Volt egyszer egy Apa

25-én, két nappal a legutóbbi kapcsolattartás után ismét találkoztunk. Mivel az exemnek a héten fontos elintéznivalói vannak, ezért péntek helyett hétfőn tartottuk meg a huszonkettedik találkozónkat. Gyakorlatilag ugyanazt a helyet foglaltuk el, mint a legutóbb: a telek végében lévő pavilont. Dórikám nagyon örült a találkozásnak és az újabb játéknak. Amikor a pavilonhoz értünk, már jelezte előre, hogy a szivacsot terítsem ki az asztalra, hogy le tudjon rá ülni. Annyira édes volt, hogy még erre is odafigyelt! :) Első az uzsonnás csomag kibontása A helyfoglalás után nekiláttunk az uzsonnának. Túró Rudi és Dörmi süti volt terítéken, ráadásként egy Sport szelettel. Ez utóbbi nagyon ízlett neki, bár csak a felét ette meg, mert aztán rávetette magát a sütire. Azt hiszem valami másra számíthatott, mert ezért a fogásért már nem lelkesedett annyira. Talán az zavarta meg, hogy nem volt benne se krém, se csoki, se szósz, se puding, így a fele után a maradékot átadta nekem. Ami me...

Egy hete várom, hogy eljöjjön ez a nap, s mikor végre eljön, akkor olyan gyorsan telik el, mintha nem is lett volna. A mai napon volt a huszonkettedik találkozásunk a Családsegítőben, és mivel sok mindent csináltunk, ezért a bejegyzésemnek sem tudtam konkrétabb címet adni. Mindegy is, mert nem ez a lényeg. Huszonkettedik hete járunk ide. Egyszer az egyik fórumon beszélgettem egy elvált anyukával, aki teljesen kikelt magából, amikor megtudta, hogy huszonkét hete a Családsegítőbe járunk. Nem értette, hogy miért, mert ahogy ő tudja, a Bíróság nem szokta ilyen sokáig húzni az ilyen jellegű találkozásokat, s ha a kapcsolattartó szülővel nincsenek gondok, akkor hamar megítéli az elvitel jogát.  Lehet ebben valami, mert a Családsegítő vezetője is valami hasonlót mondott, miszerint nem érti miért ítélkezett így a Bíróság, amikor egyáltalán nincs velem semmilyen probléma. Szerinte sokkal zűrösebb családok járnak hozzájuk, ahol tényleg felügyelt kapcsolattartásra van szükség, mí...

Pár nappal ezelőtt véletlenül összefutottunk az utcán. Késő délután volt, s épp a pékségből jöttem ki, midőn megpillantottam őket a főút túloldalán a CBA irányába haladni. Úgy vélem, hogy nincs mit szégyellnem ezen, de nem bírtam ki és átmentem hozzájuk a túloldalra. A gyerek már messziről látta jöttömet, de nem ismert fel, akárhogy is integettem neki. Az exem ekkor épp egy öregúrral beszélgetett a járdán, míg a kislányom engem bámult, hogy mégis ki lehet az a fickó, aki feléjük tart nagy karmozdulatokkal kísérve. Még oda sem értem, amikor a kislányom anyja a szeme sarkából észrevett, majd vágott egy fintort - valami olyasmivel a szája szélén, minthogy "te jó ég, ez már megint itt van". Hát ja, én vagyok az, a gyermeked apja :) - gondoltam magamban. Amint odaértem a babakocsi elé, rögvest leguggoltam a kislányom elé és köszöntöttem őt. A pindurkám ekkor elmosolyodott, s láttam a szemeiben, hogy már tudja ki vagyok.  Kicsit úgy éreztem, hogy a kincsem egyelőre még...