2. rész - Út Szlovénián át
Előzmények
Folytatás: Rovinj-t elhagyva Porec felé vettük az irányt. Az útikönyvek az egekig magasztalták, ezért kíváncsian vártam, hogy valóban olyan szép-e, mint ahogy írják.
Azonban mielőtt Porecbe értünk volna, még megálltunk a koversadai kempingnél, hogy megmártózhassunk a hűsítő tenger vízében. Koversadáról is sok jót olvastam, ezért reménykedtem benne, hogy itt aztán tényleg jó élményben lesz részünk - már ami a fürdőzést illeti.
KOVERSADA
Folytatás: Rovinj-t elhagyva Porec felé vettük az irányt. Az útikönyvek az egekig magasztalták, ezért kíváncsian vártam, hogy valóban olyan szép-e, mint ahogy írják.
Azonban mielőtt Porecbe értünk volna, még megálltunk a koversadai kempingnél, hogy megmártózhassunk a hűsítő tenger vízében. Koversadáról is sok jót olvastam, ezért reménykedtem benne, hogy itt aztán tényleg jó élményben lesz részünk - már ami a fürdőzést illeti.
KOVERSADA
Ha jól tudom, Koversadán található Horvátország legnagyobb kempingje. Ami tényleg nagy, kábé olyan, mint egy közepes méretű magyarországi falu. A recepción külön térképet is kaptam, amin bejelölték a helyünket, amit persze valahogy nem akaródzott megtalálnom. Végül egyenesen lementünk a partra, ahol egy méretes fa hűsítő árnyéka alá parkoltunk le.
A vizesblokkok hibátlanok voltak, azzal nem volt semmilyen problémánk, viszont a kemping kicsit kopottnak és elhagyatottnak tűnt. Ugyan a szezon megkezdése előtt jártunk egy héttel, de nagyjából így is félig megtelt.
A kemping egy félszigeten van, amit körbeölel a tenger, ezért bármelyik irányba is indultunk, mindenhol strandot találtunk. Az egyik, ahová lementünk, ugyanolyan sziklás volt, mint az eddigiek. Ami jópofa volt benne, hogy a betonozott részt úgy rakták le, hogy az szervesen kapcsolódjon a parti sziklákhoz.
A kemping egy félszigeten van, amit körbeölel a tenger, ezért bármelyik irányba is indultunk, mindenhol strandot találtunk. Az egyik, ahová lementünk, ugyanolyan sziklás volt, mint az eddigiek. Ami jópofa volt benne, hogy a betonozott részt úgy rakták le, hogy az szervesen kapcsolódjon a parti sziklákhoz.
Viszont ezek a sziklák borzasztóan veszélyesek voltak, mert a felfelé meredező élei és csúcsai súlyos sérüléseket okozhatnak annak, aki beléjük esik. Erre külön figyelmeztettem Dórit, aki ezek után csak velem mert bemenni a vízbe.
Egy jellegzetes kis öböl a sziklák mélyén...
...amelyek falán ilyen kis szőrös piros bimbók csüngnek
A kis bimbócskákat ha megérintettem, akkor összehúzódtak, majd pár másodperc múltán ismét kinyújtották csápjaikat.
Egy öbölke a víz felszínéről nézve
Dóri tanácstalanul szemléli a vizet: menne is meg nem is
Aztán láttunk apró rákokat is, amelyeket sehogyan sem sikerült elkapnunk. Pedig finomak, még nyersen is!
Gondoltam megmutatom Dórinak, hogy milyen jóízű kis falatkák, de nem tudtuk lépre csalni őket. Olyan gyorsan szaladtak, hogy szinte észrevenni se lehetett őket.
Oda a reggelink...
Gondoltam megmutatom Dórinak, hogy milyen jóízű kis falatkák, de nem tudtuk lépre csalni őket. Olyan gyorsan szaladtak, hogy szinte észrevenni se lehetett őket.
Oda a reggelink...
Eztán pedig hiába is kerestük, egyáltalán nem láttunk tengeri sünöket, amellyel az összes turisztikai portál foglalkozik. Hiába merészkedtem beljebb és lejebb a búvárszemüveggel, mert semmiféle jelét nem láttam a szúrós kis pamacsoknak.
Aki itt belerohan a vízbe, az megkapja tőlem a szuperhős címet
A kemping ezen részén nagyjából egy órányi időt töltöttünk, majd Dóri jelezte, hogy éhes. Így tehát visszamentünk a kocsihoz és nekiláttam ebédet készíteni.
Paradicsomos húsgombóc rotyog a rezsón
Az ebéd ugyan konzervből készült, de ez a fajta paradicsomos húsgombóc olyannyira finom, hogy Dóri két adaggal is bevágott belőle. A paradicsomos kajákat mondjuk nem igazán lehet elrontani, de azt hiszem ez átlagon felüli minőségű volt.
Dóri mondogatta is, hogy "Apa, nagyon finom ez a paradicsomos húsgombóc". Aztán kért még egy tányérral, aminek a felét meghagyta nekem. Jó volt látni, hogy ilyen jóízűen eszik.
Később átmentünk a kemping egy másik strandjára is, amelynek egy elkülönített része már fel volt szórva homokkal. Dóri itt örömmel ugrált bele a vízbe, majd amikor elfáradt, lefeküdt a napernyő alá aludni. Kábé két órát aludt.
Mikor felébredt, ismét lubickoltunk pár órát, majd miután letusoltunk a zuhany alatt, befeküdtünk a kocsiba tabletezni. A szürkület tulajdonképpen itt ért el minket.
Ekkor megkérdeztem Dórit, hogy mihez lenne kedve: aludjunk itt a kempingben, vagy menjünk át inkább Porecbe korzózni és aludjunk ott a kocsiban? Dóri fellelkesedve a lehetőségen, Porec mellett tette le a voksát, így tehát bepakolva a kocsiba, elindultunk Porec felé. Mivel az éjszakát nem a kepingben töltöttük, ezért 40 kunával olcsóbban jöttünk ki aznap.
POREC
Ekkor megkérdeztem Dórit, hogy mihez lenne kedve: aludjunk itt a kempingben, vagy menjünk át inkább Porecbe korzózni és aludjunk ott a kocsiban? Dóri fellelkesedve a lehetőségen, Porec mellett tette le a voksát, így tehát bepakolva a kocsiba, elindultunk Porec felé. Mivel az éjszakát nem a kepingben töltöttük, ezért 40 kunával olcsóbban jöttünk ki aznap.
POREC
Porec nekem olyannak tűnt, mint Rovinj kicsinyített mása. Ugyanolyan bájos volt, csak kisebb, emellett érezhetően az a fajta "éjszakai élet" uralta a helyet a rovinji éttermekkel szemben.
Porec a távolból
Kezdésként a tengerparti sétányon bandukoltunk végig. Ennek eleje zsúfolásig volt telve emberekkel, míg a vége felé már alig láttunk valakit.
A sétány eleje, ahová a hatalmas parkolókból hömpölyög az áradat
A sétány közepe felé megritkult a tömeg
Dóri nagyon ügyesen tekert, gondosan kerülgetve az embereket és a sétány szélét.
Út közben belebotlottunk egy olasz étterembe, ahová a csend és a hangulat miatt be is ültünk vacsizni. Dóri ugyan sok gombócot evett ebédre, de mégis olyan éhes volt, mint egy farkas.
Picit még forró :)
Aztán kaptunk egy hivatlan vendéget, egy kacska lábú sirály képében. Dórinak nagyon tetszett a kajáért tolakodó madár, de az ajtónálló személyzet jobbnak látta elkergetni, mielőtt nagyobb baj nem származik a kalandból. Ugyanis állítása szerint a sirály kicsippenti az ember szemét is, ha a közelbe engedik.
