Volt egyszer egy Apa

Az április 30-ai találkozónk borzalmasan rosszul sikerült annak ellenére is, hogy megtettem minden tőlem telhetőt a kellemes időtöltés érdekében. A lényeg az, hogy a kislányom észrevehetően már unja azt az 5x5-ös helyiséget, ahol alkalomadtán meg kell jelennie. Nem velem van baja, ez egyértelmű, hanem a helyiség adta lehetőségekkel. Amikor megérkeztek, az anyja leguggolt elé és odasúgta neki, hogy most el kell mennie elintéznie pár dolgot, de igyekszik vissza, s addig Apa vigyáz rá. A kislányom megértette ugyan, és szerencsére nem kezdett el sírni, viszont egy pillanatra elgondolkodott rajta, hogy "hoppá, Anya most nem lesz itt?". Szinte kiült az arcára a kérdés, tehát gyorsan kellett cselekednem, mielőtt meggondolná magát és inkább hazamenne. Miután elkezdtem őt hívogatni, már nem is érdekelte, hogy ki van ott vele, bejött utánam és kezdődhetett a foglalkozás. Ilyenkor néha úgy érzem, mintha nem is a gyerek apja volnék, hanem valamiféle gyerek-terepauta, akihez ...

Április 22-én volt az első olyan alkalmunk, hogy felügyelet nélkül lehettünk együtt a kislányommal! Se Felügyelő, se Anyuci, se rejtett kamerák, se Délibáb, hanem csak mi: én és a kislányom :) E két óra ugyanolyan jó volt, mint az ezt megelőző felügyelt órák, csupán annyi különbséggel, hogy birtokba vehettük a kanapét is, amelyen korábban a Felügyelőnk foglalt helyet :) Párnacsata közben A találkozó különlegességét az adta, hogy e napon mutattam be a  lányomnak  T ejszínhab bácsit. Még sosem találkoztak, de elég hamar megszerették egymást: Arcára van írva a boldogság A kislányom olyan örömmel falta a habot, hogy a hatására könnybe lábadt a szemem. Ahogy az a fenti képen is látszik, ismét egy újdonságot mutattam be neki, amit viccesen ismertettem meg vele. Ezután került hab a nyelvére, majd az ujja hegyére, majd ismét a nyelvére, és csomószor a tenyerébe is. A somlyói galuska se megy le hab nélkül Tehát e napon a tejszínhabé volt a főszerep, amely m...

Április 16-án lementünk az egyik pilisvörösvári bányatóhoz sétálni, amelynek időtartama nagyjából két és fél órán át tartott. Fontos megjegyeznem, hogy mindezt a kapcsolattartási időn kívül, pusztán az anyuka jóindulata által.  Az elindulásunk nem volt zökkenőmentes, mert az exem a meleg idő ellenére folyton rám szólt, hogy a karjaimban ülő gyermekem bokájára húzzam rá a nadrágja szárát, mert megfázik. Hiába volt meleg és hét ágra sütő Nap, a gyerekek úgy látszik már csak ilyenek: egy kivillanó bokát érő lágy, meleg szellőtől képesek megfázni. De nem is azzal van a gond, hogy szól a kivillanó boka miatt, hanem azzal, ahogyan azt teszi: mintha egy utolsó kapcarongy lennék, aki egy felesleges és megtűrt szál a saját gyermeke életében.  Az a baj, hogy az exem még mindig azt hiszi, hogy ő az egyetlen a kislányom számára, aki jó, aki tökéletes, és aki mellett nincs senki más a Világon, aki esetleg valamit jobban tudhatna nála. A lenézés és a megvetés, a gőg tisztán érződik...

Április 14-én jött el az utolsó felügyelt kapcsolattartásunk, amelyre az egyéb elfoglaltságaim miatt sajnos nem készülhettem úgy, mint ahogy azt a korábbiaknál tettem, viszont elmondható, hogy ugyanolyan jól sikerült ez is, mint az ezt megelőzőekben.  Az elmúlt napokban nem volt egy perc nyugtom se: nemcsak az épülendő házam terveivel kapcsolatban kellett furikáznom ide-oda, de még a BKV által indított bírósági tárgyalásra is készülnöm kellett, valamint el kellett kezdenem végre a házam alapjának a kivitelezését is. És még sorolhatnám, hogy hány meg hány helyen kellett jelen lennem egyszerre, amit a határidőnapló szigorú vezetése által is csak nagy nehézségek árán tudtam teljesíteni. Ami volt viszont a legfontosabb mindközül, hogy a kapcsolattartásokon ott legyek, s lehetőség szerint egy percet se késsek a lányommal való találkozás során! Ugyanis számomra nincs fontosabb őnála, úgyhogy minden mást e mögé soroltam... Amint beléptünk a találkozó színhelyéül szolgáló szobába,...

(E cikket közel két hónappal ezelőtt írtam, de csak most tettem közzé, így aktualitását tekintve legalább 60 nappal van elmaradva a fejlemények mögött) Úgy érzem valami változás indult el a háttérben, de még bizonytalan vagyok benne. Anyósom békülni akar - legalábbis az SMS-e szerint -, míg az exem továbbra is fújja a magáét, elzárkózva bárminemű megegyezéstől minket. Ott kezdődött az egész, hogy február 28-án kint jártam a telken, hogy az épülendő házam alapján dolgozzak egy keveset. Földhordás a sárban, vizes talajon... nem egy leányálom. Mindegy.  Ahogy meg-megálltam egy kis pihenőre, egyszer csak írtam egy SMS-t az exemnek, hogy lejöhetnének a telekre egy órácskát, ha már amúgy is kimozdul majd a gyerekkel sétálni. Válasz nem jött. Egy óra múlva végül felhívtam őt telefonon, hogy megkérdezzem jönnek e vagy sem, mert hamarosan befejezem a munkát és elindulok haza. Ő azt mondta, hogy a gyerek nyűgös és nem cipeli annyit, mire én, hogy azért nyűgös mert sétálni akar, és...