Volt egyszer egy Apa

2016. október 28: immáron a harmincötödik kapcsolattartásunkon vagyunk túl. Különös dolgok nem történtek, és minden a szokásos mederben zajlott. A kapcsolattartás elején kicsit várnom kellett az exemre. Nem sokat, körülbelül tíz percet. A Családsegítő vezetője láthatta az ablakból, hogy türelmesen várok és a család még nincs sehol, ezért lejött hozzám, hogy beszélgessünk.  Rögtön meg is kérdezte, hogy van e valami fejlemény az ügyünkben, amelyre azt a választ kapta, hogy február elsejére tűzték ki az újabb tárgyalást. Hozzátettem, hogy az elvitel jogát korábban már elutasították, holott erre nem lett volna okuk, és a Törvénykönyv is teljesen világosan fogalmaz ezzel kapcsolatban, amit valamiért nem vettek figyelembe. A hölgy megkérdezte, hogy milyen indokkal utasítottak el, mire elmondtam, hogy a Bíróság szerint az anya tiltásával szemben már megkaptam amit kértem, vagyis találkozhatok a gyermekemmel hetente egyszer, két óra időtartamra (és hát mit is akarok én többet)....

Az ötödik bírósági tárgyalásunk sem vezetett előrébb, és érdemben semmiről sem született döntés. Mivel a korábbi kérelmemet elutasították , ezért most az Apák az Igazságért Egyesület képviselőjével érkeztem, hátha közbe tud szólni az érdekemben egy-egy dologban, ha az események úgy kívánják.   A tárgyalás tulajdonképpen a kapcsolattartási idő igényeinek pontosításáról szólt. A Bírónő elsőként közölte, hogy megtiltja a hangfelvétel rögzítését, ezért az erre képes eszközeinket kapcsoljuk ki. A Felperessel együtt elmondtuk, hogy nincs nálunk ilyen eszköz.  A Bírónő ezután megkérdezte a Felperestől, hogy hogyan képzeli el a kapcsolattartást, tőlem pedig azt, hogy mikor szeretném elvinni a gyereket. A Felperes elmondta, hogy a Családsegítőben találkozhatnék a kislányommal, s onnan nem vihetném el őt egészen öt éves koráig, és még utána sem aludhatna ott nálam, míg én elmondtam, hogy már most szeretnék élni az elvitel jogával (amit a Törvénykönyv is enged), s a gyermekem...

A kislányom egyértelmű kötődését mostanában folyamatosan megtapasztalom, amit nem csak én, de mások is látnak. Két olyan helyzet is volt az elmúlt pár napban, amikor anyósom és a gyerek anyja is láthatta, hogy a kislányom mennyire szeret engem és mennyire ragaszkodik hozzám. Alkalmanként, amikor vásárolni megyek valamelyik áruházba, akkor SMS-ben mindig megkérdezem az exemtől, hogy mire van szükségük, mert akkor megveszem és elviszem nekik. A felajánlásommal általában élni is szokott, s olyan dolgokat kér, amire a gyereknek szüksége van: például pelenkára és tejre, stb., de volt, hogy ezek mellé némi apróságot is vittem, mint a kekszet vagy Túró Rudit, vagy a gyerek anyjának egy esőköpenyt.  Hogy miért segítek nekik ezen a téren? Két dolog miatt: Az egyik, hogy szeretném a gyerek anyjának bebizonyítani, hogy nem kell rám haragudnia, mert jó fej vagyok és nem az, aminek hisz, vagy aminek a családja beállít engem. Megtehetném, hogy leszarom őt és hagyom, hogy vásároljon ...