És a madárka ugyan el lett kergetve, de nagyjából ötperces időközönként mégiscsak visszarepült. A személyzet nem győzte őt elzavarni sűrű elnézések közepette. A túristáknak biztos újszerű élmény egy sirály etetése, de a helyieknek szerintem a tökük tele a sirályok hadával.
A pizza nélküle is elfogyott, ezért vacsi után jóllakottan folytattuk utunkat Porec belvárosa felé.
Dórinak annyira tetszett az éjszakai Porec, hogy előrehajtott a mocijával, hogy belevesse magát a tömegbe. Nemsokkal később megállt egy őr mellett, aki az egyik csónakra vigyázott. Az őr jófej volt, mert megengedte Dórinak, hogy beüljön a csónak kormánya mögé.
Aznap este egy félreeső és csendes parkolóban aludtunk Porec belvárosa mellett. Olyannyira fáradtak voltunk, hogy perceken belül álomba szenderedtünk.
UMAG
Másnap reggel Umag felé folytattuk az utat, amellyel gyakorlatilag befejezettnek lehetett tekiteni a horvát-isztriai körutunkat.
Umag vizsonylag nagyobb település a környéken, de jóval nyugisabb annál. Alig láttunk embereket, s ha mégis, azok is csak egykedvűen és csendben ültek egy vendéglő teraszán. Vajon még aludt a város?
Dóri azt hiszem eddigre már megcsömörlött a horvátországi városnézésektől, ezért nem volt olyan intenzív, mint az előző napok alatt. Jobbnak láttam, ha hazafelé vesszük az irányt és ismét felmegyünk a hegyekbe.
A kérdés már csak az volt, hogy milyen útvonalon menjünk?
KOPER
Ljubljana eredetileg nem szerepelt a terveim között, de úgy voltam vele, hogyha más útvonalon megyünk haza, mint amilyenen jöttünk, akkor voltaképp útba is eljthetjük Ljubjanát, amiről szinte alig hallottam valamit, így pedig útba esik Koper is, ami szintúgy Isztria része. Koperrel együtt pedig valóban elmondhatjuk, hogy körbejártuk Isztriát.
Dóri egyből rábólintott a javaslatomra, bár fogalma sem volt, hogy miről beszélek. Viszont úgy voltam vele, hogy érti vagy sem, akkor is megvitatom vele a haditervet, hiszen ő a társam a nagy utazás alatt.
Így tehát nagy lelkesen elindultunk Koperbe, amibe viszont becsúszott egy kis gigszer, ugyanis rámjött egy olyan hatalmas hasmenés, amit még nem tapasztaltam az utóbbi évben. Mire Koperbe értünk már azt hittem, hogy magam alá csinálok, így bármennyire is szerettem volna körbejárni a várost, végül a lehető leggyorsabban elhagytuk azt, hogy a város szélén kereshessek egy bozótost. Azért egy bozótost választottam WC helyett, mert aznap épp ünnepnap volt Szlovéniában, minek során minden (ismétlem: MINDEN) üzlet vagy vendéglátóhely zárva volt. Ráadásul Koper belvárosának nagy része zsákutca, amelybe ha egyszer belehajt az ember, kínszenvedés onnan kijönni. Kitolatni nehézkes (főleg bélgörcsök kíséretében), megfordulni pedig szinte lehetetlen, mert annyira szűk a hely.
És a madárka ugyan el lett kergetve, de nagyjából ötperces időközönként mégiscsak visszarepült. A személyzet nem győzte őt elzavarni sűrű elnézések közepette. A túristáknak biztos újszerű élmény egy sirály etetése, de a helyieknek szerintem a tökük tele a sirályok hadával.
A pizza nélküle is elfogyott, ezért vacsi után jóllakottan folytattuk utunkat Porec belvárosa felé.
Jachtok és kurvák sora a szórakozóhelyek előtt
Egy vízre szállt űrhajó
(egy dagadt faszi ült a teraszon, jobbján egy kifent prostival)
Gigantikus pálmafa egy épület sarkán
Dórinak annyira tetszett az éjszakai Porec, hogy előrehajtott a mocijával, hogy belevesse magát a tömegbe. Nemsokkal később megállt egy őr mellett, aki az egyik csónakra vigyázott. Az őr jófej volt, mert megengedte Dórinak, hogy beüljön a csónak kormánya mögé.
Látni az örömöt Dóri arcán
Séta Porec utcáin
"Mit mondasz, Apa?"
Poreci utcakép
Aznap este egy félreeső és csendes parkolóban aludtunk Porec belvárosa mellett. Olyannyira fáradtak voltunk, hogy perceken belül álomba szenderedtünk.
UMAG
Másnap reggel Umag felé folytattuk az utat, amellyel gyakorlatilag befejezettnek lehetett tekiteni a horvát-isztriai körutunkat.
Umag vizsonylag nagyobb település a környéken, de jóval nyugisabb annál. Alig láttunk embereket, s ha mégis, azok is csak egykedvűen és csendben ültek egy vendéglő teraszán. Vajon még aludt a város?
Üres utca
Üres tér
Néptelen környék
A Mária Mennybevétele plébániatemplom
Dóri pózol a horvát zászló előtt
Az üres főtéren
Dórival körbejártuk az egész óvárost, de alig láttunk embert. Ilyenkor tényleg alszik mindenki? Reggel 9-kor még mindenki az ágyat nyomja? 
Jellegzetes umagi utca
Dóri azt hiszem eddigre már megcsömörlött a horvátországi városnézésektől, ezért nem volt olyan intenzív, mint az előző napok alatt. Jobbnak láttam, ha hazafelé vesszük az irányt és ismét felmegyünk a hegyekbe.
A kérdés már csak az volt, hogy milyen útvonalon menjünk?
KOPER
Ljubljana eredetileg nem szerepelt a terveim között, de úgy voltam vele, hogyha más útvonalon megyünk haza, mint amilyenen jöttünk, akkor voltaképp útba is eljthetjük Ljubjanát, amiről szinte alig hallottam valamit, így pedig útba esik Koper is, ami szintúgy Isztria része. Koperrel együtt pedig valóban elmondhatjuk, hogy körbejártuk Isztriát.
Dóri egyből rábólintott a javaslatomra, bár fogalma sem volt, hogy miről beszélek. Viszont úgy voltam vele, hogy érti vagy sem, akkor is megvitatom vele a haditervet, hiszen ő a társam a nagy utazás alatt.
Így tehát nagy lelkesen elindultunk Koperbe, amibe viszont becsúszott egy kis gigszer, ugyanis rámjött egy olyan hatalmas hasmenés, amit még nem tapasztaltam az utóbbi évben. Mire Koperbe értünk már azt hittem, hogy magam alá csinálok, így bármennyire is szerettem volna körbejárni a várost, végül a lehető leggyorsabban elhagytuk azt, hogy a város szélén kereshessek egy bozótost. Azért egy bozótost választottam WC helyett, mert aznap épp ünnepnap volt Szlovéniában, minek során minden (ismétlem: MINDEN) üzlet vagy vendéglátóhely zárva volt. Ráadásul Koper belvárosának nagy része zsákutca, amelybe ha egyszer belehajt az ember, kínszenvedés onnan kijönni. Kitolatni nehézkes (főleg bélgörcsök kíséretében), megfordulni pedig szinte lehetetlen, mert annyira szűk a hely.
