogy kijelentette, ő nem nyúl a gyermek intim testrészéhez fürdetésnél. Hogyan akarja ezek után elvinni a gyermeket? A gyermeket a nevére sem akarta venni. A hivatalban kekeckedett az ügyintézővel is emiatt.

Válaszom: A fürdetési hercehurcára nem térek ki megint, de a névre vételre igen: azért kekeckedtem az ügyintézővel, mert nem teljesen értek vele egyet, hogy ha valaki nem vállalja az apaságát, akkor a gyerek egy számítógépből kapjon nevet egy "kitalált apától". Nem arról volt szó, hogy én nem vállalnám az apaságom. Egyáltalán nem. Ebből is látni, hogy a Felperes nem csak nem ért semmit, de még fel is használja ellenem amit hallott, látott vagy tapasztalt.

Felperes: A gyermek születése előtt és utána fél évig mindent én fizettem a gyermek után, amíg vele éltünk, havonta a nőgyógyászt majd a szülést is. A gyermeknek a tisztálkodási szereket, pelenkát, cumikat, patikában, amit kellett, babamérleg kölcsönzését.

Válaszom: Bocsánat, hogy megkérdezem: a kocsit ki fizette? A villanyszámlát ki fizette? Az Internetet ki fizette? A kommunális adót és a szemétszállítás díját ki fizette?

És igen, nem akartam fizetni a Felperes nőgyógyászát, mert az ő nőgyógyásza, akihez évek óta jár. Aki szerintem meg sem érdemelte azt a pénzt, mert a szülésnél bába csinált helyette mindent. A bába inkább megérdemelte volna azt az összeget, mint a nőgyógyász. Úgyhogy a nőgyógyász helyett inkább a bábának adtam 5000 forintot, azt is suttyomban, mert nem akartam emiatt veszekedést (hogy miért költöm el a pénzünket). Aznap, amikor megszületett a kislányom, 2000 forintot az az ápolónő is kapott tőlem, aki a szülőszobáról letolta a Felperest. Erre azért nem emlékezhet, mert nem látta, hiszen úgy szaladtam az ápolónő után a folyosón.





Mit is mondhatnék erre a beadványra? Förtelem, amely minden emberi mocskot felülmúl. A Felperes édesanyjának remeke, amit sajnos a lánya is magáévá tett. De ezzel is csak azt bizonyítja, amit már évek óta feltételezek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése