Volt egyszer egy Apa

Szeptember 23-án értünk el a harmincadik kapcsolattartásunkhoz.  A harmincadikhoz, annak ellenére, hogy a Tisztelt Bíróság a fokozatosság elve mentén halad - elvileg, vagyis már régen ki kellett volna bővíteniük ezt az időt négy majd hat órára. Nem is papolok erről többet, hiszen mindenki érti a lényeget. Harminc hét az kétharmad év. Nem rövid idő, ami a "fokozatosság elvétől" fényévekre áll. A Bíróság - állítólag - fokozatosan szoktatja az apához a gyermeket, az anya pedig - elvileg - nem akarja elvenni a gyerektől az édesapját, de valahogy egyik sem jön össze nekik, pedig annyira akarják.  Hát jó, ez van. Hetente két óra és kész.  A kislányom szerencsére ebből még semmit sem ért, és minden egyes alkalomnak örül, amikor velem találkozhat. E napon ugyan nem tárta ki a karjait felém, de szemlátomást odáig volt a boldogságtól, amikor meglátott engem a kapuban állni. A foglalkozás pedig a megszokott mederben haladt tovább ezen a napon is: elfoglaltuk a Csalá...

Előfordul néha, mikor nem tudok címet adni az aktuális kapcsolattartásról szóló újabb bejegyzésemnek, ezért sorszám alapján nevezem el azt. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs miről írnom, hanem inkább azt, hogy a megszokott mederben zajlik minden, s nincs olyan különösebb dolog, amit meg kellene említenem. Hosszú volt ez az egy hét, amíg az újabb találkozásra vártam. És bár rengeteg dolgom volt itthon a házépítéssel, az idő nagyon lassan haladt előre. Ami öregedés szempontjából jó, de a kislányomra való áhítozáséból már nem.  Mit is mondjak, hiányzik. Minden nap ő jár a fejemben. Pontosabban: egész nap Ő jár a fejemben. Ő, nagy Ő-vel. Az életem értelme, mindennek a mozgatórugója.  A napokban egy ismerősöm nálam járt és megkérdezte, hogy hol a második szoba, mert hogy én azt mondtam neki egyszer, hogy kétszobás házat építek, de ő most csak egyet lát. Miután elmondtam neki, hogy a ház másik felében lesz és a tél folyamán állok neki a kialakításának, eszembe j...

Teljesen véletlenül találkoztam Macival. 2015 szilveszterének délelőttjén pillantottam meg őt a  Champs-Élysées -n  egy játékbolt kirakatában , amint szomorú tekintettel figyelte a járókelőket.  Annyira szomorúnak tűnt szegény, hogy kénytelen voltam megállni a kirakat előtt, hogy néhány szót válthassak vele. Mivel az üvegen keresztül nehezen ment a kommunikáció, hát betértem a boltba, hogy kifaggassam őt a melankóliája felől. Maci nem volt valami bőbeszédű. Csak ült mozdulatlanul, s meredten bámult a kinti világ felé, ahol az emberek már az éjféli tűzijátékra és az azt követő utcabálra készülődtek.  - Szia, mackó! Miért vagy olyan szomorú? - kérdeztem. A plüssmaci nem felelt. - Látom, valami nagyon nyomja a lelkedet. Nem akarod elmondani, hogy mi bánt? A plüssmaci sóhajtott egyet, majd lebiggyesztette az orrát. - Ismét eltelt egy év - felelte, s megint sóhajtott egyet. - Ezért vagy szomorú? - kérdeztem. - Ezért - válaszolta. ...

Kemény fába vágom a fejszémet, amikor ebben a témában próbálok meg úszni, de muszáj lesz, mert a gyermekem anyját és annak közvetlen környezetét messzemenően megfertőzte a magát Új Kor-nak becézett jelenség, vagyis más néven az ezotéria. Hol is kezdjem, hol is kezdjem... Bevezető Lássuk csak előbb, hogy mi is az az ezotéria: " Ezoterika, ezotéria vagy ezoterikus tanok „a titkos tanokra használt kifejezés, amelyet csak egy csoport beavatottjai számára ismeretesek, rejtélyes, okkult, rejtett", szemben az ún. exoterikus tanokkal " - írja a Wikipédia, majd így folytatja: " A kifejezés a görög εσωτερική, eszóteriké („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel” (exoteros), ami a közönséges embereket jelölte . (tehát ezért hangoztatja az ex és a családja, hogy mindenki más, akiket ők utálnak, azok a "másik oldal") Az ezotéria t...