Egy szűk kis utca, ahová majdnem bementem
Amikor az egyik zsákutcából kitolattam, behajtottam egy másikba, majd onnan egy harmadikba és így tovább. Annyira elkavarodtam fejben, hogy kis híján feladtam és majdnem ráültem egy cserepes tujára az egyik bejárati kapu előtt.
Persze végül kitaláltam a zsákutcákból, úgyhogy tövig nyomott gázpedállal száguldoztam ki a városból, hogy az első lehetséges ponton befaroljak egy eldugott helyre. Dóri persze mindvégig röhögött rajtam, de csak azért, mert ő már előző este túljutott a nehezén.
Ennyi volt tehát a koperi élményünk, minekután végre elindultunk Ljubjana felé, természetesen az autópálya igénybevétele nélkül.
LJUBJANA
Ljubjanába gyönyörű tájakon vezetett az út. Mivel sok helyen kereszteztük az autópálya útját, ezért számtalanszor futottunk vele össze; vagy alul vagy fölül, az alábbi képen épp felette jártunk.
Ami külön érdekességet jelentett számomra, az az építészet átalakulása volt a tengertől kezdve Magyarországig. A tengerparton jellegzetesen egyszerű, mediterrán jellegű házakat láttunk, amelybe a szárazföld belseje felé haladva már belevegyült egy kis Monarchia beli építészet is, majd északabbra haladva alpesi házakat láttunk, míg a magyar határ közelében a nálunk is ismert népies (hazai) ízlés került elébünk. Pedig alig mentünk 450-500 kilométert, hogy ilyen nagy mértékű változást tapasztaljunk meg.
Rengeteg látnivaló volt az utunk során, de vezetés közben még a töredékét se tudtam megörökíteni. Ráadásul a képek nem adják vissza mindazt a hatást, amit a táj élőben keltett.
Dóri amúgy az utazásaink egyharmad részében aludt, egyharmad részében tabletezett, egyharmad részében pedig bambult kifele az ablakon. Ha egy érdekes rész mellett haladtunk, akkor felhívtam rá a figyelmét, amit csodálkozva nézett, ha épp nem billegett a feje az alvástól. Egyszer egy erősebb fékezésnél megfogtam a fejecskéjét, ami enélkül úgy billent volna előre a gyerekülésből, hogy féltem valami baj éri.
Igazság szerint rengeteg helyen megálltam volna körbenézni vagy csak elkattintani pár képet, de akkor sosem értük volna el a céljainkat, s kifutottunk volna az időből.
Ljubljanát elérve viszont kinyújtózkodhattunk végre.
Ljubljanával kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Az összes szlovén településhez hasonlóan itt is nagy rend és tisztaság van jelen, viszont nem tetszett az az eklektikus építészet, ami a várost jellemzi lépten-nyomon. Itt nem csak a régi és az új van jelen, hanem a közbenső, komcsi időszakot felölelő építészet is, amit személy szerint ki nem állhatok. A szlovének valahogy szerethetik a toronyházakat, mert Ljubjanában bárhová is megy az ember, mindenhol belebotlik egybe. De ez nem valami modern kori toronyház, hanem a kommunista rendszer egy szörnyszülöttje, ami amúgy az állapotán is meglátszik.
SLIVNISKO JEZERO
Végül az alcímben szereplő tavat szemeltem ki, mint ideális fürdőhelyet, ami Ljublajnától nagyjából 110 kilométerre volt található, de csak azért nem tudom a pontos távolságot, mert rengetegszer levágtuk az utat a dombokon és hegyeken át, amellyel folyton módosult az útvonal.
Ljubljanától pár kilométerre Dóri enni szeretett volna valamit, de mivel az ünnepnap miatt minden zárva volt, ezért csupán a MCDonald's nyújthatott némi vígaszt. Szerencsénk volt, hogy belebotlottunk.
Dóri jól bezabált, ami meglepett, mert amikor korábban megkérdeztem, hogy akar-e enni valamit, folyton azt válaszolta, hogy nem éhes. Aztán kiderült, hogy mégis.
Persze a kocsi hátulja tele volt konzervkajával, de ez mégiscsak más volt, mint az előre legyártott és elrakott készétel.
Fél óra múltán végre tényleg útrakeltünk a tó felé...
Dóri mindvégig aggódott, mert látta, hogy ideges vagyok a folytonos útkeresés miatt. Meg is kérdezte, hogy "miattam vagy ideges, Apa?". Erre azt feleltem, hogy az út miatt idegeskedem és, hogy miatta sosem vagyok ideges, nem kell aggódnia.
Mivel nem tudtam behatárolni a tavat, ezért annak túlvégénél kénytelen voltam megfordulni. Egy olyan úton, ami alig szélesebb egy autónál. Ez azért is volt veszélyes, mert az út tó felőli oldalán egy 20-30 méteres erdős szakadék tátongott. Ha abba véletlenül belehajtok, csak az Isten irgalmazott volna nekünk, meg a fák, amik esetleg megfognak a zuhanástól. Végül egy tucatnyi tolatás után sikerült visszafordítanunk az irányt, hogy végül megtaláljuk a helyet, ahol lehajthatunk a tó partjára.
Mire időben megérkeztünk a szürkületbe, Dórival már le is fürödtünk a tóban. Piszok módon beszennyeztük a vizet, mert tusfürdőt is használtunk. Ezután lámpások mellett múlattuk az időt és néztük a csillagos eget:
Az est beálltával végtelen nyugalom és csend borult a tájra. Végigfeküdtem a pokrócon, Dóri pedig elnyúlt rajtam, átölelve a nyakamat. Így beszélgettünk hosszasan, felelevenítve az elmúlt napok kalandjait. Kicsikém rettentően boldog volt, hogy olyan helyen járhat és olyan dolgokat csinálhat, mint eddig még sosem.
Arra gondoltam, hogy kipróbáljuk a függőágyat, amit akciósan vettem a Lidl-ben még az indulásunk előtt, de végül a vak sötétben nem akartam botorkálni a fák között, hogy megfelelő két fát találjak.
Talán jól is tettem?
A MEDVE
Miután Dórival beültünk a kocsiba, megnéztünk egy mesefilmet az autósrádión:
A filmnek nagyjából éjfélre lett vége, majd Dóri el is aludt. Óvatosan átemeltem őt a hátsó ülésre, majd én is hátradöntöttem az ülésemet, hogy aludjak.
Nem aludhattam valami sokat, mert éjjel fél 1 krül mély és erőteljes prüszkölésre figyeltem fel a Dóri feje feletti ablakon, amely két ujjnyira le volt tekerve a szellőzés miatt. Annyira félálomban voltam, hogy nem volt erőm hátranézni, hogy mi az, hanem inkább előrenyúltam a kormányhoz és bekapcsoltam a központi zárat, amely hangos kattanással jelezte, hogy bezárult. A prüszkölés erre abbamaradt, majd hangos dübörgést, amolyan trappolást hallottam eltávolodni a kocsitól.
Másnap reggel eleinte arra gondoltam, hogy egy brutális teljesítményű szarvas szagolt be a kocsiba, de a prüszkölés jellegéből adódóan annál nagyobb állatnak tűnt, ezért felvetődött bennem a medve pajtás gondolata is.
Szlovéniában medve? - kérdeztem magamban.
Míg Dóri aludt, ebbéli gondolatomat megosztottam a Facebook-on, mire egy olvasónk belinkelt egy cikket, miszerint annyi a medve Szlovéniában, hogy a Kormány többszáz egyed kilövését rendelte el. A cikk szerint nemrég medvetámadás ért egy túristát, ezért hálát adtam az Égnek, hogy aznap este nem a függőágyban aludtunk. Így derült ki, hogy nagy valószínűséggel egy medve szimatolt be az ablakon, ami valami kaját keresett éhségében, s ami végül a központi zár kattanásától megijedve eltrappolt.
