Volt egyszer egy Apa

A 2018-as év első kapcsolattartásán hatalmas meglepetéssel készültem Dóri számára, aki - ahogy sejteni véltem - kitörő örömmel fogadta a pótkarácsonynak is felérő ajándékot.  Ez pediglen nem volt más, mint a hőn áhított ikeás konyha. Amikor megérkeztem érte, ő jó kedvvel, mosolyogva fogadott, és úgy szaladt oda hozzám, mintha hosszú ideje nem látott volna. Láttam rajta, hogy örül nekem, amit annak tudtam be, hogy egyszerűen jó napja van. Bárcsak mindig ilyen lenne! Erre a napra nem terveztem semmi mást, minthogy eltöltünk nálam egy kellemes három órát a fentebb említett gyerekkonyha felavatásával. Persze a vágyott játék birtokba vétele előtt még hátravolt a karácsonyra kapott, és befejezetlenül hagyott Lego tűzoltóautó összerakása, aminek Dóri szintúgy nagyon örült, csak még nem volt ideje kipróbálni. Tehát, amikor megérkeztünk hozzám, első elfoglaltságként a legózásra kerítettünk sort: A különböző építőelemek vizsgálata közben Egy idő után inkább rám hagyt...

A 2017-es év legvégén még esedékesé vált egy kapcsolattartás, amelyet az anyai rokonság kérésére nem nálam, hanem a dédimamánál tartottunk meg. Azt tudni kell róluk, hogy mivel az exem és a családja gyűlölik őket, ezért számukra szinte esélytelen, hogy a segítségem nélkül Dórival találkozzanak. Épp ezért döntöttem úgy, hogy három óra ide vagy oda, eleget teszek a kérésüknek és látogatást teszünk náluk a lányommal... Egyszer már volt ilyen, amikor Anya megakarta tiltani, hogy az apai nagymamához menjünk - merthogy ő mennyire gyűlöli a személyét - (lásd: A Halál, a tej és a rokonok ), viszont mivel a kapcsolattartásba nem szólhat bele, ezért nem foglalkoztam vele. Tartottam tőle, hogy most is akadékoskodni fog velem, ezért inkább nem árultam el neki, hogy valójában hová is megyünk, na meg úgyis megtudja majd a gyerektől, ha kérdezősködik tőle. Amikor megérkeztem hozzájuk és Dóri megjelent az ajtóban, egy egészen szokatlan dolog történt, ami eddig még sosem: a Kicsikém nem akart ...

Már nagyon vártam a közös Karácsonyt Dórival, de sajnos nem lett olyan meghitt, mint szerettem volna. Ennek oka a rendelkezésünkre álló idő, amit a Bíróság (képviseletében egyetlen személy, egy bírónő) ránk osztott.  Már januárt írunk ugyan, amikor e bejegyzés megszületik, de még mindig az elmúlt évről mesélek. Annyira nincs időm semmire, hogy a saját személyes dolgaimat is elhanyagoltam. Az elmúlt két hónapban két olyan pocsék munkahelyen dolgoztam, ahol reggeltől estig melóznom kellett, ráadásul még szombaton is, miáltal az egyetlen vasárnapi szabadnapom csak arra volt elegendő, hogy a kislányommal való találkozást lebonyolítsam.  Januártól viszonyt új munkahelyem lett, amiről elmondható, hogy szinte nem is dolgozom benne semmit, mégis többet kapok érte, mint az előző rabszolgamunkák során összesen. Hogy ez milyen jellegű munka, nem lényeges, viszont általa mindenre jut majd időm, amit ezidáig elhanyagoltam. Csak nagy vonalakban: például végre lesz időm az immáron k...

A soron következő kapcsolattartásunkat az Ikeában tartottuk, mivel az új munkahelyem miatt egyedül a vasárnapom volt szabad, miáltal össze kellett tennem a találkozót a karácsonyi készülődéssel.  Végül is nem volt rossz, de így a találkozás átcsapott egy sima bevásárlásba.  Ennek ellenére élveztem a Dórival való együttlétet, akinek boldogsága mindennél fontosabb a számomra. Ő pedig úszott a boldogságban, hogy az apukájával lehet egy olyan helyen, ami kicsit másabb, mint az eddigiek. Míg a szülőknek hétköznapi dolog az áruházi vásárlás, addig Dórinak hatalmas élmény. Ráadásul az Ikeában nem joghurtok és vizes palackok között mászkálunk, amit leemelünk a polcról és beteszünk a kosárba, hanem bútorok között, épp úgy, ahogyan azt otthon tesszük a lakásban. Ezekre fel lehet ülni, ki lehet próbálni, nyitogathatjuk, csukogathatjuk kedvünk szerint. Dóri is ekképpen tett: amit lehetett kinyitott és becsukott, szinte az összes bútort, amelyek mellett elhaladt. A...

A december 10-i kapcsolattartásunk alatt olyan érzelmi megnyilvánulást mutatott a kislányom, amelyet leginkább egy hatalmas vulkánkitöréshez tudnék hasonlítani. A találkozónk teljesen szokványosan indult, csupán azzal a különbséggel, hogy erre a napra nem terveztem semmiféle kiruccanást, holott az időjárás épp indokolttá tette volna. Ragyogó napsütésünk volt, és utólag már úgy vélem, talán mégis jobban jártuk volna, ha elmegyünk inkább a közeli hegyekbe.  Dóri a kocsiban ülve elárulta, hogy csinált nekem egy ajándékot, amit odafönt felejtett ugyan, de majd odaadja, ha visszaviszem őt délután. Ezen meglepődtem, mert nem számítottam rá, hogy ajándékot készít nekem. Hogy mi lehet az, nem tudom, talán egy szép rajzocska :) Amikor átértünk hozzám, rögtön nekiláttam tésztát főzni, amit a reggel elkészült tejszínes csirkéhez szántam. Anyától direkt megkérdeztem előző nap, hogy mit szeret a gyermekünk, ő pedig a tésztás-csirkés cuccot javasolta, amit e nap reggelén meg is főzt...