Volt egyszer egy Apa

A múltheti kapcsolattartást nálam töltöttük el, de előtte még elmentünk vásárolni. Igazából nem történt semmi új, ezért az alábbiakban csak pár kép erejéig emlékezem meg a találkozásunkról. Dórikám az áruházba érve szinte magánkívül rohangált a sorok között. A könyveknél például sorban szedegetni kezdte a Bogyó és Babócát, hogy vegyem meg neki, mert nagyon szereti. Mivel otthon - gondolom - már megvan nekik a sorozat (különben honnan ismerné), ezért visszatettük a helyükre. Dóri könyveket pakol A játékosztályon ugyanez történt: vegyek neki ezt, vegyek neki azt, na meg azt a szuper piros vonatot, amit a polc alján kiszúrt. Rádöbbentem, hogy veszélyes dolog a gyerekkel játékosztályra menni, de szerencsére jól nevelt kislány, ezért miután elmagyaráztam neki, hogy nincs rá pénzem, így tulajdonképpen "hiszti" nélkül sikerült továbbmennünk.  Egy dolgot azért megemlítenék ezzel kapcsolatban: amikor a kapcsolattartás után hazaviszem őt, rendszerint minden egyes alkalom...

Szeptember 17-én  tartottuk meg a nyolcvankettedik kapcsolattartásunkat.  Mivel a munkahelyem október elsejétől megszűnik, ezért új munka után kellett néznem. Úgy néz ki találtam, méghozzá jobbat, mint ami volt, de egyelőre nem írok róla semmit, mert még bármi változhat menet közben. Mindeközben intéznem kellett a házam télre való felkészítését is, ami abból állt, hogy a talapzatot víz elleni szigeteléssel kellett ellátnom, valamint le kellett raknom a térkövet (amit vízben, latyakban, fagyban nem lehet) és megoldást kellett találnom az utcáról hozzám beömlő csapadékvíz elvezetésére. Emellett lefestettem a házamat is, amire már tavasszal sort kellett volna kerítenem. Akkor nem volt rá pénzem, most meg, hogy van, muszáj voltam elvégezni a feladatot, hogy a lambériaborítás ne menjen tönkre az elkövetkezendő tél alatt. Minderre természetesen rengeteg szabadidőm volt, csakhogy közbeszólt az időjárás, és pont azokon a napokon ömlött az égi áldás, amikor odakint dolgoztam voln...

Bármit teszek a béke jegyében, valahogy nem találok viszonzásra... Szeptember 15-én  telepakoltam a Trabit tűzifával, majd felhajtottam vele Anyáékhoz. Már előfordult párszor, hogy tűzifát vittem nekik, de ezelőtt műanyag zsákban kaptak gyújtósnak valót, míg most nem vacakoltam a zsákolással, hanem a kocsi "platóját" pakoltam tele.  Az aznapi tűzifa Bár az általam vitt rőzse fűtőértéke nem jelentős, sem a mennyisége, viszont ez is van, ami jobb, mintha nem lenne. Hogy nem az udvaron égettem el, hanem inkább nekik adtam, az is azt bizonyítja, hogy a  jószándék vezérel. Hogy az exem ezt mennyire értékeli, nem tudom, de az utóbbi napok történésének fényében úgy néz ki, hogy sehogy.   De erről majd később...

Az elmúlt héten meglestem a lányomat az oviban... Szeptember 11-én az óvoda mellett hajtottam el a Trabival, amikoris lelassítva a kerítés mellett, megláttam a lányom, aki a többi gyerekkel játszik az udvar túlfelén. Rögtön kiszúrtam őt a többi gyerek közül, hiszen a sajátos járása alapján egyértelműen felismerhető volt a számomra. Először csak néztem őt a kocsiból és mosolyogtam, hogy milyen kis édesen játszik, majd amikor az egyik kislánnyal elindultak kézenfogva az épület bejárata felé, kiszállva a Trabiból odamentem a kerítéshez, hogy leszólítsam. - Kicsikém! - kiáltottam feléje, Dóri pedig kíváncsian kereste az ismerős hang forrását. Amikor meglátott, éles hangon válaszolt: - Apaaa!  A felismerés után azon nyomban eleresztette a barátnője kezét, majd sietve odadöcögött hozzám. Amikor felkapaszkodott a kerítés talapzatára, megmarkolta a rácsot, s kérdőn tekintve rám feltette a kérdést: - Apa, te miért vagy itt?  - Hááát... mondtam neked a múltkor, hogy bekö...

Eljött hát az idő, hogy megünnepeljük a lányom harmadik születésnapját. A várakozásokkal ellentétben kicsit felemásra sikeredett e nap: nem így terveztem ugyan, viszont egész kellemesen töltöttük az időt.  Anya előző nap hívta fel rá a figyelmem, hogy a gyereknek napok óta megy a hasa, méghozzá olyannyira, hogy gyakorlatilag a popsiján is pisil, szóval ha nem múlik el valamelyest ez az állapot, akkor a délutáni medveparkos kiruccanásunkat el kell halasztani máskorra. Mikor Dóriért mentem délelőtt 10-kor, a hasmenése valamelyest enyhült, viszont még mindig fennállt a veszélye, hogy kellemetlenségben lesz részünk. Abban állapodtunk meg, hogy Dóri és én hazamegyünk hozzám, ahol megtörténik az ajándékozás, majd miután letelt a három óránk, eldöntjük még, hogy menjünk e a medveparkba vagy sem. Tehát Dórit átvittem magamhoz, ahol felköszöntöttem őt a születésnapja alkalmából. A gyertyafújás végén (igazából három gyertya van, de csak kettő látszik) A tortát maga...