Csupán azért nem vert ki a víz tőle, mert a gázpisztolyom vész esetére a műszerfalon pihent, valamint egy őslénygyilkoló kés is a kezem ügyében hevert Dóri gyerekülésében. Vajon, ha a maci agresszívóskodik velünk, akkor elriasztotta volna őt egy kis gáz? Szerintem igen, hiszen a kattanásokra is elszaladt.
A kalandunk ezzel még nem ért véget, mert hivatlan vendégek ébresztettek fel, mikor visszaaludtam pár perc erejéig.
A ZSARUK
Reggel 8 óra tájt autó motorjának hangjára ébredtem. Egy fehér VW Golf volt, amelyből egy egyenruhás szlovén rendőr lépett elő. Arra gondoltam, hogy biztos a vadkempingezés miatt akar baszogatni minket, de amikor kiszálltam a kocsiból, ő hirtelen a pisztolytáskája felé nyúlva elkezdett valamit hablatyolni nekem. Meg is állt a kocsija mellett, láthatóan tüzelésre készen.
Na, ez fasza...
Ennyire tiltják a vadkempingezést?
Aztán a rendőr mellé érkezett egy másik is, de az már szolgálati autóval. Miután visszahajolva a kocsimba elrejtettem az ülés alá a gázpisztolyt, megpróbáltam felkelteni Dórit, aki imádván a zsarukat, részese lehetett volna egy izgalmas jelenetnek. Persze ő a szólongatásom ellenére húzta a lóbőrt, s csaknem akart felébredni.
Végül a zsaruk elkérték a papírjainkat, majd átkutatták a kocsit, láthatóan keresve valamit. Benéztek az ülés alá is, de a cipőmtől nem látták a pisztolyt, majd módszeresen átnézték minden holminkat. Kábé ekkorra ittam meg a kávémat, így végül megkérdeztem tőlük, hogy van-e velünk valami probléma? A felettes osztagos elárulta, hogy az erdőben betörtek két házba, ezért gyanúsak voltunk nekik (hiszen magyar rendszámunk van), de mint kiderült, nem minket keresnek, ezért elnézést kértek a kellemetlenségért, majd elköszöntünk egymástól. Az egész "eljárás" fél óra alatt lezajlott, aminek végére Dóri is felkelt végre.
Dóri később elárulta, hogy mindvégig fent volt, csk tetette, hogy alszik, mert megijedt a rendőröktől. Na, szép... Ilyen cserben hagyni apucit :)
A rendőrök megkérdezték, hogy ki ez a kislány velem, mire elmondtam, hogy a lányom. Ezután megkérdezték, hogy hol van az anyja ("bazdmeg, az éjjel elvitte a medve" - mondtam magam elé magyarul), mire elmondtam, hogy otthon, mert nem élünk együtt.
A "KACSÁK"
A rendőrök távozása után még lementünk Dórival a tóhoz pancsolni egyet, mire kifelé jövet megjelent két éhes hattyú a csemetéjükkel, akik odajöttek hozzánk kaját kuncsorogni. Ugyanis Dóri ekkor épp két maradék péksütit majszolgatott, amit három nappal ezelőtt vettünk valamelyik horvát városban. Dóri megörült a "kacsáknak", de amikor azok a kaja látványától megvadultan elindultak felén, ijedten szaladt a hátam mögé. Mondtam is neki, hogy ne tegyen hirtelen mozdulatot, mert simán beteríti őt az apuka-hattyú, hanem inkább adjuk oda nekik a kajánkat és iszkoljunk el.
A képeken ugyan nem látni, de a hím folyamatosan fenyegetően lépett fel, s csak akkor sikerült megszabadulnunk tőle, amikor Dóri odadobta neki az összes péksütit. Az egyik falat olyan nagy volt, hogy szerencsétlen állat torkán majdnem megakadt, alig bírta lenyelni.
Végül kereket oldottunk, s beülve a kocsiba meg sem álltunk Velemérig.
Kellett nekem a vadon: medve, "kacsa" meg zsaruk...
HEGYVIDÉK
Na jó, bevallom, hogy megálltunk még egy helyen, ahová véletlenül jutottunk el, mert egy balos helyett véletlenül jobbra vettem az irányt. A GPS persze így is utat mutatott nekünk, de egy egészen más környezetbe vezetett.
A hely és a kitárulkozó körpanoráma annyira magával ragadott minket, hogy legalább fél órát időztünk itt, bámulva magunk elé a messzeségbe.
PTUJ
Édesapám javasolta, hogy hazafelé nézzük meg Ptuj-t, merthogy szép és közel van a magyar határhoz, ne hagyjuk ki. Szerencsére az út épp azon keresztül vezetett, így - ha nem is mentünk be, de - megnéztük a Dráva partjáról.
Ez még nem Ptuj, de afelé haladunk:
A szlovén utunk ezzel végeredményben véget is ért, mert fél órányi autókázás után átléptük a határt. A magyar oldalon ÉDesapám meghívott minket ebédre Nemesnépen egy étteremben, majd még eltöltöttünk nála Veleméren is pár órát, mielőtt az utolsó napunknak néztünk volna elébe.
BALATONAKALI
A veleméri pihenőnk után tovább kellett indulnunk a Balatonra, ha még fürdeni is akartunk az utolsó előtti napunkon. A Balatont Zalaegerszegen át közelítettük meg.
A Nap kellemesen felmelegítette a Balaton vizét, ezért egyáltalán nem volt nehézkes belegázolni. Dóri megtanult úszógumival úszni, így már egyedül is elvolt a vízben, míg én fejesek ugráltam a stégről.
Aznap Dórival késő estig fürödtünk vagy játszottunk a játszótéren. Mikor egy kislánnyal összehaverkodott és együtt szaladtak az úton, váratlanul elbotlott és lehorzsolta a térdét. Egy zokszó nélkül tűrte.
Másnap egész délelőtt a vízben hűsítettük magunkat, de egy séta alkalmával még egy teknőssel is összehozott minket a sors, aki a vízpartra tartott fürdeni.
Indulás előtt még ebédeltünk egy jót. A leves annyira forró volt, hogy kénytelen voltam elvinni meghűteni, hogy Dóri is enni tudjon belőle. Ez a szokásos hideg tányéros átöblögetésből állt.
Az egyhetes nyaralásunk ezzel véget is ért, hiszen már csk haza kellett jutnunk. Délután 5-kor adtam át Dórit az anyjának.
Koperi részlet
Persze végül kitaláltam a zsákutcákból, úgyhogy tövig nyomott gázpedállal száguldoztam ki a városból, hogy az első lehetséges ponton befaroljak egy eldugott helyre. Dóri persze mindvégig röhögött rajtam, de csak azért, mert ő már előző este túljutott a nehezén.
Ennyi volt tehát a koperi élményünk, minekután végre elindultunk Ljubjana felé, természetesen az autópálya igénybevétele nélkül.
LJUBJANA
Ljubjanába gyönyörű tájakon vezetett az út. Mivel sok helyen kereszteztük az autópálya útját, ezért számtalanszor futottunk vele össze; vagy alul vagy fölül, az alábbi képen épp felette jártunk.
Azért ez sem kispálya látvány
Egy kimagasló hegy...
...majd ismét az autópálya, csak most alulról
Magaslaton haladva
Szokványos szlovén falu
Jellegzetes táj az autópálya mentén, főutakon
Rengeteg látnivaló volt az utunk során, de vezetés közben még a töredékét se tudtam megörökíteni. Ráadásul a képek nem adják vissza mindazt a hatást, amit a táj élőben keltett.
