Volt egyszer egy Apa

A soron következő kapcsolattartásunkat az Ikeában tartottuk, mivel az új munkahelyem miatt egyedül a vasárnapom volt szabad, miáltal össze kellett tennem a találkozót a karácsonyi készülődéssel.  Végül is nem volt rossz, de így a találkozás átcsapott egy sima bevásárlásba.  Ennek ellenére élveztem a Dórival való együttlétet, akinek boldogsága mindennél fontosabb a számomra. Ő pedig úszott a boldogságban, hogy az apukájával lehet egy olyan helyen, ami kicsit másabb, mint az eddigiek. Míg a szülőknek hétköznapi dolog az áruházi vásárlás, addig Dórinak hatalmas élmény. Ráadásul az Ikeában nem joghurtok és vizes palackok között mászkálunk, amit leemelünk a polcról és beteszünk a kosárba, hanem bútorok között, épp úgy, ahogyan azt otthon tesszük a lakásban. Ezekre fel lehet ülni, ki lehet próbálni, nyitogathatjuk, csukogathatjuk kedvünk szerint. Dóri is ekképpen tett: amit lehetett kinyitott és becsukott, szinte az összes bútort, amelyek mellett elhaladt. A...

A december 10-i kapcsolattartásunk alatt olyan érzelmi megnyilvánulást mutatott a kislányom, amelyet leginkább egy hatalmas vulkánkitöréshez tudnék hasonlítani. A találkozónk teljesen szokványosan indult, csupán azzal a különbséggel, hogy erre a napra nem terveztem semmiféle kiruccanást, holott az időjárás épp indokolttá tette volna. Ragyogó napsütésünk volt, és utólag már úgy vélem, talán mégis jobban jártuk volna, ha elmegyünk inkább a közeli hegyekbe.  Dóri a kocsiban ülve elárulta, hogy csinált nekem egy ajándékot, amit odafönt felejtett ugyan, de majd odaadja, ha visszaviszem őt délután. Ezen meglepődtem, mert nem számítottam rá, hogy ajándékot készít nekem. Hogy mi lehet az, nem tudom, talán egy szép rajzocska :) Amikor átértünk hozzám, rögtön nekiláttam tésztát főzni, amit a reggel elkészült tejszínes csirkéhez szántam. Anyától direkt megkérdeztem előző nap, hogy mit szeret a gyermekünk, ő pedig a tésztás-csirkés cuccot javasolta, amit e nap reggelén meg is főzt...

Pár héttel ezelőtt felvetettem Anyának, hogy beöltözvén Télapónak, meglepem vele a kislányunkat, amit elsőre nem tartott jó ötletnek, de végül beadta a derekát. Már csak a találkozó időpontját kellett kitalálnunk, amelyről megoszlott a véleményünk. Magam már gyerekkorom óta úgy tudom, hogy a Télapó december 5-én este (vagy éjjel) teszi a csizmákba az ajándékot, míg Anya szerint ez másnap hajnalban, azaz 6-án várható. Mivel elbizonytalanodtam benne, ezért megpróbáltam utána járni. De nem csak ebben segített az információszerzés, hanem abban, hogy tudjam mi a különbség a Télapó és a Mikulás között! Mielőtt tovább haladnánk, érdemes elolvasni ezeket: a Télapó és a Mikulás (sok hasznos infó van bennük) Anyával végül sikerült megegyeznem az 5-e estéjén, de szigorúan akkor, amikor Dóri még jóval a lefekvés előtt áll. Okként azt hozta fel, hogy a csokoládé felpörgeti a gyereket, és ha becsokizik, akkor nem tudja őt ágyba parancsolni a megszokott időben. Mivel Anya másnap d...

December másodikán ismét útra keltünk, hogy újabb kalandban legyen részünk: felautózván Normafára, látogatást tettünk a János-hegyi Erzsébet-kilátón.    Az idő kitűnő volt hozzá: hófödte táj és ragyogó napsütés fogadott minket, és még parkolóhelyet is találtunk elsőre. A kilátóhoz tartó sétánk kissé hosszadalmasra sikeredett, mert minden járásra alkalmas helyet jég borított, ezért stabil lábakra volt szükség ahhoz, hogy ne csússzunk el. Egy ideig ölben vittem Dórit, de amikor utolértünk egy iskolás csapatot, a kérésére letettem őt a földre, hogy a nyomukba eredve követhessük őket. Dórit nagyon fellelkesítette, hogy iskolásokkal együtt mehet, mert az odavezető úton épp azt ecseteltem neki, hogy ha kijárja majd az óvodát, akkor milyen iskolákat kell még kijárnia, mint általános iskola, gimnázium és egyetem. Kérdezte tőlem, hogy miért kell ennyit iskolába járni, amire azt feleltem, hogy minél többet jár iskolába, annál okosabb lesz, és annál jobb munkája lehet a ké...

November 27-én Anya munkahelyén vásároltam, amikor eszembe jutott, hogy beszélnem kellene vele a decembertől kezdődő kéthetenkénti kapcsolattartásról.  Anyával általában akkor találkozom, ha összefutok vele a munkahelyén vásárlás közben, vagy ha átadja nekem a gyereket a kapcsolattartások elején. Ilyenkor nincs rá normális, nyugodt lehetőség, hogy a problémáinkról diskuráljunk, ezért ma úgy gondoltam, ha már a munkahelyén járok, akkor felvetem neki, hogy hazaviszem, mert szeretnék vele megbeszélni valamit. A munkaideje lejártáig alig volt húsz perc, így nem kell sokat várnom. Amikor az egyik sorban megtaláltam őt, odalépve hozzá elmondtam, hogy szeretnék vele beszélni a kapcsolattartásról, ezért megvárom őt odakint, s hazaviszem. Először nem akart belemenni, de végül mégis, úgyhogy amikor végzett, a parkolóban beült mellém a kocsiba és elindultunk haza.  Zötykölődés közben elmondtam neki, hogy nekem nem jó a kéthetenkénti kapcsolattartás, mert nem bírom ki két hét...