Volt egyszer egy Apa

A múlt heti, november 25-i kapcsolattartásunk egy fokkal jobban sült el ugyan, mint az ezt megelőző három, de még mindig nem volt tökéletes.  Egy hét csúszásban vagyok a legutóbbi kapcsolattartásom ismertetésével, és holnap már jön a következő. Sajnos nem sok időm volt bejegyzéseket írni, mert elkezdtem a házam körüli udvar rendbetételét, s egész egyszerűen jártányi erőm se maradt leülni a számítógép elé.  Hogy milyen is volt egy héttel ezelőtt a kislányommal játszani? Szerencsére a kiscsaj jó kedvvel jött a Családsegítőbe, mert szeret velem lenni, ezt tisztán látom és érzem rajta. Örült, hogy ismét játszhat velem pár órát, bár az is kivehető volt a tekintetében, hogy tisztában van vele, az olvasóterem már nem nyújt neki semmilyen új meglepetést.  Elsőként az elemózsiás dobozt nyitotta ki, mert tudja, hogy abban mindig van valami finomság. A korábbi nagy választék helyett most csak két Kinder-tojás volt benne, de azoknak végtelenül megörült. Hogy miért, a...

November 18-án tartottuk meg a harmincnyolcadik kapcsolattartásunkat. Sajnos ez is ugyanolyan volt, mint az ezt megelőző másik kettő, azaz "unalmas". Na jó, talán kicsit erősen fogalmaztam, de azt hiszem érti az Olvasó, hogy mire akarok kilyukadni. A kislányom immáron már az egymást követő harmadik alkalommal fejezte ki, hogy unja a Családsegítő olvasótermét. Téblábolt, egykedvűen sétálgatott a négy fal között, és hiába próbáltam vele bármivel is foglalkozni, mert az valahogyan nem érdekelte. Sem az építőkockával, sem a filctollakkal, sem a mesekönyvekkel nem volt szerencsém. Megkérdeztem tőle, hogy szeretne e rajzolni valamit, amire rábólintott ugyan, de a tenyerére tett egyetlen firkantás után le is tette a filctollat. Ezután ő maga kérte, hogy olvassak neki mesét, de miután elővettem a négy darab mesekönyvet a táskámból, már le sem akart ülni mellém, hogy belelapozzunk valamelyikbe. Kérte, hogy labdázzunk egy kicsit, mire az egyetlen labdahajítás után ezt ...

Gondolkodtam valamilyen címen, de végül úgy döntöttem, hogy sorszám szerint haladok tovább. Hiába csináltunk a lányommal pár új érdekességet, nagy vonalakban mégsem történt változás. A múltkori találkozónkat követve (lásd: Harminchatodik ), ez sem sikerült valami fényesre. Persze, azért az időnk derekánál belejöttünk a hancúrozásba, de a kislányomon most is láttam, hogy nem szereti azt a helyet, ahová az anyja viszi őt hetente egyszer. És félreértés ne essék: engem szeret nagyon, amit állandó jelleggel kimutat, de a helyet ahol találkozunk, már unalmasnak tartja. Szerintem nem is érti mit keresünk ott, hiszen már nemegyszer találkoztunk az utcán is, és ugye, ha ott "lehet" (fogjuk rá), akkor furán nézhet ki, hogy állandó jelleggel mégis a Családsegítőben futunk össze. Arról a helyről már én jutok az eszébe, csakúgy, mint ő is nekem.  Na, mindegy. Ezen az értelmetlenségen, minthogy ilyen hosszú ideig a Családsegítőben láthatom a saját lányomat, még mindig nem bírok fe...

Bár nem minden találkozóról mondható el, hogy tökéletesen sikerült, de azért mindegyik kapcsolattartás alatt történik egy-egy olyan dolog, amelyek miatt boldogan gondolok rá vissza. A harminchatodik kapcsolattartásunk nem sikerült valami jóra. Hogy miért nem? Hát azért, mert Dóri nagyon jól tudta, hogy semmi újra nem számíthat az olvasóteremmel kapcsolatban.  Nagyon szeret velem lenni, ezt látom rajta és érzem, de tisztán kivehető volt a tekintetén, hogy nem szeret már oda járni, mert nem talál benne semmi újat és felfedezni valót.  Amint beléptünk az ajtón, Dóri egykedvűen tekintett körbe. Felnézett a könyvespolcokra, megvizsgálta a kanapét és a fotelokat, majd rám nézett, hogy akkor csináljunk valamit. Ilyenkor legszívesebben kimennék vele a szabadba, de   sajnos  nem lehet, mert tiltják nekünk. Hogyan magyarázzam meg neki, hogy miért? Amióta csak "ismerem" őt, mindig őszintén, kendőzetlenül beszéltem neki a valóságról, az anyjával való kapcsolatomról és a...