Dóri amúgy az utazásaink egyharmad részében aludt, egyharmad részében tabletezett, egyharmad részében pedig bambult kifele az ablakon. Ha egy érdekes rész mellett haladtunk, akkor felhívtam rá a figyelmét, amit csodálkozva nézett, ha épp nem billegett a feje az alvástól. Egyszer egy erősebb fékezésnél megfogtam a fejecskéjét, ami enélkül úgy billent volna előre a gyerekülésből, hogy féltem valami baj éri.
Igazság szerint rengeteg helyen megálltam volna körbenézni vagy csak elkattintani pár képet, de akkor sosem értük volna el a céljainkat, s kifutottunk volna az időből.
Ljubljanát elérve viszont kinyújtózkodhattunk végre.
Dóri örül, hogy végre ismét tekerhet egy nagyot
Akármilyen fura, ez egy mecset
Ljubljanával kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Az összes szlovén településhez hasonlóan itt is nagy rend és tisztaság van jelen, viszont nem tetszett az az eklektikus építészet, ami a várost jellemzi lépten-nyomon. Itt nem csak a régi és az új van jelen, hanem a közbenső, komcsi időszakot felölelő építészet is, amit személy szerint ki nem állhatok. A szlovének valahogy szerethetik a toronyházakat, mert Ljubjanában bárhová is megy az ember, mindenhol belebotlik egybe. De ez nem valami modern kori toronyház, hanem a kommunista rendszer egy szörnyszülöttje, ami amúgy az állapotán is meglátszik.
A ljubljanai Manhattan egy részlete
(balra a szlovén telekom székháza)
(balra a szlovén telekom székháza)
Ugyanez kicsit odébb
Az a fehér toronyház egy szálloda, az Intercontinental
(hogy kinek, azt nem tudom, mert alig láttunk túristát)
Luca széke helyett Luca lába (és Dóri, ahogy megpróbál kiigazodni a térképen)
Így azért lazább a tekerés
Csendélet
Ljubljanában nagyon jól éreztük magunkat. Számomra ez a város ugyan nem tekinthető fő túristacélpontnak, viszont egy utazás alkalmával mindenképp érdemes megállni benne körbenézni. Az utcái rendezettek és tiszták, ahol felüdülést jelent egy séta... meg egy fagyi... és egy sör.
Pár órányi ott-tartózkodásunk után ismét útra keltünk, hogy belevessük magunkat a vadonba. Terveim szerint szó szerint a vadonban szándékoztunk aludni, csak épp még nem tudtam hol. Mindenképp egy hűsítő patak vagy tó partján, viszont fontos szempont volt, hogy ne kelljen ezért kitérőt tennünk, tehát essen útba Magyarország felé.
SLIVNISKO JEZERO
Végül az alcímben szereplő tavat szemeltem ki, mint ideális fürdőhelyet, ami Ljublajnától nagyjából 110 kilométerre volt található, de csak azért nem tudom a pontos távolságot, mert rengetegszer levágtuk az utat a dombokon és hegyeken át, amellyel folyton módosult az útvonal.
Ljubljanától pár kilométerre Dóri enni szeretett volna valamit, de mivel az ünnepnap miatt minden zárva volt, ezért csupán a MCDonald's nyújthatott némi vígaszt. Szerencsénk volt, hogy belebotlottunk.
A szokásos: három sajtburger, egy mekcsiken és a kis krumpli
...és persze egy csokitorta
Dóri jól bezabált, ami meglepett, mert amikor korábban megkérdeztem, hogy akar-e enni valamit, folyton azt válaszolta, hogy nem éhes. Aztán kiderült, hogy mégis.
Persze a kocsi hátulja tele volt konzervkajával, de ez mégiscsak más volt, mint az előre legyártott és elrakott készétel.
Fél óra múltán végre tényleg útrakeltünk a tó felé...
Fellegekig érő hegyek
Arra számítottam, hogy ismét felmegyünk az észveszelytő nagy hegyek közé, de a GPS csak azok tövében, jóval kisebb hegyek között navigált. Persze ezek is merészek voltak, de tök jó lett volna, ha valami brutál helyen verünk tábort az este. Talán más tavat kellett volna keresnem?
Látvány a főútról
Ismét egy viadukt
A hegyek lábánál
A tavat naplementére értük el, amelynél még nem tudtam, hogy hol verjünk tábort. A főúthoz közeli oldalán dugig voltak a parkolók, amely mellett a szalagkorlát miatt lehetetlen volt leparkolni, ezért megpróbáltam megközelíteni a tavat a túloldalról, ahol a madár sem jár. Az egyik csücsöknél a GPS elvezetett egy frissen kialakított földútra, amely meredeken kapaszkodott fel a hegy oldalában.
Na, itt azért mégsem kéne kockáztatni
(egy viszonylag lankásabb rész, ahol a kocsi kereke így is folyamatosan elkapart)
(a képen nem látni, de ez is emelkedőn van)
Végül nagy nehezen megfordultam, majd visszaereszkedtem a főútra, hogy a tó másik csücskénél próbáljak szerencsét. Végül eljutottam ide, távol minden emberi tevékenységtől:
Itt két autó nem fért el egymás mellett
Dóri mindvégig aggódott, mert látta, hogy ideges vagyok a folytonos útkeresés miatt. Meg is kérdezte, hogy "miattam vagy ideges, Apa?". Erre azt feleltem, hogy az út miatt idegeskedem és, hogy miatta sosem vagyok ideges, nem kell aggódnia.
Végre a tónál
Festői táj
Mivel nem tudtam behatárolni a tavat, ezért annak túlvégénél kénytelen voltam megfordulni. Egy olyan úton, ami alig szélesebb egy autónál. Ez azért is volt veszélyes, mert az út tó felőli oldalán egy 20-30 méteres erdős szakadék tátongott. Ha abba véletlenül belehajtok, csak az Isten irgalmazott volna nekünk, meg a fák, amik esetleg megfognak a zuhanástól. Végül egy tucatnyi tolatás után sikerült visszafordítanunk az irányt, hogy végül megtaláljuk a helyet, ahol lehajthatunk a tó partjára.
Ez is meredek volt, de járható
Dóri nagy örömmel rohant fel a stégre
Mire időben megérkeztünk a szürkületbe, Dórival már le is fürödtünk a tóban. Piszok módon beszennyeztük a vizet, mert tusfürdőt is használtunk. Ezután lámpások mellett múlattuk az időt és néztük a csillagos eget:
Az est beálltával végtelen nyugalom és csend borult a tájra. Végigfeküdtem a pokrócon, Dóri pedig elnyúlt rajtam, átölelve a nyakamat. Így beszélgettünk hosszasan, felelevenítve az elmúlt napok kalandjait. Kicsikém rettentően boldog volt, hogy olyan helyen járhat és olyan dolgokat csinálhat, mint eddig még sosem.
Arra gondoltam, hogy kipróbáljuk a függőágyat, amit akciósan vettem a Lidl-ben még az indulásunk előtt, de végül a vak sötétben nem akartam botorkálni a fák között, hogy megfelelő két fát találjak.
Talán jól is tettem?
A MEDVE
Miután Dórival beültünk a kocsiba, megnéztünk egy mesefilmet az autósrádión:
Felismeritek?
A filmnek nagyjából éjfélre lett vége, majd Dóri el is aludt. Óvatosan átemeltem őt a hátsó ülésre, majd én is hátradöntöttem az ülésemet, hogy aludjak.
Nem aludhattam valami sokat, mert éjjel fél 1 krül mély és erőteljes prüszkölésre figyeltem fel a Dóri feje feletti ablakon, amely két ujjnyira le volt tekerve a szellőzés miatt. Annyira félálomban voltam, hogy nem volt erőm hátranézni, hogy mi az, hanem inkább előrenyúltam a kormányhoz és bekapcsoltam a központi zárat, amely hangos kattanással jelezte, hogy bezárult. A prüszkölés erre abbamaradt, majd hangos dübörgést, amolyan trappolást hallottam eltávolodni a kocsitól.
Másnap reggel eleinte arra gondoltam, hogy egy brutális teljesítményű szarvas szagolt be a kocsiba, de a prüszkölés jellegéből adódóan annál nagyobb állatnak tűnt, ezért felvetődött bennem a medve pajtás gondolata is.
Szlovéniában medve? - kérdeztem magamban.
Míg Dóri aludt, ebbéli gondolatomat megosztottam a Facebook-on, mire egy olvasónk belinkelt egy cikket, miszerint annyi a medve Szlovéniában, hogy a Kormány többszáz egyed kilövését rendelte el. A cikk szerint nemrég medvetámadás ért egy túristát, ezért hálát adtam az Égnek, hogy aznap este nem a függőágyban aludtunk. Így derült ki, hogy nagy valószínűséggel egy medve szimatolt be az ablakon, ami valami kaját keresett éhségében, s ami végül a központi zár kattanásától megijedve eltrappolt.
Csupán azért nem vert ki a víz tőle, mert a gázpisztolyom vész esetére a műszerfalon pihent, valamint egy őslénygyilkoló kés is a kezem ügyében hevert Dóri gyerekülésében. Vajon, ha a maci agresszívóskodik velünk, akkor elriasztotta volna őt egy kis gáz? Szerintem igen, hiszen a kattanásokra is elszaladt.
A kalandunk ezzel még nem ért véget, mert hivatlan vendégek ébresztettek fel, mikor visszaaludtam pár perc erejéig.
A ZSARUK
Reggel 8 óra tájt autó motorjának hangjára ébredtem. Egy fehér VW Golf volt, amelyből egy egyenruhás szlovén rendőr lépett elő. Arra gondoltam, hogy biztos a vadkempingezés miatt akar baszogatni minket, de amikor kiszálltam a kocsiból, ő hirtelen a pisztolytáskája felé nyúlva elkezdett valamit hablatyolni nekem. Meg is állt a kocsija mellett, láthatóan tüzelésre készen.
Na, ez fasza...
Ennyire tiltják a vadkempingezést?
Aztán a rendőr mellé érkezett egy másik is, de az már szolgálati autóval. Miután visszahajolva a kocsimba elrejtettem az ülés alá a gázpisztolyt, megpróbáltam felkelteni Dórit, aki imádván a zsarukat, részese lehetett volna egy izgalmas jelenetnek. Persze ő a szólongatásom ellenére húzta a lóbőrt, s csaknem akart felébredni.
Végül a zsaruk elkérték a papírjainkat, majd átkutatták a kocsit, láthatóan keresve valamit. Benéztek az ülés alá is, de a cipőmtől nem látták a pisztolyt, majd módszeresen átnézték minden holminkat. Kábé ekkorra ittam meg a kávémat, így végül megkérdeztem tőlük, hogy van-e velünk valami probléma? A felettes osztagos elárulta, hogy az erdőben betörtek két házba, ezért gyanúsak voltunk nekik (hiszen magyar rendszámunk van), de mint kiderült, nem minket keresnek, ezért elnézést kértek a kellemetlenségért, majd elköszöntünk egymástól. Az egész "eljárás" fél óra alatt lezajlott, aminek végére Dóri is felkelt végre.
Dóri később elárulta, hogy mindvégig fent volt, csk tetette, hogy alszik, mert megijedt a rendőröktől. Na, szép... Ilyen cserben hagyni apucit :)
A rendőrök megkérdezték, hogy ki ez a kislány velem, mire elmondtam, hogy a lányom. Ezután megkérdezték, hogy hol van az anyja ("bazdmeg, az éjjel elvitte a medve" - mondtam magam elé magyarul), mire elmondtam, hogy otthon, mert nem élünk együtt.
A "KACSÁK"
A rendőrök távozása után még lementünk Dórival a tóhoz pancsolni egyet, mire kifelé jövet megjelent két éhes hattyú a csemetéjükkel, akik odajöttek hozzánk kaját kuncsorogni. Ugyanis Dóri ekkor épp két maradék péksütit majszolgatott, amit három nappal ezelőtt vettünk valamelyik horvát városban. Dóri megörült a "kacsáknak", de amikor azok a kaja látványától megvadultan elindultak felén, ijedten szaladt a hátam mögé. Mondtam is neki, hogy ne tegyen hirtelen mozdulatot, mert simán beteríti őt az apuka-hattyú, hanem inkább adjuk oda nekik a kajánkat és iszkoljunk el.
Dóri rémülten szalad el a sziszegő, szárnyait fenyegetően bontogató hattyú elől
(Apa meg csak fotózik, ahelyett, hogy szétrugdosná ezeket a vérszomjas szörnyeket)
Kajaosztás közben
A képeken ugyan nem látni, de a hím folyamatosan fenyegetően lépett fel, s csak akkor sikerült megszabadulnunk tőle, amikor Dóri odadobta neki az összes péksütit. Az egyik falat olyan nagy volt, hogy szerencsétlen állat torkán majdnem megakadt, alig bírta lenyelni.
Végül kereket oldottunk, s beülve a kocsiba meg sem álltunk Velemérig.
Kellett nekem a vadon: medve, "kacsa" meg zsaruk...
Utolsó pillantás a tóra
HEGYVIDÉK
Na jó, bevallom, hogy megálltunk még egy helyen, ahová véletlenül jutottunk el, mert egy balos helyett véletlenül jobbra vettem az irányt. A GPS persze így is utat mutatott nekünk, de egy egészen más környezetbe vezetett.
Egy meredek kaptatón egy tenyérnyi dombtetőre jutottunk, ahol volt egy házikó...
...és vele szemben egy templom
A hely és a kitárulkozó körpanoráma annyira magával ragadott minket, hogy legalább fél órát időztünk itt, bámulva magunk elé a messzeségbe.
Ilyen utakon folytattuk az utunkat mintegy 30 kilométeren át
Bármennyire is dombnak néz ki, ez bizony egy hegygerinc
Nem tudom a GPS hogyan találta ezeket a helyeket, de működött a dolog
(és erre falvak sora található, erre valóban élnek emberek)
PTUJ
Édesapám javasolta, hogy hazafelé nézzük meg Ptuj-t, merthogy szép és közel van a magyar határhoz, ne hagyjuk ki. Szerencsére az út épp azon keresztül vezetett, így - ha nem is mentünk be, de - megnéztük a Dráva partjáról.
Ez még nem Ptuj, de afelé haladunk:
Nah, ez már Ptuj:
Csodaszép látvány a Dráva partjáról
Itt is jártunk, ugye Kicsim?
A szlovén utunk ezzel végeredményben véget is ért, mert fél órányi autókázás után átléptük a határt. A magyar oldalon ÉDesapám meghívott minket ebédre Nemesnépen egy étteremben, majd még eltöltöttünk nála Veleméren is pár órát, mielőtt az utolsó napunknak néztünk volna elébe.
BALATONAKALI
A veleméri pihenőnk után tovább kellett indulnunk a Balatonra, ha még fürdeni is akartunk az utolsó előtti napunkon. A Balatont Zalaegerszegen át közelítettük meg.
Aznap azért jutott idő a pancsolásra is
A Nap kellemesen felmelegítette a Balaton vizét, ezért egyáltalán nem volt nehézkes belegázolni. Dóri megtanult úszógumival úszni, így már egyedül is elvolt a vízben, míg én fejesek ugráltam a stégről.
Várjuk a vacsit a kemping büféjében
Közben szórakoztattuk egymást
...majd megjött a vacsi
Aznap Dórival késő estig fürödtünk vagy játszottunk a játszótéren. Mikor egy kislánnyal összehaverkodott és együtt szaladtak az úton, váratlanul elbotlott és lehorzsolta a térdét. Egy zokszó nélkül tűrte.
Elég rendesen vérzett
Másnap egész délelőtt a vízben hűsítettük magunkat, de egy séta alkalmával még egy teknőssel is összehozott minket a sors, aki a vízpartra tartott fürdeni.
Indulás előtt még ebédeltünk egy jót. A leves annyira forró volt, hogy kénytelen voltam elvinni meghűteni, hogy Dóri is enni tudjon belőle. Ez a szokásos hideg tányéros átöblögetésből állt.
Balatoni menü és ára: két leves, egy tányér sült cucc és egy ubisali - 5300 Ft
(nekem nincs jó autóm, de a tulajnak igen - ő Albániában fog nyaralni, repülővel)
(ő mondta)
Az egyhetes nyaralásunk ezzel véget is ért, hiszen már csk haza kellett jutnunk. Délután 5-kor adtam át Dórit az anyjának.
ÖSSZEGZÉS
Dóri
Kislányom nagyon jól érezte magát, de feltehetően semmire sem fog emlékezni mindazon helyekből, amerre jártunk. Valószínűleg inkább az jelentette számára az élményt, hogy az apukájával lehetett huzamosabb ideig, ráadásul olyan környezetben, ahová az anyjával egészen biztos nem fog járni sosem.
Dórinak tetszett a vadkempingezés, bár néha szerintem szívesebben aludt volna ágyban. Tetszettek neki az éjszakába nyúló napok, valamint a horvát városok éjszakai élete.
Én
Számomra felüdülés volt a hegyek közötti vezetés, de mindenekelőtt annak örültem a legjobban, hogy a kislányommal lehettünk kettesben. Egyedül ő és én.
Dóri fantasztkius útitársnak bizonyult, aki mindvégig szófogadó volt és őszinte. Rengeteget kérdezősködött, amely válaszokra ő is elmondta a meglátását. Ez mindenféle történések és dolgok körüli filozófálgatásból állt. Úgy vélem, hogy igazi jóbarátok vagyunk.
Strandok
Kislányom nagyon jól érezte magát, de feltehetően semmire sem fog emlékezni mindazon helyekből, amerre jártunk. Valószínűleg inkább az jelentette számára az élményt, hogy az apukájával lehetett huzamosabb ideig, ráadásul olyan környezetben, ahová az anyjával egészen biztos nem fog járni sosem.
Dórinak tetszett a vadkempingezés, bár néha szerintem szívesebben aludt volna ágyban. Tetszettek neki az éjszakába nyúló napok, valamint a horvát városok éjszakai élete.
Én
Számomra felüdülés volt a hegyek közötti vezetés, de mindenekelőtt annak örültem a legjobban, hogy a kislányommal lehettünk kettesben. Egyedül ő és én.
Dóri fantasztkius útitársnak bizonyult, aki mindvégig szófogadó volt és őszinte. Rengeteget kérdezősködött, amely válaszokra ő is elmondta a meglátását. Ez mindenféle történések és dolgok körüli filozófálgatásból állt. Úgy vélem, hogy igazi jóbarátok vagyunk.
Strandok
Nos, fürdőzés szempontjából Horvátország egy szar hely. Igen, az.
Ha valaki arra gondol, hogy majd boldogan végigszalad a vízben, mint ahogy azt a filmeken látni, akkor azt felejtse el, mert nem lehet. Se itt, se ott, mert mindvégig köves. Persze beljebb lehet úszni a tengerben, és akkor valóban lehet úszni meg búvárkodni, de azt a Balatonban is lehet, ahol ráadásul nincsenek mélytengeri szörnyek. A tengerben ki tudja mivel akadunk össze: medúzákkal, cápákkal, tengeri sünökkel, meg még ki tudja milyen féle lények leselkednek ránk, ráadásul ott van a mélység is, amit tériszonyosoknak nem ajánlok. Ugyanis én tériszonyos vagyok: amikor kipróbáltam a pipával, hogy milyen lefelé nézni a vízfelszínről, befelé úszva a tengerbe, néhány méter után fejfesztve menekültem a part irányába, amikor egyszercsak többtíz méteres mélységgel kerültem szembe. Persze azt elismerem, hogy gyönyörű a víz alatti világ, de én elsősorban szárazföldi lény vagyok, aki mindenféle természetellenes helytől (mint a víz mélye vagy a levegő magasa) ódzkodik.
Horvátország azoknak a pulykáknak ajánlott, akik lábat lógató, pancsolgatós, vizet fröcskolő képekkel tűzdelik tele a Facebook-profiljukat, hogy elmondhassák, lent voltak a tengeren. Az igazi tengerpartos élményt nem itt fogják megkapni, az biztos.
Városok
A fürdőzéssel ellenben viszont érdemes megnézni néhány tengerparti várost. A horvát és szlovén városok messzemenően tiszták és szépek, főleg a tengerpartiak, amiket a túristák hada miatt maximumra fennek.
Az már az első tengerparti napon lejött, hogy az egész egy giccs, egy díszlet, hogy a hülye túristákat lehúzzák. Pénzről szól az egész, ahonnan viszont így elveszett a valódi horvát érzés. Amit az ember a tengerparton lát, az nem Horvátország, hanem egy olyan ámítás, ami azoknak készült, akik szemellenzővel élnek.
Az már az első tengerparti napon lejött, hogy az egész egy giccs, egy díszlet, hogy a hülye túristákat lehúzzák. Pénzről szól az egész, ahonnan viszont így elveszett a valódi horvát érzés. Amit az ember a tengerparton lát, az nem Horvátország, hanem egy olyan ámítás, ami azoknak készült, akik szemellenzővel élnek.
Pizza
A pizza szar, kábé olyannyira egyszerű, mint egy melegszendvics. Nem tolják túl, alig van rajta feltét. Persze ehető a dolog, de csak annyira esik jól, mint mondjuk egy feljavított Auchanos fagyasztott pizza. Az utolsó pizzánkat egy olasz étteremben ettük meg, valódi olasz szakács keze alól, ezért nem lehet azt mondani, hogy egy szar horvát pizzát ettünk. Ezek után számomra úgy alakult a pizzáról való elképzelésem, hogy az olaszoknak annyi közük van hozzá, hogy ugyan ők találták azt ki, de nem ők csinálják a legjobban. A Pizza Forte vagy a Mix Pizza nálunk milliószor jobb pizzákat készít, mint az olaszok.
Szóval melegszendvics, semmi több.
Fagyi
Ugyanazt a poros szart árulják mindenhol, mint amit nálunk is kapni a legtöbb helyen. Viszont a javunkra legyen mondva, hogy nálunk egyre több helyen találni "kézműves" fagyit, míg a tengerparton egyetlen egyet sem láttunk. Emmellett drága is: egyetlen gombóc 8-12-16 kuna.
Árak
Pofátlanok. Ha valaki tényleg jól akarja magát érezni (az ne ide menjen, könyörgöm!) és nem szeretne folyton számolgatni, az 300ezer forintnál ne adja alább a költőpénzt, de inkább 400. Dórival mi kocsiban aludtunk, és nem is tudom mennyi pénzbe került volna az egész nyaralás, ha normális, alsókategóriás szállásra fizetünk be. Félmillióba?
Félmilliót a horvát tengerparta?!
Jaj, de...
Szóval melegszendvics, semmi több.
Fagyi
Ugyanazt a poros szart árulják mindenhol, mint amit nálunk is kapni a legtöbb helyen. Viszont a javunkra legyen mondva, hogy nálunk egyre több helyen találni "kézműves" fagyit, míg a tengerparton egyetlen egyet sem láttunk. Emmellett drága is: egyetlen gombóc 8-12-16 kuna.
Árak
Pofátlanok. Ha valaki tényleg jól akarja magát érezni (az ne ide menjen, könyörgöm!) és nem szeretne folyton számolgatni, az 300ezer forintnál ne adja alább a költőpénzt, de inkább 400. Dórival mi kocsiban aludtunk, és nem is tudom mennyi pénzbe került volna az egész nyaralás, ha normális, alsókategóriás szállásra fizetünk be. Félmillióba?
Félmilliót a horvát tengerparta?!
Jaj, de...
Strandok
Bár a strandjaik szépek, de fürdésre totálisan alkalmatlanok. Azt hiszem jobban járunk, ha inkább lefestjük azokat a festői környezet miatt, minthogy belemerészkedjünk a vízbe. Abszolút nem nyújt semmiféle élményt.
Utak
Szlovénia útjai kifogástalanok! Szinte élményszámba ment, hogy nem kellett sajnálnom a kocsit, mert nem volt miért. Horvátország útjai ezzel szemben csak a part menti túristaparadicsomban jó, míg a szárazföld felé haladva egyre rosszabbak. Mondjuk az is igaz, hogy ebből keveset láttunk és még így is jobbak, mint a mieink.
Közlekedés
A horvát és szlovén vezetők bambák. Ez van: bambák.
Mindegyik soför úgy vezet, mintha álmos volna. Ahogy elérik a település határát, egyből belassulnak 50-re, de a városon kívül is alig mennek 80 fölé. Emiatt szakaszonként rém lassan lehet haladni.
A másik, hogy nem ismerik a villogást. Eleve roppant előzékenyek és fél kilométerről megállnak, hogy elhaladjál a előttük a kocsiddal, de ha te állsz meg, hogy előre engedd őket, egyszerűen nem értik, hogy miért álltál meg! Vicc!
Villogok, integetek, dudálok, ők meg állnak előttem és néznek.
De nem csak azok, akiket be akrtam engedni a főútra, hanem azok is, akik mondjuk egy körförgalomnál mögöttem álltak. Azt se tudják miért álltam meg, hogy miért tartom fel a sort, és szarnak bele, kivárnak.
Egyébként az utak táblázottsága is rém egyszerű, mert abszolút nem tolják túl. Városon belül 50 (ami a település előtt van kitéve), városon kívül pedig 80 vagy 100 (ami a település után van kihelyezve), azt' csókolom. Nálunk van olyan, hogy 100 méteren belül 5 tábla is ki van helyezve ugyanarról a sebességkorlátozásról, vagy mondjuk egy 50-es tábla után mindjárt egy 30-as következik 20 méter múlva, totálisan indokolatlanul.
Egy szó, mint száz: a déli szomszédainknál ezerszer nyugisabb és biztonságosabb a vezetés, valamint magasabb kultúrális szinten művelik.
Egyébként az egész utazás alatt csupán egyetlenegy magyar rendszámú autóval találkoztam.
Mindegyik soför úgy vezet, mintha álmos volna. Ahogy elérik a település határát, egyből belassulnak 50-re, de a városon kívül is alig mennek 80 fölé. Emiatt szakaszonként rém lassan lehet haladni.
A másik, hogy nem ismerik a villogást. Eleve roppant előzékenyek és fél kilométerről megállnak, hogy elhaladjál a előttük a kocsiddal, de ha te állsz meg, hogy előre engedd őket, egyszerűen nem értik, hogy miért álltál meg! Vicc!
Villogok, integetek, dudálok, ők meg állnak előttem és néznek.
De nem csak azok, akiket be akrtam engedni a főútra, hanem azok is, akik mondjuk egy körförgalomnál mögöttem álltak. Azt se tudják miért álltam meg, hogy miért tartom fel a sort, és szarnak bele, kivárnak.
Egyébként az utak táblázottsága is rém egyszerű, mert abszolút nem tolják túl. Városon belül 50 (ami a település előtt van kitéve), városon kívül pedig 80 vagy 100 (ami a település után van kihelyezve), azt' csókolom. Nálunk van olyan, hogy 100 méteren belül 5 tábla is ki van helyezve ugyanarról a sebességkorlátozásról, vagy mondjuk egy 50-es tábla után mindjárt egy 30-as következik 20 méter múlva, totálisan indokolatlanul.
Egy szó, mint száz: a déli szomszédainknál ezerszer nyugisabb és biztonságosabb a vezetés, valamint magasabb kultúrális szinten művelik.
Egyébként az egész utazás alatt csupán egyetlenegy magyar rendszámú autóval találkoztam.
Vélemény
ha abból a szemszögből nézzük, hogy Dóriban mennyi élmény marad meg, nem érte meg. De ha abból, hogy milyen jól érezte magát, akkor megérte. Viszont a Balatonon is ugyanilyen jól érezte volna magát, mint ahogy azt az utolsó napon be is bizonyította.
Az egy hét alatt egy középkategórás laptop árát költöttük el, ami abból a szempontból fontos, hogy az ősszel esedékessé válik egy laptop megvétele.
Az egy hét alatt egy középkategórás laptop árát költöttük el, ami abból a szempontból fontos, hogy az ősszel esedékessé válik egy laptop megvétele.
Magam amúgy ódzkodom a tengertől (abszolút nem vonz, s csupán Dórinak akartam kedveskedni vele) és inkább a hegyek felé húzok. Szlovénia hegyei jobb élményt nyújtanak a hatalmas erdejeivel és vadonjával, mint a horvát tengerpart giccsparádéja. Horvátország városai viszont tényleg szépek. Ha valaki szeretne a párjával eltölteni egy hétvégét valamelyikben, akkor Rovinj-t tudom ajánlani egy kis poreci bulizással egybekötve. Viszont arra készülni kell, hogy erre sokkal több pénzt kell vinni, mintha csak utazgatna az ember és nézelődne.
Tervek
Legközelebb nem ide fogunk jönni, sőt, ha rajtam múlik, Horvátországba mégegyszer be nem teszem a lábam. Ha tengert szeretnék nézni, akkor vagy Albániát választom (amely ráadásul nagyon olcsó és homokos a partja), vagy az északi tengert, mondjuk Lengyelországot vagy a balti államokat.
Szlovéniába viszont mindenképp ellátogatok még, mert igazi kaland annak hatalmas hegyeiben kempingezni. Vízpartot ott is találni, ráadásul az egész ország természetesebb, mint a mű horvát tengerpart. Kezdetnek a Triglavi Nemzeti Park is megteszi.
Legközelebb nem ide fogunk jönni, sőt, ha rajtam múlik, Horvátországba mégegyszer be nem teszem a lábam. Ha tengert szeretnék nézni, akkor vagy Albániát választom (amely ráadásul nagyon olcsó és homokos a partja), vagy az északi tengert, mondjuk Lengyelországot vagy a balti államokat.
Szlovéniába viszont mindenképp ellátogatok még, mert igazi kaland annak hatalmas hegyeiben kempingezni. Vízpartot ott is találni, ráadásul az egész ország természetesebb, mint a mű horvát tengerpart. Kezdetnek a Triglavi Nemzeti Park is megteszi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése